A VÁLI KULTÚRA

A kitűnő legelők, halakban bővelkedő vizek, mocsarak, a magyarság bejövetele előtti évszázadokon a korabeli idők nomád, halászattal, vadászattal, állattenyésztéssel foglalkozó embercsoportjainak kiváló megélhetési lehetőséget biztosítottak. Ásatásoknál, földforgatásoknál előkerült és még most is található leletek bizonyítják: régóta lakott a terület. A történelem előtti idők Vál szempontjából legjelentősebb időszaka a koravaskor, mert ehhez kapcsolódik a régészetben nemzetközileg is számontartott váli kultúra. A fejlett vaskori kultúrát megelőzi a csiszolt kőkorszak és a bronzkorszak. Az előbbiből egy edényfül jött felszínre a középkori torony körüli ásatásoknál és edénytöredékek a falu egész területéről. A bronzkori kultúrából (i.e. 4200-3800) származik négy urnasír, kettő a Szabadhegyről, kettő a Damjanich utcából, továbbá cserepek, kerámia darabok a falu egész területéről.

A váli kultúra az urnasíros kultúrkör egy csoportja. Nem helyben alakult ki, hanem a területen új, az addiginál fejlettebb műveltségként jelent meg. Kapcsolata az itt lakó halomsíros népekkel nem volt. A váli kultúrának két rétegét regisztrálták a régészek. Az első az i.e. 1100-900, a másik 950/900-700-ig tart. Virágkorát az i.e. 950-900 közé teszi a kutatás. E korokkal Fitz Jenőné-Petres Éva német nyelven megjelent "A váli koravaskori temető" c. munkájában foglalkozik. Ebből idézünk: "Indokoltnak látszik, hogy az új ásatások mellett hozzáférhetővé tegyük a váli kultúra névadó lelőhelyének, Válnak anyagát, amely ugyan elsősorban régi gyűjtéséből származik, de mennyiségében sokáig a kultúra legnagyobb lelőhelyét jelentette. Az 1958-as hitelesítő ásatással együtt Vál anyaga a kultúra teljes formakincsét adja, a legkorábbitól a legkésőbbi kerámia formáig. Mindaz leolvasható belőle, amit sírkerámia alapján egy műveltségről el lehet mondani."

Válon lényegében három ásatás folyt. Az első a Kerekdombon. Itt a természetes magaslatot mesterséges erődítéssé alakították át, őskori földvárat átépítették az itt lakók, a szokott formában. Két részből áll: egy nagy és egy kis várból, a kettő között feljáróval.

A második feltárás 1930-ban történt. A vár nyugati oldalán ásatási eredmény mutatkozott. A keleti oldal lábánál, ahonnan a leletek legnagyobb része származott, 8 koravaskori sírt tártak fel, gazdag leletanyaggal.

A harmadik, az 1958. évi hitelesítő ásatás bronzkori anyagot hozott felszínre, és a keleti oldalon újabb 9 sírt. Előkerült összesen 49 urna, 28 tál és 1 csésze. A váli temető sírjaiban és szórványanyagaiban a kultúra összes edényformái megtalálhatók.

A váli kultúra lezáródásának ideje teljesen bizonytalan. Valószínűsíthető, hogy Ausztriából érkező koravaskori halomsíros nép megjelenése zárja le. Feltehetően megint dél a menekülés iránya. Valószínűnek mondható a feltevés: a váli kultúra népei beleolvadtak Itália, már a történelem küszöbén álló u.n. italikus népességébe. Így részesei lettek a klasszikus itáliai, etruszkokkal egyidőben virágzó északolasz hallstatti kultúrának.

A RÓMAI KOR

A római kort még megelőzték a kelták. Magyarország területére a 4. század első évtizedeiben érkeztek. Nyugat- Dunántúl az első települési területük, Tabajdon, Válban, Gyúrón, Székesfehérváron szórvány leletek találhatók. A II. világháború után a Damjanich utca végén mélyen szántó eke kelta temetőt forgatott ki. Több urna, sok töredék és sok égetett fém került elő. Ebből következik, hogy égettek és állatokkal együtt temettek. A leletekből egy töredék belekerült a székesfehérvári István Király Múzeumba. Egy törött szélű ép edény és egy ép tányér a templom helytörténeti anyagában található.

A római birodalom hosszú idő óta tartott fenn kapcsolatot Pannónia népeivel, közöttük a keltákkal is, már azelőtt, hogy Augustus és néhány utóda a birodalom határát a Dunáig kiterjesztette. Köztársaság kori pénzleletek Fejér megye egész területén a fontosabb utak mentén a folyamatos déli kapcsolatok bizonyítékai. Római légiók sokáig csupán a Pannon provincia déli részein állomásoztak. Vál környékén a legkorábbi állandó táborokat a kutatás Aquincumban, Albertfalván és Gorsiumban (Tác) tartja nyilván. Az 1. sz. közepéig a római hatalom nem törekedett többre, csupán a hódolt törzsek ellenőrzésére és a törzsi vezetők megnyerésére. Fejér megye ókori népeinek életében fordulatot Claudius császár uralkodása hozott, és a Flaviusok korában vált teljessé. 50 táján jelent meg Gorsiumban a Sárvíz átkelőhelynél Északkelet-Pannónia harmadik katonai alakulata, egy 500 főnyi lovas segédcsapat.

Az 1. század végén dunavidéki háborúi Pannónia katonai jelentőségét megnövelték. Ezekben az évtizedekben alakult ki a provincia katonai jellege, így szükségessé vált az utak kiépítése. Az egyik északnyugat-délkelet irányú út Baracskánál kezdődik, és a Váli völgyben követhető nyomon. Magában Válban pénzérmék, szárnyas fibulák kerültek elő: Kerekdombon pl. útmaradványok, szórványos leletek, erősprofilú fibula, A Páskom dűlőben bennszülött tál, az országúton több római érme (pl. Claudius sesterciusa), a Damjanich utcán római edényfedő. A leletek a templom helytörténeti múzeumában találhatók. A határban több kőemlék is napvilágra jutott: két síremléket (szarkofágot) a Nemzeti Múzeum szállított el a faluból. Vál beleesett egy másik útvonalba is: a fehérvár-csurgói, sörédi, pátkai, lovasberényi útvonalba, amelynek további állomásai: Vereb, Vál, Gyúró, Sóskút.

Dél-Fejér megyében elterjedtek a villaszerű települések. Ez magyarázható a megye bennszülött jellegével és a római közigazgatás által megvont határokkal. Hadrianus császár Aquincumot városi rangra emelte, és - a kutatatás értelmezése szerint - az egész civitas Eraviscumot (Eraviscum várost) az aquincumi magistratus (városi hatóság) irányítása alá rendelte. Az aquincumi ordo decuriorum (10 emberből álló alosztály rendje) azonban csak a következő Fejér megyei településekről ismertek: Érdről, Válról, Bicskéről és Verebről. Mind a négy településen villát tártak fel az ásatások.

Római kori emlékekből a következők vannak ma is Válban: 1. Kettős síremlék töredék a kastély falában, 2. díszítés nélküli felnőtt szarkofág kőből a plébánián, 3. díszítés nélküli vörös márvány gyermek szarkofág szintén a plébánián, 4. 3 darab pénzérme a templomi falumúzeumban.

A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁIG
(16. SZÁZAD KÖZEPÉIG)

Valériában, azaz a Keletdunántúlon 433-ig tartott a római uralom. Ettől az időponttól a 10. századig, a magyarok honfoglalásáig a területen a népvándorlás korának népei követték egymást. Ezekből a századokból Vál területén is kerültek elő leletek, amelyek a templom helytörténeti múzeumában vannak. Fejér megye területén 380-433 közötti idő leleteiben a régészek Gratianus császártól befogadott, letelepített és határvédelemre kötelezett népek nyomait találták meg. 434-453 a hun nagyhatalom ideje, akiket a Kárpát-medencéből Attila halála után (453) a gepidák vezette leigázott népek űztek ki. 456-471 között Valeriát a kelti gótok uralták. Utánuk a szvébek szállták meg Fejér megye területét. A szvébeket 526-27-ben a longobárdok váltották fel, majd 558-ban az avarok.

658. április 1-én a longobárdok utoljára ülték meg húsvét ünnepét hazánk területén. Másnap maguk mögött mindent felégetve útnak indultak a hozzájuk csatlakozott szászokkal, gepidákkal, a dunántúli szvébekkel és Pannónia maradvány lakosaival együtt. Így ért véget a germán törzsek közel 600 évig tartó uralma a Kárpát-medencében. Germán törzsek Vál területén is laktak. Bizonyíték rá a baracskai homokbányából előkerült 2 szegényes sírlelet, valamint 1975 tavaszán Válban a Burgondia gödrének külső fordulójában gyermekek által talált leletek, amelyeket sajnos eldobtak.

Az avarok letelepedése döntő fordulat a magyar föld történetében. Megszűnt a sok évszázados dunai határ, és létrejött a Kárpát-medence gazdaságpolitikai egysége. Az avaroknak azonban nyugati határaik mentén 788-tól az ellenséges frankok lettek a szomszédai. Legyőzetve, vazallus fejedelemségek formájában illeszkedtek be a Karoling birodalomba. Felvették a kereszténységet is. A karoling-frank uralomnak Fejér megyében nincsenek tárgyi emlékei, egyes krónikák "Pannon pusztaságnak" nevezik a korabeli vidéket.

A 10. században a magyarok szállták meg a megye területét, különösen az északi részét. A fejedelmi központ is Fejér megyében alakult ki, és ez sűrű megtelepedésről tanúskodik. Magyar törzsneveket viselő falvak (Kér, Keszi, Nyék, Jenő) szintén sűrű magyar megtelepedésnek a bizonyítékai. Ehhez járulnak még az Árpádok szállásai (Fehérvár), az előkelő nemesek szállásai (Csák, Doboka, Szabolcs, Vál), a korai típusú falunevek (Ősi), magyar személynévből képzett nevek (Szigetfő, Szigetes), valamint a honfoglalás kori temetők gyakorisága.

A honfoglalás után egész Fejér megye az Árpád család birtoka lett. Vál Árpád unokájától, Kustos fiától, Váltól kapta nevét. Bíborban született Konstantin (bizánci császár 905-59 között) tudósítása Vált kétszer is korabeli fejedelemnek nevezi. Vinis Ferenc volt váli káplán azonban a Magyar Sionban írt cikkében Vál nevét a "vallis" (völgy) latin szóra vezeti vissza.

1166-ban Tamás nádor a falu tizedét az ercsi kolostornak adományozta, amelyet több mint 100 évvel később, 1269-ben IV. Béla visszaadott a veszprémi püspökségnek. 1166-ban Vál tehát a veszprémi püspökség birtoka volt, és mivel tizedet fizetett, jelentős településnek kellett lennie. Ez utóbbi megállapítást hitelesítik további tények is. Vál község a legrégebbi Magyarország és Európa térképeken szerepel.

Az Alszeg sarkán, a templommal és az iskolával szemben állt egy alacsony régi ház, Domak József iskolagondnoké. 1948-ban, amikor már szétesett, elbontották. Az egész épület három ágas oszlopon nyugodott. Az ágasokra egy 16 méteres faragatlan fenyőgerenda volt befektetve. A szarufák faszeggel, nád fűzfaággal voltak odaerősítve. Az egyik ágason a következő számok voltak belevésve: "A[nno] D[omini] 1181." (Az Úr 1181. éve) 815 évvel ezelőtt épült tehát, korábban, mint a harangtorony. A család információi szerint a neves gerenda az ősi templom bontásából származott.

Vál ősi templomáról, amelyből ma csupán a torony áll fenn, feljegyzés vagy rajz nem maradt fenn. A régészek megállapítása szerint nemcsak torony volt, mint a vele egyidőből származó zsámbéki, nem lakótorony, mint pl. a nagyvázsonyi. Látszik ez a terjedelméből és az emeletenként megismétlődő befalazott ablakokból is. A torony sok viszontagságot állt ki. Mint lakótorony beletartozhatott az Árpádházi királyok Tolna felé húzódó védelmi vonalába. Szakértők a torony építését a 12-13. századra teszik. Az ősi templom háromhajós, középkori építmény volt, 120 cm vastag falakkal. A hatalmas ősi templom és torony szintén a település kora Árpád-kori jelentőségét húzzák alá.

1166. és kb. 1543. között, tehát 380 év alatt Válnak 17-18 földesurát regisztrálták, akik vagy részbirtokosok voltak, vagy az egész falu tulajdonosai. Felsorolásuk felesleges lenne, hiszen már írásban rögzítette Horváth Kálmán. Néhányát mégis kiemeljük, főleg azokat, akiknek a neve mellett említésre méltó történeti eseményeket is megőrzött az írott forrás.

1247. körül Váli Póka a földesúr, akinek emlékét a Póka völgy őrzi Válban. Ugyanebben a évben köznemes nevében is szerepel a falu neve. 1353. Váli Tamás, 1388. Váli Péter, 1395. Váli Egyed a földesúr. Mind királyi emberek voltak. Családjuk a 1800-as években újra előbukkan, Váli asszonyfalvi jelöléssel.

1432. Baltasar Bendictus de Hrestyen (Hrestyeni (?) Baltazár Benedek) Esztergom egyházmegyei pap folyamodik a Szentszékhez a Szt. László budai káptalanban alapított Szt. Imre oltár igazgatásáért. A kérvényből megtudhatjuk, hogy 1433-ban Válban a Szent Szűz tiszteletére templom állt, és azt Pöstyén Mihály, az akkori veszprémi kanonok, volt váli plébános az uradalom és a hívek segítségével 1722-ben kőből és téglából restaurálta.

1494-ben Somi József a földesúr, aki egyben temesi bán is volt.

1505-ben a veszprémi helynöktől halastavat kap a váli pap.

1510. Borka Ferenc minden váli és verebi jussát elzálogosítja 100 arany Forintért.

1516. Som Gáspár fia, váli kúriáját és birtokait 500 arany Forintért Tamás esztergomi érseknek "örökös jussal átadni ígéri".

1517. Endrédi Somogyi Imre 100 arany Forintot vett fel váli birtokára Ákosházy Sárkány Ambrustól. 1525-ben Ambrus II. Lajostól ius regiumot (király jogot) nyert, többek között váli kúriájára és birtokára.

1527-ben Sárkány Ferenc perelte Endrédi Somogyi Ferencet, hogy elfoglalta Vált, amíg ő a török ellen harcolt. A pert elvesztette. Mária királyné Révay Ferencnek adományozta Vált, Verebet, Velencét, Somogyi Ferenc "hűtlensége" miatt.

1541-ben I. Ferdinánd a lázadó Baranyi Tamástól és Somogyi Ferenctől Vál, Vereb, Velence és Tabajd községekhez tartozó birtokrészüket Székesfehérvárnak adományozta. 1541-ben (Buda török által történt bevételének éve) Fehérvár a körülmények kényszerítő hatása alatt I. Ferdinándot ismerte el uralkodójának, és a király viszonzásul busásan megjutalmazta a várost. Székesfehérvár azonban Vált soha nem tudta birtokába venni

1578-ban Jakusits Ferenc, a győri kapitány kapta meg Agárd, Pákozd, Sukoró, Gyúró, Egyek és Sóskúttal együtt Vált, azzal a kikötéssel, hogy halála után visszaszáll a birtok a koronára. A református vallás az ő földesurasága alatt kezdett elterjedni Válban, mert maga is református ember volt.

Jakusits kora már a török megszállás ideje. Az ország kettészakadt, a törökök egyre nagyobb területeket foglaltak el az országból. Mindez az uralkodókat egyáltalán nem zavarta a birtokok adományozásában. Elajándékoztak másik király vagy a török kezén lévő területeket, úgy, mintha az a birtokukban lenne. Mindennek a nép látta kárát. Békessége fejében kétfelé is adózott: a tényeges és a jog szerinti birtokosnak is.

Ennyi adat volt érdemes az említésre. Kiderül belőlük: Vál az adott időszakban nem került nagybirtokos család tulajdonába. Pedig a nagybirtokosok - modern szóval élve - a kisebb dzsentrikhez képest jobban "a kor színvonalán" gazdálkodtak. Válnak valamiképpen a polgárosult, értelmiségi- pap-katona hivatású emberek lettek a földesurai. A 14. századi Váli nevű birtokosokat mind királyi emberekként emlegetik a történeti források. Egyszer a temesi bán, egyszer a győri várkapitány a falu ura. De volt a veszprémi püspökség is. Voltak azért könnyebb fajsúlyú emberek is Vál urai között: három elzálogosításról is olvashatunk a 16. századi földesurak között. Azok közé tartozhattak hárman, akik a történelmi tapasztalat szerint rendszertelen gazdaságvitel miatt jobbágyaikat többletmunkára, többletszolgáltatásra késztették. Ez sem változtat azon a tényen, hogy Vál a "kelendő" birtokok közé tartozhatott, az ország vérkeringésében jelentős helyet foglalt el a koraközépkorban.

A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA
(1543-kb. 1688)

Vál török alá kerülésének pontos évszáma feltehetően 1543. 1541-ben esett el Buda, amelyre az osztrákok készültek választ adni, de a birodalmi hadsereg felmentő török hadak hírére nem bocsájtkozott harcba, hanem visszavonult. Szulejmán szultán tovább folytathatta hódító útját. Személyesen vezetett hadjárata során került a kezére Pécs, Siklós, Székesfehérvár, Tata, Esztergom 1543-ban. És mivel Vál ettől a vonaltól Keletre esett, területe nem maradhatott ki az 1543-as nagy török hódításból. A török hódoltság területe 15 szandzsákra oszlott, az elsőnek, amelybe Vál is beletartozott, Buda lett a székhelye. Mivel Vál Buda és Fehérvár között félúton fekszik, a török hadászati szempontból fontos helynek ismerte fel: párkánnyá, vagyis erődítménnyé építette újjá. Templomát, a háromhajós Nagyboldogasszony templomot hatalmas erődítménnyé képezte ki. A Strázsa-hegy a török időkben még valószínűleg őrtorony volt. A régi református templomot - úgy tartja számon az emlékezet -, az egykori török őrtorony köveiből építették. Kerekdomb, a bronzkor és a váli kultúra földvára is, a hagyomány szerint török erősség volt. A feltételezést mindazonáltal adatokkal hitelesíteni nem lehet. A néphit szerint itt mindig basa lakott. A domb tövében, a váliak emlékezetében úgy él: forrás vize csorgott, és ez táplálta a basák fürdőhelyét. Ma már forrás sem csörgedezik.

Káldy-Nagy Gyula Konstantinápolyban megjelent 1546-62. közötti számadáskönyve sok adatot adott közre Válról is. E szerint 1546-ban népes, magyarok által lakott helység volt. Másfél oldalon veszi sorra az adófizetőket. A magyar lakosság a török időkben mindinkább szaporodott, nemhogy fogyott volna. Kitűnik ez az 1552. évi török adóösszeírásból, amely falunak mondja a települést. Az 1652. évi pedig már városként emlegeti Vált, amely a török kincstárnak 11.000 akcsét jövedelmezett. Ugyanebből az évből 75 adófizető házat sorolt fel, férfi tulajdonosok neveivel. Az 1580-81. évi összeírás már 30.000 akcséról beszél. Érdemes ez utóbbiról kicsit részletesebben is szólni, mert eligazít a településről, az adókról és a legjelentősebb termények után fizetett járadékokról. Puszta: Szent László Vál mellett, évi jövedelme 515 akcse (török pénznem, változó értékkel). Puszta: Keresztúr Vál mellett, évi jövedelme 750 akcse. Puszta: Szentmiklós Vál és Szentpéter mellett, Karagöz kezén, tized váltsága évi 150 akcse. Vál város tartozik Budához. Összeírtak 60 házat a tulajdonosok neveivel. Vál város adója a töröknek 30.000 akcse.

A következőkből áll össze:
60 kapu után                   3.000 akcse
450 kile búza                  6.300 akcse  (1 kile = 15-20 liter között)
Musttized        1250 pint     5.000 akcse  (1 pint = 0,84 liter)
Fa- és szénaadó                2.360 akcse
200 kile kétszeres             1.600 akcse
Széna árában                     400 akcse
Hagyma- és fokhagyma tized       100 akcse
Lencse és borsó                  100 akcse
Bárány tized (30 darab)          600 akcse
Méhkas adó                       150 akcse
Mátka adó                        250 akcse
Hordó adó                        250 akcse
Mészárszéki adó                  400 akcse
Vásár vám                        800 akcse
Bolt adó                         100 akcse
Kilenced távollévők és
szökevények vagyonából
és nagyobb vétségek után       5.000 akcse
Rétekből                       3.000 akcse
Khasszabeli rétekből           3.000 akcse
                               ___________

                              33.010 akcse

Az irat tanusága szerint Vál legfontosabb terméke a búza, a kétszeres, utána a szőlő, majd a rét (széna a török lovasságnak!), és az erdőgazdaság. Legfontosabb állattenyésztési ágazata a birka (ha igaz, 3000 darab lehetett az 1580-as években). (Disznóhúst a muzulmánok nem fogyasztanak.) És végül a méhészet. A mészárszék, a bolt, a hordóadó és a vásár vám fejlett, városias jellegű infrastruktúráról árulkodik. Feltehetően mészáros és kádár is volt a faluban, erre vallana a mészárszék- és a hordóadó. Vál tehát jól gazdálkodó, gazdag vidék, virágzó település volt, ahova inkább odaköltöztek, semhogy elhúzódtak volna az emberek.

Evlya Cselebi török világutazó is megemlékezett Válról abban a könyvében, amelyet magyarországi utazásairól írt 1660-64 között. Szó szerint idézzük: "Vál vára. Mostanáig ezt még nem láttam. Zordon helyen, völgyben fekvő palánka erődítmény ez, téglából épült magas toronnyal. Van 150 főnyi katonája, bazárja, fogadója, fürdője nincs. Az erdélyi hadjárat idején Zerin-oglu (Zrínyi vezér) e várost megtámadta és a középső várat képező négyszögű tornyot is felgyújtotta és 300 mohamedán is benne égett. Iszmáli pasa e várost újra felépítette, mégpedig erősebben. Szép kertjei és szőlői vannak. Innen hat órán át hegyek között kelet felé menve Hamzabég (Érd) palánkára érkeztünk és onnan három óra alatt Buda várába érkeztünk."

