| Kulcsár Á.: Hitvita | TARTALOM | Gergely Jenő: Köszöntő. |
Balogh Judit
Alábbi tanulmány, mint a címe is mutatja, arra vállalkozott, hogy egy már folyó és a magyarországi puritanizmust vizsgáló kutatásban felmérje mindazt, amit már tudunk, és megpróbáljon kijelölni olyan utakat a kutatás számára, amelyek várhatóan további adalékokkal gazdagítják a magyar puritánusokról eddig meglévő tudásunkat.[1]
A magyarországi puritanizmus a XVII. század második harmadában jelentkezett Magyarországon, pontosabban elsősorban Kelet-Magyarországon és Erdélyben. Noha a puritán eszmék több irányból, közvetetten is jelentkeztek a magyar protestánsok között - gondoljunk arra, hogy Szenczi Molnár Albert már lefordította a Praxis pietatis egy részét -, elsősorban a közvetlen hatás érvényesült, mégpedig több csatornán keresztül. A Lewis Bayly Praxis pietatis-át fordító, majd 1636-ban kiadó Medgyesi Pál kezdetben magányos entellektüel, cselekedeteiben nincs nyoma annak, hogy mozgalmat kívánt volna szervezni. Emiatt többször vádoltatott meg, mint olyan, aki nem állt ki kellőképpen a forradalmár lelkületű Tolnai Dali János és társai mellett. Ezt a tételt azonban cáfolja már a Praxis pietatis lefordítása is, ami népkönyvnek készült[2] a puritánus gondolatok tudatos terjesztésének szándékával. Ezt a tudatosságot támasztja alá Medgyesi későbbi munkássága, melyben szintén a népművelő, evangélizáló jelleg áll a középpontban. Nagyszabású munkái közül megemlíthetjük a Debrecenben megjelent Szent Ágoston vallomása (1632), és az Égő szövétnek (1645) című műveit, valamint a már Sárospatakon kiadott Igazak sorsa e világon (1657) vagy az Istenhez való igaz megtérés (1658) címűeket, amelyek - csakúgy mint Doce nos orare... című könyve - magyar nyelven íródtak, kifejezetten a nem deákos műveltségű, de olvasni tudó közönség számára. Medgyesi a maga helyén - I. Rákóczi György fejedelem udvari papjaként, majd Rákóczi Zsigmond és Lorántffy Zsuzsanna környezetében meglehetősen sokat tudott tenni, akár úgy is, mint a nagy tudású erdélyi püspök, Geleji Katona István méltó ellenfele illetve munkatársa.
Egészen más életút és mentalitás Tolnai Dali Jánosé, aki Londonban 1638-ban társaival együtt megszövegezte a később "londoni ligának" nevezett közös fogadalmat a Krisztus-követésre. Az ő programja nem a kegyességi irodalomnak a fordítások általi terjesztése. Mint a sárospataki iskola rektora és teológus prédikátor elsősorban az emberekhez akar szólni, akik körülveszik őt. Természetesen a kegyességi irodalom fordítását is fontosnak tartja, ha maga nem gyakorolja is, hiszen éppen ő lesz az, aki Darholcz Kristófot rábírja Richard Brathwait Novissima Tuba-jának átültetésére. Saját feladatának azonban a prédikálást, a tanítást és a szervezést tekinti. Szigorú radikalizmusa, a megtérésre való felszólítás, valamint a gyakorlati kegyesség tanítványai közti bevezetése, nem utolsó sorban pedig egyházkormányzati reformtörekvései az okai annak, hogy úgy tűnjön: az itt-ott már hatásait láttató puritanizmus mozgalommá szerveződött, s mint ilyen, haladéktalan állásfoglalásra késztesse mind az alig kialakult református hierarchiát, mind pedig annak legfőbb patrónusát, az erdélyi fejedelmet.
