VI.

Befejezésül még forrásainkat és közlésünk, átiratunk elveit kell megjelölnünk.

A táncdarabokat megállapítható időbeli sorrendjükben és eredeti hangnemükben közöljük (háromnak kivételével melyeket a variánsaikkal való könnyebb összehasonlítás érdekében transzpoltáltunk). Ritmikus értelmezésükben, a lant-, orgona- és citeratabulatúrák átírásában az volt a vezető elvünk, hogy a táncok egységes ritmikus beosztását, közös alapegységet kövessenek; {180.} ezért a megállapíthatólag mindegyik darab alapszkémájául szolgáló vagánssor egy-egy szótagegységét (rövidebb, normális szótagját) egy-egy negyed hangjeggyel vettük egyenlőnek, az ütemet pedig négy ilyen egységre határoltuk, fentebb közölt ritmikus vázlataink értelmében. Átírásunk elve ilyenmódon megegyezik a Böhme-, Chilesotti-, Molnár-, Halbig-, Blume-, Wolf- és Chybinski-félékével, míg a Bartalus-félét kétszeres, a Merian-féléket négyszeres értékre kellett megnyújtanunk, Expert-ét fele-értékre rövidítenünk. A lant-tabulatúrák átírási elvei körül hosszabb ideje vita folyik; mi (Gombosihoz hasonlóan) a szólamszerű szerkezet feltüntetésének elvét, illetve az annak megfelelő átiratokat fogadtuk el. Hogy ezidőszerint hozzáférhetetlen tabulatúrák tekintetében mennyire voltunk e közlésekre ráutalva, azt alábbi forráskimutatásunk szemlélteti:

1. Lublini János „Hajdútánc”-a. Wydawnictwo Dawnej Muzyki Polskiej (Publications de Musique Ancienne Polonaise) XX. 36 Tancow z tabulatury organowej Jana z Lublina (ca 1540), wydal z rekopisu i opracowal Adolf Chybinski. Polskie Wydawnictwo Muzyczne, Kraków 1948. 30. l. 21. sz. „Hayduczky”. Legutóbb a „Muzyka Polskiego Odrodzenia” c. kötetben (szerk. J. Chominski és Z. Lissa), Kraków 1953. 62–63.

2. Wolf Heckel „Vngerischer Tanz”-a. Molnár Géza, Általános zenetörténet I. Budapest 1911. 129–134.

3. Pierre Phalèse allemande-ja. Johannes Wolf, Sing- und Spielmusik aus älterer Zeit, Leipzig 1926. 92.

3/a. Szöveges basse-danse („Hélas madame”) a XV. századi bayeux-i tánc-kéziratból. Közölte legutóbb Mabel Dolmetsch: Dances of England and France from 1450 to 1600, London 1949. 32–33. – 3. sz. darabunk korábbi variánsa, eltérő második szakasszal.

3/b. A Susato–Phalèse-féle allemande változata Nörmiger tabulatúráskönyvében. Wilhelm Merian: Der Tanz in den deutschen Tabulaturbüchern, Leipzig, 1927. 248.

4. Bernhart Jobin „Passamezzo” és „Saltarello Ongaro”-ja. Bartalus István, Újabb adalékok a magyar zene történelméhez, Budapest 1882. 36–61. (Transzponáltuk B-ből C-be; Bartalus átiratának néhány hibáját – a passamezzo 1., 3., 29., 41. és 45., a saltarello 24., 28., 35. és 45. ütemében – kijavítottuk.)

5. Bernhart Schmid „Passomezo Ungaro”-ja. Hermann Halbig, Klaviertänze des 16. Jahrhunderts, Stuttgart–Berlin 1928. 12–14.

6. „Passamezzo Vngaror[um]” Joh. Arpinus a Dorndorf Zwickauban őrzött tabulatúrás könyvéből, 1600 tájáról. Első közlés, az eredetinek hangnemében.

7. Jacob Paix „Ungareschá”-ja. Molnár Géza, Általános zenetörténet I. Budapest 1911. 115–119.

8. A drezdai Sächsische Landesbibliothek Ms. J. 307 m. jelzetű kéziratos „Tabulatur Buch”-jának (francia citera-tabulatúra, lásd róla J. Wolf, Handbuch der Notationskunde II. 1919. 146.) „Heiducken Dantz”-ja. E dolgozat írójának átirata a könyvtártól kapott fotokópia alapján, 1925-ből. (Transzponáltuk C-ből G-be.) A hajdútáncot követő címnélküli darab, melyet ugyancsak {181.} közlünk, Gombosi Ottó szerint önálló lengyel tánc; változatát valóban ilyen címen közli Nörmiger 1598-i tabulatúrás kéziratából T. Norlind, Sammelb. der Internationalen Musikgesellschaft XII. 1911. 505. (Zur Geschichte der polnischen Tänze.)

