Bessenyei J.: Útvonalak TARTALOM Kulcsár P.: Térképészet

"Értelme sincs a sok vén pergamennek..."*

(A Memoriale rerum ante tempora etatis nostre eventarum)

Király Péter


A budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárában, ott is a Pray-féle gyűjtemény vaskos fóliáns kötetei között őriznek egy érdekes krónikakompozíciót. A XVI. századi szöveget tartalmazó kódex (Coll. Prayana T. XXIX.) többi darabja különféle magyar és birodalmi könyvtárakban található kódexekből kiírt másolat, méghozzá egyrészt jelentős középkori kútfők például Kézai Simon "elegans opusculá"-ja, vagy Ricardo híres jelentése Julianus útjáról, másrészt XVI-XVII. századi különfélék: Gyalui Torda Zsigmond, Hans Dernschwam, Thurzó Imre, Frölich Dávid naplói, feljegyzései, harmadrészt pedig korabeli (ti. XVIII. századi) hazai és külföldi nyomtatott történeti könyvekből vett érdekességek. Az egész kötetben egyetlen "eredeti" - legalábbis nem XVIII. századi másolatú forrásra akadunk, a Memoriale rerum ante tempora aetatis nostre eventarum címűre. A Memoriale hét számozott fólióból áll, a számozás 105-től 111-ig halad; viszont a kötetben ennek sem előzménye, sem folytatása nincsen, vagyis Pray - mert feltehetőleg ő állította össze a kötetet - eredetileg egy másik gyűjteményből vette ki. A másoló egyszer elvétette a lapozást, s az üresen maradt oldalpárt (106v-107r) viasszal ragasztotta össze, ami ritka, de nem ismeretlen megoldás.[1] Írása alapján a XVI. században keletkezett, papírja vízjelét nem sikerült megnyugtatóan azonosítani, viszont az azon szereplő egyetlen alak az 1540-es évek második felében működött brassói papírmalom első vízjelének alsó figurájára hasonlít. A vízjel Brassó címerét ábrázoló felső része, később önmagában is szerepelt, az alsó figura (a tulajdonos Hans Fuchs nevére utaló róka) önálló felbukkanására nem ismerek adatot és mivel az újkori magyarországi vízjeleknek sincsen még teljes katalógusa, a brassói eredet legfeljebb feltételezhető.

A Pray-gyűjtemény e kötetére felfigyelt a Pray-jal szoros baráti kapcsolatban álló Cornides Dániel is és majdnem teljes egészében lemásolta. Cornides könyvtára halála után egykori gazdájához, Teleki József koronaőrhöz került, aki később is buzgó támogatója maradt a történeti kutatásoknak, mindenek előtt Kovachich Márton György vizsgálódásainak. Kovachich Teleki sziráki könyvtárában talált rá a kötetre (akkori jelzete szerint Cornidesiano-Telekiana Vv., ma - lévén a Teleki-könyvtár alkotta az Akadémia könyvtárának alapját - MTAK, Kézirattár, Történelem 4-drét 74.) melynek egynéhány érdekesebb részét - így a Memorialet is - 1798-ban a Scriptores rerum Hungaricarum minores darabjai között ki is adta. Persze a másolások során Cornides és Kovachich is saját szövegkiadási elveiket tükröztették. Az általa látott szöveghez az előbbi volt hűbb, ugyanakkor az értelmezhetetlen vagy olvashatatlan, illetve félreértett és -olvasott helyeket utóbbi is kénytelen volt torzított alakban használni. Kovachich érdekes módon viszonylag közel állt a ma érvényes szövegkiadási gyakorlathoz, ugyanis egységes helyesírást és rövidítésmódot alkalmazott, szemben Cornides-szel, aki általában megtartotta a XVI. századi írásmódot. A Cornides-másolat közel 300, a kiadás már több mint 600 helyen tér el a kézirattól. Igaz, hogy ezen változások lényegében nem érintik a szöveg értelmét, jelen közleményt mégis indokolttá teszik a kihagyott, vagy félreolvasott helyek, illetve a XVIII. századi kiadás elérhetetlensége.

A Memoriale szembetűnőleg négy részből áll. Az első rész egy évkönyv, mely az 1438-as évtől 1551-ig veszi sorra a magyar történelem nevezetesebb eseményeit. Az évkönyv vagy annales a legrégibb magyar történelmi műfaj, melynek első, nevezetes exempluma a XIII. század eleji Pozsonyi Évkönyv. Az középkori feljegyzéseket még úgy-ahogy számba veszi az irodalom, viszont az efféle írások koraújkori burjánzásáról jóformán tudomást se vesz. Minthogy ezen írások teljeskörű összegyüjtésére még nem került sor, alább elemzésre nem, pusztán a párhuzamos helyek felkutatására tehetek kísérletet. Annyi megállapítható hogy a Memoriale évkönyvi része egy viszonylag művelt, jótollú szerző műve, aki a műfaj meglehetősen szűkre szabott lehetőségei között sikerrel próbálja elkerülni az egyébként elkerülhetetlent: a máshol gyakori szó- és frázisismétlést. Adatai általában helytállóak, néha máshonnan nem ismert érdekességgel is szolgál. Minthogy az évkönyvek természetüktől fogva helyhezkötöttek, lévén egy adott földrajzi pont (város, kolostor), vagy egy népcsoport (székelyek, szepesi szászok) "emlékezetre méltó dolgai" feljegyzésére hivatottak, nem hiszem, hogy nagyot tévednénk, ha a Memorialet is helyhez kötnénk, s eme megfelelő helyet keresve Erdély középső részét találnánk - helynevek és a helyhez köthető események vizsgálata legalábbis erre mutat. Különösen nagy hangsúllyal esnek latba itt az országos dolgokban kevés jelentősségű, a köztörténetben csip-csup, említésre sem méltó ügyek előhozatala, például egy-egy éhínség, szokatlan drágaság, helyi hatalmasság meggyilkolása. A Memorialeban ezek az események kivétel nélkül az említett tájra: Torda, Szászsebes, Szeben, Medgyes vidékére esnek. Ha rokoni kapcsolatokat kellene kimutatni, a legközelebb vagy a brassói, szebeni, medgyesi, eceli (stb.) szász "falikrónikák" (legnevesebbjük a Bongarsius és Schwandtner által is kiadott brassói kronológia), vagy a somogyvári formuláskönyv XVI. század közepén Erdélyben keletkezett évkönyvi részei említhetők. Azonban míg a barcasági művekben az 1526-os évhez Mohács helyett kivétel nélkül a brassói árvíz, 1542-höz pedig a sáskajárás kötödik, a Memoriale egyik eseményt sem említi. A formuláskönyv vonatkozó lapjai Bónis ismertetése alapján[2] nagyfokú hasonlatosságot mutatnak, ám ezt a Marosvásárhelyen őrzött szöveget nem volt módom vizsgálódásomba bevonni.

A második, terjedelmesebb rész viszont inkább afféle gesta, melynek két pólusát a Maylát István-féle erdélyi események, illetve Buda 1540-es, 1541-es ostromai és eleste alkotják. Nyelvileg igencsak nehézkes, sokszor szinte fordíthatatlan, gyakran eltér a magyarországi latinság fordulataitól. A szerző Buda elfogult csodálója, s úgy tűnik a táj tekintetében is viszonylag tájékozott, csakúgy, mint az 1541-es ostrom eseményeiben. Nem mondható el ugyanez az 1540-es ostromra (a kettőt nem is különbözteti meg), és az erdélyi zavaros események bizonyos részeire. Az elfogás és az azt közvetlenül megelőző dolgokról viszont (szintén 1541 nyara) elég hitelesen tudósít. Megállapítható, hogy a pontos és világos részek 1541-hez kötődnek, míg az előzmények leírása homályos. A gesta részt ügyesen illesztették össze az annalesszel, hiszen az első leíró jellegű feljegyzések terjedelme alig különbözik az évkönyvi feljegyzésektől, s fokozatosan lesz mind hosszabb és hosszabb, hogy az utolsó bekezdés újra lerövidüljön és visszatérjen az évkönyvi jelleghez.

Az utolsó feljegyzés évkönyvi jellegű ugyan, de magyar nyelvű. Valószinűleg később írták hozzá a szöveghez, de az írásmód alapján akár ugyanaz a kéz is írhatta. Ez alatt XVIII. századi írással a magyar szöveg latin fordítását írta valaki, talán maga Pray, talán az akinél Pray a szöveget megtalálta.

Ha ezek alapján a szöveg keletkezéséről kellene megállapításokat tenni, a következőket mondhatnánk: az évkönyvi rész 1551 után keletkezett, bár bizonnyal voltak mintaképei, hiszen néhány eseményt kétszer is felsorol úgy, hogy leírja, majd kihúzza ezeket, beilleszti a saját mondandóját, majd újra leírja a korábban kihúzott sorokat, de már más fogalmazásban. Mivel az évkönyv se részleteket, se személyes jellegű megjegyzéseket nem tartalmaz, szerzőjéről sem tudhatunk közelebbit. Az elbeszélés szerzőjéről kétségtelen humanista műveltségénél többet alig lehet megállapítani. Legszemélyesebbnek talán a budai ostrom leírásakkor mutatkozik, viszont feltűnő az elfogulatlansága, vagy pontosabban az, hogy senki pártján nem foglal állást. Legfeljebb az lehet árulkodó, hogy kiket hagy ki elbeszéléséből: furcsa módon magát Ferdinándot (bár többször felbukkannak a "Ferdinánd pártján állók"), illetve Nádasdyt, a Batthyány-testvéreket. Következőleg inkább a Szapolyai párthoz állhatott közelebb, vagy olyan valakihez aki utóbb összekülönbözött Ferdinánddal (például a Perényiek) ami alapján nem tartom lehetetlennek, hogy az elbeszélés mások utólagos - meglehet jó pár évvel későbbi - szóbeli visszaemlékezésén, hagyományán alapul.

* * *

Memoriale rerum ante tempora ettatis nostre eventarum

Emlékezés a korunk előtti időkben történt dolgokról

Nobilissima civitas Zaazsebes per csarem Thurcarum obsessa fuit, Anno 1438.

Magnificus Joannes waywoda, felicis memorie habuit bellum in Rygomezw contra Thurcas, Anno 1448.

Egregia urbs Constantinopolis per Mahumetem expugnata est, Anno 1453.

Ingens illa et validissima pestilencia per universa climata mundi regnavit, Anno 1455.

Inclitissimus Ioannes waywoda obdormiens in Christo loc[..] fecit, Anno 1455.

A legnemesebb várost, Szászsebest[3] a török császár megostromolta az 1438. évben.[4]

A boldog emlékezetű nagyságos János vajda Rigómezőn csatát vívott a törökök ellen az 1448. évben.[5]

A dicső Konstantinápoly városát elfoglalta Mahumet az 1453. évben.[6]

Ama roppant és hatalmas pestis uralta a világ minden táját az 1455. évben.[7]

A híres-neves János vajda elaludván Krisztusban [...] az 1455. évben.[8]

Nominatissima civitas Belgrad per Amuratem cesarem Thurcarum obsessa fuit, Anno 1455.

Ioannes Capistranus de observancia vitam cum morte commutavit, Anno 1456.

Dormit in Zwlews.

Serenissimus princeps Matthias rex, dei gratia coronatus est in regem Hungarie, Anno 1458.