A török időkből fennmaradt néhány nevezetesebb eseménynek az írásos emléke is. 1564. június 21-én I. Szulejmán szultán rendeletet adott ki egy váli török "tímárbirtokos" (20.000 akcséig terjedő hűbérbirtok) megjutalmazásáról. Kiderül a szultáni rendeletből, hogy Pápa hadivár magyar lovassága néhány más hadivár "hitetleneivel" együtt Vál erődítmény "hitharcosainak" a lovasait a réten meglepték és el akarták rabolni. A törökök a magyar harcosok közül egyeseket megöltek, némelyeket pedig élve elfogtak. A váli lovasság agái közül Ahmed-oglu Husszein bátorságával a lovakat megmentette, 3 akcse napi zsoldján kívül a szultáni rendelet értelmében 6666 akcse értékű tímárbirtokot kapott.

Természetesen a magyarok olykor sikerrel ütöttek rajta a törökökön. Tirjáki Hasszán pasa 1612. novemberében kelt levele a következőket tartalmazza. A magyarok Vál alá száguldván, amennyi lábasmarhát eleikbe vetettek, mindet elhajtották. A szandzsákbejt Adony alatt meglepték, mindenét elragadták, kethüdáknak is fejét vették, s a szandzsákbejt meztelen lábbal és fővel csak gatyában hagyták.

A török időkben Comazzi Ker. János udvari történész feljegyezte, de ezen kívül a váli emlékezet is megőrizte Török Kata esetét, így története akár a folklór körében is számontartható. Eszerint Buda visszafoglalása után (1686.), amikor a felszabadító csapatok Válra érkeztek, a török őrség a várba vette be magát. Az erődítményt felgyújtotta, a tornyot felrobbantotta, úgy, hogy az ketté is repedt. Megadni nem akarták magukat a törökök, ezért a toronyból leugráltak. Ledobtak egy lányt is, akit magyar katonák köpenyeikkel felfogtak és megmentették a halálból. Ez a lány hálából megkeresztelkedett. A keresztségben a Kata nevet nyerte. Pongrácz nevű katonához ment feleségül, és elővette a törökök elrejtett kincseit is. Nyers természetéből azonban nem tudott kivetkőzni, és utódai is örökölték rossz alkatát. Innen származnak a kifejezések: "Török Kata fia", "Török fajta", "Török Kata fajzata". Amikor a Burger kápolnát ravatalozóvá alakították át, az oltárát régi váliak sírkövéből állították össze. Janovich István gyógyszerész szerint az egyik kő Török Katának volt a sírköve.

A terület felszabadítása után az utolsó visszavonuláskor a törökök mindent elpusztítottak. Elnéptelenedett Vál és környéke is. Az itt maradt törökök elvegyültek az elpusztított vidék gyér lakosságával. A Csincsa, Hasszán, Szunomár nevek török eredetről tanúskodnak. Néhány idős ember arcvonásai még ma is török származásról árulkodnak.

Török emlékek Válban:

1. A Fejér Megyei Levéltár törökkori iratanyaga őrzi a váli Szaracs aga nevét.

2. Az ősi torony földszintjén turbános síremlék darabot találtak.

3. A torony körüli ásatásoknál vörösmárvány pipák, mécsesek, színes kerámiadarabok kerültek elő, amelyek a templomi falumúzeumban vannak.

4. A Burgondián egyház alapozása közben vörösréz, kerek alakú dús ornamentikás tál került elő. A falumúzeumban van.

5. A plébánia udvarán lévő kerek alakú épület, amelyhez pince tartozik, a török idők előtt épülhetett. A török újjáépíthette. Ez abból látszik, hogy egyes helyeken a jellegzetesen keskeny török téglából van falazva.

6. Ugyancsak török téglák kerültek elő az ősi torony körüli ásatásoknál. Egy középkori falrész húzódik a toronytól felfelé, a háromhajós templom falaival ellenkező irányban. A középkori kőfalon, mint felső réteg, török tégla van. Ezek a tornyot hátulról derékszögben körülvevő falak a 12-13. századból származnak.

URAK ÉS PARASZTOK 1775-IG

1698. júliusában a budai káptalan által kiküldött királyi ember jelentéséből az derül ki, hogy a törökök "1688 felé" még Válban laktak, és hogy Vál és Szentpéter között csupán néhány sombokor képezte a határt. Sőt! A váli törökök "lefelé" egy követ ástak le a földbe, így Vál határát - úgymond - "meghosszabbították".

Vál - miként már említettük - még a török hódoltság időszakában Jakusits Ferencé lett azzal a kikötéssel, hogy halála után a birtok visszaszáll az uralkodóra. Halála után Jakusits György veszprémi püspöktől származó 1637-es adománylevél szerint a jezsuiták megkapták Pákozd, Sukoró, Gyuró, Etyek és Sóskút birtoklási jogát. Vál ebben az iratban még nem szerepelt. Közben Fehérvár városa is érvényesíteni akarta az országgyűlésen Válra vonatkozó jussát, amelyet I. Ferdinánd király Baranyai Tamás és Somogyi Ferenc hűtlensége miatt a városnak ajándékozott. De Fehérvár az igényéről végül is le kellett mondjon.

Az 1710-20-as évek Vál történetében jelentős fordulópontot jelentenek. Sok minden változás kötődik az 1714-28. közötti periódushoz. A jezsuiták két részben jutnak tekintélyes összeg lefizetése ellenében Vál birtokába. Az 1714. évi adománylevél szerint Válban a réteket kapják meg, azaz a falu közepét. 1714. január 6-án a Győrött keletkezett okiratban Fejér megye alispánja igazolja, hogy a komáromi jezsuita rendház birtokai: Sóskút, Etyek, Vál, Vereb, Sukoro, Pákozd, Gyúró, Pázmánd és Agárd után az úgynevezett fegyverváltságot (a töröktől visszafoglalt területek régi és új birtokosaira kivetett adót) megfizette. Vál értéke az irat szerint 748 Ft 87 dénárt tett ki. 14 év múlva, 1728. március 14-én, Bécsben készült az a királyi leirat, amely a jezsuitákat megerősíti a Jakusits hagyaték birtoklásában egyrészt zálog jogon, valamint szerzett jog alapján, a már említett fegyverváltság megfizetésével. Vál birtokába a jezsuiták tehát a fegyverváltság kifizetésével jutottak, mintegy az eredeti Jakusits birtokok tartozékaként. Ősi birtoklását jogilag nem tudták igazolni, ezért siettek a fegyverváltság kifizetésével. Ilyen módon, ha valaki a falut vissza akarta volna perelni, úgy csak a fegyverváltság és más beruházások kamatos kamattal növelt tőke megtérítése után járt volna sikerrel. Csupán 1744. januárjában tett Borka János kísérletet, hogy Válnak és Verebnek a felét "intés" (admonitio) mellett visszakívánja.

A révkomáromi jezsuita rendház maradt Vál tulajdonosa egészen 1773-ig, a rend feloszlatásáig. Nevéhez és uraságához fűződik a protestánsok szigorú, 24 órán belüli kiűzése a templomból, 1714-ben. A török uralom utáni első években csupán néhány katolikus lakott a faluban, akiket vándor misszionáriusok gondoztak. Az első anyakönyvi bejegyzést Horváth Baltazár jezsuita pap eszközölte 1714. október 16-án. 1717-ben már Pöstyén Mihály világi pap a falu plébánosa, aki később veszprémi kanonokként sokat segített a templom rendbehozatalában.

Mégis mennyi lehetett az a népesség, amelyet vándor misszionáriusoknak kellett gondozniok? A török kor utáni 60 névhez képest meghökkentően kevés, mindössze 43. Ebből is 17 családfő jobbágy, 22 házas, 4 házatlan zsellér. A 43 család összesen 610 pozsonyi mérő (1 pozsonyi mérő 45 kg) földet használt, amelyet elvetve, 1 mag 4 magot termett. (Számítás szerint 610 pozsonyi mérő föld durván 140 hold.) Tudni lehet még azt is az 1715. évben kelt összeírásból, hogy termett a faluban 93 1/4 szekérre való (1 szekér széna = 10 q) kaszált, jó minőségű széna, amelyet évente csupán egyszer vágtak le. Műveltek továbbá 75 kapa (1 kapa = 0,3732 hold) szőlőt, amely megmunkálás után 1 kapa terület 2 vödör (urna) bort adott. Igavonó állat egy-egy háztartásban, továbbá használható legelő a faluban elegendő mennyiségben állt rendelkezésre. Érdemes még a falusi népesség vagyon szerinti rétegzettségét megemlíteni. A 17 jobbágycsaládból 12 17-28 pozsonyi mérő földön, 5 pedig 27-45 pozsonyi mérő földterületen gazdálkodott. A 22 házas zsellér 2-13 pozsonyi mérő földet művelt meg. (A legtöbb a 4 pozsonyi mérő, 7 családdal.) 4 házatlan zsellér teljesen nincstelenként tengette életét. (Országos Levéltár, N.78. Fejér megye, Vál, 1715. évi összeírás.)

Eddig az irat, a levonható megállapítások pedig a következők. Az okmány összeírás, amely összegezi a 18. század eleji Vál lakosságát és gazdálkodását. Robotot, adót, egyéb feudális szolgáltatást még nem említ. Szinte amolyan "édeni, békés állapotot" tükröz, amely összehasonlítva a kelet-magyarországi helyzettel, alig hihető. Pedig igaz. A parasztság birtoknagyság szerinti tagozódását csírájában azért már itt is jelzi. 50 év múlva, 1768-ban már alapvetően más a helyzet. Vál is belekerült az egyre jobban nehezedő jobbágysorba, az egyre emelkedő feudális szolgáltatások országosan szabályozott "rendjébe".

A községbe nyílván telepítettek is lakosokat a jezsuiták, hiszen óriási területek hevertek parlagon. De túlmenően a telepítésen, maga Vál tűnik különlegesen életképesnek az úrbéri összeírások adatai alapján. 1768-ból két összeírás maradt fenn. Mind a kettő 103 családfőt regisztrált. Az irat adatai szerint 103 család 1743 holdas határon osztozott. De nem egyenlő arányban! Ha figyelembe vesszük az egyes családok által használt területek nagyságát, megállapíthatjuk: a falu már a 18. században a szegényedő falvak sorába tartozott. Mivel 103 családról szól az összeírás, az abszolut számok szinte jelzik a százalékot is. Az adatok szerint negyed telkes jobbágy 11 2/8 hold földdel 73, fél telkes 22 1/2 hold földdel 19, egész telkes 45 hold földdel 11 család. Használt még a falu lakossága 154 szekérre való rétet, az egész telkes 4, a fél telkes 2, a negyed telkes 1 szekérre valót. A kimerült talaj pihentetése esetére volt még a faluban 395 1/2 hold tartalékföld, hogy mindenki telke állandó nagysága szerint adózzék: egész telkeseknek 12 2/8, fél telkeseknek 5 5/8, negyed telkeseknek 2 holdat írtak a nevére.

A telkek nagyságát tehát szépen kikerekítették. Nyilván volt, akiktől elvettek, volt, akiknek adtak, hogy az úrbéri szolgáltatás részarányos legyen. Az úrbéri tabella kísérőszövegéből mindez kiderül. Eszerint 1768-ig a község úrbéri szolgáltatást nem teljesített, csupán censust, azaz jövedelemadót fizetett. Robotot az uraság számára a nép akkor végzett, amikor az uraságnak szüksége volt rá. A sorrendet a robotosok maguk között felosztották, tehát öntevékenyen jártak el, és ha kellett, egész helyes 4 marhával, fél helyes 2 marhával, negyedes pedig gyalog napszámmal szolgált. A helység malma hasznának a harmada a községé volt. Alacsony vízállás esetén vagy Szentgyörgypusztára, vagy Gyúróra jártak az emberek őrletni. Vonó- és fejős marháiknak elegendő a faluban lévő legelő. Van olyan rétje is, amelyen 20 szekérig való széna megterem. Van a helység lakóinak faizási joga is olyan módon, hogy tűzrevaló és építésre szükséges fát az uraság ingyen adta. De mivel némelyek "bőven bántak a fával", most pénzért kapják, mégpedig 2 marhával 50, 4 marhával 75 dénárért. Nem falubeliek kétszer ennyit fizetnek a fáért. Van elegendő szőlőhegye is a községnek, és félesztendei szabad borárusítási joga. A szerződés szerint censuson, konyhai szolgáltatáson, roboton, kilenceden kívül más terhe nincs a jobbágynak. Az urbárium idejéig az urasági marháknak nem kellett takarmányt adni. Sőt, szorultság esetén az uraság adott pénzért takarmányt a parasztoknak. A helységnek nincs olyan vize, melynek áradása miatt kárt szenvedne, de néha megesik, hogy a hólé a malom gátját átszakítja. A határban lévő réteket esztendőben csak egyszer kaszálják. A szántóföldeket kiosztották: "egészhelyesnek több, félhelyesnek felényi, és így fertályosnak negyed rész, ezért is ki-ki tudja közülök, hogy hány Posonyi Mérő mehet földiben." Eddig mindenféle földi terményből: gabonából, borból, kenderből, káposztából a kilencedet adták. A kilenceden kívül húsvét ünnepére az egész község 2 bárányt, 2 malacot, 2 pulykát, 4 kappant, 4 kacsát, 20 csirkét és 60 tojást minden esztendőben adott az uraságnak, még a helység megszállása óta. Az irat végül megállapítja: "Ezen helységbeli jobbágyok mindnyájan örökössek."

A bevezető szöveg után következik a feudális szolgáltatások számbavétele. Ezúttal immár szabályozva. A falu lakossága tartozik az urasának évente 3099 1/8 marhás robotnappal, mégpedig két marhával, illetve aratásban néggyel. Ennek a 3099 1/8 robotnapnak az elosztása a következő: egész telkes évi 74 3/4, fél telkes 38 3/4, negyed telkes 11 2/8 nappal adózik. A marhás robot átváltható "kézi szolgálatra", amely az előbbi számoknak éppen a kétszerese! Mindenféle földi terményből minden háztartás az egyháznak természetben fizet kilencedet. Egy-egy háztartás adói a következő tételekből tevődnek össze. Minden ház tartozik fizetni évi 1 forint földbérlet adót, tűzre való fát egész telkes 1 3/8, fél telkes 5/8, negyed telkes 2/8 ölt. (1 öl = 1,896 m².) Fonást egész telkes 8 1/4, féltelkes 3 3/4, negyed telkes 1 1/2 fontot. (1 font = 656 mg.) Kifőzött vajat 1 3/8, 5/8 illetve 2/8 iccét. (1 icce = 0,84 lit.) Kappant és csirkét egyenként 2 3/4, 1 1/4 illetve 1/2 db-ot, tojást 16 1/2, 7 1/2 illetve 3 db-ot évente. Ha összegezünk, a következő számokat kapjuk. Fizetnek a falu lakosai évente 103 Ft adót, 45 öl fát, 270 font fonást, 45 icce vajat, 90 kappant, 90 csirkét és 543 tojást a jezsuita rendnek.

De mit jelentett ez a váli jobbágyságnak? Nagyon nagy terhet. Elsősorban a kivetett igás, vagy kézirobot nagysága miatt. Az egész telkesnek 74 1/4 napi igás napszáma (amely átváltható 148 1/2 kézi napra!) az esős napokat is beleszámítva, lényegében 3 hónapi távollétet jelent a saját birtoktól! És ez annál inkább súlyos tehertétel, mert az uraságnak végzendő robot általában a nyári-őszi munkatorlódás idejére összpontosult, így a saját föld megmunkálása halasztást szenvedett, vagy családtagokra maradt. Nem véletlen, hogy Mária Terézia 1771-ben országosan szabályozta az igénybe vehető robotszolgáltatást, amennyiben 52 napban (heti egy nap!) határozta meg. Ez természetesen igás robot, amely átváltható pénzre, vagy gyalog napszámra. Rossz termés esetén különösen megterhelő a terményekből fizetett kilenced. Az adótartozás többi összetevője talán már nem nagyon megterhelő, sokkal inkább munkaigényes, mint pl. a tűzre való fa kivágása és adott helyre történő elszállítása.

A 18. század középső harmadának a végére Vál község lakossága is részese lett a fejlett és központilag szabályozott hűbéri berendezkedésnek. Lakossága már akkorra közel háromnegyedében a szegény rétegek tömegét gyarapította, azt a veszélyt hordozva vállain, hogy rossz termés és a telkeknek az utódok közötti osztódása esetén tovább süllyedhet a szegénységbe. És a 11 százaléknyi gazdagabb parasztság éppen ellenkező fejlődés elé nézett: sikeres felhalmozással a még további emelkedés alsó lépcsőfokán állt. De milyen kicsi is a 10-11 százalék! Minden esetre a leírt népesség, az ábrázolt gazdasági viszonyok között lépett át Vál történetének egy újabb korszakába, amelyet akár a község virágkorának is nevezhetünk.

VÁL VIRÁGKORA: AZ ÜRMÉNYIEK
(1775-1875)

Az Ürményi család 100 éves birtokossága a fejlődés korszaka volt Válban, sőt addigi történetének virágkora. Ürményi József személyében nemcsak polgárosult, hanem haladó gondolkodású értelmiségi lett a falu tulajdonosa. Életrajza is ezt támasztja alá. 1741. december 6-án született a Nyitra megyei Ürmény mezővárosban, elszegényedett, de közismert köznemesi családból. Apja, Ürményi István királyi tanácsos, anyja Moszticzky Borbála. Kazinczy Ferenc tudósítása szerint "Anyja őseinek nevezheté leány-ágon a' Rigómezei hőst [Hunyadi Jánost] és annak koronát-viselt fiát." Apja - ugyancsak Kazinczy közlése szerint - azzal is dicsekedhetett, hogy származását 1278-ig tudta hitelesen visszavezetni. Az oklevelek tanúsága szerint ekkor nevezte ki IV. László kalocsai érsekké a kunok letelepítése körül később érdemeket szerzett őst, Ürményi Ilmer Jánost. A család csupán a 17. századtól kezdve használta az Ürményi nevet.

Ürményi József kora ifjúságától gondos nevelésben részesült. Elemi iskoláit Nagyszombaton, középiskoláit a jezsuita gimnáziumban végezte, jogot Bécsben tanult. Széleskörű lehetett az érdeklődése, mert ugyancsak Kazinczy feljegyzései szerint "minden tanult, amire alkalma volt".

Kazinczy a róla írt nekrológban lefesti testi megjelenését is. E szerint: "Növése középben állott a' hosszúak és rövidek között, termete csontos és inas, de nem kövér; hajai ifjú esztendeiben szőkék, szemei elevenek; arcza igen szép, mind vonásokban, mind színekben; tartása szabad, módja nemes és komoly... Szóllása folyó, keresett piperék nélkül, hangja kedves. Érzette nagyságát, de ezen érzése soha másoknak terhére nem vált... nagyok és kicsinyek köztt mindig azon-eggy."

Korán állami szolgálatba állt, éles esze, ambíciója biztosította gyors előmenetelét. 1766-ban királyi ügyész, 1769-ben már ítélőmester a Királyi Táblánál. 1773-ban udvari kamarai tanácsos, 1774-ben kancelláriai referens, a tanulmányi ügyek előadója. Ezzel kezdődött az a gyakorlati és elméleti tevékenysége, amely a hazai közjog művelőinek egyszersmind tudomány- és iskolaszervezőinek legnagyobbjai között biztosít helyet a számára. Ez utóbbit a Ratio Educationis (a nevelés rendje) megírásával is megszerezte.

A Ratio Educationis 1777. augusztus 22-én lépett életbe, és ezzel Magyarország, történetében először, teljesen önálló, saját arculatú tanulmányi rendszert kapott. Még ha Bécsből felügyelten is, de megszületett a hazai közigazgatás. A Ratio Educationis komplex mű: kézikönyv, pedagógiai, módszertani útmutató és egyben szabályrendelet. Egyszóval tanulmányi kódex.

Ürményi 1780-ban Pest megye adminisztrátora, 1782-ben bihari főispán lett. Ugyanabban az évben az Udvari Egyházi Bizottság magyar tagjává nevezték ki.

Tovább szemezgetve Ürményi irodalmi munkásságából, kiemelhetjük még egy II. József királysága alatt született Elaborátumát. A címe (magyar fordításban): Tanulmány Magyarország rendszeréről, a bevezetendő javításokról és változtatásokról. A közben közéleti személyiséggé nőtt Ürményinek ezt az írását a tudomány ma már úgy tartja számon, mint "a magyar valóság átformálását célzó első átfogó programot". Az írás nem csupán a megfogalmazó Ürményi személyes véleménye a magyar rendi állam százados elmaradottságának okairól, a felemelkedés, a művelt Nyugathoz való közeledés lehetőségeiről, hanem egyben azé a felvilágosult reformcsoporté is, amely abban az időben a királyi kancellárián működött. Az emlékiratot forma szerint a kancellária vezetője, gr. Eszterházy Ferenc írta alá, de a bevezető szövegben megemlítette, hogy az uralkodó reformtervezetére a választ Ürményi készítette el. Ürményi véleménye szerint egy átfogó reformtevékenységnek a következő feladatokat kell megoldani: "a nemzet felvilágosítását", az erkölcsök pallérozását, a mezőgazdaság és ipar fejlesztését, manufaktúrák létrehozását, a belső gazdaság megteremtését a pénz gyorsabb körforgásával, a kereskedelem fejlesztését, a közigazgatási tevékenység megjavítását és az igazságszolgáltatás korszerűsítését. (Milyen ismerősen csengenek Ürményi tervezetének pontjai még napjainkban is!) Komplex reformprogram ez, átfogja a gazdasági-társadalmi és állami tevékenység egészét. Előfutára a 19. század első felében napvilágot látott polgári reformgondolkozásának. A műből adódik a gondolat: Vál 1828-as úrbéri összeírásnak elemzése, a váli társadalom és gazdasági élet fejlődése lehetetlen, hogy összefüggésbe ne legyen Ürményi említett tanulmányának gondolataival.

Életének hátralévő részében is sokat foglalkozott még pedagógiai kérdésekkel. 1783-ban részt vett a budai egyetem felülvizsgálatában. Újfent reformjavaslatokat dolgozott ki. Javaslatai alapján a kancellária 1784. március 10-én kiadta a császár rendelkezését a tankerületek átszervezésére és az új tanulmányi bizottság megalakítására.