8/a. Claude Gervaise: Branle de Bourgogne, 1556-ból. H. Expert: Les maîtres musiciens de la renaissance française XXIII. Paris 1908. 85–86. – Csak a dallamot közöljük, felükre rövidített értékekben. A kettős-refrénű ABAc-DBDc forma (ahol D = A variánsa) nem az ungaresca-, hanem a rotrouange- és virelai-típusokkal rokon, de motivikus azonossága 8. és 12. sz. darabunkkal kétségtelen.

9. „Vngarischer Tantz” a Jacobides-féle (kutnahorai eredetű) prágai tabulatúrás kéziratból, 1600 tájáról. Első közlés, az eredetinek hangnemében, az utolsó ütem egy ritmushibájának javításával. – A 8. sz. változata.

10. „Batori Tantz”. Forrása azonos a 9. sz.-éval. Első közlés. – Részben a magyar passamezzók családjához csatlakozik. Könnyebb összehasonlítás kedvéért egy hanggal mélyebbre transzpoltáltuk: 2., 10., 12. és 14. ütemében ritmizálási hibákat javítottunk. A záró fermata nincs a kéziratban. (A tánczenének a Báthoryakkal való kapcsolata nem meglepő: Báthory Istvánnak, mint lengyel királynak, több, ilyen téren is kitűnő udvari zenésze volt, – közülök Wojciech Dlugorai lantdarabokkal örökítette meg nevét; l. legutóbb a Muzyka Polskiego Odrodzenia c. kötetben, 1953. 30, 88–90. Báthory Zsigmond idejében pedig egész külföldi zenészgárda működött Erdélyben; l. Gárdonyi Albert: A Báthoryak és a zeneművészet, Muzsika 1929. júl.–aug.)

11. August Nörmiger tabulatúráskönyvének „Erster Ungrischer Aufftzugkh”-ja. Merian i. m. 237.

12. „Ihr Für. G. (= Fürstlicher Gnaden) Annderer Auffzugk” ugyanabból a tabulatúráskönyvből. W. Merian i. m. 238.

13. A Chilesotti-féle tabulatúráskönyv „Danza”-ja. Molnár G. i. m. 147. (Ezt a darabot, noha első kiadása is megközelíthető: O. Chilesotti, Da un Codice Lauten-Buch del Cinquecento, Leipzig 1890. 47. Nr. 42., Molnár Géza átirata szerint közöljük, mert ez eredeti magasságában, eredeti hangnemében adja a darabot, míg Chilesotti közlése szexttel magasabbra transzponálta.)

Függelékül a kor ungaresca-típusú allemande-, polonica- és branle-irodalmából mutatunk be szemelvényeket:

14. Lublini János tabulatúráskönyvének egyik choreája. Chybinski i. m. 5.

15–16. Két táncdarab Heckel lantkönyvéből. F. M. Böhme, Geschichte des Tanzes in Deutschland 1886. II. 36, 37.

17. A berlini áll. könyvtár 1593-i kéziratos tabulatúráskönyvének egyik tánca. Merian i. m. 219., illetve Halbig i. m. 24.

Kitűnik ebből az összeállításból, hogy anyagunk, többségében, „másodkézből” való. A drezdai, zwickaui és prágai táncokat a magunk átiratában közölhetjük ugyan, Jobin, Heckel és Paix eredeti tabulatúráit pedig átirataikkal együtt tették közzé annak idején Bartalus István és Molnár Géza, – de ez nem változtat azon a tényen, hogy darabjaink túlnyomó részét nem {182.} közvetlen forrásból, hanem modern, átiratos kiadványok nyomán kell az olvasó kezébe adnunk. Felmerül tehát a kérdés, indokolt-e, jogosult-e az ilyen kiadás, egyáltalán mi teszi szükségessé és időszerűvé? A kérdésre röviden, kettős érvvel válaszolhatunk: egyrészt nem tanulmányozhattuk még e darabokat így együtt s ezért módszeres összehasonlításukra sem nyílott eddig alkalom: másfelől ez az anyag, a maga relatív teljességében, immár odakívánkozik a magyar zene eddig már közzétett XVI. századi emlékei mellé, – annál inkább, mert lehetőleg indítékot kíván adni újabb és behatóbb kutatásoknak, idehaza és a külföldön egyaránt.

Itt átadjuk a szót magának a zene „élő” anyagának. A bemutatott táncdarabok hangja, formája természetesen nem egészen egységes; eléggé világosan különválik bennük egy szűkebb és egy tágabb rokonsági kör. Összetartozásuk kérdését, a sajátos ungaresca-stílus kézzelfogható valóságának tényét nem is vethetnők fel, nem is igazolhatnók egyébként. Példáinkból, bármennyire hiányosak, főleg hiányos hátterűek és szinre találomra kiragadottak, így is kirajzolódik a XVI. század zenetörténetének eddig talán legkevésbé megvilágított fejezete: számunkra annál fontosabb fejezet, mert – egy látszatra csak a magyar zenét illető kérdésben – voltaképp a teljes korszakforduló egyik kulcsát adhatja a kutató kezébe.

(1954)