Mind Medgyesivel, mind pedig Tolnai Dali Jánossal volt kapcsolata annak a személynek, aki mindkettőjüknél kevésbé került a puritanizmussal kapcsolatban reflektorfénybe, mégis talán mindkettőjüknél tudatosabban mozgatta az események szálait. Ez Johann Heinrich Bisterfeld, 1630-ig a herborni akadémia, majd Bethlen Gábor meghívásának engedve a gyulafehérvári főiskola professzora, Rákóczi György diplomatája a 30 éves háború tárgyalásai alkalmával. Az ő ajánlólevelével indul Hollandiába majd Angliába Tolnai Dali, és ő küldi el később Apáczai Csere Jánost is. Mindeközben pedig folyamatosan levelezésben áll Samuel Hartlieb londoni körével és magával Hartliebbal is. Személye és az angol kapcsolat még számos ismeretlen momentumot tartalmaz, többek között - éppen e kapcsolatok feltárása céljából - fontos feladatnak tűnik Samuel Hartlieb eddig csak részleteiben ismert, Kvacsala János[3] illetve Makkai László[4] által felhasznált magyar valamint erdélyi témájú és irányú levelezésének teljes feltárása.
A fent említett módokon a XVII. századi Magyarországra érkező puritán gondolatok legfontosabb és a magyarságban legnagyobb hatással megjelenő része a teológiai puritanizmus, a vallási életet illető reformok. Erre rendkívül nagy szükség volt, mert az alig félszáz éve létrejövő protestáns egyházak - most elsősorban a kálvini elveket valló helvét irányról beszélek, de hasonlókat megfigyelhetünk az evangélikusság között is[5] - máris a megmerevedni látszottak. A hierarchia többé-kevésbé kialakult, sőt megerősödött, a dogmarendszer is kiformálódott, és a XVI. század utolsó évtizedétől egyre erőteljesebb a hitvitákat erőltető merev ortodoxia jelenléte és hatása.
Amit a puritanizmus hoz, az éppen ennek ellentéte: új hangsúlyokat és célokat nyújtott az intézményesüléssel elfoglalt és a "semper reformanda" parancsát majdhogy elfelejtő reformáció számára: a való élettől elszakadt dogmatizálás helyére a pietas praxisát, amiről már valóban értekezhetett Max Weber,[6] mint az egész mentalitást, személyiséget, attitűdöt átformáló hatásról, hiszen tudjuk, maga Weber is a puritán William Perkins írásainak tanulmányozása során jutott következtetéseire.[7] A puritanizmus megjelenése előtti református egyház meglehetősen vegyes közállapotairól - főként ami az egyházat, a papságot illeti - bőséges képet ad Makkai László, vagy korábban Révész Imre[8] és Zoványi Jenő.[9] A vallásváltást illetően végbement változások kapcsán Benda Kálmán[10] és Kubinyi András[11] jegyzi meg, hogy magyar földön a reformáció korántsem járt olyan földindulással, mint azt az erről az időszakról fennmaradt toposzok alapján hinnők. Péter Katalin mutatja ki a Bibliaolvasás anyanyelvű programjáról szólva, hogy e téren sem igazak a korábbi elképzelések, legalábbis ami a XVI. századot illeti.[12]
Úgy tűnik tehát, hogy a reformáció első hullámának valóban felforgató erejű megjelenése (vándorprédikátorok, laikus igehirdetők) után a szerveződés időszakában ténylegesen egy új intézmény alakult, amely azonban - a dogmatikáját kivéve - létezésmódjában és struktúrájában fölötte hasonlított arra a másikra, amelynek bírálataként létrejött. Kubinyi András mutatta ki,[13] hogy a középkor végére a szabad királyi városok mellett a mezővárosok túlnyomó többsége is megszerzi a patrónusi jog leglényegesebb elemét, a szabad papválasztás jogát, ami nagy mértékben megkönnyítette a reformáció jelentkezése idején a protestáns érzelmű és felfogású lelkészek meghívását. Az ekkor létrejött konzisztóriumok pedig éppen a kontinuitást jelentették, pontosabban az önállósulás útját járó mezővárosok fejlődésében a következő lépcsőfokot. Sok helyütt, különösen Kelet-Magyarországon az is megkönnyítette a protestantizmus elfogadását, hogy az ismétlődő török betörésekben a korábbi, díszített katolikus templomok megsérültek, sok esetben kiégtek - ez történt a többi között például Miskolcon is - és már az új ízlésnek és igényeknek megfelelően építették újjá.[14] Mindeme külső körülmények is sejtetik, hogy a váltás nem feltétlenül látványos vagy földindulásszerű - már ami a dolgoknak azt a részét illeti, ami külső megjelenésében az átlagemberre hatással lehetett. Az önállóságát megszerezni kívánó és azt féltékenyen őrző városi tanács szívesen lesz gondnoka és egyben mintegy munkaadója is a lelkipásztornak, minthogy ez is az önkormányzat erősségét mutatja.