Küldöttként részt vett a 1780-90-es országgyűlésen. Tagja volt az Igazságügyi és Tanügyi Bizottságnak. az előbbi tagjaként elérte, hogy a pallosjog megszüntetésének kérdését az Igazságügyi Bizottság az Igazságügyi Küldöttség (Deputatio Juridica) elé utalta: ettől kezdve napirenden szerepelt a feudális függőség e legkirívóbb intézményének a felszámolása. Az országgyűlési bizottság munkában a Közoktatási Bizottság lett Ürményi működésének legfőbb színtere. A bizottság feladata a 1791. LXVII. tc. szerint az iskolák nevelési és tanulmányi rendjének továbbfejlesztésén kívül a tudományos és szépművészeti akadémia, a könyvtárak, a hazai nyelv kiművelésének és a nemzeti művelődés egyéb más eszközeinek ügye. Vezetésével kerültek kidolgozásra "A nemzeti nevelés elvei". Ezt a tervezetet az uralkodó nem szentesítette. A haladás irányába történő kisugárzásuk mégis formálta azt a főnemesi és köznemesi réteget, amely ekkoriban ismerte fel: a nemzeti szellem csak úgy kelthető életre, csak úgy válhat társadalom erővé, ha egyben a felvilágosodás eszméivel is beoltódik. Ezért vált a tervezet a második Ratio Educationisnak is éltető forrásává.

Ürményi életének van azonban egy árnyékos epizódja is. Az 1795. évhez, a magyarországi jakobinusok peréhez kötődik. Érzékenysége nehezen viselte azt az elmélyülő belső ellentmondást, amelyet óhatatlanul magában hordozott az, aki a rendi értékek mindennapi politikai talaján mozgó közéleti ember volt, és ugyanakkor a kor megváltó eszméin felnőtt gondolkodó is. Az említett időben Ürményi a Királyi Tábla elnöke. Ebbeli funkciójának köszönheti, hogy neki kellett vezetnie Martinovics és társai ellen a hazai újabbkori jogtörténet első nagyszabású koncepciós perét. Nehéz volt a helyzete, mert hivatali beosztása miatt el kellett fogadja a bíróságnak az udvar részéről történt, nem titkolt befolyásolását. Ürményi azonban a per 46 vádlottja közül a felségsértés elkövetését csak 14-nél találta bebizonyítottnak. Ez az adat azt bizonyítja: Ürményiék nem a kívánt mértékben tették magukévá az elvet: hogy a per feletti rendelkezés az uralkodót, illetve perbeli képviselőjét, a jogügyigazgatót illeti. Közben egy letartóztatott osztrák jakobinus a börtönben vallomást tett ellene: "Ürményi készítette el a tervezetet, a magyar ezredeknek a forradalmi tervre való fokozatos előkészítésére". A bécsi rendőrminisztérium külön felterjesztésben foglalkozott az üggyel, és Ürményi azonnali elmozdítását javasolta. Az udvar végül is különös méltányosságból 4000 Ft nyugdíjjal nyugalomba küldte. A megalázott Ürményi főispáni hivatalát megtartva, több mint 10 évre eltűnt a hazai közéletből. Rehabitálására 1801-ben már sor került: Galícia kormányzója, 1802. áprilisától Fejér megye főispánja lett. 1806-tól újra az országos politika középpontjába került, az uralkodó országbíróvá, egyben az egyetem és az országgyűlés felső táblájának elnökévé nevezte ki. 1808-ban a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki a király. "A kies váli völgy birtokosa" (így jellemezte Ürményit személyi titkára naplójában), ettől kezdve vált közvetlen környezete elől elzárkózó, keserű öregemberré. Betegeskedett, látása egyre jobban romlott. Az egyetem elnökeként még a 19. század tizes-húszas éveiben is tudott új gondolatokkal fellépni, elsősorban az oktatás helyzetének javításában. A hőskorát élő magyar színjátszás őszinte híve és mecénása lett. Anyagilag támogatta a Fejér megyei főszolgabíró által alapított állandó magyar színtársulatot. Szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott. 1825. januárjában 59 évi szolgálat után vonult nyugdíjba államminiszteri címmel, mert a szembaja ismét rosszabbodott. 1825. június 8-án halt meg, 84 éves korában. Június 13-án temették, az általa épített váli templomban. Hamvait később a temetőben emelt családi kriptában helyezték nyugalomra.

Ürményi József munkásságának csupán töredékét tudtuk bemutatni, mert terjedelmi okok korlátokat szabtak. Mindazonáltal reméljük: sikerült érzékeltetni, hogy személyében a kor egyik legjelentősebb tudósa és közéleti férfia lett Vál gazdája. Maga a tulajdonossá válás a következőképpen zajlott le. 1774-ben Vált és Agárdot meg akarta venni, és szándékát siker koronázta. 1775. május 30-án a Magyar Kamara közölte vele: Mária Terézia Vált neki és férfimaradékainak adja. Június 22-én Ürményi József letette Válért a 71.411 forintot és 8 1/2 krajcárt. A királyné ajándékát Ürményi könyv formában kapta meg. Ebben az állt, hogy neki adatik Vál és Agárd férfi ágra, olyan módon, "hogy a fehérszemélyeknek azoknak kimúltokkal az egész summa letétessék".

Az Ürményi család 100 éves birtokossága tehát Vál virágkorát jelentette. De milyen elemekből tevődött össze ez a felfelé ívelő korszak? Alig lett Ürményi a falu tulajdonosa, hamarosan hozzálátott a település érdekeinek az érvényesítéséhez. 1778. április 30-án a Helytartótanács levelet írt Fejér megye vezetőihez, amelyben arról adott tájékoztatást, hogy Ürményi Vált mezővárossá óhajtja emeltetni. Amikor a falu megkapta a mezővárosi rangot, Ürményi azonnal vásárjogot szerzett a településnek. Ezekben az években lett nevezetes a váli vásár, olyan mértékben, hogy 1872-ben, a patika alapításakor a döntő érvek között szerepelt a vásár látogatottsága. Mesterembereket telepített a mezővárosba, német anyanyelvű iparosokat. Nyilván ezért hívták a mai Vajda János utcát Nagy Német utcának abban az időben. A mesteremberek hamarosan céhekbe tömörültek. A legelső a takács céh volt, amely a vértesaljaiakkal együtt 1767-ben alakult meg. A céh ládája ma is a plébánián található, 1866-ban készült. Eredeti domborított tetejét, amikor elhasználódott, egyenessel cserélték ki. A környéken Vál kivételével csak Bicskén alakultak céhek.

A váli céhek korai kifejlődése indíthatta el a városiasodási folyamatot, amelyet betetőzött a már említett vásárjog. Ez által vált a település a környék kereskedelmi központjává.

A Mária Terézia-féle adományozó levél Ürményit arra is kötelezte, hogy gondoskodni tartozik vallásról és kultúráról egyaránt. Innen származik a birtokot terhelő kegyúri jog, ill. teher. Az Ürményi család volt az első Vál földesurai között, amely a birtokot nemcsak kihasználta, de sokat tett a falu érdekében. Amikor látogatók az Ürményi által épített hatalmas templomot látják, mindig felteszik a kérdést: miért épített ilyen hatalmas Istenházát Válban? Ennek csak egyetlen oka lehet: ez a nagyműveltségű ember birtokának középpontját várossá akarta fejleszteni. Talán az ősi, még a török alatt is városként szereplő Vál lebegett a szeme előtt. Le is rakta egy új város alapjait: légvonalban egymás után a kastélyt, a templomot és a családi mauzóleumot.

Az Ürményiek az év legnagyobb részében Válban laktak. A megyében főispáni, alispáni tisztségeket töltöttek be, és fontos országos hivatalokat is elláttak. Így a környékbeli nemesek, pesti előkelőségek előtt is ismert és kedvelt hely lett az addig elmaradt, szegény falu.

Miután Vál Ürményi keze nyomán a járás legnagyobb településévé vált, járási székhellyé tették meg a megyevezetők.

Vál iparos lakóiról jegyzi meg a 1818-as Canonica Visitatio (plébánia ellenőrző látogatás), a következőket: "Vál lakói magyarok. A magyar nyelvet beszélik azok a német nyelvű iparosok is, akik ideköltöztek." Erős asszimilációs képessége lehetett a mezővárosnak.

Az 1827. évi Canonica Visitatio felsorolja a váli plébániához tartozó falvakat, tanyákat és településeket: "Doboz, Tabajd, Kajászó, Szt. Péter és Tordas, azután Kálozpuszta és Kerekerdő, más néven Farkasfalva, végül Szt. Anna tanya, Bucskatelek és Vadászház".

Az Ürményi család az 1800-as években lassan elszegényedett. Lassan és részletekben el kellett adniok az egész váli-agárdi birtokot. Mi okozta az elszegényedést? Nehéz megtudni. A köztudatban az él, hogy a nagy templom építése emésztette fel a családi vagyont. Ezt megcáfolja az a tény is, hogy Ürményi József halálakor, az 1825. évben még csak nyersen volt kész a templom. Az utódok tovább folytatták a templom belső díszítését 1854-ig, amikor is Farkas Imre püspök, a volt váli plébános felszentelte az addig Ürményi Péter esztergomi segédpüspök által csak megáldott templomot.

A templom építésének idejében három kegyúri templom épült a megyében: a lovasberényi, a csákvári és a váli. Ürményi az új főúr, a bárói rangot Mária Teréziától kapta, nyilván ki akart tenni magáért. De nem maradt magára. Az egész ország megmozdult és segített az építkezésben. Az 1824. évi templomszámadás mellékleteként az irattárban megmaradt egy kimutatás a kölcsönadók névsoráról. A fehérvári káptalan 1050, a nagyváradi káptalan 7000, Kopcsányi 1000, Ürményi Krescsia 2000, a Gazdasági Egyesület 1800 Ft-ot adott, stb. Az összes rendelkezésre álló összeg 324.00 Ft volt. Molnár Gyula, volt váli plébános, aki kutatta a kérdést, azt mondta, hogy az infláció volt az oka a család elszegényedésének. A család egy leszármazottja szerint viszont, a múlt század negyvenes éveiben a hazafias felbuzdulás, az anyagi erejüket meghaladó adományozás a Lánchídra, Lovardára, Nemzeti Színházra, stb. tette tönkre a családot.

Az Ürményiek Vál érdekében tehát sokat tettek, története folyamán addig a legtöbbet. Nagyszabású falufejlesztési tervük, amelynek végső állomása a városi rang elérése lett volna, sajnos, meghiúsult. A közbülső szakasz, a mezővárosi cím azonban valósággá vált. Így hát ennek megfelelően alakult a település lakosságának száma, az ipara és kereskedelme. A jelentős fejlődésről az 1828. évi úrbéri összeírás tudósít. Ennek adatait összehasonlítva a 1768. évi urbáriuméival, a következő változásokat tapasztalhatjuk. Először a lakosság birtoknagyság szerinti rétegződését foglaltuk táblázatba, és így együtt láthatjuk.

                      1768                                 1828

  egész telkes  (45 p.m.) 11 család  10%       32 ill. 48 p.m.   17 család   5,4%
  fél telkes    (22 p.m.) 19 család  18%               24 p.m.    7 család   2,2%
  negyed telkes (11 p.m.) 73 család  72%        8 ill. 16 p.m.   67 család  21,2%
  nincstelen                                                    224 család  71,2%
                         _______________                       _________________

                         103 család 100%                        315 család 100%

A legszembetűnőbb adat a váli paraszttársadalom elszegényedése. Ennek okai között megtalálhatjuk az öröklés következtében szétaprózódó birtoktesteket és a betelepítéseket. Hat évtized telt el a két úrbéri felvétel között, ez nagyjából két generáció felnövekedését jelenti. Ha abszolút számban növekedett is valamelyest az egész telekeseknek megfelelő lakosság 1768-hoz viszonyítva, a falu népességén belüli százalékos aránya majdnem a felére csökkent. Mégis ez a réteg az, amelyik egyáltalán további felemelkedésre volt képes. A fél telekeseknek megfelelő réteg abszolút számban is, százalékosan is óriásit csökkent, úgyszintén a negyed telekeseké. És ami vadonatúj jelenség a váli társadalomban, 70 százalékon felüli a nincstelen lakosok aránya.

Vál társadalmában teljesen új jelenség az iparosok nagy száma. Iparosok igaz, már dolgoztak a török korban is, de csupán egy-kettő, a legszükségesebb szakmákban. 1828-ban az urbárium 59 iparost írt össze. Számuk nagysága szerint haladva, a következő sort állíthatjuk össze: 20 csizmadia, 14 takács, 4 kaszakészítő, 2 selyemszövő, 2 német cipész, 2 bőrműves, 2 ékszerdoboz készítő, 2 kerékgyártó. Egyet-egyet a következő szakmából: sípkészítő, kosárfonó, csengőöntő, kovács, szűcs, gyapjúkészítő, kötélgyártó, nyerges, gyertyaöntő, molnár, pék. Itt, ezen a helyen joggal felmerülhet a kérdés: miképpen tudott Válban ennyi iparos megélni? Részben úgy, hogy egyes iparosok nem dolgoztak egész éven át, csak töredék időben, részben úgy, hogy vásárra vitték portékáikat. Vegyük példának a csizmadiákat. húszukból 1 dolgozott segéddel, 9 segéd nélkül. Éven át dolgozott 5, háromnegyed évig 1, fél évig 7, negyed évig szintén csupán 7 mesterember. A váli iparosok nem tartoztak a társadalom gazdagjai közé, 53-an közülük házas, hatan házatlan zsellérek voltak. (Ez utóbbi is a betelepítés bizonyítékai közé tartozik.)

A településen 315 ház volt, amelyből adót fizettek. Ezekben a házakban lakott 91 jobbágy, 228 házas, 26 házatlan zsellér, 12 fiútestvér, 102 fiú leszármazott, 22 leánygyermek, 26 szolgáló, 11 szolgálóleány (az egyetlen kereskedőnél), 59 iparos, 1 kereskedő. Hogy Válban csupán egy kereskedő élt és dolgozott, utal a családi háztartások önellátó jellegére és az Ürményiek által létesített vásár kitűnő kereskedelmi működésére. Vál korabeli társadalmáról való képünket még a következő adatok is gazdagíthatják. 60 év feletti családfő 51 élt a településen, 16 volt a kiszolgált katonák száma, egy fő dolgozott "vízfelügyelőként", urasági szerződésest három főt írtak össze. A kereskedő évi 80 forint bért (árendát) fizetett.

Az úrbéri összeírás adatokat tartalmaz a megművelt föld nagyságáról, a termékek után fizetett adókról, a faluban tartott állatok számáról. Táblázatban foglaltuk a 91 jobbágy által hasznát föld nagyságát (szántó, rét, szőlőterület), annak évi adóját (az egy egységre esőt, és az összest), valamint még a bor után fizetett adót is. 91 jobbágy használt 170 pozsonyi mérő szántóföldet, 642 kasza rétet, 330 p.m. szőlőterületet és termelt 2473 vödör bort.

    Szántó   1712 p.m     1 p.m. adója   42 krajcár, összes adó 1198 Ft
    rét       642 kaszás  1 kaszás adója 48 krajcár, összes adó  513 Ft
    szőlő     330 p.m.    1 p.m. adója   48 krajcár, összes adó  264 Ft
    bor      2473 vödör   1 vödör adója  1,36 Ft,    összes adó 3960 Ft
                                                                _______

                                                                5935 Ft

A falu lakossága tartott 158 igás marhát, 75 szoptatós tehenet, 1 ökröt (összesen 234 szarvasmarhát), 201 darab 3 éves lovat és 119 darab éves disznót a csordán.

Meg kell jegyezni, hogy a termékekből természetben is adóztak a jobbágyok, kilencedet és tizedet. Mégpedig 1 p.m. föld után átlagosan 2 1/2 mérőt, így a 1712 pozsonyi mérő terület után összesen 4200 pozsonyi mérőt, ebből 1500 p.m. rozsot, 1000 p.m. zabot és 1780 p.m. árpát. Kiderült továbbá az iratból, hogy 1 mérő (kapás) rét haszna, azaz kilencede 2 Ft 25 krajcár, 1 p.m. ill. 1 kapás szőlőterületről származó bor utáni kilenced 2 Ft 48 krajcár. Egy-egy tehén után adóztak a gazdák 4 Ft 48 krajcárt. Az adókat, a kilencedet és a tizedet, mint láthatjuk: alaposan kivetették az összeírók. A jobbágyoknak volt módjuk takarékoskodni és fizetni.

A nincstelenekről az irat nem tájékoztat. Információkat közöl viszont napszámbérekről, amelyek ugyancsak siralmasak. A szénamunkánál 1 kaszás napszám 10 krajcár, gyűjtésért és hordásért 9 krajcár járt. A szőlészetben 1 kapás napszám 38 krajcárt, nyesés 9 krajcárt, karózás 4 krajcárt, kötözés 4 krajcárt, trágyázás 9 krajcárt tett ki. (Egyébként ez az a kor, amikor egy borjú ára 2 Forint volt.)

Az összeírás kisebb információi még a következőket tartalmazzák. Vannak adózók, akik kézi munkával törlesztik tartozásukat, és elmennek kapálni a szőlőkbe, vagy réten kaszálnak. Többen igás napot dolgoznak vissza kézi munkával.

Vál határa közepesen termékeny, de több helyen van kitűnő minőségű fekete föld is. A talajokat általában két évenként trágyázzák. A jobbágyok kettes és négyes igával szántanak. A községnek, mint birtokosnak volt a tulajdonában 18 p.m. föld, ennek adója 12 Ft 36 krajcárt, 6 kaszás vagy 12 p.m. rétje, ennek adója 9 Ft 36 krajcárt tett ki. Volt továbbá a községnek 1/2 évi kocsmajoga és egy dögégetője is. E két utóbbiból 200 Ft volt a bevétele. A település területén lévő 24 p.m. nádasból tizedet kapott a község.

Ez a kicsit hosszúra nyúlt ismertetés lehet, hogy nem túl érdekes olvasmány, mégis aki nem sajnálja a figyelmét, az igencsak plasztikus képet kaphat az Ürményiek földesuraságának váli világáról. Szinte a legapróbb részletekig megjelennek emberi sorsok, megjelenik a mező, a határ, egy-egy paraszti porta, a nádat termő völgy, az egyre szegényedő zsellér népesség, akiknek az udvarán néhány csirke szedegeti a magot, szegényes istállójában netán egy disznó vagy marha szolgálja a családot. A megyei összeírók megkapták az igen kimódolt utasítást az adatok felvételére. Nem nagyon van termény, amely ne adózna az uraságnak csakúgy, mint az egyháznak. (Országos Levéltár, N. 26. Fejér megye, 105.)

Az 1848-as forradalom és szabadságharc előtt már csak egy úrbéri felvétel történt az országban, mégpedig 1845-ben. Ez az úrbéri tábla jóval egyszerűbb az 1828-nál. A váli lakosságot három osztályba sorolja: jobbágyokra, házas zsellérekre és házas taxásokra. Házatlan zsellér tehát 1845-ben már nem volt Válban, így legalább senki sem lakott másnak a házában. A korabeli váli parasztság lakosságon belüli aránya és földhasználata a következő arányokat adja:

    120 jobbágy család (32 százalék) használt 1412 hold  886 négyszögölet
    201 házas zsellér  (52 százalék) használt   42 hold  162 négyszögölet
    65 taxás zsellér   (16 százalék) használt   11 hold   25 négyszögölet
    _____________________________________________________________________

    386 család        (100 százalék) használt 1465 hold 1073 négyszögölet

A 120 jobbágy által használt 1412 hold földből 1322 volt szántó. Kaszáltak még füvet is 600 2/8 ember vágó rétről. A váli paraszttársadalom látszólag mintha megállt volna az anyagi süllyedésben. De ez csak a látszat. Inkább differenciálódott. A jobbágyok közül 25-30 család jócskán kiemelkedett az átlagból, 17-23 holdas jómódú paraszttá vált. A 266 házas és adót fizető zsellér pedig az élet peremére sodródott. A házzal bíró taxásoknak néhányszáz négyszögöl földön kívül semmije sem volt már. A házas zsellérek még fizettek évi 1 Ft bérleti díjat, szolgáltak az uraságnak 18 kézi napszámmal, és kötelezték őket 2/4 öl fának a kivágására. A jobbágyok összes robot kötelezettsége 2990 igás nap volt, plusz a hosszú fuvar helyett további 115 igás úrdolga. (Ez a kettő átváltható volt 5980 ill. 230 kézi napszámra.) Kilencedet minden terményből természetben adtak az egyháznak, esztendei árendát háztartásonként 1 Ft-ot fizettek és 57 2/4 öl fa hordása és összerakása is az feladatukat sokasította.

Volt még a plébániának 1 hold 745 négyszögöl belterülete, 66 hold szántója, 17 ember vágó rétje, a katolikus templomnak 18 hold szántóföldje, a katolikus "oskola mesternek" 863 belterülete, 11 hold szántója, 6 ember vágó rétje, a katolikus harangozónak 5 4/8 hold szántója, 6 ember vágó rétje, a református lelkésznek 535 négyszögöl belterülete, 34 hold szántója, a református "rectornak" 518 négyszögöl belterülete, 8 4/8 hold szántója, a városnak pedig 2 hold 237 négyszögöl belterülete, 19 hold szántója és 26 5/8 ember vágó rétje.

Viszonylag stabil népesség ragadt meg Válban. Feltűnő, hogy az 1845. évi urbárium iparosokat nem említ. Ennek okát nem tudni, lehetséges, hogy ott "rejtőznek" a házas taxások között. Minden esetre ebben az összetételben élt Vál lakossága a forradalmat és szabadságharcot megelőző esztendőkben. Nagy szegénységben, mert a lába alól egyre jobban kicsúszott a talaj. A lakosság 68 százaléka kifejezetten nagyon szegény sorban élt, hiszen 266 családnak csupán 53 hold 187 négyszögöl termőterület volt a kezén, valamint 285 hold legelő.

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÁLBAN
(1848/49)

Az évszázados Ürményi-korszak háromnegyede körül tört ki az országban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Válnak ezúttal szerencséje volt annyiban, hogy földrajzi fekvése következtében az átmenő forgalomtól meglehetős távol feküdt, így nem került a szabadságharc hadműveleteinek középpontjába. Közelében volt viszont Pákozd, ahol a szabadságharc első csatája zajlott le.