A nevezetes Belgrád városát Amurát, a török császár[9] ostromolta az 1455. évben.[10]

Az obszerváns Kapisztrán János életét a halállal cserélte fel az 1456. évben.[11]

Szöllősön nyugszik.[12]

A fenséges uralkodót Mátyás királyt Isten kegyelméből Magyarország királyává koronázták az 1458. évben.[13]

Illustris vir Michael Zylagy per Thurcas detensus est, Anno 1460[a].

Drakwl waywoda Moldavus per Matthiam regem captus est, Anno 1462.

Introitus Matthie regis in Moldovam factus est, Anno 1469.

Nobilissima civitas Vienna per serenissimum regem Matthiam Hungarum debellata est, Anno 1477.

Magnificus Stephanus de Battor prostravit Thurcas in Keniyermezw, Anno 1479

A nevezetes férfit, Szilágyi Mihályt elfogták a törökök az 1460. évben.[14]

Drakul moldvai vajdát Mátyás király elfogatta az 1462. évben.[15]

Mátyás király bevonulása Moldvába az 1469. évben történt.[16]

Legnemesbb Bécs városát megvívta Mátyás, a magyarok fenséges királya, az 1477. évben.[17]

A nagyságos Báthori István Kenyérmezőn[18] lekaszabolta a törököket az 1479. évben.[19]

Maximilianus rex egregiam civitatem Albam Regalem occupavit, Anno 1491.

Thurci sunt prostrati prope Rubeam Thurrim penes Cibinum, Anno 1493.

Myhne, wayuoda Transalpinensis, per Jaksyt Cibini occisus est, Anno 1510.

Cruciferi, quorum dux Georgius[b] Siculus erat insurrexerunt, Anno 1514.

Miksa király elfoglalta Székesfehérvárt, a dicső várost az 1491. évben.[20]

A Vörös Toronynál[21], Szeben közelben törökökkel végeztek el az 1493. évben.[22]

Mihnea havasalföldi vajdát Szebenben megölte Jaksics az 1510 évben.[23]

A keresztesek, kiknek vezére Székely György volt, felkeltek az 1514. évben.[24]

In festo decollacionis Beati Ioannis Baptiste, civitatem Belgrad occupavit, Anno 1521[c].

Civitatem Rodus occupatus est per cesarem Thurcarum 1522[d].

Bellum Mohachyense fuit, Anno 1526[e].

In eodem prelio rex Ludovicus periit[f].

Keresztelő Boldog János fejevétele napján[25] elfoglalták Belgrád városát az 1521. évben.[26]

Rodosz városát elfoglalta a török császár az 1522. évben.

A mohácsi csata volt az 1526. évben

Ugyane csatában halt meg el Lajos király[27]

Ioannes Rex electus in regem Hungarie et Transsylvanie, Anno 1527.

Ferdinandus Romanorum rex coronatus est in regem Hungarie, Anno 1527.

Jánost királyt Magyarország és Erdély királyává választották az 1527. évben.[28]

Ferdinánd római királyt Magyarország királyává koronázták az 1527. évben.[29]

Ioannes Rex per Transsylvanienses qui partem Ferdinandi ferebant e regno isto in Poloniam expulsus, Anno 1527.

Idem Ioannes Rex ex Polonia egressus civittasque Buda illi per cesarem Thurcarum donata est, Anno 1529.

Zwlimanus cesar ad obsidendam civitatem Viennam pro fessus ferro et igne ubique devastata usque civitatem Lyncz, Anno 1529.

János királyt, a Ferdinánd pártját fogó erdélyiek a királyságból Lengyelországba űzték az 1527. évben.[30]

Ugyanezen János király Lengyelországból kijőve, a törököktől neki adatott Buda városa az 1529. évben.[31]

Szulejmán császár Bécs városa ostromára vonulván Linz városáig mindenütt tűzzel vassal pusztított az 1529. évben.[32]

Zaar Jowan, alias Fekethe homo dictus, per Valentiam Thwrek et Emericum Czybak prope Zegedium captus ac capite truncatus est, Anno 1530.

Buda civitas regia per Alemanos obsessa fuit in ea existente Serenissimo rege Ioanne, Anno 1530.

Cesar Thwrcarum ascendit ad obsessionem Kwzegh que non potuit expugnari, Anno 1532.

Emericus Chybak ex commissione Ludovici Grytti per Urbanum Batthyany et Ioannem Dochy in pago Felmer capite truncatus est, Anno 1534.

Eodem anno Ludovicus Grytti cum Ioanne Dochy propter mortem Emerici Chybak per regnicolas Transsylvanienses in civitatem Meggyes occisus est.

Szár Jovánt, vagyis akit Fekete Embernek mondtak Török Bálint és Czibak Imre Szegednél elfogta és fejét vette az 1530. évben.[33]

Buda királyi várost, amikor abban benn volt a fenséges János király, megostromolták a németek az 1530. évben[34]

A török császár felvonult Kőszeg ostromlására, de nem bírta bevenni az 1532. évben.[35]

Batthyány Orbán és Dóczy János Ludovicus Gritti parancsára Felmér[36] falun fejét vették Czibak Imrének az 1534. évben

Ugyanebben az évben az erdélyi lakosok Medgyes[37] városában Czibak Imre haláláért megölték Ludovico Grittit és Dóczy Jánost.[38]

Fames maxima ita ut proprium filium pater assavit in sylvis comedit fuit, Anno 1534.

Cubiculus thordensis emptus florenis 5 denarjis 75.

Serenissimus Rex Ioannes expedicionem contra Germanos fecit ac Thokay arx illi data, Anno 1534.

Eadem anno Kochyanner profligatus est circa civitatem Ezek.

Civittas Cassoviensis data et obtenta ac manibus serenissimi principis Ioannis regis deventa, Anno 1536.

Akkora volt az éhség, hogy az atya, saját fiát égette meg az erdőben, és ette meg az 1534. évben.[39]

Egy tordai köböl[40] 5 Ft., 75 dénár[ba került].[41]

A fenséges János király hadat vezetett a németek ellen és elfoglalta Tokaj ama várát az 1534. évben.[42]

Ugyanezen évben verték meg Katzianert Eszék környékén.[43]

Kassa városa átadatott és átkerült és a fenséges uralkodó János király kezeibe jutott az 1536. évben.[44]

Petrus, Waywoda Moldavus per cesarem Thurcarum e regno expulsus simulque cum uxore in arcem suam Chycho venit, Anno 1538.

Serenissimus princeps Joannes Rex Isabellam reginam, filiam regis Polonie in coniugem suam duxit, Anno 1539.

Petrus Wayvoda cesari Thurcarum ex Chycho per Ioannem regem missus, Anno 1540.

Ioannes Sigismundus natus est civitate Budensi, 7 die Julii, Anno 1540.

Péter moldvai vajdát a török császár kikergette az országból és feleségével együtt annak várába Csicsóba[45] jött az 1538. évben.[46]

János király, a fenséges uralkodó, feleségül vette Izabella királynét, a lengyel király lányát az 1539. évben.[47]

János király kiadta Csicsóból Péter vajdát a török császárnak az 1540. évben.[48]

Július 7-én Buda városában megszületett János Zsigmond, az 1540. évben.[49]

Serenissimus Rex Ioannes, motus propter quasdam conspiraciones primatum Transsylvanie tres arces Ballyassyak Almas, Ket, et Dyod vocatas expugnavit, atque ipsos Ballyssyos, unacum collega suo, Stephano Maylath, note perpetue infidelitatis [ex][g] consensu tocius regni et iudicio omnium barronum celebratissimorum, notare, ac coram cunctis promulgari fecit, qui in arcem Fogaras simulcum uxoribus et liberis suis sese receperunt, Anno 1540.

A fenséges János király az erdélyi előkelők bizonyos összeesküvése[50] miatt feldühödvén bevette a Balassiak Almásnak,[51] Létának[52] és Diódnak[53] nevezett három várát, és magukat Balassiékat, társával Majáth Istvánnal együtt, mind az egész ország egyetértése, mind a legméltóbb bárók ítélete szerint is örökös hűtlenséget vétkével marasztalta el és ezt közhírré tette,[54] ők pedig [Balassa és Mayláth] feleségeikkel és gyermekeikkel Fogaras[55] várába húzódtak az 1540. évben.[56]

Itaque cum idem serenissimus princeps, Ioannes Rex, in Zaassebes, civitate regia existimaret profecturus ad expugnandam arcem Fogaras Walentinum Thewrek fidelem capitis sui custodem cum militibus suis et Andrm de Batthor in obsidionem arcis Fogaras misit interim in civitate eadem febre vexatus tandem paralisi et appoplexia ictus vigesima secunda die Julii hora 8 ante meridiem sese mediam agente obdormivit in Christo, cui idem Christus servator noster misereatur orandus est, Amen. Anno 1540.

Így tehát, midőn János király, a fenséges uralkodó a királyi városban, Szászsebesen[57] elhatározta, hogy belekezd Fogaras várának megvételébe Török Bálintot feje hív testőrét katonáival és Báthory Andrással[58] együtt Fogaras vára ostromába küldte, ezalatt azon városban előbb láz gyötörte, majd szélhűdéstől és gutaütéstől sújtván július 22-én,[59] délelőtt nyolc órakor,[60] miután felvette a szentségeket Krisztusban elhunyt s imádkozni kell, hogy könyörüljön meg neki Megváltónk, Krisztus, Ámen. Az 1540 évben.

Tandem post curriculum temporis non longi, corpus eiusdem Joannis, regis pie memorie, ad Dewa ductum est, et inde Lyppam, exercitus vero regis per primores dominos, privatim in arces et loca municiora distributus, partim vero cum corpore regio e regno egressus est, quorum ductores dominus Petrus Pettrowyth, Valentinus Thwrek et frater Georgius, relicto Baltasari Bornemyzza in Zaazsebes fuere qui similiter corpus regium secuti usque Budam per spacim temporis, nam Lyppime corpus fere duobus mensibus est servatum, unde dominus Stephanus Werbewczy et Joannes Ezeky Quinqeclesiensis, ad cesarem Thurcarum sunt legati, pro defensione reginalis maiestatis relict et euiusdem orphani simulcum regno Hungarie et pertinentys cuiusdem, Anno 1541.

Nem sok idő múltán aztán ezen kegyes emlékezetű János király testét Dévára[61] vitték, majd innen Lippára;[62] a király hadserege pedig a vezérektől részben várakba és megerősített helyekre osztatott szét, részint pedig a királyi holttesttel együtt Petrovics Péter, Török Bálint, György barát és a Szászsebesen hátrahagyott, de a király testét bizonyos idő múlva hasonlóképpen Budáig követő Bornemisza Boldizsár[63] vezetésével elmentek az országból, ugyanis a holttestet majd két hónapig Lippán[64] őrizték, ahonnan a felséges király özvegye és árvája, valamint a magyar királyság és a hozzátartozó részek védelme érdekében Werbőczy Istvánt és a pécsi Eszéki Jánost[65] a török császárhoz küldték követségbe,[66] az 1541. évben.

