{116.} 4.

Mi ez az új irodalmi fejlemény voltaképpen? A históriás ének jelentősége abban áll, hogy anyaggyűjtő versirodalom s ugyanakkor énekes koncepciójú epika. Ez azt jelenti, hogy egyetlen más mozgalom sem kezdeményezett akkora tárgykörű bővülést a magyar irodalom történetében, mint a históriás ének: egyetlen mozgalom sem merített oly sok és sokféle forrásból: délről, keletről és nyugatról, mese-, legenda-, krónika-, eposz- és novella-irodalom évszázados készleteiből; másrészt egyetlen más irányzat sem kísérelte meg, hogy a népi énekmondás tradíciójába kapcsolódva nemzeti műzeneirodalmat sarjasszon epikus keretekben. A históriás ének irodalma tehát éppúgy összefoglalása nyugati és keleti elemeknek, európai és magyar tényezőknek, mint minden nagy magyar művelődési mozgalom; a magyar közösség életébe nyilván már ekkor is csak európai színvonalú és jelentőségű eszmék és mozgalmak avatkozhattak bele valóban mélyreható, átformáló erővel. Hogy ezek az európai „földindulások” vagy „szélrohamok” előbb a magyar táj természeti tüneményeivé lettek, azaz sajátos megfogalmazást nyertek a magyar közösség életében, hogy itt mély belső igényekkel kellett találkozniok, az éppoly természetes, mint az, hogy e heroikus fiatalkorát élő keleti világ egyáltalán felfigyelt rájuk; a magyar műveltség formái ekkor már kelet és nyugat kibogozhatatlan szövevényéből alakultak.

Természetes az is, hogy ez a régi-új históriás énekirodalom a maga formavilágában is a nagy szintézist tükrözi, melyből megszületett; hiszen elképzelhetetlen volna, hogy a nyugati világ áramlatai „testetlenül” értek el hozzá s hatottak rá, vagy hogy a rengeteg új mondanivalónak pusztán ősi, autochton formák szókincsével alakot tudott volna adni. Nyersen, feldolgozatlanul semmi sem kerül s nem is kerülhet át, hiszen már a befogadó nyelv belső tényezői, hangzási törvényei is mások, újszerűek az eredetivel szemben; de az idegen hatások nyomai azért ott gyűrűznek az irodalom formai életének, a kifejező eszközök világának felszínén, szinte szemünk láttára oldódnak fel s lesznek a befogadó organizmus tagjaivá. Ezt a nagy feldolgozási és formateremtési folyamatot csak úgy érthetjük meg a maga egyetemességében, ha magunk elé idézzük a korszak teljes epikus formakincsét. Mint látni fogjuk, ez az összeállítás sok mindenre megadja a választ, amit nélküle csak gyaníthatnánk; megmutatja például, milyen formákat művelnek egy-egy időszakban, mióta hatnak a XVI. század második felében váratlan tökéletességgel kiviruló új lírai formák a históriás énekre (az első Balassi-strófás széphistória épp az Eurialus és Lucretia 1577-ből, de a strófatípust csírájában már a Hofgreff-gyűjtemény Eleázárról szóló énekében [1546], bővebb formában [4×19] már Nagybánkai Hunyadi Jánosában [1560] megtaláljuk); hogyan váltja fel egymást a históriás ének termésében a sűrűsödési és a ritkulási folyamat (utóbbi kétségkívül az 1580-as években indul meg); van-e kronologikus távolság történeti, bibliai énekek s tulajdonképpeni széphistóriák, vagyis énekes novella-irodalom divatja között116-58 stb. De mindezeknél fontosabbak azok a válaszok, melyeket a szorosan vett zenetörténeti kutatás az ilyen összeállítástól várhat. Megtudhatja belőle, hogy milyen dallamok {117.} maradtak fenn, hol és hány, ilyen arányban a szövegek számával, s hogy ezek a dallamok milyen formában lépnek fel? mi van meg belőlük esetleg más néven, más szöveg álruhájában? melyikre utalnak legtöbbször, tehát melyik s milyen formájú volt a legnépszerűbb, s mit gyaníthatunk elterjedtségének fő oka felől? mekkora időköz van a dallam feltűnése s a reá való utalások között, tehát nagyjában milyen tartamúra tehető valamely dallam népszerűsége? melyek utalnak egyházi népénekre, vagyis melyek szentesítik a kétféle zenei anyag homogenitását? melyek lírikus szövegek dallamaira, ezzel a kétféle irodalmi termés zenei érintkezését sejtetve? melyek a téves nótajelzések (a szövegtől nyilvánvalóan eltérő szerkezetű dallamra utalók), melyek az utólagos (kiadóktól, ill. másolóktól alkalmazott) dallamutalások, s melyek azok, melyek ugyanegy dallamra utalva, annak többféle zenei (ritmikus) értelmezésmódját sejttetik? Mindezek a kérdések a század dallamtörténetének egy-egy problematikus fejezetét foglalják magukban, s a rájuk adandó válaszk felérnek a korszak rendszeres zenetörténetével.

Az itt következő összeállításban éppen ezért nem ragaszkodtunk szigorúan a tisztán históriás szövegek felvételéhez, hanem felvettük mindazt, ami szövegileg vagy zeneileg a históriás irodalom legközelebbi rokonának látszott (moralizáló, szatírikus, buzdító énekek). Az időhatárt is azért szabtuk meg tágabban (1460–1640), hogy a históriás énekirodalomnak lehetőleg minden közvetlen előfutárát s fénykorának minden közvetlen kisugárzását figyelembe vehessük. Kimutatásunk két kategóriába csoportosítottan, számbavett minden, ebbe az időszakba eső s előttünk eddig ismert, ha csak valamiképpen is históriásnak nevezhető dátumával (első egykorú kiadásának feltüntetésével), nótajelzésével (vagy a reá utaló nótajelzéssel), illetőleg melódiájának (legkorábbi) lelőhelyével s szótagszámszerkezetével, illetőleg ritmusformájával együtt – ezt az utóbbit, ahol a dallam ismeretes, természetesen mindig abból, nem a puszta szövegből vontuk el. A ritmusformákat illetőleg a következőket kell megjegyeznünk: 5 mindig a már említett pentapodát (zeneileg: , a vele kapcsolatban a szereplő 6 mindig e pentapoda megbővült faját jelöli; egyébként 6 mindig a 4+2-re tagolódó fél-tizenkettest, 12 a két ilyen hatosból alakult tizenkettest, 11 a 4–4–3-ra tagolódó sortípust , 7 a 4+3-ra tagolódó hetest képviseli; a határozatlanul tagolódó sorfajok természetesen csak szótagszámaik megjelölésével szerepelnek; ingadozó sortípusoknál a feltüntetett leggyakoribb alak mellett zárójelben többnyire ott olvasható a vele legsűrűbben vagy legjellegzetesebben váltakozó sortípus is. Nj. arra utal, hogy az illető szöveg milyen nótajelzéssel szerepel egy vagy több előfordulási helyén, illetőleg milyen nótajelzés utal rá, M. azt jelzi, hogy az illető szöveg melódiája legkorábban hol található. A nótajelzés után lehetőleg mindenütt feltüntettük zárójelben, hogy a nótául idézett kezdősor milyen szöveghez tartozik, azaz, hogy az illető históriás éneket mely más szöveg dallamára kívánják énekeltetni a szerzők vagy kiadók. Következzék ezek után maga a táblázat.