Vál lakóira is vonatkoztak az országos rendelkezések, elsősorban a forradalmi országgyűlés törvényei. Ez utóbbiakat a történetírás áprilisi törvényekként tartja nyilván. Így mindjárt a IV. és V. törvénycikk a rendi képviseletet népképviseleti alapra helyezte, a választójogot pedig kiterjesztette a következő társadalmi csoportokra: akik városon 300 Ft értékű földet, vagy házat, falun 1/4 úrbéri telket bírnak, önálló kereskedők és legalább 1 segéddel dolgozó iparosok, főiskolát végzettek, papok és tanítók, vagy évi 100 forint jövedelemmel bíró tőkepénzesek. A IX. törvénycikk megszüntette az úrbér alapján érvényben lévő szolgáltatásokat: a robotot, a pénzbeli fizetni valókat, s ezekért a "magán földesurak kármentesítését a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezte". A papság az addigi dézsmáról kártérítés nélkül lemondott. A XI. törvénycikk a földesúri hatóságot, a XV. törvénycikk pedig az ősiséget szüntette meg. Ezeket a birtokosokat alapjaiban megkárosító törvényeket a március 13-i bécsi forradalom hatására 18-án, egy nap alatt letárgyalta, és megszavazta az országgyűlés. De állami megváltás és felszabadítás körébe csak az úrbéri telkeken lakó jobbágyokat vonta be, és kihagyta azokat a szerződéseseket, akik a földesúr földjein szerződés, és nem urbárium alapján éltek és dolgoztak. Válra vonatkoztatva a törvényt, nagyjából az 1845-ben összeírt 120 jobbágycsalád lehet az a társadalmi együttes, amely az általa használt földet örökös tulajdonba kapta, és egyben megszűnt feudális szolgáltatásainak többsége. A törvények biztosították a törvény előtti egyenlőséget, és bizonyos százalékának a választójogot is. Mit sem javítottak viszont a törvények a 266 házas és taxás zsellércsalád helyzetén. Feudális terheit továbbra is meghagyták a törvény rendelkezései, földhöz nem juttatták, a polgári jogok legtöbbjéből kirekesztették.

A jobbágyok évszázados gondolkodásmódját a hozott törvények egyik napról a másikra nem tudták megváltoztatni. Azok, akik tulajdonba kapták a földet, nyilvánvalóan még nagyobb ambícióval munkálták meg parcelláikat, mint annakelőtte. A legszegényebbekben, a nincstelenekben pedig azért nem izzott fel a hazaszeretet, mert úgy bánt el velük a haza, mint ha nem is édes gyermekei lennének. A legjobb hazafias propagandát a horvát, szerb pusztítások és rablások végezték. Ahol ilyen csapatok egyszer a Dunántúlon végigvonultak, ott a jobbágyok is hirtelen magyarságuk öntudatára ébredtek. Elsősorban Jellasics seregének tevékenysége nyomán.

Ennek a tevékenységnek az előzménye az, hogy az ország területén élő szlávok feléledő nemzeti érzése, nemzetállamuk megteremtésére irányuló törekvései és Bécs szándéka a magyar forradalom leverésére, egybeestek. Ez adta Jellasics kezébe a fegyvert, hogy a forradalom bukása után előnyök birtokába jusson a horvát nemzet. 20-22.000 rendes katonával és több ezer rabló, felkelő szerezsánnal (vörös köpenyesek, az osztrák határőrvidék ezredekhez beosztott felderítő, járőri teendőket ellátó katonával) közelgett a Balaton felé, majd mindkét partján akadálytalanul vonult Pest irányába. Móga tábornok 16.000 emberből, nagyrészt újoncokból álló seregével szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között megütközött Jellasiccsal és feltartóztatta. A hadjáratnak és a szerezsánok rablásának emléke maradhatott meg a Juhász Miklós nagyanyjától származó 48-as történetben.

A következő történetet nagyanyám mesélte még kisgyermek koromban. Nagyszüleim egy Pázmánd környéki pusztán éltek, a velencei dombok táján. A gyermekkori történet úgy kezdődött, hogy az ő édesapja 6-7 éves kisgyermek korában édesanyjával együtt menekülni kényszerült a pusztáról a Velence közeli erdőkbe. Ennek a menekülésnek az okát pedig abban jelölte meg, hogy "rác" martalócok, vagy rablók a közelben tevékenykedtek, az ott lévő puszták környékét fosztogatták.

A későbbiekben, amikor már iskolás gyermek voltam, erre a történetre néhányszor visszatértem, és akkor már pontosan élt emlékezetemben a dédapám, akinek a foglalkozását tudtam: juhász ember volt, és azt is megjegyeztem, hogy 1841-ben született, tehát a szabadságharc idején 7 éves kisgyermek volt. Az elmondást követően, akkor már általános iskolai ismereteim alapján is tudtam, hogy a "rácok" Jellasics seregének horvát martalócai lehettek, és a pákozdi csata előtt a községek és a puszták körül fosztogattak. A nagyanyám még elmesélte azt is, hogy a kisgyermek édesapjának még négy felnőtt férfitestvére volt. Ők mind a négyen résztvettek a pákozdi csatában úgy, hogy a népfelkelőkkel együtt csatlakoztak a harcolókhoz. És a pákozdi csatát követő időben a négy felnőtt Oroszi egy honvédtisztet, aki megsérült, kimentett a csata környezetéből. Ezt a történetet úgy mondta el, mint amiről a dédapán úgy számolt be, hogy felnőtt testvérei fölkelőkként aktív részesei voltak a pákozdi csatának, amely természetesen az én nagyanyám elmondása szerint nem pákozdi csataként, csak az itt folyó katonai és forradalmi eseményként szerepelt. A katonákról és az itt folyó hadmozdulatokról mint "rác martalócok" csapatainak harcairól beszélt.

Én a dédapámat természetesen nem ismerhettem. Elaggott, 80 éves koráig József főherceg egyik juhásza volt. A történet valószínűen egyértelműen igaz. Így történhetett, mert a nagymama mindezt olyan egyértelműen mondta el: ezek az élmények benne úgy maradtak meg, hogy az ő édesapja, mint 7 éves gyermek pontosan megőrizte emlékezetében, és az édesanyjával együtt úgy mesélte el, hogy az eseményeknek köze volt 1848. őszén ahhoz a forradalomkor zajló első katonai ütközethez, amely pákozdi csata címén vonult be a szabadságharc katonai történetébe.

Az idő előrehaladtával azonban a lakosság minden rétege megérezte és megtapasztalta, hogy a forradalom az ő szabadságáért is folytatja harcát. És ha valaki annak elleneszegül, akkor meg kell védeni a hazát és a függetlenséget, ha mással nem, hát kiegyenesített kaszával.

Ravasz Józsefné, Kokas Mária mondotta el az 1848-as szabadságharccal kapcsolatban a következőket: Nagyapám, Kokas Ignác, szép Kossuth szakállal, szabó mester volt. Kidobolták, hogy menjen mindenki segíteni, mert közel van a német. Nagyapám is jelentkezett. Fegyvere nem volt, így hát kaszát egyenesített ki magának és többedmagával elindult Pákozd felé. Megütköztek a "vasas némettel" és sokat beszorítottak a nádasba. A győzelem után annak örültek, hogy sok sisak úszott a víz színén. A szabadságharc leverése után nagyapám nem hitte el, hogy a szabadság eszméje végleg elbukott. Ezért vászonból az elkövetkező időkre készített honvédruhákat. Nemsokára kidobolták a faluban, hogy akinél valami Kossuth Lajossal kapcsolatos tárgy, bankó, katonaruha van, szolgáltassa be Budán. Nagyapám kocsira rakta két ládában a ruhákat és az egyéb szabadságharccal kapcsolatos tárgyakat és elvitte Budára. Az átvevő helyen jóindulatú ember fogadta és azt mondotta neki: Öregapám, tűnjön el gyorsan, mert nemcsak hogy jutalmat nem kap a beszolgáltatásért, hanem 25 botot. Nagyapám szomorúan jött haza, és a kertben vízhatlanítva elásta a két ládát abban a reményben, hogy még szükség lesz a dolgokra. Háza a patika melletti ház volt a kastély felé. Nagyapám 1903-ban halt meg, a váli temetőben nyugszik. Kaszáját kegyelettel őriztük a második világháborúig, a háborúban elveszett.

Tudnak még a faluban további két 48-as honvédről, egy névtelenről és Mikus Józsefről. Az ő történetük a következőképpen hangzik.

Édesanyám mesélt egy másik 48-as honvédről is, aki a pákozdi csatában megsebesült. A szabadságharc leverése után sebét rejtegette. Hasüreg sérülése volt. Beleit inge aljában hozta. Az orvos a szőlőhegyen kezelte titokban, azonban meggyógyítani nem tudta.

A harmadik 48-as honvéd, aki részt vett a pákozdi csatában: Mikus József. Szabó Jánosné és Szabó Lajosné az alábbiakat tudják róla. 1820-ban született és 1916-ban szélütésben meghalt. Mikus József családjában sokszor elmesélte, hogy a csatatéren másodmagával volt. Társa a feléjük tartó folyó elé tartotta a lábát. Eltört a lába s így egyedül maradt az őrhelyén.

A szabadságharc utolsó szakaszában, 1849. tavaszán a beavatkozó orosz csapatokkal együtt 370.000 emberrel és 1200 ágyúval szemben csupán 152.000 magyar katona és 450 magyar ágyú állt. Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén tett kísérletet az ország védelmének megszervezésére. Ennek során soroztak Válban is, amely eseményt Kiss József korabeli plébános így jegyezte fel. De ez már a váli 48 utolsó elérhető megnyilatkozása.

A Válba küldött esküdt úrnak állítása szerint a nemes Vármegye az új 50.000 Ujoncz kiállítására szükséges egyének kiadását megrendelte 1849. Május 22. E szerint Válban a 19, 20, 21, 22, 23, 24 esztendősök beiratása ezen naptól vétetett.

Nevezet szerint:

1825. Május 22. napjától
1830. Május 22. napjáig.

Kelt Vál Május 23. 1849. Kiss József adm.

AZ ABSZOLUTIZMUS ÉS DUALIZMUS KORA VÁLBAN:
A HANYATLÁS KEZDETE (1849-1878)

Az új király és császár I. Ferenc József 1849-ben, 18 éves korában vette át a monarchia vezetését, amikor a magyar katonaság abszolutista ellenes reménytelen küzdelmét még hősiesen folytatta. A fiatal császár elsősorban katonának érezte magát, figyelme a hadsereg felé fordult. Polgári ügyekben szívesen alárendelte magát azoknak a tanácsosainak, akik a bizalmát meg tudták nyerni. Modern, abszolutista kormányzatának 1852-ben bekövetkezett haláláig Schwarzenberg volt a fő támasza, de a rendszert valójában Bach Sándor belügyminiszter építette ki. Nevével fémjelzik az 1867-ig terjedő korszakot. Az abszolutizmus Bach hatására a bürokrácia túltengésében jelentkezett. Ez a politikai filozófia mutatkozott meg a váli járás átszervezésében is. Miután Vált az osztrák adminisztráció megbízhatatlannak bélyegezte, katonaságot küldött a nyakára, a faluban székelő szolgabíróságot pedig Bicskére helyezte át. "Vasas németek" hódították meg a községet, akiket a lakosság kellett eltartson a rá mért büntetés miatt. Az osztrák katonákat egy idő után dragonyosok, ulánusok, magyar huszárok váltották fel. A huszárok részére kaszárnyát is építettek ott, ahol annak előtte a bognárműhely volt. A huszároknak ez az elszállásolás nem tetszett, azt akarták, hogy őket is lakásokba helyezzék el. Mivel kérésük elutasításra talált, a szóbeli hagyomány szerint a kaszárnyát bosszúból felgyújtották. Azóta nem volt a faluban katonaság.

1865-ben a főszolgabírói hivatalt visszahelyezték Válba. Egyidejűleg a bicskeiek megindították mozgalmukat a járási hivatalok falujukba történő elhelyezése érdekében. Mint majd meglátjuk: sikerrel.

A tárgyalt időszakban ment végbe az úrbériség eltörlése és a földesurak kártalanítása is. A 48. áprilisi törvények idevonatkozó rendelkezéseinek végrehajtására a magyar kormánynak már nem maradt ideje. A végleges császári rendeletet, az úrbéri pátenst Bach csak 1853. március 2-án adta ki. Ez az irat elismerve a 48. óta bekövetkezett változásokat, kijelentette az úrbéri viszonyok megszűntét, és úgy rendelkezett: kárpótlás céljából a megyéket a földek minősége szerint 8 osztályba kell sorolni, és a földesuraknak telkenként 300-700 Ft kárpótlást kell kifizetni. Az ügyet intéző legfelső hivatalokat mind a jobbágyság, mind a nemesség iránt érzett jóindulat vezette. A földbirtokos nemesség kárpótlása méltányos volt, hiszen 48-ban a Magyar Gazdasági Egyesület és Kossuth kormánya telkenként 400 Forinttal számolt. A kárpótlási összegekre 5 százalékkal jövedelmező földtehermentesítési kötvényeket adtak át a birtokosoknak, és ez is megfelelt a 48-as követeléseknek. A jóvátételt teljes egészében az állam vállalta magára, a rendelkezés tehát kímélte a jobbágyságot.

A hazai földbirtokosság már az abszolutizmus korszakának a legelején is nagy adósságokkal küszködött. Ennek okai közt megtalálható a Kossuth-bankó bevonása és megsemmisítése, amellyel kb. 70 milliónyi összeg került ki a forgalomból, és ettől a rendelkezéstől is elsősorban a földbirtokos osztály szenvedett kárt. Az úrbériség megszüntetése egymagában is elég ok tönkremenetele magyarázatához, hiszen az ingyenes munkaerő szervezetének az összeomlásával a nemes alig volt képes többé földjét haszonnal megművelni. Át kellett térni az ingyenes munkáról a bérmunkára, akkor, amikor az addigi földmunkás maga is gazdává lett, és így a saját földje is lefoglalta munkaerejét, legalábbis a fél és egész telkesekét. Ezzel egyidejűleg történt az emlékezetes változás is, hogy a nemességet adóval terhelték meg, mégpedig azzal a kifejlesztett adórendszerrel, amelyet Bach pátenseivel az országra kényszerített. Ez az adórendszer olyan súlyos volt, hogy mindkét félnek: nemesnek és jobbágynak az életét egyaránt megkeserítette. Az osztrák rendszer egyenes adói közül 1850-ben behozták a földadót és a jövedelemadót. A kereseti- és személyi adó, a dohánymonopólium létesítése, súlyos bélyegilletékek, erős közvetett adók, cukor- és más fogyasztási illetékek, mindezeknek költségét elő kellett teremtenie az úrbéri változástól úgyis válságban lévő nemes birtokosnak. A legfőbb baj az volt, hogy sem a kis-, sem a középnemesség nem tudott átállni a jobbágyi munkaszolgáltató művelésmódról a kapitalista, pénzkereső, nagy adókat fizetni tudó agrármunkára. Idáig csak a beruházni, gépesíteni képes nagybirtok jutott el.

A birtokos osztálynak a jobbágyfelszabadítás után keletkezett nehézségei különlegesebben sújthatták az Ürményieket, akik nem a gazdálkodásban voltak otthonosak, hanem ízig-vérig értelmiségiek, tudósok, a kultúra hordozói és támogatói voltak. Elindult birtokuk lassú morzsolódása. Már 1863-ban kénytelenek voltak Gyűrűsalját és Antal-majori földjeiket eladni. Az értük kapott ellenérték egy ideig még segített a vegetálásban, de nem sokáig. Másfél évtized múlva Válról eltűntek az Ürményiek, emlékük eltüntethetetlenségét hagyva maguk után: a kastélyt, a templomot, a mauzóleumot, valamint a település virágzó mezővárosi múltját.

Miként hatott a jobbágyfelszabadítás az egykori jobbágyságra? Kettős hatást gyakorolt. Igaz, a házi szolgaságból felszabadította, de ugyanazzal a gesztussal kilökte őket a házból: keresse meg mindenki a maga kenyerét, ahogyan csak tudja. Erre a létért folytatott harcra azonban nem volt előkészítve és felfegyverezve. Éppen ezért a birtokos parasztság sorain belül megindult a belső differenciálódás. Adás-vétel, örökösödés útján elaprózódtak az egykori nagyobb telkek, és egy sor kisebbföldű paraszti kategória jött létre. A népesség növekedésével a földszerzés nehézsége és lehetetlensége következtében növekedett a nincstelen zsellérnapszámosok száma is. Az 1785. évi statisztikai adatok szerint Válban 233 házban 288 család és mintegy 1533 ember élt. Népszámlálási adatok szerint a település lakossága a tárgyalt időszakban folyamatosan és ütemesen nőtt: 1850-ben 2383, 1857-ben 2494, 1870-ben 2551 volt a népességszám. Így nem csoda, hogy 1785. után 125 évvel, 1910-ben a lakosság számát illetően - abból az évből van megbízható népszámlálási adatunk - több, mint kétszeresére: 3100 főre gyarapodott. A határ pedig nem volt a duplájára tágítható. Úgyszintén a zsellérnapszámos réteg növekedését "segítette elő" a már említett kíméletlen adópolitika, és a korszakban több ízben előforduló gyenge terméseredmény. A földárak leestek, az országban több helyen "egy köblös földet 1 kisborjúért és 2 véka búzáért meg lehetett vásárolni". Az ábrázolt folyamat eredményeként, ha kismértékben is, de törvényszerűen megteremtődött az alapja a parasztság felsőbb rétege kiválásának, egy olyan szűk birtokos csoport létrejöttének, amelynek módja volt viszonylag jelentősebb földbirtokból kiindulva, élve az abszolutista korszak végén adódott konjukturális lehetőségekkel, földjét, állatállományát növelni, és ezáltal társadalmi helyzetét messze a váliak feje fölé emelni.

A váli agrárszegénység egyre szaporodó és minden gazdasági terhet vállalni kényszerülő tömege adja majd meg a lehetőséget a Dreher-birtok fejlődésének, a gazdagparaszti réteg kialakulásának, az iparos- és kereskedőréteg gazdagodásának, a falusi értelmiség és egyház emelkedésének. A lakosság közel egyharmadát tette ki a 10 hold alatti népesség és másik egyharmadát a váli agrárproletariátus, amelynek akaratlan "hivatása" volt, hogy az egész község fejlődésének az alapja legyen.

Ennek a fejlődésnek a falu életében jelentős dátuma 1872., amikor Vál mezőváros patikát kapott. De ennek a történetével már az egészségügyi fejezetben ismerkedhet meg az érdeklődő olvasó.

VÁL TŐKÉS KORSZAKA: A DREHEREK
(1878-1945)

Ezúttal egy kicsit távolról indítjuk a Dreherek, Vál utolsó földesurai bemutatását, hiszen nevük össze-forrt a hazai sörgyártással. 1844-ben Schmidt Péter pesti serfőzdéjében főzött sörét a Pest melletti Kőbányára szállította, és az ott lévő sziklapincékben tárolta. Sörének óriási sikere támadt, így aztán a konkurens serfőzők is Kőbányára szállították söreiket. A pincék adta lehetőségeken felbuzdulva, egymás után alakultak a kőbányai serfőzdék. A tulajdonosok alig több, mint fél évszázad alatt hat sörkészítő üzemet hoztak létre egymás tőszomszédságában, ami a világon egyedülálló. Dreher Antal 1862-ben megvásárolta a Kőbányai Serház társaságot és Dreher Gyárra keresztelte. A 19. század vége felé a fővárosi ipari fejlődésnek köszönhetően a sörpiac növekedésnek indult, de néhány válságosabb év elegendő volt ahhoz, hogy egyik-másik serfőző tönkremenjen. A Dreher, a Részvény, a Polgári és a már régebb óta működő Haggenmacher Henrik-féle serfőzde 1900-ban közösen megvásárolta a Királyi Serfőzde Rt-t, és az üzemet átállította maláta gyártásra. A 20. század első évtizedében a sörpiacon addig nem tapasztalt kereslet alakult ki. Ám a virágkor nem tartott sokáig: Trianon után a lakosság kétharmados csökkenése a söripart is megrázta. Hogy mentsék a menthetőt, a három legnagyobb serfőzde: a Dreher (magába olvasztva a kanizsai gyárat is), a Haggenmacher és a Részvény 1923-ban egyesült. Egy évtizedes közös munka után, 1933-ban a Dreher-Haggenmacher-Első Magyar Részvény Serfőzde Rt-vé alakult át. 1935-ben, miután a Fővárosi Serfőzde Rt részvényeit is megvásárolták, megteremtették a mai Kőbányai Sörgyár alapjait.

Ez a kis "sörtörténelem" talán megengedi azt a következtetést, hogy Dreher Antal a jól gazdálkodó, ügyesen spekuláló gyárosok közé tartozott. Hogy miért kellett neki a gyárai mellé a földbirtok is? A magyarázat roppant egyszerű. A korabeli Magyarországon a tekintélyt, a presztízst a földtulajdon jelentette. A szerencsés kezű Drehernek így hát kapóra jött a főváros közelében fekvő Válnak és környékének az eladó volta. Nem késlekedett sokáig: 1878-ban Dreher Antalé lett a váli birtok, halála után a fiáé: Dreher Jenőé.

A milleneum évében 4069 kh. volt a Dreher birtok nagysága, amely 3 községben feküdt, és a kor színvonalán álló, gépesített, bérmunkásokat alkalmazó mezőgazdasági üzemek közé tartozott. A 2917 kh szántóból, 52 kh kertből, 236 kh rétből, 29 kh szőlőből, 428 kh legelőből, 278 kh erdőből, 129 kh földadó alá nem eső területből álló üzem 135 gazdasági cselédet foglalkoztatott. 2 lokomobil, 2 cséplőszekrény, 9 vetőgép, 8 rosta, 167 eke, 1 triőr, 3 szecskavágó, 34 henger, 75 igásszekér alkotta a birtok gépi felszereltségét, amelynek összetételéből feszes szakszerűségre lehet következtetni. A mezőgazdasági statisztika adatai szerint a birtokhoz tartozott még 574 szarvasmarha és 23 ló is. Itt érdemes megjegyezni: a Dreherek szerencséskezű földbirtokosok is voltak, nemcsak ügyes sörgyárosok. 1925-ben Dreher Jenőnek 15.185 kh-at tett ki a Fejér megyei birtoka, amely már 8 települést fogott össze: Baracskát 2442, Kajászószentpétert 1242, Kuldót 350, Martonvásárt 3844, Ráckeresztúrt 3198, Tabajdot 38, Tordast 1337 és Vált 2734 holddal. 1911-ben a nevén van még Trencsén megyében 7347 kat. hold, 1935-ben pedig a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Serfőzde Rt tulajdonában 339 kh hold föld a fővárosban.