Természetesen mindezek mellet új alapokra helyeződik a teológiai tanítás, megszületnek és elfogadásra kerülnek a Theodore de Béze szellemében készült hitvallások. A puritanizmus azonban valami mást állít a középpontba, Angliában, Hollandiában, Kelet-Magyarországon és Erdélyben is. Nem véletlenül lesz az angol puritánok jelszava "a reformáció teljessé tétele". A céljuk valóban nem csupán a dogmatika megváltoztatása, hanem a praxis pietatis révén a kegyesség "hatásait" kiterjeszteni az egész személyiségre, az élet mindennapjaira. A puritánok kegyességi irodalma nem az apologetikát részesítette előnyben, nem is a hitvitára koncentrált. Azt tűzte ki célul, hogy megtanítja "keresztyénnek lenni" az embereket, hogy mit jelent az, hogy az életük minden területén érvényesítik a Biblia tanításait. Ez a sokat emlegetett "praxis pietatis", könyveik tehát a legszigorúbban vett gyakorlati művek, akkor is, hogyha egyik-másik - például a Bökényi Philep Gáspár által angolból fordított Mennyei lámpás - bízvást tartható a protestáns misztika értékes darabjának. Ebbe a "praxisba" belefért a fokozottabb demokratizmus-igény, sőt annak helye is volt abban, hiszen az egyházkormányzat kérdésében szigorú presbiteriánus nézeteket vallottak. Többek között ez (is) az, amiről Max Weber beszél a protestáns etikával kapcsolatban. Mindezen eredmények azonban, amelyeket Weber vizsgál, nem jelentkeznek a magyar társadalomban. Ebben nyilván része van az angliaitól eltérő társadalmi és gazdasági közegnek, de minden bizonnyal annak is, hogy 1646-ban a hivatalos egyházvezetés és maga a fejedelem is mintegy törvényen kívül helyezte a puritán törekvéseket, kezdeményezéseket, elutasítva ezáltal azt a lehetőséget, hogy a puritanizmus tanítása az egyház hivatalos álláspontjaként legitim módon legyen jelen a magyar reformációban.[15] Természetesen ez a döntés az egyház szervezetét tekintve, amely mélyen gyökerezett a korabeli magyar társadalmi struktúrában, tökéletesen konzekvens lépésnek tekinthető. Ez azonban megnehezítette azon folyamatok kibontakozását, esetenként egyenesen meg is gátolta azt, amelyekben éppen a puritanizmus volt vagy lehetett a közvetítő vagy a katalizátor.
Jelen kutatás arra irányul tehát, hogy tisztázzuk: Ha nem jelentkezhetett a puritanizmus hazánkban olyan formában, mint Nyugat-Európában, akkor milyen módon hatott a XVII. századi magyar társadalomban? Továbbá hogy azok a hatások, amelyek kimutathatók, nem csupán az egyes emberek által kifejtett (egymással összefüggésbe nem hozható) hatások-e?
A feltevésünk az, hogy - noha a puritanizmust még mint elnevezést is tilalmasnak ítélte a szatmárnémeti nemzeti zsinat - hatása mégis egyedülálló és rendkívül fontos a korszakban. Ezt a hatást három szinten vizsgálom. Az első a talán legérdekesebb, egyszersmind a legkevésbé körvonalazható és legnehezebben megragadható szint, az átlagember, a mezővárosi-városi polgár, a nemes, a földbirtokos szintje. Erről tanúskodó közvetlen forrásunk szinte nincs is, különösen ha összehasonlítjuk ugyane korszak angol adataival.[16] Kevés egykorú leírása maradt annak, hogy miképpen élte meg a hitét a kor embere. Jelezhet azonban valamit az a vizsgálat, amit eddig a sárospataki Tudományos gyűjtemények, a marosvásárhelyi Teleki Téka valamint a kolozsvári Akadémiai Könyvtár RMK állományaiban eddig végeztünk. Ebben részben a művek fordítói által írt előszavakat és ajánlásokat vizsgáltuk, részben pedig a könyvekbe kézzel írt posszesszori bejegyzéseket, amelyek gyakran jelölik a tulajdonos mellett azt is, hogy ki volt az ajándékozója az illető munkának. Ez alapján egy Petrőczi Kata Szidónia által fordított és 1708-ban, Lőcsén kinyomtatott Jó illattal füstölgő igaz szív című kötet elején található az alábbi szöveg: "Ezen könyvet ajándékozta Viski Ferencz kedves menyének, Dékány Ilonának egy Mennyei Tárház kulcsával együtt."[17] A könyvben a dátum is szerepel, sőt a Dékány Ilonát követő tulajdonosok neve is. Természetesen nem minden esetben járunk eredménnyel, de a kötetek közel a felében szerepel valamiféle bejegyzés a tulajdonosokról. Ráadásul az előbb idézett bejegyzésből az is kiderül, hogy a XVIII. század első felében a pietista műveket - ez Johann Arndt könyvének fordítása - együtt olvasták a puritanizmus alkotásaival, hiszen a Mennyei tárház kulcsa egy Szatmárnémeti Mihály által fordított és Kolozsvárt 1673-ban kiadott puritán munka.
