10.

Feltesszük, hogy itt valóban két önálló zenekar került egymás mellé vagy egymással szembe; ebben lényegesen újat elsősorban a hangszer-anyagnak kettős csoportosítása, kettős organizmusa jelent. Mert magának az apparátusnak kiszélesítésére már régen gondoltak, ha másutt nem, leírásokban, versekben, prédikációkban. Mint már említettük, valószínű, hogy e nagy apparátust felsorakoztató dokumentumok jelentős része mint lehetőséghez vagy mint színező, dekoratív halmozáshoz nyúl a sokféle hangszerhez. De maga ez a néhány irodalmi dokumentum s az udvartartások vagy városi számadások zenész- és hangszer-listái elegendők annak az igazolására, hogy ily nagyobb együttes lehetősége tényleg megvolt. Analóg jelenség ez a nyugateurópai művelődéstörténetnek azokkal a középkori dokumentumaival, festményekkel és irodalmi emlékekkel, melyek szintén egész hangszercsoportokat vonultatnak fel s melyekből legalább az a pozitív következtetés vonható, hogy e hangszerek a festő vagy költő korában már valóban mind megvoltak s rajtuk már ekkor ilyen együttesek játszhattak vagy játszhattak volna.230-43

Károli Gáspár Két könyv-ében (KEET KöNY Minden orzagoknac es kyralioknak io es gonoz ßerenczeieknec okairul… 1563), mint utána több prédikátor, feleleveníti Ézsajás feddő szózatát a hegedű, lant, síp, dob mellett tobzódók ellen, majd így folytatja (114–115. l.):

Mert föld kereksegeben nem lehet vitezb nemzetseg, az bor italra, reßegsegre, tobzodasra, az magiar nemzetnel. Ninczen vege az soc lantolasnac, hegedölesnec, sipolasnac, dobolasnac, lakodalomnac, keualkeppen az feidelmec közöt feletteb, de az kösseg között is.

{231.} Hasonló, biblikus mintára felsorolt együttest láttunk már Heltai Gáspárnak A reszegsegnek és tobzodásnac veszedelmes voltárol való Dialogus-ában (1552, J 5. b) l. Vö. Réthei Prikkel Marián: Adalékok a magyar műveltségtörténethez. Nemzeti táncolásunk múltjából [A Pannonhalmi Szt. Benedekrend esztergomi főgimnáziumának értesítője az 1910/11. isk. évről, Esztergom, 1911] 63. l.); a Sándor-kódex viszont hegedűst, lantost, dobost, „cimbalimos”-t említ.

Egyik legérdekesebb, sokszor idézett felsorolása a hangszereknek Bornemisza már említett prédikációs művében, az „Ördögi kisirtetek”-nek (1578) AZ HALLASROL szóló fejezetében231-44 található:

Azonkeppen Hallasunkrais soc ßep értelmes ßokat, ekesen ßolo embereket, Oratorokat… Enekeseket, Lant, Czimbalom, Orgona. Hegedö, Tormbita, Dob, Sip ßokat, külömb, külömb czengö Philemile, Publikan, Rigo, Füry, Szayko, Szarka, Czoka, Czinege czatsogasokat adot, hogy ezbölis meg beczülnüc az mi teremtö Istenünknec mind felseget, mind io voltat:…

De iay, mit vta hazugsagot suga ama’ rauaß kigyo és Sarkany, az mi elsö ßüleinc füleibe, es annac helt adanac, az vta imár czac mind hazugsagnac halgatasara, es hitsagos mulatsagra vagyodnac mindennec fülei, Tiz- [758 b)] tatalan es faytalan beßednes halgatasara, … baba beßedre, álnokul költöt fabulakra, Kiraly fia kis Miklosrol, Poetac Oriasirol, Apolloniusrol, es egyeb hitsagrol, virag es ßerelem enekec halgatasara, Lant, Sip, Dob, Trombita, ßobeli hayia huyiara, es temeny ezer czaczogasokra.