100 holdon felüli birtokos a milleneum évében még kettő élt Válban: Zuber János földbirtokos-tulajdonos, és Horváth István és társa földműves-tulajdonos. Előbbinek 247 kh, utóbbinak 102 kh volt a birtoka. Az előbbi 13 cselédet, az utóbbi csupán egyet foglalkoztatott. Zuber József a 214 kh szántóhoz 26 szarvasmarhát és 13 lovat tartott, ami kielégítő szintű trágyázást tesz lehetővé. Horváth István azonban a 91 kh szántóhoz 4 szarvasmarhát, 9 lovat és 14 sertést nevelt, ami csupán külterjes gazdálkodást valószínűsít. Zuber József gazdaságát közepesen gépesítette, míg Horváth Istváné csupán 1 cséplőszekrényt, 1 rostát, 3 ekét, 1 hengert és 2 igásszekeret ölelt fel.

Jól felszerelt, gépesített, bármunkát alkalmazó nagybirtokok, beleértve a gazdagparaszti nagygazdaságokat is, tudtak a kor színvonalán álló, jövedelmező mezőgazdasági termelést folytatni. A közepes és annál kisebb kategóriák pedig nem nagyon voltak képesek a hagyományos termelőmódon túllépni, így nem tudtak felhalmozni és nem tudták gazdaságukat növelni sem. Minden esetre az 1867-es kiegyezés után országos tendencia, hogy növekedésnek indult a szántóföldi termelés, mert a hatvanas-hetvenes években gabonakonjuktúra uralkodott Magyarországon, és a gabona alá feltört talajok miatt veszített jelentőségéből az állattartás. Az 1870. évi népszámlálás, sajnos, megyei szintű összegezéseket ad közre. Mégis érdemes a Fejér megyei állattartás néhány adatát ezen a helyen feleleveníteni. 1000 lakosra esik a megyében 161 ló, 81 szarvasmarha, 382 sertés és 2900 juh. Ezt az adatot az 1870. évi 2551 váli lakosra vetítve: kb. 400-nál több lovat, fele annyi szarvasmarhát, 1000 körüli sertést, 7000-nél több juhot jelent. (Érdemes talán még az 1897. évi mezőgazdasági statisztika néhány adatát ide iktatni. Eszerint a milleneum évében a faluban 63 egyes, 95 kettős, 2 hármas lófogat, 88 kettős, 3 négyes ökörfogat, 1 bivaly igásfogat, 6 öszvér, vagy szamár igásfogat volt. Ezek az adatok talán árnyalják az 1870. évi összeírás idevonatkozó számait.) A paraszti gazdaságokban változás a nyolcvanas évektől tapasztalható: a kapások felfutása, elsősorban a lóheréé és a lucernáé, majd a kukoricáé is. A kukorica megjelenése a paraszti táblákon korszakos jelentőségűnek bizonyult: 1880-1918 . között megváltoztatta a hagyományos vetésszerkezetet: 10-30 százalékot foglalt el a kisgazdaságokban. Így könnyebben neveltek sertést, és a felesleges szaporulatot áruba bocsájtva, a kisgazdaságok is némi pénzbevételre tettek szert.

A szűkülő termelési, és ebből következő életlehetőségek, a jobban felszerelt nagygazdabirtok konkurenciája, a már említett növekvő közterhek, a lakosság természetes szaporodása, a századfordulón, és az azt követő évtizedekben meggyorsította az úrbéres eredetű községi parasztbirtokok felbomlását, kivált a közép- és ennél kisebb birtokcsoportokét. A birtokviszonyokban bekövetkezett eltolódást az 1900-as és az 1910-es statisztika - a földtulajdonosok számát tekintve így rögzíti:

                                        1900   1910

10-100 kh közötti birtokos              151      59
10 hold alatti kisbirtokos napszámos     14     191
segítő családtag                        104     176
       eltartott                        489     584
                                       _______________

                                        758    1010

A 10-100 holdas paraszti háztartások számának rohamos csökkenése, a 10 hold alatti kisbirtokosok számának rohamos emelkedése a váli parasztbirtok felbomlásának akut állapotát rögzíti.

Érdemes még talán néhány főbb termék korabeli termésátlagát is ide iktatni. 1910-ben a megyei terméseredményt a statisztika a következőképpen számlálja elő: őszi búza 7,83 q, tavaszi búza 6,23 q, őszi rozs 7,57 q, tavaszi rozs 6,22 q, őszi árpa 7,72 q, tavaszi árpa 4,86 q, zab 5,35 q, tengeri 10,37 q, burgonya 42,12 q egy kh földön.

A szőlőtermesztésről a Gazdacímtár azt is megállapította, hogy a váli szőlő a neszmélyi borvidékhez tartozik, amely jó minőségű, finom, kellemes ízű asztali borairól nevezetes. Vál nagyobb bortermelői Dreher Antal, Szüts Jenő, Kolozsváry Miklós, André Imre, Benedek Sándor.

Szarvasmarha és juhtenyésztést űző nagyobb gazdaságok között az 1911. évi Gazdacímtár csupán a Dreher Antalét tartja nyilván: szimentáli tenyészete Válban és Martonvásáron, borzderes is Martonvásáron, Rambouillet juhtenyészet szintén Martonvásáron volt.

A tőkés agrárfejlődés eredményeképpen a 20. század fordulóján teljes méretében és differenciáltságában jelenik meg előttünk a váli agrárproletariátus. Száma a hajdani zsellérekből és azok leszármazottaiból, lecsúszott közép- és kisparasztokból olyan jelentős mértékben felszaporodott, hogy az 1900-as statisztika szerint 1431 fő a számuk, és a 2800 lelkes község nagyobbik felét tették ki.

Különféle csoportjait így számlálja elő a statisztika:

                               1900    1910

kereső cseléd                   144     193
    eltartott                   272     378
házi cseléd                      56      72
    eltartott                    13      13
napszámos k.m.n.                  3      25
    eltartott                     2      27
16 éven aluli munkás             17       9
16 éven felüli munkás           365      80
    eltartott                   559     144
                             _______________

                               1431     941

Évtizeden belüli egyharmados csökkenésének a statisztikát búvárló kutató felfedezhet egy pozitív okát is : az ipari keresők számának emelkedését. Az iparban, szolgáltatásban dolgozó és eltartott váliak aránya a következő:

                               1900    1910

ipari kereső                    111     130
    eltartott                   143     251
kereskedelem és hitel dolgozó    18      18
    eltartott                    28      24
közlekedési dolgozó               3       4
    eltartott                     8      37
véderő                            6       4
    eltartott                     2       5
                             _______________

                                319     473

A 20. század első évtizedében körülbelül 10 százalékkal nőtt a polgári társadalomra jellemző ágazatokban a váli lakosok száma. Iparban, közlekedésben, hadseregben segédmunkások, kalauzok, altisztek, rendőrök s efféle pályák szívhatták fel a mezőgazdasági termelésből kiszoruló, mobil agrárnépességet. 1900-ban közel 30, 1910-ben pedig már közel 40 százalékát tették ki a falu népességének.

A bicskei lakosok már említett 1865. utáni megmozdulása lassan eredményt hozott. 1912-ben a telekkönyvi hivatalt, a járásbíróságot, a királyi közjegyzőt áthelyezték Bicskére, annak ellenére, hogy Vál 1910-ben 30.000 aranykoronát szavazott meg közvilágításra és járdaépítésre. 1912-ben pedig olyan határozat született Válban, hogy 125.000 aranykorona értékű részvényt jegyez a bicske-ercsi vasút megépítésére, amennyiben a hivatalokat otthagyják. Sajnos, az említett lépések elkéstek a bicskeiek hivatalokért folytatott kitartó harca miatt. Ezzel megindult Vál hanyatlása. A tervezett vasút felépítését pedig megakadályozta az I. világháború kitörése.

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ
(1914-1918)

A történetírás is, a közvélemény is úgy tartja nyilván, hogy az első világháború kitöréséhez Ferenc Ferdinánd trónörököst ért szarajevói gyilkosság vezetett. A tény igaz. A pisztolylövések a szerbek iránt általános ellenszenvet ébresztettek Európában, beleértve még a szövetséges érzelmű orosz cárt is. Amennyiben ezt az alkalmas lélektani pillanatot a monarchia kihasználja például Szerbia rajtaütésszerű megfenyítésére, a későbbi diplomáciai bonyodalmakat elkerülhette volna. Ez utóbbiaknak a felülkerekedésében, azaz a "konfliktus külpolitikai előkészítésében", sajnos, egyaránt vétkes a magyar kül- és belpolitika. Hosszas diplomáciai előkészítés után július 23-án a monarchia teljesíthetetlen követeléseket tartalmazó jegyzéket küldött Szerbiának. Erre beindult az európai kancelláriák gépezete, egyrészt a szerbek mellett, másrészt a szerbek ellen. A július 28-i osztrák-magyar hadüzenet véget vetett a monarchia közel 70 éves békés korszakának. Még három napig folytak az európai diplomáciai csatározások, míg végül július 30-án II. Miklós cár, 31-én pedig Ausztria- Magyarország kihirdette az általános mozgósítást.

Chay Antalnak a Historia Domusban olvasható feljegyzései szerint Válba 1914. július 25-én éjfél után fél órával érkezett meg a főszolgabírói hivatalba a hadüzenet és a mozgósítás első hivatalos parancsa. A percnyire pontos feljegyzés, ha igaz - már pedig a Historia Domus naplószerű szövegrögzítései megbízható történeti források -, azt jelenti, hogy a monarchia a 23-i jegyzéket úgy kezelte, a háború már tulajdonképpen ki is tört. A hadüzenet hírére fellármázták a falut, a járás többi községébe lovas küldöncök vitték a mozgósítási parancsot. 25-én reggel, amely nap vasárnapra esett, már csoportosultak az emberek. Megérkeztek a közeli pusztákról is egymás után a "hadfiak". Lehangoltságnak, félelemnek semmi nyoma nem volt látható. Kocsik álltak elő, és a legközelebbi délutáni vonathoz szállították a megjelent férfiakat. Előkerült egy-egy nemzeti színű lobogó is. A cigány meg húzta a jó hangulatot teremtő nótákat. Amikor a kocsik megindultak, felhangzott a "Kossuth Lajos azt üzente..." és a "Megállj, megállj kutya Szerbia, nem lesz tied Bosznia-Hercegovina..." Könnyező szemet sehol nem lehetett látni. Inkább a jókedv volt a jellemző hangulat. Mindenki azt hajtogatta: "Két hét múlva viszontlátásra!"

A háború kitörése után hamarosan megindult a hadi segélyezés. Eleinte olyan nagy mértékű volt, hogy minden törekvő asszony, akinek a férje a családi tűzhelytől távol volt, nemcsak magát és családját tudta tisztességesen eltartani, de még megtakarítani is tudott belőle. Nem egy hadiasszony nyilatkozott: "Csak a jó Isten az uramat szerencsésen hazasegítse, nem fogom üres kézzel fogadni." De akadtak, akik elpazarolták a segélyt. Mind gyakrabban mulatoztak esténként az emberek, majd megindultak a névtelen levelek a harctérre. Lassan foglyok is érkeztek a faluba. Válban oroszokat és szerbeket osztottak be az uradalomba munkára. A község szeretettel fogadta őket. Akadt közöttük olyan, aki a háború végén Válban telepedett le, mint például az orosz Beszpalov Mitrofán is, aki Bencsik Annát vette feleségül, 1969-ben bekövetkezett haláláig a falu lakosai közé tartozott.

A hadigazdálkodás következtében a pénz értéke csökkenni, az élelmiszer pedig fogyni kezdett. Fellépett az uzsora, amin a jegyrendszer sem sokat változtatott. A városokban élelmiszerhiány keletkezett. Budapest bármilyen áron minden élelmiszert elnyelt. Megindult a batyuzás a fővárosba. Mivel a batyuzóktól az élelmiszereket elkobozták, az üzletelők távolabbi állomásokat vettek igénybe, így 20-30 kilométeres utakat is megtettek 40-50 kilogrammos terhekkel. A nyerészkedés káros következményeként a gyerekek az utcákra szorultak, boldogtalanokká váltak, és a napszám magasra emelkedett. A sebesültek és a hadifoglyok iránti lelkesedés is mindinkább alábbhagyott. Szervezetlenség ütötte fel az országban a fejét. Gyakran megtörtént, hogy kiéhezett sebesültek órákat vártak szállítóeszközökre, mert az őket küldő központok a községet későn, vagy egyáltalán nem értesítették.

A szűnni nem akaró háború, a szélesedő ínség tovább fokozta az országban a zűrzavart. Megkezdődtek a rekvirálások. Nehéz helyzetbe kerültek azok, akiktől csak a háborús konjunktúra időszakában nagy pénzen szerzett jószágot koboztak el. Az elkobzás állaton, gabonán kívül 1916 után kiterjedt rézneműre is: üstre, vizet forraló katlanra, mozsárra, gyertyatartóra, kilincsre és így tovább. Ahol a rendeletet emberségesen hajtották végre, az elkobzás csak a nélkülözhető tárgyakra terjedt ki, a kedélyek nyugodtak maradtak. Sok helyről elvitték a harangokat, többek között Válból is. Először leszerelték, majd felkoszorúzták, és körmenettel kísérték a falu határáig. Ott sírva hallgatták végig a pap búcsúztató beszédét. Az egyik harang darabját, amelyen Nagyboldogasszony alakja domborodik ki, karján a kis Jézussal, ma is a plébánián őrzik. Egy másik darab a torony melletti ásatásoknál került elő 1973-ban, a templom falumúzeumában található.

Nagyon nehéz volt a helyzete a háború alatt a község vezetőségének. Ők voltak a kormányrendeletek végrehajtó szervei, ugyanakkor a falu népe siralmas panaszainak és igazságtalan szemrehányásainak hallgatói is. Hallatlanul felelősségteljes körültekintést és munkát jelentett a hadisegélyek megállapítása, az őrlési engedélyek kiadása, a hatósági liszt kiosztása ellátatlanok részére, és ki tudná mindet felsorolni. Sok, nem kellő módon körültekintő váli a minisztériumokba ment, ott kerített magának egy hivatalsegédet, aki kellő díjazásért panaszát írásba foglalta. Csak arra nem gondoltak a panasztevők, hogy ügyüket kivizsgálás céljából a községvezetés kapja a kezéhez.

A háború első éveiben a hitélet a feltámadó veszedelem érzése miatt az átlagosnál erősebbé vált. A közösségi alkalmak bensőségesebbekké váltak, megszaporodtak a távollevőkért elmondott családi imaalkalmak. A háború második felében, a fokozódó zavarban a hitélet is aláhanyatlott. Az emberek lelkét eluralta a fásultság, a közömbösség, a tiltottra való fogékonyság. A lelkipásztorok intelme ellenére az emberek elkezdtek tiltott utakon járni.

Az első háborúban lelkendezve mentek az emberek a frontra, nemcsak a váliak, de sok más település férfiai is. Kíváncsiak voltak: milyen is a hadviselés. Nem sok idő kellett hozzá és megtapasztalták: mennyire iszonyatos a vérontás. A háborúnak már az első hónapjaiban a szerb harctéren óriási vérveszteségeket szenvedett a magyar hadsereg. A halottak, sebesültek, foglyok, eltűntek nagy száma a legjobb háborúellenes agitációnak számított. Fokozta a kiábrándulást a rossz felszerelés, a gyenge élelmezés. 1914/15 fordulóján, a megingott fegyelem ellensúlyozására a tisztek önkényes lépésekre szánták el magukat: alkalmazni kezdték a kikötést és a verést. Az orosz fronton elszenvedett kudarcok, a hiábavaló erőfeszítések még tovább rontották az amúgy is ingatag hangulatot. Ehhez járultak a megszorult életviszonyokról otthonról kapott hírek is.

1916. karácsonyán már javában folyt a magyar-orosz arcvonal katonáinak a barátkozása. Az orosz fogságba került katonákat az 1917. évi októberi forradalom és a forradalom nyomán kifejtett agitáció hozzásegítette ahhoz a felismeréshez, hogy a háború nem az ő érdekeiket szolgálja. A vesztes háború és annak minden következménye magában hordozta a szociális feszültség robbanásának a körülményeit.

AZ 1918-19-ES ÉVEK

Chay Antal plébános 1918. október 30-áról szép kis kerek történetet jegyzett fel a Historia Domusban. Este öt óra körül Váradi Sándor jegyzőnél preferánszozott a házigazda, Balázs főbíró, Batta ügyvéd és a plébános. A házigazda Sándor nevű fiát, aki akkortájt érkezett meg orosz fogságból, várta haza Székesfehérvárról. 1/2 6 óra tájban a kocsi begördült az udvarra, és az ifjabb Sándor belépett a szobába és a sapkájára mutatott. A sapkarózsa helyén nemzeti színű szalagocska díszlett. Kérdezősködésre a következőket válaszolta. Amikor 4 óra tájban kiért az állomásra, zűrzavaros embertömeg zavaros kiáltozásba kezdett: "Pesten kiütött a forradalom, vége a háborúnak!" A fehérvári állomásra egy vonat Budapest felől, telve katonákkal, száguldott be. A katonák minden ok nélkül a kitört ablakokon keresztül a levegőbe lőttek. Amint a vonat megállt, néhányan leugorva a vonatról, a peronon bámészkodó tisztek és közkatonák közé rohanva követelték: "Le a sapkarózsával, a sarzsival, a kitüntetésekkel!" Akik vonakodtak a követelést teljesíteni, azokat lelövéssel fenyegették meg, és maguk tépték le a rózsát, a kitüntetéseket és a sarzsikat. Így ért a fiatal Váradi rettegések között Baracskára, ahol sok katona kiszállt teljes felszereléssel, és törekedett a faluja felé. Közben megérkezett a társaságba Fröhlich József orvos is, aki ugyancsak nem régen érkezett haza orosz fogságból. Ott élte végig a forradalmat. Hallván a pesti forradalom kitöréséről szóló híreket, megjegyezte: Magyarország sem fog megállni a bolsevizmusig, amit abból következtetett, hogy Oroszországban is hasonlóan kezdődött a forradalom.

Éjjel két óra tájban az utcáról lárma és kiabálás, valamint lövések zaja hallatszott be a házba. A zajokból arra a következtetésre lehetett jutni: az előcsapatok megérkeztek Válba. A fegyverek egész éjjel ropogtak, még hetek múlva is. A kastélykertbe bombát is dobtak, amelynek hatalmas durranása még jobban felizgatta a lakosok kedélyét.

Tarafás Béla főbíró, a kedélyek lecsillapítása céljából a következő nap népgyűlést tartott. Rajta kívül többen is beszéltek, de az utóbbiak inkább izgatólag hatottak, mintsem nyugtatóan. Megalakult a népőrség 40 taggal, 20-30 korona napi zsolddal. Egyidejűleg a csendőrséget hatóságilag leszerelték.

A község néhány hétig jegyző, és így mérvadó elöljáró nélkül maradt. Váradi Sándor jegyző az első népgyűlés hatása alatt még azon a napon szó nélkül távozott a községből, úgyszintén a két szolgabíró is. A bíró és a pénztárnok jóllehet a helyén maradt, de jegyző nélkül egy falu közigazgatása nem működik. A nép nagy érettségről tett tanúbizonyságot: üresen álló lakásaikon, de az egész községben egyetlen ablakot sem tört be.

1917-1918-ban a szocialisták kísérletet tettek a falu földmunkásait pártjukba beszervezni. Megalakult a szociáldemokrata kör is, közel 120 taggal. De amikor a nép úgy látta, hogy ígéreteken kívül semmit sem kap, otthagyta a szakkört. November végén Katona Lajos a földmunkásokat, amint akkor nevezték: a nincsteleneket, az internacionáléba beszervezte. Esténként Marx és Engels Kátéját, majd Bucharin munkáit tanulmányozták.

Megalakultak a szakszervezetek is. Az iparosok és az uradalmi cselédek külön-külön szakszervezetbe tömörültek. Szó került a gazdák szervezetéről is, de végül őket is a földmunkások szakszervezetébe irányították. Aki akart, belépett, de sokan távoltartották magukat. Valamiféle szakszervezetbe mindenkinek be kellett volna lépni, mivel szervezeti jegy nélkül senki, az állam által küldött és a községi elöljáróság útján kiosztásra került áruból nem részesülhetett. Sőt, nem is utazhatott, mivel jegyet a vasúti pénztárnál nem kapott.

1919. március 15-ét nyirkos, sáros napon ünnepelte Válban a falu népe. Azon a napon tartott népünnepélyen használták először a proletár és a burzsoá fogalmát.

A tanácsköztársaság első teendői közé tartozott a községi elöljáróság és képviselőtestület helyére lépő községi tanács és direktórium megválasztása. Válban a gazdák nem szavaztak, így a választás simán folyt le. Megválasztottak 30 tanácstagot, és ez a testület választotta meg saját tagjaiból a három direktóriumi tagot. Nevezetesen: Tóth György pesti söröskocsist, Zsigmond Sándor kisgazdát, és ifj. Keresztes Mihály kisgazdát. A Historia Domus mindhármukat talpig tisztességes emberekként emlegeti, akik végigküzdötték a világháborút.

A tanácsköztársaság egyházi és vallási politikájáról is inkább a jó felé hajlik a mérleg nyelve a Historia Domus feljegyzéseiben. Március végén történt az egyház számára az egyetlen rossz rendelkezés: a járásban lévő iskolákat államosították, és a hitoktatást eltörölték, a lelkipásztorokat a tanintézetekből kitiltották. A templomokban lévő értékes edényeket összeírták, de a helyükön hagyták. Az anyakönyveket a községházára bekérték, de aki a rendeletnek nem tett eleget, nem bántották. A plébánia tulajdonában lévő földekhez a direktórium nem nyúlt.