Több esetben találjuk azt, hogy XVII. századi puritán műveket a XVIII. században említenek. Ezek a legtöbb esetben Medgyesi Pál fordításai, főleg és elsősorban a Praxis Pietatis . Ezt tette 1741-ben a vármegyei törvényszéken Porkoláb István szabolcsi kisnemes is, aki körül - mint azt Szigeti Jenő[18] és Fazekas Csaba[19] is vizsgálta - egy kis közösség szerveződött, amelynek jobbágyi állapotú és cigány tagja is volt, ezzel mintegy tökéletesen ellentmondva a szatmárnémeti zsinat 1646-os végzései szellemének, amely szerint a magyarság nem kész arra, hogy egymás mellé ültessen nemest és nemtelent, egyszersmind pedig betöltve azon elveket, amelyek segítségével a puritanizmus a polgárosodás katalizátorává is válhatott.[20] A közösség tagjai összejöveteleik alkalmával a Biblia mellett Praxis Pietatist sőt egyéb puritán műveket is tanulmányoztak. Mindezek alapján megfogalmazhatjuk hipotézisünket, miszerint a puritánok programja részben legalábbis eléri célját: a laikusok is forgatják az éppen nekik szánt könyveket. Bár a kutatás jelenleg is folyamatban van, reményünk lehet rá, hogy hozzávetőleg kirajzolódik a mecénások és olvasók tábora.
A vizsgálódás második szintje szorosan összefügg az előzővel. A puritánoknak ugyanis valóban szigorúan vett programja volt, hogy mindenki kezébe Bibliát adjanak, hogy arra neveljék - ne csak a deákos és teológiai végzettségűeket, de a laikus olvasóközönséget, sőt lehetőség szerint a még írni-olvasni nem tudó lányokat, asszonyokat is -, hogy a Bibliát rendszeresen tanulmányozzák.[21]
Martonfalvi Tóth György Keresztyéni ünneplés című munkájában szinte percről percre, pontról pontra példáját adja annak, hogy hogyan ünnepelje a vasárnapot a keresztyén ember: "A gyülekezetben, midőn a tanító az Isten székiben felmégyen, tedd félen a magad elmélkedését és véle, és az egész gyülekezettel együtt könyörögj szívvel, szájjal, lélekkel. Annak utánna becsülettel és félelemmel hallgassad az Isten igéjét, és megtartsad. Végezetre adj hálákat Istennek a prédikáczió után való könyörgésben és a zsoltár éneklésben, és addig az Isten házából ki ne menj, míglen az Isten szolgája az áldást az Istennek székiből reád nem mondja, hogy valamiképpen áldás nélkül ne menj ki az Úrnak házából. Az Isten házából a magad házához menvén, ne fuss mindjárt istállódba, kertedbe, szomszédodba, konyhádba, ne fakadj ki morgolódásra, pénz számlálásra, stb. Szólítsd elő cselédedet és azoknak beszéld elő azokat, amiket a Lélek szólott az Isten házában. Azokat előbeszélvén, s elvégezvén, olvass Bibliát, énekelj zsoltárokat. Az ebédnek ideje eljövén, küldj ételt, s italt a szegényeknek és erősítsd meg magadat is étellel, s itallal, de igen-igen mértékletesen: mert ha igen megtöltőződöl, alkalmatlan lészesz azután az isteni szolgálatra. Az étel felől ne játszódásra, magad mulatságára kelj fel, mint a háládatlan izraeliták, hanem az isteni szent szolgálatra: tudni illik Biblia olvasásra, zsoltár éneklésre, mellyet kell cselekedned addig, míglen másodszor ismét az Úrnak színe előtt a templomban meg kell jelenned."