Ha itt – az első hangszerfelsorolást értjük – valóban reális együttesről van szó, akkor az akkordhangszerek gazdagsága az, ami elsősorban felötlik; dallamot hordó hangszer három van (hegedű, trombita, síp), mellettük a fúvós-együttes szokott kísérete, a dob, – akkordhangszer ugyancsak három: lant, cimbalom, orgona. A régi zenekaroknak az a közös vonása tűnik itt fel, mely még a XVIII. század első felének opera-partitúráiból sem veszett ki: a mély- és közép-regiszterek gazdag, akkordikus megtámasztásának szüksége.

Varsóczi Istvánnak Az Körösztölő Szent Jánosnak fogantatásárúl, születésérül, hivataljárul, hüségérül, tudományárul, fogásairul és halálárul szép historia c. művében (1635) a diszkant-hangszerek ugyanilyen számban vonulnak fel, de az akkord-hangszerek sora még kibővül eggyel, az orgona helyébe hárfa és clavicordium lép (256–258. sor):231-45

Lantos, hegedűs, cimbalmos, hárfás vernek táncnótákat,
Az főfő urak asszonynépekkel ugordják táncokat,
Trombita, síp, dob, clavidordiom betölt palotákat.

A Solymosi József gyűjteményéből (1672–1710) másolt Jánosi György-féle firtosváraljai köszöntőgyűjtemény (1718–1739) egyik versében (Borbára napjára) a felsorolt négy instrumentum között már jellemző módon három az akkordhangszer:231-46

Zengjetek, zengjetek Musikák soksága,
Cithera, Virgána, Orgona, Trombita.

{232.} Még feltűnőbb ez Szentmártoni Bodó János „Tékozló fiú”-ról szóló históriájában (1628), melynek hőse „friss Német országban Lant, hegedü, virgina, calvicordiumban Gyönyörködik” (II. r. 15. str.), később pedig ezt mondja: „Lantost, Hárfást, Hegedüst meg gazdagitottam” (III. r. 25. str.).

Gyöngyösi egyik versében, a Proserpina Elragadtatásá-ban (vsz. 1671), ahol a nimfák és múzsák zenekarát írja le (Elől Járó Beszéd 4–5. str.),232-47 már ötre nő a közép- és mély regiszter pengető és billentyűs hangszereinek száma (citera, hárfa, orgona, lant, virginál), míg diszkant-hangszerekként továbbra is a hegedű és trombita szerepelnek:

Ennél hegedű van ’s tántz nótákat penditt,
Amannál tzithera ’s hárfa ’s Dob kit zenditt,
Orgona, trombita sok füleket renditt,
Azomban Thália tántzot roppal inditt.
Ennek lant, hegedű, virgina kezében,
Amannak nagy öröm buzog a szivében…

Rokon ezzel az az együttes, mely a XVIII. század egyik erdélyi köszöntőjében, a „gr. Rhédei Ádám úrfi őnagyságának neve napjára irtt Tisztelet tétel”-ben (1784. dec. 24.)232-48 tűnik fel; de az orgona és lant eltűntek, helyettük a koboz szerepel:

Musika zeng Hegedű peng harsognak a Hársák ./…

majd ugyanott (8. sor):

Tzithera, Trombita, Koboz, virgina kezükben…

Szinte redukciónak hat e feltűnő kibővülés mellett az olyan apparátus, amilyet Gyöngyösi Palinodia-jában (1695) találunk (82–83. str.):232-49

Minden erdők ’s-völgyek kezdnek vig zendülést
– – – – – – – – – – – – –
Ki lantyát pendíti, ki kezd hegedűlést,
Ki dobol, ki sipol, ki tesz más örűlést.
Triton is fel-fujta dagadott pofáját,
Igen harsogtattya görbe Trombitáját…

ahol tehát a fúvós-együttes a szokott marad (síp, trombita, dob), a hegedű mellé azonban egyedül a lant szegődik.