Néhány gondolat erejéig külön kell szólnunk Katona Lajos személyéről. A falu kántortanítója volt, szociálisan érzékeny ember. Már említettük: az internacionálét ő szervezte meg Válban. Személye sok vitát váltott ki, különböző korokban más- és másféleképpen értékelték személyét és munkásságát. 1969-ben emléktáblával tisztelegtek személyének a volt katolikus iskola falán, egyidejűleg utcát is neveztek el róla az új lakótelepen. Ugyanakkor olyan mende-monda is járja a faluban: volt olyan személy, akit ő adott fel a tanácsköztársaság bíróságának. Minden esetre népszerűsége nagy volt a faluban. Sokan "Katona mesternek" emlegették. Feltehetően a forradalmi eseményekkel látta eljönni azt az időt. amelyek dédelgetett szociális elgondolásait megvalósíthatják. A tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt a plébánián az a vélemény alakult ki: Katona Lajos igazgató-tanító, római katolikus kántor egy iskolában sem taníthat. Prohászka Ottokár püspök nagyvonalúságát mutatja, hogy a váli plébános jelentése ellenére az egyházmegyei tanfelügyelőség részéről semmiféle büntetésben nem részesült, csupán világi hatóságok részéről kapott szóbeli dorgálást. Az események múltával Katona Lajos tovább tanított Válban, egészen a nyugdíjazásáig. Politikával többet nem foglalkozott, szabadidejében a szőlőjét művelte.

A templomban is megörökítette a család a nevet. A szentségi oltár Utolsó vacsora képét, miként azt a szignó bizonyítja, Katona M. Eszter festőművész restaurálta, aki Németh László író "Élet" c. könyvének fedőlapját is megrajzolta. Szülés közben hunyt el fiatalon.

Az első világégés 123 áldozatot követelt. A Hősi emlékműn ennyi név található. Nevüket a szoborra vésett sorrendben és helyesírással adjuk közre. Adassék tisztelet az emléküknek.

Baladik János           Joó Sándor              Németh István
Batik György            Juhász Ferenc           Németh László
Bartik János            Juhász Gábor            Németh Pál
Bartik Lajos            Juhász István           Németh Tamás
Beczei József           Juhász János            Novóth János
Bencsik Ferenc          Juhász József           Ódor József
Bencze András           Juhász József           Ódor Sándor
Bencze József           Juhász Lajos            Orbán László
Buko András             Juhász Sándor           Orbán József
Buko József             Kecskés József          Sallai József
Csincsa András          Kiss Lajos              Sallai László
Csincsa János           Kocsis Károly           Segesdi György
Csincsa Márton          Kovács Lajos            Segesdi László
Denkovics József        Köpping Gusztáv         Segesdi Sándor
Dömsödi Mihály          Köpping József          Süveges Márton
Dudás Ferenc            Körmendi György         Szabó Ferenc
Dudás Imre              Körmendi Péter          Szabó János
Dudás József            Körmendi András         Szabó György
Becsei László           Körtélyesi György       Szabó János
Dudás József            Körtélyesi György       Szerencsés István
Dudás Károly            Körtélyesi István       Szerencsés József
Dudás László            Körtélyesi József       Taródi János
Dudás László            ifj. Körtélyesi József  Tokodi József
Fiskus József           Körtélyesi László       Tokodi Ferenc
Fodor István            Láncz János             Tóth György
Gyuris István           Lengyel Imre            Tóth István
Hajnal Gyula            Lieber József           Tóth János
Hajnal István           Lukács György           Tóth József
Halász Mihály           Lukács István           Ugrics István
Hell Imre               Magyar Imre             Vacsari Flórián
Hellinger Gyula         Mikus György            Varga András
Hetyei József           Mikus János             Varga József
Horváth Ferenc          D. Nagy Ferenc          Vágó István
Horváth Ferenc          Nagy István             Váradi Gábor
Horváth Ferenc          D. Nagy János           Zádori Gábor
Horváth István          Nagy János              Zádori István
Horváth János           Nagy János              Zádori János
Horváth János           Nagy Károly             Zsigmond Gyula
Horváth József          Nagy Mihály             Zsigmond István
Hurta Sándor            Németh András           Zsigmond János
Jankovics János         Németh István

A HORTHY-KOR VISZONYAI KÖZÖTT
(1920-1945)

A tanácsköztársaság katonai bukása után a román hadsereg bevonult az ország keleti felébe, még Budapestet, az ország fővárosát is megszállta. Ezzel zárult az 5 éves világháború, amely nagy szegénységet hagyott hátra. Az ország minden településén - köztük Válban is - a lakosság óriási hiányokkal küszködött. Különösen sok gondot okozott az emberek ellátatlansága, a román hadseregnek előírt beszolgáltatási kvóta előteremtése, a tüzelő és főleg a világító anyagok nagymértékű hiánya.

1920-ban a román hadsereg elvonulása után megkezdődött az új rendszer konszolidációja. Lassanként megindult az élet.

A két háború közötti váli agrárfejlődés az országoséhoz sokban hasonló jellegű. A mezőgazdaság talpra állítása, a viszonylag könnyen elérhető célok közé tartozott. Az ország területének változása a termelési struktúra átalakítását alig tette szükségessé. Az örökölt alacsony technikai színvonal következtében a háború előtti termelési színvonal elérése hamar megvalósíthatónak tűnt. A húszas évek közepétől a mezőgazdaság fejlődésének feltételei jelentősen megjavultak. Oka között megemlíthető a belső piac felvevőképességének lassú növekedése, az európai iparfejlődés és a vele járó konjunktúra, amely a mezőgazdasági termékek külső piacának bővülését, és az árak emelkedését vonzotta. A termésátlagok is növekedtek, a húszas évek első feléhez képest 11-26 százalékkal. Az állatállomány azonban lassabban gyarapodott, így később érte el a háború előtti szintet, mint a növénytermesztés.

A lassú fejlődést megingatta és felborította a 1929-ben kitört gazdasági világválság. Különösen súlyosan érintette a jelentős kiviteli felesleggel rendelkező magyar mezőgazdaságot, mert a tengerentúli országoknál is előnytelenebb helyzetbe került. Ott ugyanis a magas technikai színvonal következtében alacsonyabb volt a mezőgazdasági termelés önköltsége. További súlyosbító tényezőt jelentett a hazai agrárstruktúra is: a szemtermelés túlsúlya, mert a válság éveiben éppen a gabona ára esett a legmélyebbre. (Jellemző adat: az országban, elsősorban az Alföldön sok helyen gabonával fűtöttek, mert olcsóbb volt, mint a szén.) A növény eredetű termékek áresése 1929-33 között 54 százalékot, az állatokéi és az állati eredetű termékekéi 48 százalékot tett ki.

A válságból való kilábalást a Gömbös-kormány jobboldali külpolitikája gyorsította meg. Országgyarapító törekvésein kívül a mezőgazdasági termékek számára is piacot akart biztosítani, amikor megerősítette az olasz és az osztrák kapcsolatokat, Hitler hatalomra jutása után a németekkel a jó viszonyt.

Az országos adatok a falvak mutatóiból tevődtek össze. A váliak két háború közötti mezőgazdaságát csupán egy későbbi fejezet keretei között tesszük közzé. Itt először a mezőgazdasági termelés alapjait: a birtokviszonyokat és a társadalmi rétegződést vizsgáljuk meg.

Az 1937. évi Gazdacímtár szerint Dreher Jenő Válban és környékén lévő hét faluban elfekvő birtokának nagysága 12745 kh (ebből váli terület 2757 kh). 1925-höz képest 2440 holddal lett kisebb az uradalom. De, mint majd látni fogjuk, az ott folyó intenzív termelés a birtok értékét megsokszorozta. Ugyanakkor levett valamelyest a területéből az 1921. évi mérsékelt földosztás, összesen 1400 kh-at. Az egykori intéző által elmondott adatok szerint kiosztásra Pogányvár, Katalinpuszta, Antalpuszta rossz minőségű talajai kerültek 400 hold terjedelemben. Ezek egy részének váli népszerű neve még ma is: Juttatott föld, "Poletárföld". Az uradalom más területein földosztásra igénybevett 1000 holddal együtt a Dreher birtok 5,3 százaléka került új tulajdonosok kezeihez.

Válban a kiosztásra került földeknek mintegy 75 százalékát tizenkét világháborút kiszolgált vitéz kapta, egyenként 25-25 holdat. Velük a vékony módosabb réteg aránya növekedett, de csak igen kis mértékben. Azok a nincstelenek, akik 1-2 hold, addig parlagon hagyott földet kaptak, nem jártak jól, mert felszerelés hiányában nem tudták megművelni, inkább beálltak kocsisnak vagy tehenésznek az uradalomba, és lemondtak az újonnan kapott földterületükről.

A földosztással mintegy 60-80 földnélküli család került a törpebirtokosok közé. Az említett kis területek azonban életviszonyaik javítását nem segítették elő, mert nem fedte le a családok létszükségletét. Éppen ezért továbbra is kénytelenek voltak napszámos munkát vállalni, de a munkalehetőségek a faluban nem szaporodtak. Sőt, a földtulajdon olykor hátrányt jelentett a tulajdonosának, mert amikor a szükségesnél több munkás jelentkezett napszámra, a parcellás parasztok maradtak munka nélkül.

A falu birtokviszonyainak alakulásában jelentős szerepet játszott az eladósodás, különösen a válság idején. Az egyik szatócsüzlet tulajdonosa szerint sokan a hitelre vásárolt árú ellenértékét nem tudták kifizetni, mert adóra, netalán földvásárlásra tettek félre pénzt. Többen a pénztelenségben olyan mélypontra jutottak, hogy már az adójukat sem tudták kifizetni. Ilyenkor aztán dobra került először a kis parcella, majd a ház is. 1940-re a falu paraszttársadalmának a struktúrája a következőképpen alakult:

20 holdon felüli gazdaságok száma:               18    (2%)
10-20 holdig terjedő gazdaságok száma:           70   (10%)
5-10 holdig terjedő gazdaságok száma:           185   (28%)
1-5 holdig terjedő gazdaságok száma:            280   (40%)
Földnélküli nincstelenek száma:                 145   (20%)
                                                ___________

                                                698  (100%)

A községben nagyobb úri birtokok voltak még Gyűrűsalja puszta dr. Kolozsvári Miklós, Hollán Ernő és Sándor kezén 206 kh; a római katolikus egyházén 72 kh javadalmi ingatlan, a református egyházén 33 kh lelkészi javadalmi ingatlan.

Az 1940. évi társadalomrajznál nem szabad elfelejtkezni az iparosokról és a kereskedőkről. Előbbiek 88-an, utóbbiak 12-en voltak.

A módosabb gazdák közé tartozott elsősorban a katolikus egyház. 72 kh föld egyetlen parasztgazda kezén ebben az időben Válban nem volt. A módosabb gazdák (a falu lakóinak kb. 2 százaléka), akik állandó vagy időszakos alkalmazottakat tartottak, jó anyagi körülmények között éltek. De a jólétükért a gazdaságukban maguk is éjt nappallá téve dolgoztak.

Az alattuk lévő 10-20 holdas kategória tagjai (a falu lakóinak 10 százaléka) ingatlanaikat maguk művelték, annak jövedelméből családjuk és maguk létfenntartását még közepes vagy annál gyengébb termés esetén is biztosítani tudták. (Agrártörténészek számítása szerint 8-10 hold körüli szántó biztosította egy parasztcsalád két háború közötti önálló megélhetését.) A falu lakosságának mindössze 12 százalékának volt tehát a két háború közötti időszakban teljes anyagi biztonsága.

A többi kisparaszti kategória a lét-nemlét határán tengette sorsát. Alkalmi munka vállalása nélkül nem tartott ki az új termésig.

A legnehezebb azoknak a földnélküli nincsteleneknek a helyzete volt, akik nem álltak állandó munkaviszonyban. Jellemző a korabeli Magyarország paraszti társadalma rétegződésére, hogy nincstelenekből, 1-2 hold töredékparcellával rendelkező zsellérekből két aratóbanda is kikerült. Váli zsellérek jártak aratni József főherceg bányavölgyi, göbölpusztai, gróf Eszterházy fornapusztai, Dreher Jenő erdőháti gazdaságába.

Földnélküli családokból származó 13-18 éves fiú, de nem egyszer leány gyermekek is 6 hónapos summás munkásnak szegődtek el különböző nagybirtokokra. A VI., majd 1942-től a VIII. elemi elvégzése után zsellérek és kisparasztok leánygyermekei 12-14 éves koruktól kezdve a fővárosba, és más városokba is elálltak háztartási alkalmazottaknak. Egyik-másik évben 170-180 leány is távol élt a szülőfalujától. A szolgálat céljai közé tartozott a stafírung megszerzése, vagy legalábbis a legszükségesebb háztartási felszerelések árának az összegyűjtése, és a háztartási rutin megszerzése.

A nagybirtokon 120-130 volt az éves gazdasági cselédek száma, akik az uradalom által biztosított cselédlakásokban laktak. (Mivel számuk 145 a népszámlálási statisztikában, gyakorlatilag mind találtak munkát.) A váli társadalom legkiszolgáltatottabb rétegét alkották, hiszen a viszonylagos biztonságért napi 12-14 órát is dolgozniok kellett.

Azok a földtelenek, akik sem helyben, sem a környező gazdaságokban nem tudtak munkaviszonyt létesíteni, Dreher szőlőjében, erdejében, vagy gazdaparaszti birtokon alkalmi munkából tengették létüket. Téli munkalehetőségeik már csak sovány filléres kereseteket jelentettek: erdei fakitermelést, jégvágást, hajtást az úri vadászatokon. A napszám napi 1 pengő 20 fillért, 1 pengő 50 fillért tett ki. Ez az összeg alig valamivel volt több, mint 1 kg cukor ára, de kevesebb volt 1 kg zsír értékénél.

A magyar mezőgazdaság két háború közötti korszerűtlensége a parasztság szociológiai jellegét megváltoztatta: bizonyos mértékig egységes, zárt világgá gyúrta. A gazdagparasztság nem tagozódott be az uralkodó osztály soraiba, hiszen paraszti mivolta miatt kisebbrendűnek számított. Sok oka volt arra, hogy hivatalos Magyarország ellen lázadjon. Csakhogy ez a lázadás egyéni törekvését fejezte ki: a paraszti állapot megszüntetését, a polgári státus elérését. Ennek megfelelően hadakoztak egyszerre a felettük álló úri nagybirtok, és a nekik kiszolgáltatott kisparaszti-mezőgazdasági munkások ellen.

Köreikből került ki a virilisták egy része is. A legnagyobb adófizetők jegyzékét 1871 után minden községben helyhatósági választás céljából összeállították, és éveként kiegészítették. Ők lettek egy-egy település "szürke eminenciásai": iskolaszékek, dalárdák, tűzoltóegyesületek stb. vezetői. 1940-1944 között Válban a következő személyek voltak virilisták:

V. Halász Ferenc, kerületi kéményseprő mester (községi bíró)
Janovich István, gyógyszerész
V. Balogh Gyula, nagygazda
Bencze Gyula, nagygazda
Bencsik Sándor, nagygazda, cséplőgép tulajdonos
Keresztes József, cséplőgép tulajdonos
V. Horváth András, nagygazda
Bencsik Károly, nagygazda
Csontha László, római katolikus lelkész
Kozma Károly, református lelkész
Keresztes Mihály, nagygazda, szeszfőzde tulajdonos
Magyar Béla, szikvízgyártó, terménykereskedő

A középparasztok és jobb módú kisparaszt egzisztenciáját nehezítik a ruházkodásnak, az adófizetésnek és a gazdaság fenntartásának a költségei. Feltörekvési vágyaik a két világháború között nem váltak valóra.

A parasztság egységesedését a Horthy-kor sajátos körülményei is elősegítették: a falusi életforma elmaradottsága, az életfeltételek bizonytalansága, a nagybirtokkal való szembenállás, a piackényszer és az önellátás ellentmondása, a kulturális színvonal közel azonos és igen alacsony szintje. A keresztény-nemzeti jelszavak jegyében folytatott országos politika a tudat szintjén lazította a paraszti társadalom rétegeinek egymástól elkülönítő válaszfalait. Ezek nyomán a kisbirtokos parasztok egyre jobban közelítettek valódi osztálylényegükhöz, és levetkezve paraszti múltjuk erkölcsi, művelődési és társadalmi tartozékait (ezek Erdei Ferenc kifejezései), egyre tisztábban kispolgárokká váltak. A parasztság közép- európai, feudális hagyományokkal átszőtt polgárosodásának ez volt a sajátos útja Magyarországon.

Miközben végbement a magyar parasztság, benne a váliénak ez a különös egységesedése, a falu társalmának felekezeti és osztályelkülönülése szigorú alárendeltségeket teremtett. Az egyes rétegek között átjárhatatlan gátak feszültek. A legfelsőbb kör tagjai voltak a főszolgabíró, a szolgabíró, a járási tiszti főorvos, hozzájuk csatlakoztak a papok, gyógyszerészek, intézők és az orvosok. Az ez alatt lévő kör tagjai a jegyzőkből, tanítókból, a főszolgabírói és egyéb hivatali tisztviselőkből kerültek ki. Külön csoportok tagjai csak egymással barátkoztak és fiataljaik egymással házasodtak.

A község élén névlegesen a választott községi bíró állt, akit mindig a virilisták közül választottak. A tényleges politikai és vezető hatalmat a vezető jegyző gyakorolta. A községi bíró mellett dolgozott a törvénybíró és a hat községi elöljáró. A község választott testülete a 36 tagú képviselőtestület volt, de közülük 12 a virilisták közül került ki. Ez az összetétel biztosította, hogy a testület a vezető jegyző előterjesztéseit mindig jóváhagyta.

1945 előtt a községben működő politikai párt nem volt. A rendszer politikáját testesítette meg a Frontharcos Szövetség, amelynek tagjai vitézekből és az első világháborús kitüntetett frontharcosokból állt. Politikai érdekek hívták életre a lövészegyesületet is, amelyet a járási főszolgabíró védnökölt.

Íme, így festett a falu társadalma és politikai palettája a Horthy-kor negyedszázadában.

A társadalomrajz után egy kicsit könnyebb olvasmányt nyújtunk át az érdeklődő olvasónak, amikor felelevenítjük a falu néhány fontosabb eseményét, támaszkodva a Historia Domus korabeli bejegyzéseire.

A két világháború közötti korszak jellegzetes megmozdulásai voltak a képviselőválasztások. Nagy korteskedés folyt, önjelöltek léptek fel, akiknek olykor semmi kapcsolata nem volt sem a néppel sem a választókerülettel, amelyet képviselni akartak. A tanácsköztársaság bukása utáni első választást 1920. január 17-re tűzték ki. Válban Vasadi Balog György nevű fiatalembert, gimnáziumi tanárt, a gyúrói református lelkész fiát választották meg általános szótöbbséggel. Róla az a hír járta, hogy sem tanárnak, sem politikusnak nem igen vált be. Várható lett volna, hogy a Szociáldemokrata Párt is állít jelöltet, de ez nem történt meg, és okát sem tudta adni senki.

Országgyűlési képviselő választások 1922. júniusában zajlottak le. Minden község önállóan szavazott. A régi szokásoknak megfelelően kormányrendelet tiltotta meg a befolyásolást. Mégis Válban is az történt, ami országszerte: a főispán a szolgabírákat, a szolgabírák a jegyzőket, az uradalmak a szavazójoggal bíró alantasaikat vették nyomás alá. A váli kerületekben két komoly jelölt került számításba: a már említett pártonkívüli Vasadi Balog György volt az egyik. A másik a kimondottan legitimista Baranyai Lajos, aki a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának a színeiben indult, amelynek az ifjabb Andrássy Gyula volt az elnöke. Annak ellenére, hogy Chay Antal plébános kitűzte a plébániára a koronás címert, amelyet csendőrök távolítottak el, a hivatalos jelölt győzött.

A következő országgyűlési választásokat 1926. decemberében tartották. A váli kerületben 5 jelölt szállt versenybe a képviselőségért. Közülük csupán ketten: Vasadi Balog György hivatalos jelölt, és Andretti Károly pártonkívüli nyerték el a törvény által előírt ezer ember ajánlását. A választási verseny végül is a vallás jegyében folyt le. A protestánsok a református Vasadi, a katolikusok a katolikus Andretti köré csoportosultak. A katolikusok azonban több helyen nem voltak elég "éberek", így az ő jelöltjük a szükségesnél 156 szavazattal kevesebbet szerzett és alulmaradt. A csorba kiküszöbölésére az 1931. évi választásokon került sor. Andretti Károly sóskúti földbirtokos győzött, akinek győzelmét vallási győzelemként tartották számon a váli kerületekben.

A Historia Domusban több képviselőválasztásról nem történt említés. Annál inkább a kisebb, színes hírekről.

Az első rádió Válban 1926. január 11-én szólalt meg, Janovich István, gyógyszerész az említett napon kapott engedélyt rádió tartására. Az eredeti "Engedélyokirat rádió-vevőberendezés létesítésére és üzemben tartására" a plébánia irattárában van.

Nevezetes nap a község történetében 1927. december 22- e. Ez volt az a nap, amikor Vál utcáin és hivatalos helységeiben kigyulladt a villany.

Kilenc évvel az első háború befejezése után már szoborrá szelídült az emléke. 1928. november 4-én a Hősök emlékszobrát, Erdey Dezső alkotását József főherceg avatta fel avató beszédével. Az ünnepség előtt a templomban ünnepélyes szent misét tartott a plébános. Ez a szobor örökíti meg az utókornak az első háború hősi halottainak a névsorát.

A következő, 1929-es esztendőben három említésre méltó eseményt is megőrzött a falukrónika. Ebben az évben alakult meg az egyházközség képviselőtestülete, egyidejűleg szűnt meg az addigi iskolaszék. Abban az évben vonult nyugalomba 30 éves szolgálat után Váradi Sándor főjegyző, akinek a helyére Saly Miklós vértesdobozi jegyzőt választották meg. 1929. október 1-én kezdte meg jótékony és áldásos működését a Stefánia Anya- és Csecsemővédő Egyesület (váli nevén: Liga) helyi fiókintézménye.