[22] Amit Martonfalvi itt megfogalmaz, az általános programja a magyar puritánoknak, csakúgy, mint nyugati testvéreiknek. A Biblia egyéni olvasása, tanulmányozása, ennek érdekében pedig az oktatás reformja. Ezért kimondható, hogy e téren az igazi reformok nem a XVI., hanem a XVII. század termékei, mégpedig döntően puritán hatásra. Mikolai Hegedűs János írja erről Biblia tanúi (Utrecht, 1648) című - ahogyan Szigeti Jenő nevezi: kifejezetten a nép számára írott teológiai tárgyú[23] - könyvének előszavában: "Oly örvendetes hír, melynél hova lehetett volna kívánatosb hírünk? Hogy tudniillik az Úr elmenvén az ő szolgáinak gyűlésekbe, azt tanácslotta általok, hogy magyar scholák legyenek nemzetünkben. Óh Isten lelkének áldott sugárzása! Én is azontúl fordétám elmémet, hogy azt az Úr dolgát, melyre az Ő szolgáinak szíveket úgy felindétotta, hogy némelyek, mint tavaly hallottam, valóba fáradtak is benne, mint indéthassák el azt az áldott végezést, nem csak javalljam, hanem a Sion fala rakattatására ha csak kövecskét is, vigyen gyengeségem."[24] Az éppen ezekben az években zajló iskolareformot üdvözli Mikolai ilyen lelkesen, amelyek ugyan részben 1630, tehát Johann Alstedt és Johann Heinrich Bisterfeld valamint Piscator Gyulafehérvárra érkezése után megkezdődtek,[25] amennyiben ennek tekinthetjük a Bisterfeld által írt tankönyvet, egy Ramus szellemében írt logikát, valamint az oktatás színvonalának itteni emelkedését. A tényleges szerkezeti és felfogásbeli változás azonban Tolnai Dali János első sárospataki működéséhez köthető, 1639 és 1642 között.[26] Ezen időszak alatt a Keckermann-féle, skolasztikus logika helyett előbb a már említett Bisterfeld által írt Elementa logica in usum scholae Albensi című munkát használja a tanításban. A teológiát is más művek alapján, más hangsúlyokkal adja elő, Amesius franekeri angol puritán professzor[27] Medulla theologiae...[28] című könyvét tanítva, külön tárgyként bevezetve a gyakorlati teológiát. Szintén Amesius alapján új tantárgyat is tanít, a technometriát. A görög és latin nyelvek tanítására kevesebb hangsúlyt fektet, ehelyett előtérbe kerül a magyar nyelv a zsoltáréneklésben, Szenczi Molnár Albert szövegeivel. A tanulás-tanítás eredményesebbé tétele érdekében az idősebb diákok közül választott öt kollaborátor segítségével tanítja tanártársaival az osztályokra bontott diákságot.