Interim, vero cum hec agerentur, primores regni Transsylvanensis, trium nacionum dieta facta, domini Maylath et Emericum Balassy in capitaneos regni eiusdem constituerunt, qui dum pro pace agerent, regni huius cum exercitibus defuncti regis in locis ut dictum est, forcionibus relictis, pepegerunt inducias, sub quibus dum Emericus Balassy, nobiles et ignobiles, plagatim vastaret, per Bornemyzza Baltasarem, et nobiles huius regni expulsus est e regno capto castellano, et castello Sombarkew, dum, vero res Balassy et nobilium regni huius prout iam praescriptum in diversum traheretur Stephanus Maylath, missus college sui; motis ad se pocioribus huius regni siculis et nobiles aliquot cum dominus Wolffgangus[h] Bethlen et Franciscus Horwath ac Michael Horwath ceterique partem filii orphani regis Ioannis, foventes Thorde dietam, cum exercibus suis agere, et fugare ac illuc dispergere et tandem in reversione sua paulo post dum eos circumvenisset, ex consensu pociorum dominorum qui cum erant ut puta magnificus dominus Nicolaus Thelegdy et magnificus dominus Franciscus Kendy, ac Siculorum aliquot, pacem cum ipsis Inivit, ac concordiam fecit, nec regnum hoc per domesticam huic furorem ac intestinam rabiem pre de expositum livore et ferro domestico[i] consumerent, et sic per menses aliquot quiete mansit.

Ezalatt, vagyis míg ez történt, Erdély országának előkelőivel a három nemzet diétát tartván Mayláth urat, Balassi Imre urat megtették azon ország kapitányának,[67] akik akkor azon ország békéjéért tevékenykedtek, az elhunyt király - ahogy mondottuk volt - erődített helyeken hagyott hadaival fegyverszünetet kötöttek, mialatt akkor Balassi Imre [aki] falvanként gyilkolászta a nemeseket és közembereket,[68] majd Bornemisza Boldizsár és az ország nemesei vezetésével elűzetett az országból, elfogván a várnagyot s Zsomborkő várát[69] amikor Balassi és az ország nemesei dolga mint már írtuk különállásra jutott Mayláth István, odaküldetvén társához, maga mellé vette azon ország előkelőit, vagyis székelyeit és nemeseit, s amikor Bethlen Farkas[70] úr, Horváth Ferenc[71] és Horváth Mihály[72] és más, János király árva fia pártján állók Tordán diétát tartottak,[73] ezeket csapataikkal elűzte, megfutamította és szétkergette, végül visszatértekor, kevéssel azután, hogy őket körülvette, az akkortájt vele lévő előkelőbb urak, vagyis Telegdy Miklós[74] nagyságos úr, Kendy Ferenc[75] nagyságos úr és bizonyos székelyek egyetértésével békét kötött és egyezségre lépett, hogy ama belviszálynak és a zsákmány felett acsarkodó polgárháborúnak kitett országot ne eméssze fel az irigység és a hazai fegyver, így aztán néhány hónapig csendben maradt.[76]

Quibus itaque regnorum Hungarie, Dalmacie ac Transsylvanie, post obitum serenissimi Ioannis regis sub guerris ac disturbiorum mille factionibus, pro arces ac fortalicia civitates et oppida in transversum sese agentibus corpore regio Albe Regalis tumultu reginalis maiestatis, simulcum orphano filio suo, Petro Pettrowyth[j] fratre Georgio, Valentino Thewrek et ceteris suis fidelibus Budam, civitatem munitissimam, a Germanis sese defensuram recepit, victu ac ceteris ad id instrumentis dispositis proposito firmioris animi mansit.

A fenséges János király halála után Magyarország, Dalmácia és Erdély dolgai a várakban és erősségekben, a fallal kerített és mezővárosok miatt széltében dúló háború és felfordulás ezer válfaja közepette zajlottak, a királyi testet Székesfehérváron eltemetvén, a felséges királyné árva gyermekével, Petrovics Péterrel, György baráttal, Török Bálinttal és más hívével egyetemben a legerősbb Buda városába húzódott vissza, magát a németektől megvédendő és az állhatatosabb lélek eltökéltségével maradt ott élelmiszerrel és a szükséges eszközökkel felszerelkezve.[77]

Germani autem et barones Hungarie prelatem regis Ferdinandi foventes non post multos dies tumulacionis regis Ioannis prius expugnata primaria ac munitissima arce Wyssegrad Corone Sacre regnorum Hungarie, Dalmacie, servatrice fideli et ceteris arcibus in partibus illis existentibus ad capta Alba Regali civitate et loco munitissima, et propter coronacionem et regnum omnium fere in ipsa tumulacionem nominatissimam Budam, Budam inquam civitatem omni loco munitissimam situ nobilissimam, et propter regnum populatissimam dictissimam sapientissimam, elegantissimam, formosissimam ac divino cultu celebratissimam oppugnantes omnibus rebus bellicis Instructi, super aquam et terram obsiderunt,

A németek pedig és a Ferdinánd király pártján álló magyar bárók János király elhantolása után kevés napokkal először Visegrádot Magyarország és Dalmácia Szent Koronája első és legerősebb várát, a hűség megtartóját és más, azon a részen lévő várakat ostromolva meg,[78] majd a legerősebb város és hely, Székesfehérvár bevételére, a királyok koronázó és egyben nyughelye miatt, a leginkább neves Budát, mondom Buda városát, a minden helynél erősebbet, nemesebb fekvésűt, az ország legnépesebbjét, a leginkább emlegetettet, legbölcsebbjét, legszebbjét, legcsinosabbját, és isten tiszteletét tekintve leghíresebbjét az összes hadi szerekkel víz és föld felett harcolva megostromolják.

Qurum dux ille exercitissimus belliductor Rogondorffh et capitaneus eiusdem strenuus, Leonardus Feelcz tempore tumultuacionis regis Ioannis, usque in hodiernum diem qui est festus dies divi Margarete Virginis muro et fortalicys eiusdem se omnibus fere iam in terra destructus et factus iam impetibus quamplurimis circumcirca sub fossionibus diversis, inter fectis eciam pluribus et pocioribus et in fime classis viris fortissimam fortissime vigilantem, vigilantissime oppugnaverunt, cum autem tam fortissime utriusque pro reservanda atque expugnanda civitate dimicaretur intervenit Mehmeth begus, Belgradi banus cum armatis et bene instructis militibus Thurcarum sexingentis missus ex mandato cesaris Thurcarum ut Budam inclusis opem ferret, quo subsidio Germani et domini proceres Hungarie instructo ut suis tucius consuleret, circa vel ad latus divi Gerardi montis grandi fossa circumcirca castra metati sunt portam vero castrorum recta versus Danubinum pontem ipsum quem artificiose extructserant super histrum vel parti eorum que civitatem pest occupabat auxilia dare possent, prospectantem ac bombardys et fortalicys ornatam curiose ornaverat, cum quibus Thurci ab una, ac Hungari Budam inclusi, ab alia parte minus feliciter dimicaretur paulo inferius Thurci coacti sunt castra mutare auxilium cesaris maxima spe ac animo cupidissimo expectantes,

Ezeknek vezére ama igen tapasztalt hadvezér, Roggendorff volt, kapitányuk pedig a vitéz Leonard Vels. János király elhantolásától a mai napig, ami Szent Szűz Margit ünnepe,[79] azt mindennel, vagyis a falainak és védműveinek lehető legtöbb rohammal és különféle aláásásokkal való időközbeni lerombolásával és előkészítésével, sok és kiváló és gyengébb osztályú férfiú lemészárlásával, a legerősebbet a legerősebben, az ébert a legéberebben ostromolták. Amikor pedig mindketten legerősebben küzdöttek a város megtartásáért illetve elfoglalásáért, közbelépett Mehmet bég, Belgrád bánja, a törökök császára megbízásából küldött hatszáz felfegyverzett és jól felszerelt török katonával, hogy a körülzárt Budába segítséget vigyen, aki segítségével megérkezvén a németek és a magyar főurak, hogy saját dolgaikat biztonságban tartsák, Szent Gellért hegyére és a köré nagy sáncokkal kerített tábort ütöttek,[80] ezenfelül a tábornak a Dunára és - hogy a Pest városát elfoglalók számára segítséget tudjanak adni - ama Duna feletti hogy azok pártjára akik Pest városát elfoglalták, segítséget tudjanak adni mesterien kifeszített hídra néző, az ágyúkkal és védművekkel körültekintő módon felszerelt kapuját gondosan kiépítették, amivel szemben kevésbé szerencsésen harcoltak egyfelől a törökök, másfelől a Budába beszorított magyarok; a törökök pedig kicsivel lejjebb kényszerültek tábort verni, s aztán a legnagyobb reménnyel és kívánságos lélekkel várták a császár segítségét.

Interea dum Bude civitatis nobilissime res sic sese ageret, Petrus, ille wayvoda Moldawus et a cesare Thurcarum in pristinum regni sui sceptrum remissus, parte vero alia Radwl, Wayvoda Transsylvaniam ac Kochybegus, personalis cessaris Thurcarum, per partistas Thurcarum vocati in reprehensionem dominus Stephanus Maylath, tunc sese strenue gerentes, cum sexingentis millibus Volachorum, regnum istud Transsylvanie nobilissimum vastari igne, ferroque consumpturi intraverunt ac usque terram Fogaras, Barchye, Sepsy, Kyzdy, et Chyk combusserunt, captis eorum quos potuerunt ac trucidutis colonis omnibus, ac circa fluvium Olth castra metati sunt, contra quos dum niteretur Stephanus Maylath propter regnicolarum inerciam, quos partiste Thwrcarum insurgere deterrebant, solus relictus, cum suis in arcem suam Fogaras pro defensione suorum et liberorum sese recepit, unde cum impetum, cum quadrigentis fere suis militibus contra tantum populum faceret, feliciter missis ad eum vadibus ex utrisque Volachorum nacionibus primatum duobus post waywodas quos ipsi logonfoth[k], nos vero cancellarium vocamus ac exercitus similiter post Kochy begum, primarium Thurcus adicta super hos, fide cesaream Thurcarum ac ipsorum omnium feria quartam ante festum Marie Magdalene ex arce Fogaras in castra eorum cum quadringentis militibus apparatu bellico ditissimo ipsum sequutus evocatus est ac prima fronte cominatus tadem vesperi dum cenare velit ex tentorio suo vocatus ac per wayvodam Moldavum captus est, omnibus suis militibus tunc in predam versis ac pluribus ex eis oblita et cesarum suorum fide trucidatis quo facto omnes regnicole, cum partistis Thurcarum, cesari Thurcarum et filio Ioannis regis fide deposita sese dediderunt,

Mialatt Buda, a legnemesebb város dolgai ekként történtek, Péter, a törökök császárától korábbi országának jogarába visszaküldött moldvai vajda, másrészt pedig Radul erdélyi vajda,[81] és Kocsibég, a törökök császára személynöke[82] a törökök párthíveitől hívva Mayláth István úr fogságba ejtésére, magukat vitézül viselve, roppant sok, hatezer oláhval, és eme legnemesebb Erdély országát tűzzel-vassal pusztítva és feldúlva behatoltak Erdélybe és azt egészen Fogaras-, Barca-, Sepsi-, Kézdi- és Csíkföldig felperzselték, foglyul ejtve akit csak értek, lekaszabolva az összes parasztot[83] és az Olt folyó mentén tábort ütöttek, amidőn pedig ellenük készült, Mayláth István a törökök párthívei által a felkeléstől eltántorított országlakók restsége miatt egyedül maradva,[84] övéivel fogarasi várába húzódott vissza, hogy megvédelmezze övéit és gyermekeit, ahonnan akkor csaknem négyszáz katonájával szerencsés rohamot intézett az oly hatalmas hadinép ellen, s hozzá mindkét oláh nemzetből elküldvén túsznak két, a vajda után következő főrangút akiket ők logonfothnak, mi pedig kancellárnak nevezünk, és hasonlóképp a Kocsi bég után következő török hadvezért a török illetve kinek-kinek a saját császára esküvésével majd midőn Mária Magdaléna ünnepe előtti szerdán[85] Fogaras várából négyszáz[86] őt kísérő, leggazdagabban felfegyverzett katonával a táborukba hívták, először barátsággal fogadták, míg végre este, amikor meg akart vacsorázni,[87] sátrából kiszólítván a moldvai vajda elfogta, minden katonáját zsákmányul vette, sokat kivégezve, illetve császáraik hűségére térítve, s miután ezt történt a törökök az összes országlakost párthíveikkel együtt a török császár[88] és János király fia hűségére hódoltattak meg.