Mindezeknek az itt felsorolt dokumentumoknak közös vonása, hogy bennük a zenekari együttes felvonultatása inkább a képzelet, mint reálisan részletező, leíró szándék művének látszik, s ezért jelentőségük elsősorban annak feltüntetésében áll: milyen hangszerek kínálkoztak az ilyen illusztráló felsorolásokra, melyek domináltak a költő vagy prédikátor ismeretkörében, melyek éltek legvilágosabban tudatában. Az ilyen felsorolás tehát, ha közvetve is, okvetlenül tükrözője a valódi, a reális zene életének; aminthogy láttuk is, hogy az akkordhangszerek túlsúlya e versekben nem véletlen s nem is izolált {233.} jelenség. De a nagyobb zenekari együttes irodalmi emlékei között külön, hely illeti Kőszeghy Pál Bercsényi házasságá-nak (1695) két zenekarleírását, melyek sokkal meggyőzőbb, részletező leírásukkal, főként az együttesnek határozott részekre-tagolásával legközelebb állnak az autentikusaknak elfogadható, pontos történeti adatokhoz:

IV. rész 210. str.233-50

Az cimbalom húrja itten verve penge,
Virgína lassúbban nyomogatva csenge,
Sok hangos hegedű jól megvonva zenge, –
Duda bordójátul233-51 az kőfal is renge…

VI. rész 119. str.233-52

Sokféle hegedű húrja vígan pengjen,
Cimbalom s virgína rézfonala csengjen,
A síp és trombita dob hangjával zengjen, –
Szíves nagy vígságtúl föld is ugyan rengjen!

Az utóbbi, első látásra szinte gépies ismétlésnek látszik, amit nagyrészt a rímek visszatérése okoz; de a két apparátus között lényeges különbség van. Az előbbinek gerince két akkord-hangszer, a cimbalom és virginál; „felettük” megjelenik a hegedű s mintegy annak basszusaként (ahogyan a „Wahrheitsgeige”-ben láttuk), „alattuk” a duda „bordója”. Az utóbbiban még jobban szembeötlik a két „középhangszer” egymáshoz tartozása, a felső szólam újra a hegedűknek jut, de a duda eltűnt; helyette a fúvós-együttes lép be a zenekarba zárt testként: síp, trombita, dob újból együtt jelentkeznek. A két együttes közül a második az ünnepélyesebb, hangosabb, fénylőbb; az előbbi inkább a kisebb méretű házi zenekart reprezentálja. Az előbbi egyik népi vígasság leírásához tartozik; az utóbbi a befejező lakodalmi ünnepséget jelzi.

A legérdekesebb ilyen lakoma-leírást Szentmártoni Bodó János Tékozló Fiú-ról szóló históriájában (1628, 1. kiad. 1636) találjuk; itt, bár kétségkívül túlzott méretekben, az asztali zene orkeszterének közelebbi részletei is kibontakoznak:

II. rész. 27. str.

[„]Kilentz légyen Hegedüs, Virginás tizen négy,
Jeles Hárfás tiz légyen, Tárogató-is négy,
Tizen kettőd magaddal Trombitás te-is légy,
Negyven légyen Frautzimer, vigan lakhatunk igy;[”]
28. Nagy serényen a’ szolgák ott széllyel tapodtak,
Hárfást, Lantost, Virginást, bokrosával hittak:…
31. …Az Ur iszik, musikák harsognak mind rendre,
Sokan mondgyák, hogy légyen jó egésségére.
{234.} 32. Tsak egy szempillantásig meg ivá a’ borát,
Az asztal közepire veté a’ pohárát,
Azonközben szólitá énekes Deákját,
S’ nagy föl szóval mondatja a’ búnak boszszúját.
35. …A’ Musikások pedig töle pénzt kérének,
Mellyet reménség kívül boövebben nyerének.
36. Hegedüsnek, Siposnak, más fél száz aranyat,
Trombitásoknak adott tallért három százat…

(Az 1746-i kiadás nyomán.)

Ezekben az irodalmi emlékekben a korszak nagy zenekarát igyekeztünk részleteiben s alkalmi funkcióiban felismerni és fejlődésében nyomon követni. A következőkben kíséreljük meg a részleteket, az apróbb együtteseket vagy nagyobb együttesek önálló szerveit a maguk külön szerepeiben megfigyelni.