A harmincas évekre már rányomta bélyegét a gazdasági válság. A nép hangulata nyugodt - írja a plébánia- történet -, csak az alacsony búzaárak, a boletta és a súlyos adózás izgatja az embereket. (A boletta igazolójegy, amely pénzértékkel is bírt. A harmincas években a gabonaár kiegészítő részeként gabonaboletta illette meg a termelőt. Vásárolni nem lehetett vele, csak az adófizetésnél fogadták el.) Sok a panasz a boros gazdáknál az alacsony borárakra. Egyedül a Dreher-uradalom szerencsés, mert 50-120 fillérért literét, el tudja adni az összes borát. Az uradalmi borpincészet nincs egyértelműen jó hatással a váliakra, mert adósság csinálására és káros alkohol fogyasztásra csábítja őket. Az uradalmi cselédség fizetés dolgában és lakás szempontjából nincs úgy ellátva, mint az uradalom vidéki pusztáinak cselédsége. Családlátogatások alkalmával óvatosan és félve mernek panaszuknak kifejezést adni.

Ennyi a harmincas évek hangulatáról általánosságban. Ide iktatjuk még néhány, a falu története szempontjából fontos esemény hírét is. Vál község képviselőtestülete 1930. december 24-én díszpolgárrá választotta Dreher Jenő földbirtokost, hálából a község népe iránt tanúsított nemes szívűségéért. Abban az esztendőben ugyanis 3500 pengőt ajándékozott a község szegényeinek a szükségmunka fedezésére. Ezzel is a szegény munkanélkülieket óhajtotta támogatni.

Ugyancsak 1930-ban nyílt meg a "Váli Levente Mozgó", amely minden héten kétszer részben ismeretterjesztő, részben szórakoztató filmeket mutatott be a kultúrhelyiségben.

A következő év júniusában Csontha László plébános ünnepélyes külsőségek között átvette a váli plébánia vezetését, és a plébánia épület teljes renoválása után június 10-én végleg átköltözött Göböljárásról.

Móricz Zsigmond a harmincas években többször megfordult Válban. Szeretett elbolyongni a Vajda János által oly szép szeretettel megénekelt erdőben. Az 1932. és 1934. évi látogatásáról, amely írók társaságában folyt le, fénykép is fennmaradt az utókor számára dokumentumnak.

A már említett gömbösi külpolitika nyomán 1935-36-ra Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerévé a fasiszta Németország vált. Külpolitikai lépéseken kívül intézkedéseket is foganosított a kormány, a válságból történő mihamarabbi kilábalás végett. Ide tartozott a mezőgazdasági termékek értékesítésének állami támogatása, a szállítási díjak mérséklése és a gazdaadósságok rendezése.

A mezőgazdasági fejlődés feltételei a válság utáni piacviszonyok javulásával kedvezőbbekké váltak. A válságból való kijutás ugyanis nem járt együtt a termelékenység és a technikai színvonal emelésével. Az önköltség csökkentése és a földjáradék növelése a munkabér leszállításával és fokozatos állami támogatással is elérhetővé vált. A gépesítés csak 1934 után vált élénkebbé, de ennek is határt szabott az olcsó munkaerő és igavonó állat, másoldalról a drága üzemanyag. Alig történt változás a mezőgazdaság egyoldalú szerkezetében. A gabonaneműek területe, igaz, valamelyest csökkent, növekedett viszont a kapásnövényeké, a szálastakarmányoké, az ipari növényeké és a hüvelyeseké. Ez a pozitív jelenségek közé sorolható, de főleg a 20 hold feletti gazdaságokat érintette, mert a 20 hold alattiakén a vetésszerkezet továbbra is torz maradt.

A terméseredmények is emelkedni kezdtek: a kukoricáé 29, a burgonyáé 20, a takarmányrépáé 26, a lucernáé 60, a búzáé 4 százalékkal. Ez a fellendülés azonban szoros kapcsolatba került a háborús konjunktúrával. Az ipari termelés hazai és németországi növekedése miatt mind a külső, mind a belső piac felvevőképességét eredményezte, és így ösztönzően hatott a mezőgazdaságra. A hazai mezőgazdaságnak ez a tőkés konjunktúrája azonban nem tartott sokáig, mert a második világháború derékba törte, és újra visszavetette, akárcsak az első világháború.

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT (1939-1945).
A FRONT 110 NAPJA

A gazdasági világválságból történt kilábalás és a hadi konjunktúra felfutatta a fejlett tőkés országok ipari termelését. Egyúttal elindította ugyanazoknak az országoknak a versenyét az új piacokért és nyersanyagforrásokért. Elsősorban Németországnak volt érdeke a világ újrafelosztása, mert a többi fejlett ipari országhoz képest elkésett a tőkés fejlődéssel, és nem maradtak a számára elfoglalható és hasznosítható gyarmatok. Ezt a körülményt is csupán azért említjük, mert magyar munkások és parasztok tízezreit alig több, mint 2 évtizeddel az első világháború után, újra idegen célokért indították harcba.

1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot. Majd Nyugat-Európa lerohanása után 1941. június 22-én Németország hadüzenet nélkül rátámadt a Szovjetunióra. Néhány nappal később Magyarország is hadat üzent, és Németország oldalán belépett a háborúba. A hadműveleti események általában ismertek, azokra itt nem térünk ki.

A magyar városokban és falvakban újra megkezdődött a sorozás, behívás. Váli férfiak is tömegével voltak frontszolgálaton. 1944-ben számuk elérte a 350-et, miközben a község lakossága 1941-ben 2778 fő volt.

1944 nyarán már nem volt a községben egyetlen ember, aki hitt volna a német győzelemben. Torkig volt mindenki a háborúval, a légiriadókkal, a munkával, mert megállni nem lehetett. A földekről be kellett takarítani a termést, elraktározni, a háztartást ellátni, állatokat etetni. A gyerekek nevelése különösen nehéz volt. Az óvodások 100-120-an egyetlen óvónő és egy dajka felügyelete mellett játszottak délelőttönként.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. A német megszállást a falu népének tudomásul kellett venni, mert a győzelem érdekében határozott intézkedéseket hoztak. Német katonák a házakhoz beszállásolva, állandó készenlétben álltak. Igénybe vették Dreher kastély épületének délkeleti szárnyát, a római katolikus iskola két tantermét. A kastélyban az év utolsó hónapjaiban kórházat rendeztek be. Ide szállították a sebesülteket a 15-20 kilométerre lévő frontról.

Az események napról-napra sűrűsödtek: 1944. októberében és novemberében ide telepítették Erdély egyes területeinek menekültjeit, helyet kellett találni a kiskunfélegyházi járási főszolgabírói hivatalnak, és más menekülteknek is.

Pesterzsébetről nyolc nyilas vezető és utánuk 25 nyilas család érkezett. A községben nem voltak nyilasok, a lakosság nem szimpatizált velük.

A hadkiegészítő parancsnokság be akarta sorozni az 1923-25. évfolyambelieket, de a rossz közlekedési viszonyok miatt az értesítést nem kapta meg a községi elöljáróság, így kb. 80 fiatal menekült meg a bevonulástól.

1944 végén a járási katonai és levente parancsnokság elrendelte a leventék behívását és nyugatra elszállítását. Ez kb. 250 fiatalt érintett. Az egymáshoz tartozás érzése felerősödött, a faluközösség nem engedte elvinni fiataljait: bújtatták őket pincékben, présházakban, padlásokon, ahol lehetett. Ugyanígy rejtőztek el azok is, akik SAS behívót kaptak.

Szemlátomást közeledett a front. Nagy volt a zűrzavar. A polgári közlekedést megbénított az Alcsút felé vonuló magyar és német járművek sokasága.

A Szent János szoborral szemben felállított ágyúval Baracska felé lőttek, minden lövésre hullottak a házak tetejéről a palák, a cserepek.

December 21-én este sztálingyertyák világították be a falut. Félelmetes volt a dübörgés, csattogás, de még ijesztőbb a csend, nem lehetett tudni, mi következik. Egymást érték az akna belövések: közel voltak már az oroszok.

Másnap, december 22-én, pénteken reggel érkeztek Válba az orosz csapatok Vereb és Pázmánd felől a hegyeken át. Mise alatt megszólaltak a sztálinorgonák is ontották a tüzet a váli völgyre. Alig tudtunk a templomból hazamenni. 9 óra körül a Mélyúton és a temetőn keresztül megkezdődött az oroszok beözönlése. A lelkész éppen a pinceajtóban állt, amikor két géppisztolyos orosz katona rohant a bejárat felé és kérdezte: "Nyemetszkij szoldat jeszty?" - német katona van? Hallva, hogy a házban nincs német katona, tovább rohant. Ezek csupán előőrsök voltak. Később harmincan jöttek, enni kértek, motoztak. A kellemetlenkedéseknek egy, a Magyar Béla házában lakó őrnagy vetett véget, aki felköltözött a plébániára.

Dr. Szilágyi István orvos, az egyházközösség későbbi elnöke mondotta el, hogy december 25-én arról is megfeledkezve, hogy karácsony van, elmentek a parancsnokságra védelmet kérni. A parancsnokság készséget mutatott erre, de megjegyezte, hogy a nagyon elhúzódó háború miatt mindig nehezebb a fegyelmet megtartani.

Másnap, december 23-án, szombati napon úgy 9 óra felé német Messerschmidt bombázók jelentek meg a falu fölött, és bombázni kezdték a templom környékét. Az orosz parancsnokságot kereshették, amely a Burgondiára ment egy kis házba. A gépek búgására lementünk a ház alatti pincébe. Odajöttek dr. Szilágyi orvosék, Schweifer számtartóék, Hunter borbélyék és a templomsor lakói. Voltunk vagy negyvenen. Még orosz katonák is húzódtak be. Irtózatos zuhogás, robbanás, detonáció töltötte be a levegőt. Az ősi plébánia épület is többször megrendült, pedig falai mésszel leöntött kövekből épültek. Az egyik csattanásnál azt hittük, ránk szakad a ház. Akkor csapott be a házba az egyik bomba.

A felszabadulás 25. évfordulóján dr. Szilágyi István mesélte ugyanezeket a rettenetes élményeket. Néha azért mosoly is jelent meg arcukon. Amikor a nagy csattanás volt - mondta dr. Szilágyi -, Füstös Antal káplán így kiáltott fel: "Mindenki gondoljon halhatatlan testére!"

A bombázás jó egy óra hosszat tartott, folytatja Csontha László. Amikor megszűnt, feljöttünk a pincéből és szomorú látvány tárult elénk. Egész Derékszög romokban hevert. Egy bomba a templom tetőzetére, szerencsére csak a falra esett és lesodorta a palát a tetőről. Egy másik a templom elé hullott, és megrongálta a homlokzatot, az oszlopokat, beszakította főbejárati kaput, a keresztelő kápolna, a kórus ajtaját. Az egész templom megreszketett bele. Az irtózatos légnyomásra meglazultak a bejárat fölötti és a kórus alatti kőfedőlapok és lezuhantak. A bejárati lépcsőzet oszlopsora mindkét oldalon összetört.

A plébánia telkére 8 bomba hullott. Az egyik fogadó szobám ablaka alatt zuhant be, meghorzsolta íróasztalomat, beszakította a padlózatot, lement a földszintre, felhasított a folyosón 2 darab padlódeszkát és a homokrétegbe befurakodva megállt és nem robbant fel. 50 kilogrammos volt. Később két ember fára akasztva vállon vitte ki a határba és eltemette.

Három bomba a ház elé esett, légnyomás levitte a ház tetejéről a palákat, beszakadt a bejárati ajtó, a bejárat feletti tetőzet, a konyhaajtó, az emeleten a padlás és a mellékhelyiség ajtajai. Egy másik bomba a kazlak mögé esett, itt összetört egy igáskocsit, de a kazalnak és a disznóólnak semmi baja nem esett.

Sok bomba hullott a Derékszög területére is. Tönkrement az iskola. Tető, ablak, ajtó nélküli rommá lett a községháza, a jegyzői lakás, a tűzoltó szertár, Magyar Béla háza, a Hangya épülete, a tejcsarnok, Brestyánszky kereskedő, Vass János, Csurgó Béla háza. Az Alszeg elején Keresztesék és Horváthék háza pusztult el. A Templomsoron a Gazsó János istállója összeomlott és az összes ház megrongálódott.

Sehol egyetlen ablak, se a templomon, se a plébánián, se a templom környékén.

Rá harmadnapra ismét megjelentek a német gépek és a Kis Német utcát bombázták. Emberéletben tíz áldozat volt a két német bombázásnak. A bombázás után az udvari pincébe húzódtunk. Melegebb, rejtettebb. A ház alatti pincét a katonaság foglalta el. A pincében töltöttük a karácsonyestét is, vagy tizenhatan voltunk: Szilágyi doktorék, Schweiferék és a templomsoriak. Egy fenyőágat vittünk le, gyertyát gyújtottunk, elénekeltünk egy-két karácsonyi éneket. Sajnáltam a 4-5 gyermeket, akik köztünk voltak, és fájó szívvel gondoltak a múlt szép karácsony estéire.

A szilveszteri ájtatosság is elmaradt, az emberek még a pincékbe bujkáltak, nem mertek az utcára menni, kivéve a doktort és a papot.

Válon 110 napig volt front - folytatja a Historia Domus. A németek ezalatt Tabajdon voltak. Sajnos, ez alatt az idő alatt sok rombolás történt a templomban.

A templomkertnek szép kőkerítése volt. Felrobbantották és az ingoványos Mélyútba hordták, hogy a harci eszközök el ne süllyedjenek. Az ősi templomtornyot is fel akarták erre a célra robbantani, végül is a robbantó parancsnokot Csontha László képes volt lebeszélni.

Az Ürményi kripta fülkéit felrobbantották.

Elpusztultak a Kálvária képei.

Felrobbantották és ugyancsak a Mélyútba hordták ki a temetőben lévő Járvány-kórház anyagát.

A községben a tisztviselők a helyükön maradtak, csak a szolgabírói hivatal, Fullmer állatorvos és Kozma református lelkész családja menekült el. A lelkész maradt. Ezeknek a lakása itt maradt, holmija elpusztult.

Március első napjaiban kezdett a helyzet enyhülni, amikor a németeket a Vértesből kiverték. Hihetetlen tömegű gyalogság, tüzérség, tank vonult fel a támadásra. Felvonulási útjuk Pusztazámor, Sóskút, Gyúró, Vereb, Vál és Bicske volt. Mind a dűlő utakat használták. Három hónapi makacs ellenállás után a németek a Vértesből visszavonultak.

Válról az orosz csapatok március 18-án, Fekete vasárnap indultak tovább Tabajd felé. Március első napjaiban, amikor a front távolodni kezdett, a templom ajtajait bedeszkáztuk és a pusztítás romjait a templomból eltávolítva, mindent tisztába tettünk. És megkondult a harang. Az emberek sírtak, amikor meghallották. Megkezdődött a mise, és megindult az élet. Addig az időpontig harangszó nélkül folytak a temetések, és a plébánián voltak a keresztelők. A nagyheti szertartásokat a szokott módon megtartotta a falu. Csak a szentsír volt szegényebb, hiányoztak a virágok.

A váli harcokban 146 orosz katona esett el, akiket az oroszok a plébánia kertjébe és a község különböző pontjain temettek el a tél folyamán. Tavasszal exhumálták őket, és a római katolikus temetőben kaptak sírhelyet. Tizennyolc német katonát a római katolikus temetőben helyezték közös sírba. Mielőtt feladták a falut, a névsort leadták a plébánián. A kapott íven lévő adatok bekerültek a halotti anyakönyvbe.

A haza nem tértek, az elesett magyarok, az eltűntek, az áldozatok és a kivégzettek emlékét őrzi a temetőben a márványtábla névsora. Emlékük a hozzátartozók és emlékezők szívében él. A felvésett nevek 104 halott emlékét őrzik.

Akli János              Körtélyesi János                Almádi Istvánné
Alpári László           Kövér László                    Almádi János
Andruska György         Lasits Sándor                   Almádi Julianna
Balogh Gyula            Mathauser József                Almádi Mihályné
Bencze Gábor            Mészáros Gyula                  Baladik István
Bencsik Lajos           Mészáros József                 Becsei Sándor
Bencsik Sándor          Mihálovits József               Brandstetter Antalné
Bencze József           Molnár András                   Csapó Károly
Buvári József           Molnár  János                   Cséza András
Cseriba Miklós          Molnár László                   Diósi Anzalmné
Csókás András           Molnár Mihály                   Diósi László
Dudás Dezső             D. Nagy István                  Dobrádi Lászlóné
Eipl István             D. Nagy Jenő                    Dömsödi Jánosné
Fábián János            Nagy Lajos                      Dudás János
Fekete Ferenc           Nagy László                     Dudás Jánosné
Gazsó János             Nagy Mihály                     Fridrich Imre
Halász Ferenc           Nagy Pál                        Hoffman Jenő
Hábersdorfer Gyula      Nemes Bálint                    Hoffman Jenőné
Horváth András          Ódor Imre                       Juhász Zsigmond
Horváth Gábor           Ódor László                     Kovács György
Horváth János           Orbán András                    Körtélyesi Józsefné
Indi János              Orsós István                    id. Kukucska Imréné
Juhász Ferenc           Pénzes László                   Madari Józsefné
Juhász Gyula            Süveges János                   Németh Mária
Juhász János            Szabó Béla                      Vranek Károly
Kádár János             Szabó József                    Pócs Köves József
Kecskés Ferenc          Takács Ferenc                   Segesdi István
Klucsik Pál             Taródi János                    Smolkó István
Kocsis József           Tokodi Gábor                    Varga Andrásné
Kocsis János            Tokodi József                   Varga Ferenc
Körmendi Gábor          Váradi László                   Zsigmond Sándorné
Körmendi István         Viktori Mihály                  Weinstein Ármin
Körmendi József         Zsigmond Márton                 Weinstein Erzsébet
Körtélyesi Ignác        Almádi Gábor                    Weinstein Etel
Körtélyesi György       Almádi István

AZ ÉLET MEGINDULÁSA.
A FÖLDOSZTÁS 1945.

Talán a most élő generációk, sőt még a háborút átélt idősek előtt sem ismert már annak az oka, hogy Válban és környékén miért tartott 110 napig a háború? Hitler 1944 márciusában 11 páncélos hadosztályt vezényelt a nyugati hadszíntérről a Dunántúlra, és erős támadást indított a szovjet csapatok ellen. Mindenáron tartani akarta a Jugoszláviában küzdő német csapatokkal összekötő, valamint az Ausztriába, Csehszlovákiába vezető stratégiai útvonalakat. Elkeseredett harcok folytak, amelyekben a németek oldalán magyar hadosztályok is részt vettek. Érthető, hogy a döntő offenzívára készülő szovjet hadvezetőség a magyar csapatok harcokból történő kiválását elősegítő földreform megszervezését, tíz- és tízezer szovjet és magyar katona életének a megmentését igen fontosnak tartotta. (Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon, 1945-47. c. könyve idézi a Pénzügyminisztérium egy 1945-ös iratából a következőket: "A marsall [Malinovszkij] szerint a kérdésnek [földreformnak] katonai és politikai célja, hogy meggyorsítsa a harcot. Magyarország két részre van szakadva... ahol 10 hadosztály harcol. Az egyesítés a cél, amit meggyorsít a földreform, mert látnák, hogy ahol demokrácia van, ott a föld a népé lesz." 145. 1.) Ezt a szempontot minden felelős magyar vezetőnek tekintetbe kellett vennie. Ilyen körülmények között ült össze március 15-én pártközi értekezlet a földművelésügyi miniszter: Nagy Imre által készített földreform javaslat megtárgyalására. Az értekezlet a rendelettervezetet különösebb vita nélkül elfogadta. Március 17-én, miután a Minisztertanács is megtárgyalta a javaslatot, a földreform a kormány rendeleteként látott napvilágot, mégpedig a szegényparaszti megoldás.

1945 tavaszán ugyanis az országos politikában a birtokviszonyok reformjának két típusa vetődött fel: a polgárparaszti és a már említett szegényparaszti. Az elsőt a kisgazdapárt szakértői fogalmazták meg, de a tervezet nem látott napvilágot. A két elgondolás között a különbség nem az úri birtok nagyságára vonatkozott, mert mind a kettő 100 holdban jelölte meg annak meghagyható maximumát. Az alapvető különbséget a parasztság részére kiosztható mennyiségben találhatjuk meg. A kisgazda változat szerint a földdel, felszereléssel már rendelkező árutermelő réteg tudná a régihez kapható új birtoktesteket a legjobban hasznosítani, mert szabadulva a nagybirtok versenyétől, megmarad számára az olcsó munkaerő.

A kommunista párt által kidolgozott szegényparaszti változat alapelvei közé tartozott, hogy a földreform ne tőkés fejlődés előtt tárja az eddiginél is szélesebbre a kaput, hanem a vagyonnal szemben a munkát, a kizsákmányoló paraszttal szemben a dolgozó paraszt érdekeit képviselje.

Válban már március 20-a körüli napokban brosúra alakjában megérkezett az Ideiglenes Kormány által Debrecenben kiadott 600/1945. /III. 18./ M. E. számú rendelet a földosztásról.

Mielőtt azonban ennek ismertetésére térnénk, el kell mondani, hogy miként indult meg a mindennapi élet, a nem mindennapi háború iszonyatos pusztításai után.

Március végén a Válban állomásozó szovjet egységek szinte teljesen eltávoztak a községből, csupán egy kisebb létszámú alakulat maradt vissza a faluban. Egy szakasz híradós egység az 1. sz. táblán megépített bunkerban szállásolt több hónapon át.

A régi községi elöljáróság néhány dolgozója: Lóránt Lajos megbízott vezetőjegyző, Marton Sándor és Szabó József a hivatali apparátus két tagja, valamint Nagy Lajos hivatalsegéd hamar aktivizálódott. Mindhárman hozzákezdtek az akkori igazgatási teendőkhöz és a szovjet hadsereg által kért segítség megszervezéséhez. Házról-házra járva gondoskodtak munkaerőről. Az akkori szovjet hadvezetés segítséget kért sáncárok ásásához, hóeltakarításhoz és útjavításhoz. Ugyancsak a szovjet parancsnokság kezdeményezésére az egész községben összeírták az ott található kenyér- és takarmánygabona mennyiségét, és a még létező állatállományt is.