Stephanum vero Maylath compedibus, ligatum, atque Kochybego traditum, ut ferret conspectui cesaris Thurcarum, exercitum suum sub condicione praescripta versus regna et loca eorum verterunt, Stephanum Maylath ad arcem Bodon ducto, qui ut fertur sub custodia tenetur,

A megbilincselt, Kocsi bégnek elküldött és átadott Mayláth Istvánt, hogy az a törökök császára színe elé vigye, hadseregét az előírt megállapodás szerint az ország és annak helységei ellen irányították; Mayláth Istvánt miután Bodon várába[89] vitték, ahogy mondják, őrizet alatt tartják.

Interim dum regni Transsylvanie per hos wayvodas ac Thurcas res sic gereretur ac post exitum eorum e regno hoc, pacatum foret, regnum primariihuius regni, quosque ad reginalem maiestatem adfert, ipsis wayvoda daretur pro capitaneo regni dominum Balthasarem Bornemyzza addit lateri eiusdem pro maiori huius rei remissione Georgio Bagdy et Emerico Wegedy archidiacono, Thordensi, ex communi consensu non proclamatum habuerunt

Miközben Erdély országának dolgai a vajdák és a törökök miatt ekként estek, és az - miután ezek az országból kivonultak - nyugodttá vált volna, az ország főembereinek hatalma addig is, míg a királyné felségére át nem száll, maga a vajdaság az ország főkapitányánál Bornemisza Boldizsár úrnál tartassék, s ezen dologban való nagyobb megnyugvás végett Bagdy Györgynek[90] és Vegedy Imre tordai főesperesnek közös egyetértéssel nem adták hírül.[91]

Zwlymanus, ille Thurcarum imperator, dum considerasset invalidam potenciam suorum, quos in subsidium Budense contra Germanos miserat, convocatis ad se omnibus suis copiis ac primariis bassis et wayvodis, begis, apparatu bellico instructissimo et manu valida in auxilium suorum et oppressionem Germanorum profectus, Buda ex obsessione liberatur circa ferias festi Decollationis Beati Ioannis Baptiste, ad castra Germanorum adventare cepit, cuius adventum dum in primis magnificus Petrus Perenny per exploratores suos fidos intellexisset, cepit fervore coactus, admonere ne expectarent validissimam manum cesaris Thurcarum in castris ibi positis, sed pro maiori tutela in civitatem Pesth sese reciperenth, ac inde, si opus foret, longius possint progredi, quousque plura regis eorum subsidia sibi divulgi possent, nam cesaris multitudo, numero trecenta millia hominum esse armatorum ferebatur, Germani tamen in fortuito casu eorum, spreto eciam consilio ipsius Pyryny, nihil facientes cesaris Thurcarum adventum in loco castrorum suorum, perseverare statuerunt, Petrus vero Pyriny cum suis et Gasparo Seredy ac alys Hungaris, partem Ferdinandi foventes, consilium secutus suum Danubium transeravit, relictis Germanis et Hungaris ceteris, quos dum magis ac magis presencia cesaris adventus urgere cepisset, tandem penituit eos consilio non uti Pereny statuerunt, itaque id facturos prius displicuerat, Friges miseri cepere sua sapere, nocte intempesta omnia instrumenta bellica navibus imposuerunt suis, ut et se et sua trans Danubium reciperetur quam rem dum inclusi Hungari Budam percepissent decensis prius lucernis, pulsis eciam tintinnabulis et tubis sonantibus pedes universi ad expugnandos et occidendos, cum Germanos, tum Hungaros partem eorum foventes, quorum primus erat Valentinus Thewrek irruerunt ab una, ab alia vero parte ipsi Thurce similiter invaserunt, ex quibus multi interfecti ac una eorum navi submersa ceteri fluvium Istrum cum magna clade sua versus Pesth desiderantes diu occupaverunt, partim transeuntes, unde collecto exercitu suorum, in moremque conflictus conflato versus Strigonium, pro tuciori suorum defensione profecti hostibus sese sequentibus, insultantes atque animi fortitudinem affirmantes sui prope Strigonium aliquot ex suis desideratis ex hostibus vero in ipso itinere sequentibus sex millia fere interfectis castra metati sunt, cesar vero Zwlymanus maxima alacritate ultus sui Hungaros Bude existentes et animi favorabilem brevitatem castris circa Budam metatis et facilius ni fallor Hungaris imponere clarissime ostendit, qua re cognita domini barones Hungari Budam inclusi sese iam liberatos, tanquam fideles servi domino suo, unacum puero Regis et dono preciorissimo, apertis palam portis civitatem obtulerunt, quorum primus Stephanus Werbewczy, Petrus Pettrowyth, fratris pueri regis, frater Georgius, thesaurarius pueri regis, Valentinus Thewrek, custos pueri regii, Urbanus Batthyany, a cesare prius excepti benignissime, tandem ad occasionem in castris cesaris, potentes sub custodia detenti, praeter puerum regis, qui eo die regine in arcem misssus est, et Bude domos baronum prelatorum Thurci inmissi depredatis ac omnis servos eorumdem expoliantes e civitate, exire proclamaverunt, tandem transactis aliquot diebus ad oracionem Stephani et bassarum consilium omnes barones, dominos, praeter Valentinum Thewrek dimisit ea condicione, ut unacum puero regis et reginali Maiestate venirent ultra Tibiscum versus Lyppam, ubi reginalis Maiestas una cum filio suo quietam duceret vitam, possidentes partes citeriores Tybisci et Transsylvaniam, ipse vero ultra citraque regiones Danubii manu sua propria protegere velit, ne cogeretur scepe in defensionem Bude venire, relicto in ea ex Hungaris Stephano Werbewczy et uno bassa Ozlanbek vocato adiuncto collaterali sibi simulcum sex millibus Thurcis Budam et Pesth possidendam, usque Tybiscum nulli nobilium, ne in digitum quidem transversum alicui colono imperari posse, sed omnes sub uno servitutis iugo tenere reversus itaque Zwlymanus Belgradum venit, ubi usque ad messem suos refocillantes causa quiete permisit studere vero secum abducto Valentino Thewrek qia eciam modo illic captivus detinetur. Stephanus Werbewczy non post multos dies discessionis cesare Bude finem suorum dierum fecit.

Miután akkor Szulejmán, ama török császár számba vette Buda németekkel szembeni megvédésére küldött övéi erőtlenségét, magához hívva minden csapatát, és főemberét, a basákat, vajdákat és a bégeket, majd a legerősebb harci felszereléssel és erős haddal övéi segítségére és a németek eltaposására indulván, Buda úgy Szent János fejevételének napja táján felszabadult az ostrom alól, [Szulejmán] közeledni kezdett a német táborhoz, s amikor ezt a közeledést hű kémei révén legelőször a nagyságos Perényi Péter észrevette, elkezdett visszahúzódni, s indulatosan figyelmeztetett, ne várják meg a török császár legerősebb seregét, hanem a nagyobb biztonság miatt húzódjanak vissza Pest városába, és ha szükséges lenne, onnan messzebbre vissza tudnának vonulni, addig míg királyuk több segítséget lesz képes küldeni, ugyanis a császár, úgy tartják, háromszázezer emberrel van felfegyverezve, azonban a németek nemtörődömségből elhárítván Perényi tanácsát, semmit sem téve amikor a török császár táborhelyükhöz közeledett, elhatározták, hogy bevárják, Perényi Péter pedig az övéivel és Serédy Gáspárral valamint más Ferdinánd pártján álló magyarokkal azon saját elgondolásukat követvén, hogy átkelnek a Dunán, hátrahagyván a németeket és a többi magyart, akiket a közeledő császár mind erőteljesebb jelenvalósága egyre kezdett sürgetni, [s akik] végül megbánták, hogy nem éltek Perényi tanácsával, majd megtéve azt, ami először nem tetszett, s amit a frígek[92] végre kezdtek megérteni, késő éjszaka minden hadi felszerelésüket hajókra rakták, hogy mind magukat, mind az övéiket átvonják a Dunán, amit akkor a Budán körülzárt magyarok észrevettek, s először lámpásokat gyújtva, majd harangokat verve és kürtöket fújva az összes gyaloggal mind a németek, mind az ő pártjukon álló magyarok megrohanására és elpusztítására rontottak (közöttük is elsőül Török Bálint) egyfelől, másfelől pedig maguk a törökök ugyanígy rájuk támadtak, közülük sokakat megöltek, egy hajójukat elsüllyesztették, másokat, akik hatalmas veszteséggel Pest felé átkeltek a Duna folyón, később fogtak el, a csak részben átérők pedig összegyűjtötték seregüket és a maguk biztosabb megvédésére az ellenségtől folyvást követve és zavarva Esztergom felé mentek, majd lelki erejüket megszilárdítva, az övéik közül néhányat elveszítve az útjukon őket követő ellenségből pedig hatezret megölve Esztergom közelében tábort vertek, Szulejmán császár pedig a lehető leggyorsabban bosszulva meg Budán lévő magyarjait, a magyaroknak világosan kijelentette, hogy miután tábort vert Buda mellett, egyenesen és kedvező lélekkel fordul feléjük, mire a Budába beszorított magyar báró urak már megszabadultnak gondolták maguk, s mint uruk hű szolgái, a királyfival együtt, a legértékesebb ajándékkal, nyíltan kitárt kapukkal felajánlották a várost, közülük az első Werbőczy István, Petrovics Péter, a királyfi atyja, György barát, a királyfi kincstárnoka, Török Bálint, a királyfi testőre, Batthyány Orbán a császártól először a legjóságosabban fogadtatva, majd végül egy kedvező időpontban a császár táborában az előkelőségeket a gyermek királyt kivéve őrizetbe vetve, akit aznap visszaküldött a várba az anyjához, Budán a főurak és főpapok házait a bebocsátott törökök kirabolván, és összes szolgájuktól megfosztván, kihirdették, hogy távozzanak el a városból, majd néhány nap eltelvén István kérésére és a basák tanácsára Török Bálintot kivéve az összes báró urat elküldték[93] azon feltétellel, hogy a gyermek királlyal és a királynéi felséggel együtt Lippa felé, a Tiszántúlra mennek, ahol a királyné felsége a fiával együtt csendben irányíthatja életét, bírván a Tiszán innenső részeket és Erdélyt, maga pedig saját kezével akarja oltalmazni a Dunán túli és inneni területeket, s hogy ne kényszerüljön gyakorta Buda védelmére jönni, benne hagyván a magyarok közül Werbőczy Istvánt, és mellé adván egy basát, Oszlán béget, és hatezer Budát és Pestet megszálló törököt;[94] meghagyva, hogy a Tiszáig,[95] egyetlen hüvelykkel sem lépve át azt, egyetlen nemes se parancsolhasson valamely jobbágynak,[96] majd visszatértében Szulejmán Belgrádba ment, és megengedte, hogy pihenő övéi az aratásig csöndesen ott maradjanak,[97] magával hurcolván Török Bálintot, mivel hogy fogoly módjára tartották ott. Werbőczy István a császár távozta után kevés napokkal bevégezte napjait.