Mivel a teológia nemcsak elméletként fontos a puritanizmus számára, ezért Tolnai Dali a korban kedvelt és Bisterfeld által is gyakran alkalmazott disputák alkalmával nem elvont hittételeket, hanem gyakorlati etikai kérdéseket tesz fel diákjainak, különválasztva ezáltal a dogmatikát és az erkölcstant. Emellett személyesen ügyel a tanítványai erkölcseire, a szálásán házi áhítatokat tart és szigorúan - néha bírálói szerint túlzott szigorral is - figyelemmel kíséri, hogy tanítványai gyakorolják-e a kegyességet. Emellett - bár nem épül bele az oktatás programjába - mégis kapcsolódik hozzá Tolnainak az a törekvése, hogy házról házra járva, a lányokat, asszonyokat is olvasni tanítsa, azért, hogy ezáltal ők maguk is tanulmányozhassák a Szentírást. Nem célunk e helyen Tolnai Dali János személyét illetve jellemét értékelni, csupán a tendenciát, ami - mint látható - gyökeres változást célzott meg az oktatásban, s ez nem Tolnai szeszélye volt, hanem a puritánok óhaja, mint ahogy azt Mikolai Hegedűs előbbi szavaiból láttuk. Ugyanezt találjuk Váradon is, ahol éppen 1646-tól, tehát pontosan a szatmárnémeti zsinat szigorú eltiltó intézkedései után állandósulnak az iskolában ugyanezek a pedagógiai és teológiai eszmék.[29] Mindez annak ellenére is így történik, hogy az iskola korábbi rektorát, Harsányi Nagy Jakabot az egyházi pálya elhagyására ítéli a szatmárnémeti zsinat. Utódja, Komáromi Szvertán István azonban Tolnai pataki kezdeményezéseit folytatja, és Amesius szellemében tanít. 1651-ben lefordítja Mikoron imádkoztok címmel egyik munkáját, majd pedig 1653-ban a váradi nyomda kinyomtatja Amesius tankönyveit, a Technometriát , a Theses logicae-t és másokat. Az 1650-es évekre tehát Várad a puritanizmus központja, itt tanít a már említett Martonfalvi Tóth György, aki Várad török kézre kerülése után a debreceni kollégiumnak lesz tudós professzora. Váradhoz kötődik az 1661-re Kolozsvárott kinyomtatott híres Váradi Biblia , ami szintén a puritanizmus programja értelmében készül. Köleséri Sámuel, akinek eredeti stílusát és gondolkodásmódját számos más művéből is ismerjük,[30] revideálja a szöveget és jegyzeteket csatol hozzá, hogy minden olvasó számára érthető legyen. Ugyanezen az úton, a pedagógiai reformok útján halad a Hollandiából 1653-ban hazatért Apáczai Csere János, valamint ezeket az előzményeket folytatja saját pedagógiai rendszere itteni kidolgozásával Comenius is, aki ugyan nem puritán, de Tolnai tanácsára hívja meg Sárospatakra Lorántffy Zsuzsanna a szintén puritán Veresegyházi Szentjel János által.
A kutatás-vizsgálódás harmadik szintje az erdélyi fejedelmi nagypolitika, diplomácia szintje, ahol a harmincéves háborúba való bekapcsolódás illetve a szövetségi tárgyalások időszakában éppen Johann Heinrich Bisterfeld játssza a főszerepet a fejedelem kisebbik fiával, Zsigmonddal együtt.[31] Az a Bisterfeld, aki kedvenc tanítványát, Tolnai Dali Jánost ajánlólevéllel küldi Rivetushoz majd pedig Hartliebhez. Kvacsala János szerint Bisterfeld valóságos külügyminisztere Rákóczinak, és feladata (a fejedelem diplomáciai levelezésének irányítása) a béke beálltával sem szűnt meg. Emellett állandó összeköttetésben állt Medgyesi Pállal, akinek nagy tisztelője volt, és természetesen Tolnai Dali Jánossal. Az előbb említettek pedig mind rendkívül szorosan kötődtek Rákóczi Zsigmondhoz, aki maga is a puritán eszmék hatása alatt állott. Medgyesi Pál, Tolnai Dali János és a fejedelemfi, Rákóczi Zsigmond közeli kapcsolata kétségtelen. Azt is tudjuk, hogy Bisterfeld, aki adott a Zsigmond szavára, több ízben lemondott fontos meghívásokat leydeni egyetemi katedrára. A tervek, események részleteit valószínűleg jobban megismerhetjük a teljes Hartlieb-levelezés feltárása után. Azt azonban már most is megállapíthatjuk, hogy a puritánok - akik nem tettek különbséget vallásos és egyéb cselekedeteik között, hiszen egész programjuk lényege a gyakorlat - jelen vannak a XVII. századi magyar kultúrában, oktatásban és a politikában is.
Hogy pontosan milyen mértékben, annak a bemutatására tesz kísérletet ez a kutatás.
Jegyzetek
[1] A puritanizmus magyar képviselőinek illetve hatásuk kutatásának időszerűségét mutatja, hogy mind a szegedi, mind a debreceni egyetemeken dolgozó kutatók, történészek és irodalomtörténészek kutatási témái között szerepelnek.
[2] Szigeti Jenő: A puritán kegyességi irodalom hatása a népi vallásosságra. Kézirat, 1998. (továbbiakban: Szigeti, 1998.)
