{451.} 1. Stílusirányzatok az európai színházművészetben

FEJEZETEK

A racionális logika, az empirista filozófia, a természettudományok eredményei, a 18. század végén kialakult, úgynevezett polgári dráma és színjátékmód, valamint az ipari termelés elterjedésének társadalmi-szociológiai következményei együttesen vezettek ahhoz a szemléletmódhoz, amelyet a művészetekben naturalizmusnak nevezünk. A 19. század első felében az ember biológiai fejlődéséről kialakult nézetek, a mikroszkóp elterjedése, a molekula meglétének felismerése, továbbá az anatómia, a fiziológia kibontakozása, az organikus élet tanulmányozása, a technika és technológia térhódítása, Charles Robert Darwin munkája (1867), mind-mind az anyagi, a természeti világnak az emberi életet meghatározó voltát emelték ki és érvényesítették. A természet, az anyagi világ az, amiben és ami által az ember él, ebben változik és – így hitték – fejlődik, és hal meg. Ez a reális világ, az egyedüli világ. Éppen ezért azokra a tényezőkre kell figyelni, amelyek tapasztalhatóak, és amelyek reális ok-okozat összefüggésben vannak. Csak a fizikai, kémiai, biológiai és az ezekkel rokonítható tényezők törvényei – például a földrajzi és a társadalmi környezet – adnak megbízható jelentéseket. A 19. század második felében – egy-két gondolkodó kivételével – úgy hitték, hogy a hiteles tudás az igazi realitáson alapszik, azokon a tényezőkön, amelyeket az érzékszerveken keresztül, azok révén szerzünk be. Az így kapott ismereteket vagy tudást nem a világ csak egyfajta értelmezésének tartották, hanem objektív ténynek. Az igazi realitás határait azonosnak tekintették a tapasztalat határaival. Ez az elv természetesen további következményeket rejtett magában. Például azt, hogy a rajtunk kívüli világ megérthető és ezért meg is változtatható.

Változtatásra több tényező összhatása miatt volt szükség. A nyugat-európai országokban az ipari termelés nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra osztotta az embereket; a társadalmi hierarchia immáron nem isteni eredetű és nem is születési helytől függ. A polgári társadalom kialakította az organizációkat, amelyek az emberek közvetlen, személyes érintkezése közé iktatódtak. A társadalmi munkamegosztás eltávolította a munkavégzést ennek végtermékétől, létrehozta a speciális foglalkozásokat, amelyeknek az elvégzéséhez nem volt elengedhetetlenül szükség az adott ember személyiségére. A foglalkozások egyetlen „sínpárra” helyezték az embert, amelyhez nemcsak cselekvéssor, hanem értékrend és viselkedési norma is tartozik. {452.} Organizációvá alakult a hivatal, a bíróság, a gazdasági szervezetek, a művelődési és kulturális intézmények, amelyek egyike sem épített ki személyes kapcsolatot az egyeddel, és amelyek az emberek személyes kapcsolatai közé iktatódtak, megszüntetve a közvetlenséget.

Mindezek kiderítésére, „feltérképezésére” a természettudomány módszereit tartották alkalmasnak a művészetekben is; ezt vallották a naturalista írók.

A természettudomány módszerei éppúgy, mint a társadalmi organizációk az isteni, illetve az erkölcsi törvényeket nem építették be a reális világ szerkezetébe, struktúrájába, szervezetébe. A kereszténység által kitűzött célok megszűntek. A természetben, az anyagi világban nem fedeztek fel célt; célja legfeljebb egy-egy organizációnak, pártnak, csoportnak, illetve egy-egy egyednek lehet. Ám az egyed a fizikai, kémiai, fiziológiai és a társadalmi, környezeti törvények által determinált; cselekedeteit a biológiai öröklés és a társadalmi környezet határozza meg. Darwin műve azt is elterjesztette, hogy az így meghatározott egyedek között küzdelem van a fennmaradásért, az életért. A küzdelem határozott, erős korlátok között folyik, az egyed személyiségének nagyfokú visszaszorításával. Ez a determináltság mint külső meghatározottság, illetve az organizációk következtében a személyes kapcsolatnak a társadalmi életszférában való megszűnése két dolognak növelte a jelentőségét: a személyes, privát életét, elsősorban a családét, illetve az egyed benső világáét, benső életéét. Mindez magával hozta a cselekvés elvének átértékelését. Először: ha a világ szerkezetében nincsenek benne az erkölcsi törvények, képesek vagyunk-e felismerni, hogy a cselekvések közül melyek a „rosszak” és melyek a „jók”; vagy tetteink mindezeken túl vannak? A testi és lelki nyomorúság okozói éppúgy egyedi értékelés, minősítés alapján ítéltettek meg, mint az ösztönből fakadó cselekvések, illetve miként az, hogy mely cselekvések az értékesek, melyek kevésbé vagy egyáltalán nem azok.