Isabella vero regina cum filio suo orphano et baronibus partes suas foventes, tota hyeme illa Lyppine hibernavit, consultantes si quid de regni sui defendiculo sanum eque ac salubre et pro temporis racione diu perdurans adiunctis eciam finitimis consilys adinvenire possit.

Izabella királyné pedig árva fiával és a pártján álló bárókkal együtt az egész telet ama Lippán töltötte, arról tanácskozván, hogy sokáig maradván, országa védelmével kapcsolatban vajon mi okost, üdvöst és az időnek megfelelőt lehetne kitalálni, alkalmazva a szomszédok tanácsait is.[98]

Anno eodem 1541 Buda civittas amenissima in manus cesaris Thwrcarum Zwlymani remansit

Strigonium et Alba Regalis ad Thwrcicas manus devenit, Anno 1543

Eme 1541-es évben a legkiesebb város, Buda a törökök császára, Szulejmán kezén maradt.[99]

Esztergom és Székesfehérvár török kézre került az 1543. évben[100]

1559 Izabella kyralne assony meg holit gula feyr war ant. Sep tembernek 15 napan ebid utan 12 oran: ky emlyen Isten orsagaba el temetek wazarnap

Hoc est: Isabella regina mortua est Alba Julia anno 1559. die XV. Septembris hora 12. a prandio.

Ami annyit tesz: Izabella királyné meghalt Gyulafehérvárott az 1559. évben szeptember XV. napján 12 órakor, ebédtájt.[101]


"Old parchments mean nothing ..."
The Text of a Hungarian Chronicle from Sixteenth Century

-- Summary --

This paper provides a brief introduction and the text of a Hungarian chronicle from the sixteenth century, Memoriale rerum ante tempora nostra eventarum [A Memorial of Things that Happened before Our Age]. The chronicle is made up of two parts. The first part consists of a brief chronicle of some of the remarkable events between 1438, the year of the first Turkish raid on Transylvania, and 1543, by which time Turkish power had become firmly established in central Hungary. The other section contains basically a different account of the fall of the medieval Hungarian kingdom between 1540 and 1541, which is inserted at the appropriate place into the first chronicle. The unknown humanist author repeatedly shifted back and forth from the sieges of Buda and the events in Transylvania. His sentences are very - indeed excessively - complicated and in some cases difficult to understand. Although the source does not contain new information and concentrates on known events, the particular approach chosen by the author remains interesting. The paper includes critical and explanatory notes.

Jegyzetek


Szövegkritikai jegyzetek

[a] Ez és a következő bejegyzés eredetileg felcserélve, de a tévedésre kereszt figyelmeztet

[b] Gregorius

[c] Ez és a következő bejegyzés eredetileg a később kihúzott rész után áll, de a tévedésre kereszt figyelmeztet

[d] Más tollal és némileg eltérő, nehezen olvasható írásmóddal

[e] Kihúzott marginália a külső lapszélen: 29 die Augusti augusztus 29-én

[f] Innen kihúzva, (majd a Memoriale végére részben beillesztve):

Buda Thurcis data est, Anno 1541

Strigonium et Alba Regalis perierunt, Anno 1543

Frater Georgius in Alwintz castello per Hyspanos occisus est, Anno 1551

[fordítása rendre: Budát megvették a törökök az 1541. évben.

Esztergom és Székesfehérvár elesett az 1543. évben.

György barátot az alvinci várban spanyolok ölték meg az 1551. évben.]

[g] olvashatatlan

[h] a szövegben: Wolffangus

[i] a szövegben: domistico

[j] a szövegben: Petro Pettro Pettrowyth

[k] logonfoth (helyesen logofetie), román szó, jelentése: kancellár


Tárgyi jegyzetek

* Dsida Jenő: Pásztori tájak remetéje

[1] 1649-ben a kolozsvári városi levéltárat rendező Linczigh János (a későbbi királybíró) ezt jegyezte fel: "vöttem veresz viaszat az patikában az privilegiumokra való cédulák ragasztására." (Idézi: Kiss András: Kolozsvár város levéltára rendjének fejlődése a XIV. századtól a XVIII. század végéig. In: Kiss András: Források és értelmezések. Bukarest, 1994. 18. p. Még Kazinczy Gábor Zrínyi prózai munkáinak sajtó alá rendezése közben is él ezzel a technikával. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár. XIV. 18. (= Kazinczy Gábor iratai.) 127. p.

[2] Ld.: Kelemen Lajos emlékkönyv. Bukarest, 1957. 132. p.

[3] Szeben vm., r.t.v. Mühlbach (n), ma Rom. Sebe (Alba j.) Az utódállamokbeli települések azonosításához az 1913-as állapotokat vettük alapul.

[4] A havasalföldi vajda, Vlad Dracul gyakorlatilag harc nélkül foglalta el a város, majd lakosságának nagy részét fogságba ejtette. Makkai L. - Mócsy A. (szerk.): Erdély Története I. Bp., 1986. 357. p. A Brassói Krónikában: "1438 Amurathes Imperator cum dedecore solvens obsidionem septem mensium Bellogradi, a missis X. Millibus hominum in fossis a reditu jubet Mezatem ducem Europae, impressionem facere in Transilvaniam, atque cum suo imperio jungere. Hic Sebesum diripit, & ingentem nominum multitudinem per provinciam Brassoviensam abducit, - illis & suburbiis igne comsumtis." Transylvanicae Inscriptiones ... exscripti a Ioanne Bongarsio. In: Schwandtner, I. G.: Scriptores Rerum Hungariae... II. 2. Bécs, 1746. illetve Ua., III., Bécs, 1768.

[5] Az Illésházy-könyvtárban talált második krónikában: 1448. Hunyadi Jánost Deszpot árultatása által az törökök megveerik az Dunántúl Rigó-Mezőn. Emich Gusztáv: Két magyar krónika. In: Történelmi Tár, 1891. 61-74. p. (továbbiakban: Illésházy-krónika 1. ill. 2.)

[6] II. (Hódító) Mohamed (Mehmed), szultán 1451. február 3-tól 1481. május 3-ig. Konstantinápoly elfoglalása: május 29. A névalakra: Kulcsár P.: Kapisztrán János. Bp., 1987. (továbbiakban: Kulcsár, 1987.) 36. kép 183. p. Vö. P. Bertelli Vite degl`imperatori de Turchi. Vicenza, 1599. A Brassói Krónikában: "1453 Constantinopolis expugnatur per Mahumetem 29. Maji", egy névtelen feljegyzésben: "Constantinapoly meg vetele 1453." Toldy Ferenc: Egy Névtelennek évjegyzetei 1427-1554. In: Magyar Történelmi Tár III. Pest, 1857. 263-264. p. (továbbiakban: Névtelen); Illésházy-krónika 2.: ...Konstantinápolyt a török beveszi 29. Maji.

[7] A Brassói Krónikában: "1454 Saevissima pestis, quae vulgo magna appellatur, omnia paene climate mundi pervasit." Illésházy-krónika 2.: 1454. ...Nagy dög halál mind ez széles világon.

[8] Helyesen: 1456. augusztus 11. Kulcsár, 1987. 232. p.; A Brassói Krónikában: "1456 Alba Graeca per Mahometem CL militibus hominum obsessa, virtute Ioannis Huniadis & Capistrani defenditur. Mahumete[m] Fagitta perensitus est 22. Julii. Ioannes Huniades 10. Septembris moritur, similiter et Capistranus." A Névtelennél: "Janos vayda halala 14.56"

[9] A török császár, és a hadjárat vezére ekkor a fentebb már idézet II Mohamed (Mehmed) volt. II. Murád, akivel a szerző emezt összetéveszteni látszik az elődje volt. (1421. május - 1451. február 3.)

[10] Helyesen: 1456. (július 3. - július 22.) Illésházy-krónika 2.: 1456 Hunyadi János Nándor-Fejérvárat megtartja az nagy Mahumet ellen. Hunyadi János meghala Zemelinben...

[11] Október 23. Kulcsár, 1987. 232. p.

[12] Nagyszöllős (Ugocsa vm., ma Vinograd, Ukr.) A történeti irodalom nem tud Kapisztrán sírjának állítólagos elköltöztetéséről, mely eredetileg köztudottan (Szerém-)Újlakon volt, ahol az 1520-as évek elején még ferencrendi gyűlést tartottak, de 1526-ban elpusztult. Ha csakugyan Szöllősre került a holttest, feltehető, hogy azt még a pusztulás előtt hozhatták ide, s talán erre utal az, hogy 1525-ben itt, az addig jelentéktelennek számító helyen tartották gyűlésüket. Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Bp., 1927. passim. Múlt századi, ellenőrizhetetlen forrású helytörténeti cikkecskékben [bibliográfiájukat ld. Deschmann Alajos: Kárpátalja műemlékei. Bp., 1990. ill. Németh Adél: Kárpátalja. Bp., 1991.] többször felbukkan Kapisztrán sírjának legendája, mely szerint a sírt a kolostor feldúlásakor, az 1570-es évek végén kifosztották, illetve tartalmát rejtélyes kincsekkel egyetemben egy kútba dobták. Ettől kezdve majd két évszázadon keresztül gyakori motívum a kincskeresés, egy 1698-as perben például egy debreceni "néző" adott tanácsokat a kincs megtalálására: "...egy kopasz baraczkfa all es minden kár nélkül ki szedhetitek mind az szöllő töveket, mind az barackfát és úgy meg találjátok az kutat és az kutat megásván oda alá találtak egy lapos követ azon alól lészen az kincs." Lehoczky Tivadar: Történelmi kalászatok, IX. A nagyszőlősi kankóvár. X. A kankóvári rejtett kincs. In: Vasárnapi Újság, 1862. 23., 271. p. Tény, hogy 1557-58-ban többször cserélt gazdát a szöllősi kolostor: először Ferdinánd csapatai ostromolták ki onnan az odamenekülő Perényi Ferencet, majd a János Zsigmond-párti csapatok próbálták kiűzni belőle az előbbieket, végül a visszatérő Perényi kergette szét az ottmaradt szerzeteseket. Az ostomra készülő Habsburg-párti Székely Antal kapitány 1557-ben erőddé építette át a klastromot, s úgy tűnik elég alaposan, mivel se az akkor alakuló református közösség, se a később visszatelepülő ferencesek nem foglalták el az elhagyott templomot. Tudjuk azt is, hogy protestáns templom- és kolostorfoglalások legdühödtebb mozzanatai ugyanekkor történtek, vagyis nem zárható ki, hogy a sírt tényleg feldúlták, kérdés csak az, hogy ez a melyik háborúhoz köthető: a seregekéhez-e vagy a vallásokéhoz? Veress Endre: Izabella királyné. 1519-1554. Bp., 1901. (továbbiakban: Veress, 1901.); Szabó István: Ugocsa megye. Bp., 1937.