[3] Kvacsala János: Bisterfeld János Henrik élete. In: Századok, 1892. 1-2. közlemény. (továbbiakban: Kvacsala, 1892.)
[4] Makkai László: A magyar puritánusok harca a feudálizmus ellen. Bp., 1952. (továbbiakban: Makkai, 1952.)
[5] Balogh Judit: A magyar pietizmus a 17-18. században. (megjelenés alatt)
[6] Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Bp., 1995. passim
[7] Erről és ennek magyarországi vonatkozásairól ld.: Molnár Tamás: A protestáns etika Magyarországon. Debrecen, é.n.
[8] Révész Imre: A szatmárnémeti nemzeti zsinat és az első magyar református ébredés. Bp., 1947. (Theologia 5.) (reprint: Debrecen, 1993.; továbbiakban: Révész, 1947.)
[9] Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban. Bp., 1911. (továbbiakban: Zoványi, 1911.)
[10] Benda Kálmán: A mezővárosi önkormányzat és az egyházak a XVI-XVIII. században. In: Falvak, mezővárosok az Alföldön. - Acta Musei de János Arany nominati Nagykőrös, 4. köt. Nagykőrös, 1986. passim.
[11] Kubinyi András: Egyház és társadalom a késő középkori Magyarországon. In: Társadalomtörténeti tanulmányok a közeli és régmúltból. Emlékkönyv Székely György 70. születésnapjára. Budapest, 1994. (továbbiakban: Kubinyi, 1994.)
[12] Péter Katalin: A bibliaolvasás mindenkinek szóló programja Magyarországon a 16. században. In: Papok és nemesek. - Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból. Bp., 1995. 31-55. p.
[13] Kubinyi, 1994. 83. p.
[14] Balogh Judit: A reformáció Miskolcon. In: Szakály Ferenc (szerk.): Miskolc története, II. 1526-tól 1702-ig. Miskolc, 1998. 441-506. p.
[15] Erről részletesen ld.: Révész , 1947.
[16] Macfarlane, Alan: Az angol individualizmus eredete. Budapest, 1993. passim.; ill. Chadwick, Owen: A reformáció. Bp., 1998. passim.
[17] Ld. pl. a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben.
[18] Molnár Ambrus - Szigeti Jenő: Református népi látomásirodalom a XVIII. században. Bp., 1984. (Theológiai tanulmányok. Új folyam, 19.)
[19] Fazekas Csaba: Protestáns megújulási mozgalom és szektaügy a XVIII. századi Szabolcs vármegyében. In: Történelmi tanulmányok. Miskolc, 1999. (Studia Miskolcinensia, 3.) 121-145. p.
[20] Balogh Judit: Ama kegyelemnek mennyei harmatja. A 17. századi magyar puritanizmus irodalmából. Bp. - Kolozsvár, 1995. (továbbiakban: Balogh, 1995.) 192. p.
[21] Erre tesz kísérletet tanítói, rektori munkája kezdetétől Tolnai Dali János is, aki házról házra járva tanítja írásra és olvasásra a családok nőtagjait is.
[22] Balogh, 1995. 137. p.
[23] Szigeti, 1998. 13. p.
[24] A Biblia tanúi előszavából idézi: Makkai , 1952. 150. p.
[25] A három professzor Bethlen Gábor meghívására érkezik Gyulafehérvárra, voltaképp a nagyhírű Alstedtnek szól a meghívás és ő hozza magával munkatársait, akik közül a legjobb képességű Bisterfeld egyben a veje is.
[26] Erről részletesen ld.: Zoványi, 1911.
[27] William Ames (Amesius) angol emigránsként tanít a franekeri egyetemen. Az ő előadásait hallgatja és művein nevelkedik a magyar puritánok túlnyomó többsége.
[28] A teológia veleje című nagyszabású elméleti teológiai munka, a puritán szellemiség legteljesebb összefoglalása.
[29] A szintén váradi Szilvásújfalvi Anderkó Imre törekvéseit a presbiteri rendszer bevezetésére még nem tekintjük a puritanizmus megnyilvánulásának.
[30] Idvesség sarka, 1666.; Arany alma, 1673.; Szentírás rámájára vonatott fél-keresztyén, 1677.; Disputatio Philosophica, 1681. stb.
[31] Kvacsala, 1892.
| Kulcsár Á.: Hitvita | TARTALOM | Gergely Jenő: Köszöntő. |