[13] 1458. január 24-én választották meg Magyarország királyává, de megkoronázásra, csak a korona visszaszerzése után, 1464. március 25-én került sor. A Brassói Krónikában: "1458 Mathias Corvinus in Regem Hungariae eligitur, 1464 coronatur." A Névtelennél: "Matyas kyraly koronazasa 1457"

[14] Mátyás a fogságából kiszabaduló és újra ellene készülő Szilágyinak engesztelésképpen igérte a szerb fejedelmi széket, de amikor azt elfoglalni kszült és oda hadjáratot vezetett, Szendrőnél elfogták, majd Konstantinápolyba vitték és lefejezték. Szilágyi Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet Története. Bp., 1896. (továbbiakban: MNT) IV. 199. p. A Brassói Krónikában: "Dracola Waywoda, oppidum antesilvanum Omlasch diripit in festo Bartholomaei. Michael Zilagy capitur a Thurcis." A Névtelennél: "Zilagy myhal' elragadasa"

[15] Brassói Krónika: "1464 Mathias Rex Dracolam Wayvodam capit." Itt is arról a Vlad epeºről van szó, aki nem moldvai hanem havasalföldi vajda volt (több ízben is: 1448. október-november.; 1456 nyarától 1462 nyaráig, végül 1476. november-december.) Mátyás eredetileg vissza akarta tenni a töröktől megfosztott fejedelmet, de végül Radu cel Frumost támogatva Vladot vetette börtönbe. A Drakul név apjáról, Vlad Draculról (1436 és 1447 között többször fejedelem) szállt rá. MNT IV. p. 204.; Illésházy-krónika 2.: 1462. Drakult megfogja Mátyás király.

[16] Helyesen: 1467-ben vezetett - sikertelen - hadjáratot Nagy István ellen. A Brassói Krónikában: "1474 Mathias Rex proficiscitur in Moldaviam post festum Martini atque eam Hungariae subjicit." A Névtelennél: "Matyas kiral' modvaba menese 14.."

[17] Mátyás 1477 őszén ugyan több Bécs környéki várost elfoglalt, magával Béccsel azonban Kremsben békét kötött. MNT IV. 264. p. A Brassói Krónikában: "1477 Viennae expugnatio per Mathiam Regem Hungariae."

[18] Alkenyér, [Hunyad vm., Szászvárosi j.; ma Rom., ibot (Alba jud.)] mellett, ma Campul Paina

[19] Október 13. ET I. 360. p. A Brassó Krónikában: "1479 Stephanus Báthor Wayvoda Transilvaniae LXV millia Turcarum, in campo Riovyer prostravit, in festo Colomani." A Névtelennél: "Kenyer mezeyen valo hada 1479" Illésházy-krónika 2.: 1480. Somlyai Báthori István 65,000 törököt megvere Erdélyben az Kenyérmezőn Kenesi Pálnak temesvári kapitánynak segítségével. Számtalan sok ember meghal dög miá Erdélyben.

[20] Február 2. A Brassói Krónikában: "1491 Alba Regalis per Maximilianum Imperatorem occupatur." Illésházy-krónika 2.: 1491 Maximilián császár megveszi Szzékesfejérvárat.

[21] Bojca, Szeben vm., nagydisznódi j., ma: Rom., Boia, (Sibiu jud.)

[22] A Brassói Krónikában: "1493 Turcae prope Rubeam turrim caeduntur."

[23] Március 12. Mihnea cel Rau, Havasalföldi fejedelem (1508. április - 1509. október), majd a törökök elől családjával Magyarországra költözött. Jaksics Demeter torontál megyei nemes; a merényletet követően meglincselték. Az eseményről részletesen beszámol a szemtanú és Mihnea-rokonságába tartozó Oláh Miklós. Oláh Miklós: Hungária 1536. (ford. Németh Béla) In: Klaniczay Tibor (szerk.): Janus Pannonius - Magyarországi humanisták. Bp., 1982. 1044-1097. p.) XII. 1077. p.; Brassói Krónika: "1510 Michne Waywoda Transalpinae, Cibinii, per Iaxit, Interficitur." Illésházy-krónika 2.: 1510. Mircsét havasalföldi vajdát Demeter megöli. Szebenben Erdélyben, nagy döghalál Magyarországon.

[24] A Brassói Krónikában: "1514 Cruciatorum factio in Hungariae subito exorte, duce Georgio Doscha Ciculo, per Ioannem Zapoliensem Wayvodem Transalpinae extinenta est. Ipse prope Temeswár captus, condenti fesso coronatus, dentibus suorum discerptus est." A Névtelennél: "Kereztes had 1.5.14." Oláh Compendiariumában: "Anno MDXIV. Bellum cruciatum, sive rusticum, ortum fuit." Olahi, Nicolai: Compendiarium suae Aetatis Chronicon ... In: Bél, Matthias: Adparatus ad historiam ... Posonii, 1735. 38-41. p.

[25] Augusztus 29.

[26] Augusztus 29. A Névtelennél: "Nandorfeyerwar elvezese 1.5.21."; Oláh Compendiariumában: "Solymanus Imperator Turcarum primo in Hungariam, eodem anno venit, et Nándoralba, sive Belgrádium, ab eo obsessum, a Blasio Oláh, et Ioanne Morgay, propter victualium inopiam, Vigesima nona Augusti, ei deditum est. Qui tamen detruncati fuere, contra fidem eis a Turca datam." Illésházy-krónika 2.: 1521. Nándorfejérvárat megveszi Szulimán.

[27] A Brassói Krónikában: "1526 Ludovicus rex, in campo Mohács, prope Petervaradiem, interiit in festo decollationis Ioannis. Buda Regia urbs, diripitur. Bibliothecae Mathiae Regis incenditur." A Névtelennél: "Mohaczy vezedelem 1526". Oláh Compendiariumában: "Ludovicus Rex, in conflictu ad Mohách, cum Solymanno Turca habito periit anno eodem MDXXVI. Die XXIX Augusti; ubi simul perierunt: Ladislaus Zalkanus, Strigonensis; Paullus Tomory, Colocensis Archi-Episcopi; Franciscus Beréni, Waradiensis; Philippus Morae, Quinque Ecclesiensis; Blasius Paxy, Jauriensis; Georgius de Zápolya, Comes Scepusiensis, Frater Ioannis Regis; Joannes Drágfy; Thomas Zeechy, et Matthias Zluny, Comes de Zlun: ac infiniti nobiles potiores in Hungaria."

[28] Helyesen: 1526. november 10-én Fehérváron megválasztották és másnap megkoronázták. Pach Zsigmond Pál (főszerk.): Magyarország története tíz kötetben. Magyarország története, 1526-1686. Bp., 1985. (továbbiakban: MOT) II./2. 1637. p. A Brassói Krónikában: "Ioannes comes Scepuensis in Regem Hungariae coronatur, regnet annos XIV moritus Sabesi 1540. XXII. Die Iulii." A Névtelennél: " Janos Kyraly koronazasa 1526." Oláh Compendiariumában: "Eodem similiter anno 1526, Ioannes Rex, in Tokay, per alteram factionem Ferdinánd koronázását hamarább tárgyalja, praeelectus est in regem, qui antequam coronaretur, corpus Regis Ludovici, quod Regina Maria Albam Regalem deducti fecerat, in Mensa Novembri, ibidem fecit sepeliri." Illésházy-krónika 1.: 1526 Hogy Lajos király elvesze Mohács alatt, János vajdát megkoronázá az ország fogadása szerint. Illésházy-krónika 2.: 1526 János vajda magyari király 15 esztendeig.

[29] 1526. december 17-én választották királlyá Pozsonyban, és Székesfehérváron koronázták meg 1527. november 3-án. MOT II./2. 1637-1638. p. A Névtelennél: "Ferdinandus koronazasa 1.5.27." Oláh Compendiariumában: "Eodem anno 1526, serenissimus Ferdinandus, Archidux Austriae, electus et cornatus est in regem Bohemiae et in Hungaria quoque Posonii electus in regem Hungariae." Illésházy-krónika 1.: 1527 Ferdinándot egynihány urak megkoronázák János király ellen, kit mindjárt megvere Tokajnál. Illésházy-krónika 2.: 1527. Ferdinándust más magyar urak hozzák be az királyságba János király ellen, kiből ország veszedelem támada.

[30] János király, csak a vereséggel végződő 1528. március 8-i szinai [Borsod-Abaúj-Zemplén megye] csata után menekült Lengyelországba. Bessenyei József (szerk.): 1504-1566. Memoria Rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának, legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete. Bp., 1981. (továbbiakban: Memoria Rerum) 162. p., ill. Bessenyei József: A Héttorony foglya, Török Bálint. Bp., é.n. [1986.] (továbbiakban: Bessenyei, 1986.) 32-34. p. A kurrens akadémiai összefoglalás szerint a csata ideje: március 20. MOT II./2. 1638. p.

[31] 1528. november 3-án tért vissza Lengyelországból. Budát 1529. szeptember 7-én foglalja el Szulejmán. MOT II./2. 1639. p. A Memoria Rerum tanúsága: "Terek császár Budát megvívé ... János királt Buda várában székibe ülteté." [37. p.] Illésházy-krónika 1.: Hogy meghallá János király bujdosását, Szolimán császár hamar feljöve Budára, ki előtt Ferdinánd Bécsbe lépék, János királyt ismét székibe ülteté, maga pedig felmene Bécs alá, de a télnek hidegségéért ott sokáig nem marada.

[32] Bécs ostroma: szeptember 29. - október 15. "Terek császár a száguldót [elbocsátotta], kik mind Linciglen Németországot elígetík , rablák." Memoria Rerum. 37. p. A Brassói Krónikában: "1529 Imperator Turcarum CXL. Millibus hominum Viennam obsidet, 22 Septembris." Illésházy-krónika 2.: 1529. Szulimán császár 250,000 emberrel megszállá Bécset, de hiában; visszamenőben János királt Budán székiben ülteté.

[33] Helyesen: 1527. július-augusztus során Crni Jovánt Perényi Péter sikertelen próbálkozása után Czibak Imre, a váradi püspökség világi kormányzója verte meg Szeged közelében, a menekülőre Szegeden, - Szerémi szerint, - egy Orbán nevű ember rálőtt, majd a Zenta környéki Tornyosra, Török Bálint birtokára vitték, ahol Török éjszaka rátámadt és lefejezte. MOT 171-173. p., Bessenyei, 1986. 26-28. p., Szerémi György: Magyarország romlásáról. (Szerk. Székely György, ford. Juhász László.) Bp., 1961.

[34] Illésházy-krónika 1.: 1530. Nagy erővel Ferdinánd rá szálla Budára János királyra, de meg nem veheté. Illésházy-krónika 2.: 1530. Ferdinánd hiába ostromolja Budát.

[35] Oláh Compendiariumában: "Anno MDXXXII Solymanus, tertio in Hungariam reversus Crisium civitatem, Hungarice Keüszegh vocatam, frustra obsedit, disdessitque vigesima quinta die septembris, non expectato adventu Caroli V."

[36] Fogarastól É-ra; Nagyküküllő vm., ma: Rom., Felmer, Soarshoz csatolva (Brassov jud.)

[37] Nagyküküllő vm., ma: Rom., Mediaº (Sibiu jud.)

[38] A Névtelennél: "Gritti Layos halala 1.5.34." Illésházy-krónika 2.: 1534. Gritti Erdélyben megöletett Czibak Imre haláláért.

[39] Az éhségről - mely úgy tűnik 1534 és 1536 között folyamatos jelensége volt az erdélyi életnek - szinte valamennyi helybéli kortárs napló és későbbi történeti összeállítás beszámol. Ld.: Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó. II. Bd. Chroniken und Tagebücher. I. Bd. 1143-1867. (továbbiakban: Quellen II./I.) Brassó, 1903. M. Fuchs: 78. p., H. Ostermayer: 501. p., J. Teutsch: 53., 534. p.

[40] Bogdán I. szerint a XVI. sz. közepe táján Erdélyben kétféle köböl volt: a kolozsvári, és a szebeni. Az előbbi 174,5 l. vagy 130,8 kg. búzát tesz ki, az utóbbi ennek pont a fele. Bogdán midkét adatát mértékek egységesítését elrendelő törvényszövegekből vette, vagyis nyilvánvaló, hogy e kettőn felül még léteztek egyébb, ott meg nem nevezett mértékek is, mint a tordai köböl. Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1873-ig. Bp., 1991. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai IV. Levéltártani és történeti forráskiadványok 7.) 307., 313., 320. p. Ha feltételezzük, hogy Brassóban a szebeni mértéket használták, a Memorialéban és a Brassóban említett árak egyezése (5-6 magyar forint) azt valószínűsíti, hogy a tordai köböl a szebenivel egyező nagyságú. Ld. Quellen II./I. - idézett helyek.

[41] Felvidéki források azt mutatják, hogy a búza az 1530-as évek közepe táján érte el az első félévszázad legmagasabb árfolyamát. Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig. In: Századok, 1980. 511-574. p. Sajnos Zimányi nem hivatkozik forrásaira, és adatait is egy meglehetősen kis méretű és különféle (10 és 3 éves) átlagokat mutató táblázatban közli, amiből pontos, évre lebontható adatokat nem lehet nyerni. 100 kg búza a Felvidéken a XVI. század második felében jelentkező árforradalom előtt átlagosan 20-27 gr ezüsttel ért fel. Ha az 1530-as évekre elfogadjuk a forint 30 gr ezüstnek megfelelő átlagértékét [ld. MOT 335. p.], úgy a változó átlagárhoz és a nem egyértelmű űrtartalomhoz viszonyítva az 5 Ft. 75 dénáros ár szebeni köbölre számítva 6,8-12-szeres, kolozsvárira pedig 3,4-6-szoros drágaságot mutat. Illésházy-krónika 2.: 1535. Erdéllyben nagy drágaság vala.

[42] Helyesen: 1537. májusában MOT II/1. 209. p.

[43] Valóban ugyanabban az évben, vagyis 1537. októberében. Sepsi Laczkó Máté: Observationes Rerum Memoriabilium. In: Mikó Imre (szerk.): Erdélyi Történelmi Adatok. III. Kolozsvárott, 1858. 1-246. p. (továbbiakban: Observationes...)] : "1537. Kacianos János megverték Eszeknél." Illésházy-krónika 1.: 1537 Szolimán császár megveré Kocziánt Tótországban, holott 60 falterő ágyú veré. Illésházy-krónika 2.: 1537. Kaczián hada megveretik Eszéknél.

[44] December 4-én foglalta el Czeczey Lénárd. MOT II/1. 1642. p.; Illésházy-krónika 1.: 1536 Kassát megvevé János király népe árultatással, kit igen megdúlának.

[45] Csíkcsicsó, Csík vm., felcsíki j.; ma Rom. Ciceu (Harghita jud.)

[46] A szultán 1538. augusztusában támadt Moldvára, hogy Petru Rares (1527. I .- 1538. IX. 18.) letegye, és Lacusta Stefánt emelje vajdaságra. MOT II/1. 215. p.

[47] Observationes...: "János király feleségül veszi Izabella asszonyt a lengyel király leányát." Illésházy-krónika 2.: 1539. János király feleségül veszi Izabella asszonyt, a lengyel király leányát.

[48] Oláh Compendiariumában: "Anno MDXL. Carolus, filius Caesaris nostri Ferdinandi natus est quo anno, etiam Ioannes Sigismundus filius, Joannis Regis natus est."

[49] Illésházy-krónika 1.: 1540 János királynak fia születik Budában, de azt nem láthatta János király, mert meghala Erdélyben, azért ajánlá azt barátnak és Petrovics Péternek. Ferdinánd hogy meghallá János király halálát, azonnal Budát megszállá, kire rá jöve török császár, a németeket levágá Buda alatt, Ó-Budára szállván; királyné asszonyt az kis fiával öszve hivatá, mind az urakkal öszve, kik közül kifogá Török Bálintot, és Budát elfoglalá. Illésházy-krónika 2.: 1540. Ifjú János király születik Budán.

[50] Az 1439. december 21. és 1540. január 2. közötti Majláth István és Balassa Imre vajdák és Kendy Ferenc főtárnokmester vezetésével (Szabolcsi szerint az évtized elején zajló "királynélküli országgyűlések" hagyományát fölelevenítő) almási, görgényi és szentgáli gyűlésekről és az ennek nyomán megkötött ligáról van szó. Szabolcsi József: Az 1539-41. évi rendi mozgalom oka és céljai. In: Századok, 1970. 2. sz. 300-320. p. (továbbiakban: Szabolcsi, 1970.)

[51] Váralmás, Kolozs vm.; ma Rom. Almaºu (Slaj jud.)

[52] Magyar- és Oláhléta, Torda-Aranyos vm., alsójárai j.; ma Liteni, Savadislához csatolva (Cluj jud.)

[53] Diód, Torda-Aranyos vm., tövisi j.; ma Rom. Stremþ (Alba jud.)

[54] 1540. április 24-én a tordai országgyűlés elítéli a liga résztvevőit

[55] Ma Rom. Fãgãraº (Brasov jud.)

[56] Balassa és Kendy, valamint a szászok megjelentek a tordai országgyűlés idézésére, ahol kegyelmet kértek és kaptak. Szabolcsi, 1970.; Majláth Béla: Maylád István. 1505-1550. Bp., 1889. (továbbiakban: Majláth, 1889.) Később azonban mindnyájan Fogarasba szöktek és Török Bálint és Mayláth alkudozásai során az Balassa elkobzott javai is szóba kerültek. Bessenyei, 1986. 83-84. p.

[57] Szapolyai előbb Tordán időzött, majd Gyulafehérváron, végül csak júliusban ment Szászsebesre, vagyis ekkor még Tordán tartózkodott.

[58] Török Bálint korábban Majláth fegyvertársa és barátja volt, Báthory pedig később Majláth lányát, Margitot vette feleségül. Bessenyei, 1986. 83-84. p.

[59] A pontos időpont a MOT [217. p.] és Bessenyei [Bessenyei, 1986. p. 84.] szerint július 17. Barta [Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. Bp., 1979. (továbbiakban: Barta, 1979.) p. 66.] és Veress Endre [Veress, 1901. p. 78.] szerint 22. Az állítólagos - bár újabban [vö. Mályusz Elemér: Kemény József "könyvhamisításai". Magyar Könyvszemle, 1993/2 192-197. p. (továbbiakban: Mályusz, 1993.)] Kemény József egyértelmű koholmányának vélt - szemtanú, Mindszenti Gábor 21-ét említ. Mindszenti Gábor Diáriuma öreg János király haláláról. In: Veress Dániel (szerk.): Emlékezetül hagyott írások. Erdélyi magyar emlékírók. Kolozsvár-Napoca, 1983. 5-17., 336-337. p. (továbbiakban: Mindszenti) 16. p. - Mindszenti forráskritikájára és kritika-történetére ld. Bessenyei József: Mindszenthi Gábor emlékiratának történeti forrásértéke. Történelmi Szemle, 1978. 570-587. p. A Brassói Krónikában: "Ioannes comes Scepuensis in Regem Hungariae coronatur, regnet annos XIV moritus Sabesi 1540. XXII. Die Iulii." A Névtelennél: "Janos kyraly halala 1.5.40." Oláh Compendiariumában 20-áról szól: "Joannes Rex, eodem anno mortuus in Szászsebes vigesima Julii."

[60] Petrovics és György barát János apósát, Zsigmond lengyel királyt értesítő, másnap kelt levelükben a halál beálltát reggel 7-re teszik. Veress, 1901. 78. p.

[61] Hunyad vm., r.t.v.; ma Rom. Deva (Hunedoara jud.)

[62] Temes vm., jszh.; ma Rom. Lipova (Arad jud.)

[63] Bornemisza Boldizsár nyírségi birtokos (özvegye birtokaira Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. Bp., 1990. - Bihar, Közép-Szolnok, Szabolcs, Szatmár megyéket illető fejezetek), 1540/41-ben Szászsebesen az erdélyi Izabella párti főkapitánya. Majláth, 1889. passim; Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár. (továbbiakban: Székely Okl.) II-III. Kolozsvár, 1870-1890. (604.) 269-270. p. Bornemisza azonban Mayláthot elfogatása előtt figyelmezteti a veszélyre. Memoria rerum. 80. p. 1552 őszén Bornemisza Orbánnal Ferdinánd tiszántúli kapitánya. Ld.: Ferdinánd levele György barátnak, 1552. október 12. Károlyi Á.: Fráter György levelezése és egyéb őt illető iratok. (LX.) Történelmi Tár, 1978. (továbbiakban: Károlyi, 1878.) 520-521 p. A holttestet követő Bornemisza azonban Pál, nemsokára Ferdinánd titkára, később veszprémi püspök. Veress, 1901. 86. p.

[64] Valóban két hónap telt el a temetésig, de János holttestének itineráriumát eképpen írhatjuk le: július végén György elvitte Dévára, ahol Bornemissza kinevezése, és országgyűlés összehívása után egészen augusztus 20-ig maradtak. Székely Okl. id. hely. A János-párt emberei 1500 fős sereggel augusztus 21-én indultak el Alvincról [ma Rom. Vinþu de Jos (Alba jud.)], onnan Dévára, majd szeptember 5-én Petrovics csáklyai várába [Alsó-Fehér vm., tövisi j., ma Rom. Cetea (Alba jud.)], azután Lippára és innen Budára mentek, ahova szeptember 13.-án érkeztek. i.m. 84. p.

[65] Eszéki János (? - c. 1541/42), korábban lengyel királyi titkár, 1539-től pécsi püspök.

[66] A követségről ld. Fraknói Vilmos: Werbőczy István életrajza. Bp., 1899. p. 328. skk. Újabban feltételezik, hogy még a király halála előtt, de már a kiráyfi megszületése után indultak útnak. Benda Kálmán (szerk.): Magyarország történeti kronológiája, 1526-1848. Bp., 1982. 372. p.

[67] 1540. augusztus 29-i segesvári országgyűlés. Csak Mayláth lett főkapitány.

[68] Balassi, miután a 1540 őszi, Bornemisszával, majd Ferdinánddal való kiegyezéséhez fűződő reményei nem váltak valóra, a pártoktól szépen lassan elszakadva önállóan dúlta az országot.

[69] Székelyzsombor, Udvarhely vm., homoródi j., ma Rom. Jimbor (Brasov jud.). Valószinűleg az 1541 I. 14.-i zsombori köznemesi gyűléssel keveri össze, ahol a különféle pártokból összegyűlt nemesek országgyűlés összehívását kezdeményezték, hogy ott kibékítsék a harcoló feleket.

[70] Bethleni Bethlen Farkas, III. Miklós fia, Bethlen Elek Ferdinánd párti alvajda unokaöccse, Belső-Szolnok főispánja, 1542-ben a helytartótanácsnak tagja. Szilágyi Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. I. (1540-1556). Bp., 1875. (továbbiakban: EOE) passim. Az 1540/41-es eseményekben játszott szerepéről semmit sem tudunk. 1537-ben Telegdi Miklóssal közösen mond ellen Mayláth Bálványosba való beiktatásának, 1542 októberében György barátot tudósítja a román vajdák készülődéséről és tőle remél segítséget. Károlyi, 1878. 518-519. p.

[71] Bálványos kapitánya, 1542 elején a szászok 1100 (!) forintnyi javak eltulajdonításával vádolták. EOE 81. p.

[72] Diód Izabella-párti kapitánya. A Memoria Rerumban mint Bornemiszával egyenlő rangú szerepel. Közösen tárgyalnak Balassával 1540 novemberében, akit a februári, Majláth-tal való kiegyezés után ugyancsak közösen szorítják ki végleg Erdélyből, aki ezután végleg Ferdinánd-párti marad.

[73] 1541. február 12. A gyűlést nem Majláth hívta össze, pusztán jóváhagyta a zsombori gyűlés egyre terebélyesedő, kibékülést sürgető kezdeményezését. EOE; Majláth, 1889. A gyűlésen egyébként létre jött a Szapolyai és Ferdinánd pártok közti fegyverszünet.

[74] Telegdy Miklós tiszántúli főúr, István kincstartó fia, erdélyi alvajda. Szoros kapcsolatban áll a somlyai Báthoriakkal. Kezdetben János király, majd György barát sikertelen követeként jár Mayláthnál, ám e második alkalommal át is áll, s ki is tart a nagyúr mellett. Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból, 1504-1560. Pest, 1861. (továbbiakban: Szalay, 1861.) XII. 8-10. p. - Szalay közléseinek nem teljes hitelére Jakubovich hívta fel a figyelmet. Mályusz, 1993. 194. p.

[75] Szentiváni Kendy Ferenc erdélyi főúr, Szapolyai tárnokmestere, Mayláth híve, aki kitart mellette még annak török fogságba este után is. Ld. Mayláth 1545-ben írt levelét: Papp Lajos: A legkorábbi magyar nyelvű titkosírásos levél. Magyar Nyelv, 1987/1. 84-88. p.

[76] Valójában a kiegyezés, Majláth részéről nem jelentette azt, hogy lemond terveiről és tovább folytatta a törvénytelenségeket (például nem adta vissza Tomory javait, Tordáról kikergette a Izabella-pártiakat stb.)

[77] November 13-tól tíz napig közszemlére tették ki a holttestet Budán, majd 24-én vitték el Székesfehérvárra, ahol még aznap eltemették; Izabellát azonban orvosai eltiltották attól, hogy kimozduljon a várból, vagyis nem volt ott a temetésen. Veress, 1901. Oláh Compendiariumában: "... cuius ti. Ioannis corpus Frater Georgius Episcopus Varadiensis, XV. die Septembris, Budam adducens, postea sepeliuit in Alban Regali."

[78] Vels Buda felé vonultában először csak a duna-parti őrtornyot löveti és foglalja el, s csak a sikertelen budai ostromtól visszatérőben veszi be a fellegvárat is. Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből. (Szerk. Székely György, ford.: Juhász László.) Bp., 1962. 155-156. p.

[79] Július 13.

[80] A Gellért-hegyen csak Rogondorf ütött tábort, Perényi tábora Budától É-Ny-ra feküdt. Sugár István: A budai vár és ostromai. Bp., 1979. 69-102. p.

[81] Radu Paisie, havasalföldi vajda: 1535-1545.

[82] Jahlaoglu Kücsük Bali bég (?-1543). Perényi Péter fogadott apja, Mayláth szövetségese, később ő a második budai pasa. Bessenyei, 1986. p. 95.; EOE 27. p.; Thúry József (szerk.): Török Történetírók. I-II. Bp., 1893. (továbbiakban: Thúry, 1893.) I. k. passim; Szilágyi Sándor: Nádasdy Tamás első követsége Erdélyben, 1540. Bp., 1876. (továbbiakban: Szilágyi, 1876.); Sztáray Mihály Históriája Perényi Ferenc kiszabadulásáról. (Szerk. Téglásy Imre) Bp., 1985. 263. p.

[83] A dúlások mértékére jellemző, hogy Péter vajda maga kénytelen volt Marosvásárhelyt személyes oltalma alá venni a "tűzzel vassal való kártételnek" határt szabandó. 1541. július 25. SzékelyOkl. II. (CCLXXXIII.) 69. p.

[84] A június elején, a törökök és a vajdák készülődéséről Brassóba érkező híreket meghallván június 18-án Mayláth elrendeli a hadbaszállást, lezáratja a határokat, megtiltja az élelmiszerkivitelt, stb. Intézkedéseinek azonban nem volt foganatja, addigra valóban egyedül maradt. Majláth, 1889. 69-107. p.

[85] Július 20.

[86] A Memoria rerumban: "mintegy LX lovaggal közikbe mene". Majláth B. több forrást összevetve 60 kísérőröl ír. Majláth, 1889. 105skk.

[87] Memoria Rerum egész napi mulatozásról beszél.

[88] Szilágyi nem tudja elfogadni, hogy a török császárra is feleskették őket. EOE 29. p. 2. jegyz.

[89] Vidin, Bulgária észak-keleti részén a Duna jobb partján. Más források nem beszélnek a bodonyi kitérőröl, Szilágyi forrás megjelölése nélkül említi. Szilágyi, 1876. 19. p.

[90] Bagdy György küküllő megyei, feltehetően hivatalviselő nemes, Bornemisza Boldizsár helyettes főkapitánya. 1540 novemberében azonban - úgy tűnik vele szembekerülve - ő tájékoztatja akkor a Ferdinánd-párt felé húzó Mayláthot Balassa Bornemiszával és Izabella követével, Bebek Imrével való megegyezéséről, illetve tőle kér védelmet ezekkel szemben. Szalay, 1861. 10-11. p.

[91] Az 1541. augusztus 10-i tordai országgyűlés végzései nem maradtak fenn. EOE 30. p.

[92] Utalás a "sero sapiunt phryges" [a frígek akkor okosak, mikor késő] antik mondásra, ami a trójai faló történetéhez kapcsolódik, lévén a rómaiak trójaiakat a frígekkel azonosították. Margalits, Eduardus: Florilegium proverbiorum universae latinitatis. Bp., 1895. 403. p.; Perin, Josephi: Onomasticon totius latinitatis. T. II. Patavii 1820. Phrygia címszó: 587-488. p.

[93]Oláh Compendiariumában: "Anno MDXLI, Solymanus, Turcarum Imperator, quinto in Hungariam reversus Budam, e manibus Reginae Isabellae, pro se occupavit, vigesima sexta Augusti"

[94] Ferdi: "[Szulejmán] a lovasokból, várőrségből, azábokból és martalócokból 4000 embert íratott össze napi zsoldon. Szulejmán pasa anatolii beglerbég a padisah legmagasabb kegyéből vezíri méltóságra emeltetvén, a buduni vilájet kormányzása reá bizatott vezíri ranggal, s 2000 tüzér, janicsár és bölük-khalkhiból 1000 válogatott lándsás lovas hagyatott vele őrségül. Egyszersmind a boszniai, szemendriai, pozsegai, izvorniki és vidini bégek sziphájiaikkal együtt a buduni vilájet védelmezése végett, a pasa parancsnoksága alá rendeltettek." Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története. In: Thúry, 1893. II. 109-110. p.

[95] Martonfalvay Emékirata: "Azután János királynét [!] kisfiával és minden hozzátartozókkal egyetemben Buda várából békével bocsátá, és az Tiszán túl birodalmat engede nekik, Budáért penig lakóhelyről Erdélységöt adá nekik az terek császár, kit mastan is bírnak az János király neve alatt." Martonfalvay Imre deák Emlékirata. In: Bitskey István (szerk.): Magyar emlékírók. 16-18. század. Bp., 1982. 85. p. Szakály Ferenc szerint, mivel Csongrád megye is a későbbi, ekkor kialakuló és általa "Keleti Magyar Királyságnak" nevezett államalakulat része volt, annak határa nem a Tisza volt. Szakály Ferenc: Szeged török uralom alá kerülésének történetéhez. In: Kelet és Nyugat között. Tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szeged, 1995. 464. p. és 40. jegyz. Ugyanitt jegyzi meg, hogy tulajdonképpen két tartományról van szó: az egyik az Izabella uralta Erdély és annak "közvetlen kelet-magyarországi előtere" illetve a Temesköz, amit Petrovics Péter mintegy szandzsákként kapott meg. Ezt támasztja alá Izabella szervitorának levele: "A hetedik napon egy itáliai tolmácsot küldött a császár, ki az erdélyi szandzsák zászlaját hozta őfelsége a királyné fiának, s egyben jelentette: a császár akarata, hogy a kincstartó legyen őfelsége fiának a nevelője és helyette a kormányzó... Másnap útra keltünk Isten segítségével... Ugyanazon a napon elhozták Petrovics Úrnak a zászlót a temesi szandzsákra." Izabella szervitorának levele Verancsics Antalhoz Buda elvesztéséről. In: Sinkovics István (szerk.): Magyar történelmi szöveggyűjtemény, 1526-1790. Bp., 1968. (továbbiakban: Sinkovics, 1968.) 40. p.

[96] Hasonló törvényről beszél a budai szandzsák első adóösszeírásának bevezető szövege: "Az általuk művelt szántók is maradjanak birtokukban, de nem tulajdonukként, mint fennt említett javaik, mert ezek, mint a többi jól védett tartományban, az »arz-i miri« néven ismert ország földjei »arazi-i menleket« lesznek, s mint a mohamedán kincstár tulajdona, csak kölcsönadás útján jutnak a rája birtokába." Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Bp., 1976. 9-10. p.

[97] Ferdi arról számol be, hogy a Dráván átkelő hadsereg az áradás miatt komoly veszteségeket szenvedett, és némiképp e miatt is, még mielőtt átkeltek volna a Száván, vagyis a Szerémségben, Nándorfehérvár környékén a szultán pihenőt rendelt el, és itt írták meg a hadi krónikákat is. Így folytatja: "A világbíró őfelsége kegyességének záporesője megeredvén, az istenektől örzött Birodalom bégjeinek és a többi parancsnoknak értékes díszruhákat ajándékozott, a győzedelmes hadseregnek pedig szabadságot adott." I.m.

[98]Az első időkben Izabella kezén csak Solymos és Lippa birtokai voltak, melyeknek jövedelme nem fedezte az udvar költségeit, s mint Veress mondja, "szinte koldulnia kellene, ha a szomszédos nemesség" - elsősorban a térbelileg is közellévő Petrovics és Pathócsy - "meg nem segítené". Sinkovics, 1968. 197. p. A helyzet megoldására a debreceni országgyűlés havi 1000 forintot szavazott meg Izabellának, aminek beszedésére és kezelésére egy nyolc fős bizottságot állítottak fel. A tanácskozás talán erre vagy előzményére vonatkozik. Observationes: "1541. Királyné aszszonynak Budából való kiküldése és Erdélybe menése."

[99] Illésházy-krónika 2.: Szulimán császár Budát megveszi 2. Sept. Majlát István török fogságba esik. A Névtelennél: "Vels lenarth budat meg zalla de kyncztarto teoreok czyazarnak ada 1.5.41." Observationes: "1541 Szulimán császár Budát megveszi 2. septembris, Török Bálint fogságba vitetik. János királyné a fiatal János vajdával Erdélybe küldetik. Mayláth István török fogságba esik."

[100] A Névtelennél: "Warkocz zekesfeyirwar, es eztergom el veze Zykzot el rablak 1543." Oláh Compendiariumában: "Idem Solymanus, Anno MDXLIII, reversus sexto in Hungariam, arce Walpo, XXIII Junii, occupata, ingressus Budam, XXI. Julii; Strigoniensi arce, nostrorum turpi deditione, potitur IX. die Augusti. ... Eadem anno, die IV. Septembris, Alba Regalis capta per Turcam." Illésházy-krónika 1.: 1543 Szolimán császzár ismég feljöve, és megvevé Székesfehérvárat és Esztergomot.

[101] Izabella valóban ekkor halt meg, délelőtt 11 órakor. Veress, 1901. 483. p.

Bessenyei J.: Útvonalak TARTALOM Kulcsár P.: Térképészet