Az élet a katonaság elvonulása után hamar megindult. Nagyon gyorsan magukhoz tértek az emberek, és kimentek a földjeikre, hogy megkezdjék a tavaszi munkát. Az állathiány miatt nehéz volt a határban a helyzet. Szerencsés gazdáknál, akiknél megmaradtak a lovak, vagy fogtak maguknak a szovjet hadsereg által szabadjára eresztett lovakat, mentek valamire. Akiknek azonban semmi igájuk nem volt, kapával igyekeztek "eltenni" a magot. Akiknek 2 lova volt, egész vagyont gyűjthetett: 1 hold felszántásáért és elvetéséért 150-200 kg búzát is adtak - állapítja meg a Historia Domus.

Az új élet beindításához az említetteknél szervezettebb keretekre volt szükség, éppen a háború utáni kusza, és nagyon szegény körülmények miatt. Április közepén megalakult az új képviselőtestület. Vállal, és a járáshoz tartozó 25 község vezetőivel a megyeszékhely kerékpáros futárok segítségével tartotta fenn a kapcsolatot. Segített az újjászervezésben a Fehérváron állomásozó szovjet hadsereg vezetősége is: rendszeres tájékoztatással igyekezett a lakosság bizalmába férkőzni. Egyidejűleg megindult a politikai pártok szervezése is. Válban csakúgy, mint szerte az ország legtöbb falvában, négy párt alakult meg: a Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt. (Említésre méltó, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronthoz tartozó ötödik pártnak, a Polgári Demokrata Pártnak nem keletkezett Válban bázisa.) Ez a mozgalmas tavasz hozta létre az új, 36 tagú képviselőtestületet, mégpedig olyan módon, hogy az imént említett négy párt 9-9 tagot delegált az új községvezetésbe. Az új községi bíró Szedlák István, az új törvénybíró Csókás Sándor lett. Mindketten 1950. októberéig, a községi tanács megalakulásáig dolgoztak választott tisztségükben.

Az 1945-ös tavaszt aki nem élte át, nem tudja, milyen egységes jóakarat, felszabadultság, alkotó öntevékenység, szűnni nem akaró tettvágy jellemezte a háborúból éppen ocsúdó magyar társadalmat. Mindenki tette a dolgát, képességei szerint a legjobban. Még a feladatok egy részét is az emberek maguk határozták meg. Válban nagyon is előrelátóan. A képviselőtestület a megalakulása után rögtön a jövőre gondolt: a felekezeti óvoda, iskola, a templom, a községi épület tatarozására. Másodjára a magyar parasztság évszázados pere megvívására: a földosztás lebonyolítására. Az épülettatarozások megszervezését a képviselőtestület okos szavakkal indokolta: "A község egyetemes érdeke, hogy az iskolák mielőbb megkezdjék működésüket." Ezért a község minden családja számára havi 5 napi közmunkát írt elő. Aki kocsival segített, azt két napra számították át.

Április első felében megalakult a Községi Földigénylő Bizottság. Elnökül id. Bukó Mihályt, jegyzőül Marton Sándort választották meg. Kettejükön kívül a bizottságnak még 24 tagja volt. Az országos rendelkezés értelmében a bizottság tagjai csak a jogos földigénylők lehettek, és arra is tekintettel kellett lenni a választásnál, hogy a szegényparasztság minden rétege számarányának megfelelően lehetőleg a legöntudatosabb, legderekabb tagjaival nyerjen képviseletet. A bizottságok túlnyomó többsége beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen nagyon nehéz körülmények között helytállt, és áldozatkészen képviselte a falusi szegénység érdekeit. A földigénylő bizottságok az országban különbözőképpen alakultak meg. A Dunántúl nagy részén, ahol a földosztás idején nem volt minden pártnak szervezete, jelentős a közigazgatás szerepe a létrehozásukban. Akármiképpen történt is a megválasztásuk a földigénylőket gyűlésre hívták össze, a tagokat ott jelölték és ott is választották meg. A választások túlnyomó többsége nyílt volt. Talán e néhány szóval jellemzett földigénylő bizottsági választás is illusztrálja: demokratikus népmozgalom keretei között alakult meg Válban is a községi bizottság, és demokratikus módon járt el, amikor terepre került, és hozzálátott a határ kikarózásához.

A váli földek felosztásánál a bizottság úgy foglalt állást, hogy elsősorban a volt gazdasági cselédek és a földnélküli zsellérek igényeit kell figyelembe venni. Ezután következhetnek a 2-3 holdas szegényparasztok, akik igény alapján 4-6 kh kiegészítő földjuttatásban részesülhettek. Ennek az alapelvnek a figyelembevételével az 1945. május 29-i adatok szerint a bizottság a földosztást a következők szerint hajtotta végre: összesen 353 család részesült földjuttatásban. Közülük 138 azoknak a családoknak a száma, kik teljesen nincstelenek voltak. Kisajátításra került összesen 2856 kh föld, és ebből 1833 kh-at osztottak ki az igénylők között. Dreher 845 kh erdeje állami tulajdonba került. Tartalékoltak 127 kh-at házhely juttatás céljára és a hadifogságban lévők részére. A község fekvését és talajviszonyait figyelembe véve, főként 2 és kisebb részében 1 kh-as parcellákban történt a földosztás. Bukó Mihály elnök a juttatott földek helyszíni kitűzési munkáit, felparcellázását a bizottság jegyzőjének és néhány vezetőségi tagjának a közreműködésével elvégezte. Kiosztották a birtoklapokat is, így a juttatottakat a helyszínen behelyezték az új birtokukba. A több évszázados birtokper pozitív véget ért.

Házhellyel nem rendelkező igénylők között 180 kb. 400 négyszögöl házhelyet alakítottak ki több mint 50 kh területen.

A háború végére a község állatállománya erősen megfogyatkozott. Összesen csupán 46 ló és 153 szarvasmarha volt a községben. A sertésállományt a hadműveletek alatt csaknem teljes egészében felszámolták. Ennek tudható be, hogy az újbirtokosok alig tudták gazdálkodásaikat beindítani, ingatlanjaikat megművelni. A községi elöljáróság hogy segítse az újgazdákat, fuvarozási vállalatot kívánt létrehozni: a megfogyatkozott állatállomány felfejlesztésével. Kereskedelmi hajlamú emberek keltek útra Vas, Zala, Tolna és Baranya megyékbe, onnan ruhanemű és termény ellenértékeként állatokat hoztak haza.

A kiosztásra került ingatlanokon lévő őszi vetést a földhözjuttatottak kézi erővel közösen aratták le, csépelték el. A termést a munkában való részvétel és az ellátásra szoruló családtagok számának figyelembevételével osztották el egymás között.

A római katolikus egyház 1945-ben igénylés alapján 19 kh szántóterületben részesült, amelyet azonban egy évvel később a földigénylő bizottság visszavont, és a hadifogságból hazatértek között osztott ki. Ugyancsak 45-ben a templom és az iskola helyreállításához pala és tetőanyagot kölcsönzött a földigénylő bizottság az egyháznak, azzal a feltétellel, hogy a kölcsönt köteles visszaadni.

Ugyancsak 1945-ben az új földhözjuttatottak nagy része megalakította a Földművesszövetkezetet. Ez a szervezet hasznosította a Dreher nagybirtok két traktorát, hogy elősegítse az igaerővel nem rendelkező újgazdák munkáját. A szövetkezet a helyi Hitelszövetkezettel együttműködve gondoskodott a mezőgazdasági kisgépeknek a földhözjuttatottak részére történő beszerzéséről. Úgyszintén a szövetkezet vette kezelésbe a pár hónapig magánkézben lévő olajütő üzemeltetését is, segítve a község dolgozóinak étolaj ellátását.

1945. május 31-én a képviselőtestület megalakította a községi választmányt, az 1886. évi XX. t. c. 51. §-a előírása alapján öt taggal.

Röviden összefogva ennyi történt Válban 1945 sorsfordító tavaszán és nyarán. A váli társadalomban beállt alapvető változásokat az 1949. évi népszámlálás adatai rögzítették. E szerint a lakosság száma 2828 fő, a gazdasággal rendelkező családok birtoknagyság szerinti megoszlása a következő:

          0-1 kh          68 család     9,9%
          1,5 kh         233 család    34,0%
         5-10 kh         254 család    37,1%
        10-25 kh         122 család    17,8%
        25-   kh           8 család     1,2%
                         _____________________

                         685 család   100,0%

Vál tehát a földosztás végrehajtásával kisparaszti községgé vált. Az agrárlakosság közel 55 százaléka az 5-25 holdas kategóriába emelkedett, és több mint 71 százaléka tartozott az 1-10 holdasok közé. (Csupán emlékeztetőül idézzük újra: 1941-ben 1-5 holddal bírt a lakosság 40 százaléka, a földnélküliek a népesség 20 százalékát tették ki.)

Az 1945-ös évhez talán még három eseményt érdemes felsorolni. Az első: május végén-június elején megszűnt a járási főszolgabírói hivatal, és helyette megszervezték a járási főjegyzői hivatalt. Ezzel szinte egy időben a községi elöljáróságot a Vajda János utca 19. számú házba helyezték, mert a régi községháza a harcok folyamán elpusztult. Ugyanebben az épületben nyert elhelyezést a rendőrőrs is. Hatóköre ekkor kiterjedt Tabajdra, Vértesacsára és Vereb községekre is.

Az első 1945 utáni országgyűlési választások november 4-én zajlottak le országszerte, így Válban is. A községben három szavazókörben járultak az emberek az urnákhoz. Válban a következő eredménnyel zárult a szavazás:

        Kisgazdapárt                    1076 szavazat
        Kommunista Párt                  219 szavazat
        Szociáldemokrata Párt            114 szavazat
        Polgári Demokrata Párt            17 szavazat
        Érvénytelen                       12 szavazat
                                         ____________

                                        1548 szavazat

Összehasonlítva a váli eredményeket az országoséval, a következő különbségek állapíthatók meg. Az első helyen országos szinten is a Kisgazdapárt végzett. Vidéken, főleg a szegényebb körzetekben a földosztás olyan nagy becsületet és tekintélyt szerzett a kommunista pártnak, hogy igen sok helyen, így Válban is feljött a második helyre, míg országosan a harmadik helyre szorult. Országosan második helyre a Szociáldemokrata Párt került. Főként a városi ipari munkásság adta szavazatát a szociáldemokráciára, hiszen nagy tradícióval rendelkező, sokáig legális, parlamenti pártként működő, szervezett erő volt. Válban az iparban és bányászatban dolgozó keresők és eltartottak aránya az egész lakosságon belül csupán 9,7 százalékot tett ki, míg a mezőgazdaságban dolgozóké és eltartottaké 76,6 százalékot. Negyedik hely jutott országosan is, helyileg is a Nemzeti Parasztpártnak. Az országos választások nyomán kialakult arányok Válra is érvényesek. A Kisgazdapárt itt is, ott is abszolút többséget szerzett, és a három baloldali párt országosan is, Válban is a szavazatok 42 százalékát kapta. Ebből a hivatalos baloldali politika azt a következtetést vonta le: mellőzhetetlen tényezővé vált az ország sorsa feletti döntések meghozatalában.

A NÉP DEMOKRÁCIA ELSŐ TÍZ ÉVE
(1946-1956)

A választások imént leírt eredményei a kommunista politikusok előtt megnyitotta az utat a későbbi türelmetlen, népellenes gyakorlat előtt. 1946-47-ben azért még a demokrácia két éve, bár a viharfelhők fel- feltűnnek a láthatáron. Politikai nehézséget okozott az országban és az életszínvonal süllyedését idézte elő a beszolgáltatás és az adófizetés magas szintre emelése. A paraszti közteherviselés az 1946. évi stabilizáció előttinél progresszívebbé vált, mértéke azonban felettébb magas maradt. A beszolgáltatási rendszer nem szűkült, sőt az 1948-49-es gazdasági évben még valamelyest bővült is. Ezzel párhuzamosan a parasztság adóterhei a világháború előttinél magasabbakká váltak. További prést jelentett a tervkölcsön jegyzés kényszere. Ez az adópolitika és a beszolgáltatás kettős hatást gyakorolt a vidékre: fékezte egyrészt a gazdagparasztság kialakulását, ugyanakkor lassította a kisárutermelés fellendítését hirdető baloldali politikai megvalósítását.

Még 1946-ban vagyunk, a faluban folynak a csendes mindennapok. Marianna-pusztán a gazdasági cselédek által alapított szövetkezet működik. Ha voltak nehézségei, azok a faluba nem igen szivárogtak le, legfeljebb ha szóbeszéd formájában. A közös gazdálkodás ténye mégis gyökeret eresztett az emberek tudatában.

Március utolsó napján megalakult a szociálpolitikai bizottság, amelynek tagjai között Szilágyi doktor is helyet kapott.

Ugyancsak 1946-ban kelt életre a Nemzeti Bizottság, amely testület még 3 évig foglalkozott a község fontos közügyeivel. A nemzeti bizottságok szerte az országban az éppen szabaddá lett településeken népi szervekként alakultak meg, amelyek a demokratikus államszervezetről más felfogást vallottak, mint a kormány. Ez gyakorlatilag azt jelenti: nem a régi törvények, hanem a népfelség alapján álltak, intézkedéseikben nem a paragrafusokra támaszkodtak, hanem a nép érdekeit képviselték. Részei voltak a hazai népmozgalomnak, "a mindannyiunktól hőn áhított népi átalakulásnak", amelynek a segítésére hívott fel mindenkit a Fejér megyei nemzeti bizottság. A nemzeti bizottságok jelentős része a közigazgatás helyreállítása után is hatalmi funkciót gyakorolt, sőt, Válban, mint láttuk, a közigazgatás helyreállítása után kelt életre. Állásfoglalásaiban, intézkedéseiben azt igyekezett képviselni: olyan új rendszert akar, amelyben a nép szervei útján közvetlenül vesz részt a hatalom gyakorlásában.

A nagy nyári munkák idején, talán éppen aratás előtt, június 16-ám Rajk László belügyminiszter látogatott Válba. Látogatását nagy propaganda előzte meg. Pestről vörös zászlókat és megafonokat hoztak. Feldíszítették a kastély homlokzatát. A kastély előtt dobogót emeltek Rajk és kísérete számára. Beszédében a belügyminiszter augusztus 1-re az új, értékálló pénzt helyezte kilátásba. A kommunista párt vezetői még demokratikusan jártak el. Délben bankettet rendeztek a volt levente otthonban, amelyre meghívták a falu vezetőit, köztük - a Historia Domus tanúsága szerint - a váli papot is.

Vál község vezetősége kivette részét a kor demokratikus pedagógiai mozgalmának a támogatásából is, amennyiben november 17-én megalakult a népi kollégiumi pártfogó testület.

A demokratikus körülmények, az értékálló forint bevezetése ellenére a nehézségek az emberek mindennapjainak részeivé váltak. Többek között a rettenetes szárazság elviselése miatt is. A Historia Domus feljegyzései szerint egész tavaszban és nyárban csak egyetlen esős nap volt. Ennek megfelelően igen hitvány termést adott a föld. A római katolikus pap 7 holdján 23 q "szem", 14 q árpa, 22,93 q zab, 30 zsák burgonya, 200 kg napraforgó termett. Ezzel szemben 1946-ra a beszolgáltatást a következő mennyiségben vetették ki: 39,50 q búza, 39,50 q burgonya, 11,81 q olajosmag, 4,60 q hús. "Lehetetlen ennek eleget tenni" - állapította meg keserűen a pap bejegyzése. És igaza volt. Ezt az adatot azért iktattuk ide, hogy az olvasónak fogalma legyen: milyen iszonyú adó- és beszolgáltatási prés alatt élt a hazai parasztság, hogy az erőltetett iparosítás ütemét a politika végre tudja hajtani.

A Historia Domus 1947. március végi bejegyzése szerint a községben elképesztően nagy volt a takarmányhiány. A széna ára mázsánként 60-80, a morzsolt kukoricáé 100-120 Ft. (Összehasonlításul: egy átlagfizetés 1947-ben 500-600 forint volt!)

Január végén Vajda János halálának 50. évfordulója alkalmának megünneplésére Vajda-bizottság alakult a faluban. Március 16-án lezajlott az ünnepség emelkedett műsorral. Németh László ny. szolgabírósági tiszt vállalta a szónoki szerepet, amelyet szép ének- és zeneszámok egészítettek ki.

Június 1-én megindult a háború miatt leállt autóbuszjárat, egyrészt Baracskára, másrészt Bicske-Budapest felé is.

A Historia Domus tudósít az 1948. március 15-i ünnepségekről is. A forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulóját Válban is a pártok, a két egyház, a két iskola közös rendezvényén ünnepelte meg a falu népe. Mindkét templomban hálaadó istentisztelet volt délelőtt 10 órakor. Utána szavalatokból és ünnepi beszédből álló ünnepség zajlott le a kultúrteremben. Az énekszámokat az egyház vegyes kara Janovich István gyógyszerész karnagy, és férfi dalárdája, Lehoczky Béla karnagy vezetésével adta elő. Az ünnepi beszédet Zsebeházi György állatorvos mondta.

A centenáriumi ünnepségek lezajlása után országosan is, Válban is megkezdődtek a megszorító intézkedések. A gazdagparasztokról, illetve azokról, akiket annak minősítettek, Rákosi Mátyás azt állította: az addigi korlátozások "meg sem kottyantak nekik", mert még mindig tovább gazdagodnak. Az MDP központi vezetőségének 1949. március 5-i ülésén az agrárpolitikában új elemként jelentkezett a türelmetlenség. A kulákkorlátozást felváltotta a kulákgazdaságok felszámolása, és a kuláklistákra középparasztok felvétele. A kulákok és gazdagparasztokká nyilvánított középparasztok ellen kifejtett "vaskéz politika" azonban visszájára fordult: parasztegység alakult ki, ezúttal nem a földesúri nagybirtokkal, hanem a Magyar Dolgozók Pártja politikájával szemben. Ez vezetett 1956-hoz és még azok a további megszorító intézkedések is, amelyekről még megemlékezünk.

A centenáriumi ünnepségek után négy hónappal, 1948 . júliusában a járási székhelyet Bicskébe helyezték át, a járási főjegyzői hivatal is oda költözött. Ezzel megszűnt a váli járás.

Elindultak az államosítások. 1950. februárjában az öt szobánál nagyobb magántulajdonban álló lakóépületeket államosították. Ugyanannak az évnek a nyarán államosították a gyógyszertárat és a malmot is. Átalakult a közigazgatás: szovjet mintára létrehozták a tanács rendszert. Megindultak az első részleges tagosítások, amelyek vidéken a visszaélések melegágyaivá váltak. Földrendezéssel megoldódott a Vértesaljai Állami Gazdaság Gyűrűsalja puszta üzemegységének a kialakítása, a Zalka Máté tsz területének az egy tagba történő kiformálása, valamint a Bányavölgyi Sertéstenyésztő Vállalat részére Vál határában lévő ingatlanok területi összevonása. Úgyszintén 1950-ben került megszervezésre a váli mezőgazdasági gépállomás, amelynek központja a kastély épülete volt.

A már említett központi rendelkezések nyomán 1950 és 1956 között az egyéni gazdálkodóknak fokozott adóterheket és beszolgáltatási kötelezettségeket írt elő a rákosista agrárpolitika. Ezek terhe alatt 35 új földhözjuttatott megvált a földosztás során kapott ingatlanától és a környező állami gazdaságokban és üzemekben keresett magának munkát. Az adóztatási és begyűjtési kötelezettség progresszív volta különösen a 15 kh feletti egyéni gazdálkodókat sújtotta keményen (az úgynevezett "kulákokat"). Csak egy rossz gazdasági év kellett, és önhibájukon kívül nem tudtak eleget tenni a rájuk kivetett kötelezettségeknek.

A Historia Domus 1949-52 közötti bejegyzései szerint a gazdagparasztok közül elvitték Bencsik Károlyt, Keresztes Bénit, Kolozsváryékat pedig kitelepítették. Gyűrűspusztai lakásuk és a kápolna is elpusztult. Amikor megszűnt a kitelepítés, visszajöttek Válba. Bartitzné adott nekik egy szobát, és a falu élelmezte őket. Kolozsváry hamarosan meghalt, felesége Budapestre albérletbe költözött.

Történt egy kísérlet termelőszövetkezet alakítására Válban. 1956. április 4-én megalakult az Április 4. szövetkezet 12 taggal 180 kh földdel. Ez a tsz azonban 1956 novemberében feloszlott.

1956 ŐSZE VÁLBAN

1956. október 23-án és az azt követő napokon Válban éppen úgy, mint más magyar falvakban rend és nyugalom volt az uralkodó hangulat. Éppen ez a nagy vidéki zavartalan csend a legfőbb bizonyítéka annak, hogy semmi előkészítés nem történt a forradalom kirobbantására, mint ahogyan azt a kádárista történetírás állította. A robbanás kitörését a rákosista agrárpolitika okozta, amely - mint említettük -, egységfrontot kovácsolt a kommunista megszorító intézkedésekkel szemben.

Október 26-án az esti órákban Felcsút községből érkezett egy 30-40 főnyi, forradalmár jelszavakat hangoztató csoport, és ez megbolygatta a község addig békés hangulatát. Ittas és megtévesztett emberekből álló csoport csatlakozott hozzájuk, és néhány olyan egyén is, akiket személyi bosszú vezetett. A legfőbb szálka az emberek szemében Válban is, és szerte az országban az ötágú vörös csillag által szimbolizált politika volt. Érthető hát, hogy a népharag első számú célpontja a váli temetőben felállított szovjet hősi emlékművön lévő csillag volt, amelyet le is vertek.

Másnap, október 27-én páttagokból és megbízható személyekből fegyveres polgárőrséget szerveztek, a község középületeinek: a postának, a gyógyszertárnak, az üzleteknek, a malomnak, a terményraktárnak a megóvására, valamint a községben a rend és nyugalom biztosítására. Ez az őrség még jó darabig működött az elkövetkező hetekben is.

Az október végi napokban két falugyűlést tartottak Válban. Az elsőt a falu lakosainak a kívánságára hívták össze október 27-én. Tájékoztatást kértek az emberek az éppen aktuális helyzetről. Ezt meg is kapták, és egyben felhívták a figyelmüket a rend és a fegyelem megtartására. A második gyűlést október 30-án tartották, és ezen megalakult a váli nemzeti bizottság, amely felidézte a 45-ös demokratikus népi szervezetet. A bizottságnak csupán a megválasztására került sor, aktív tevékenységet nem fejtett ki, nyilván nem volt rá ideje.

A tanács végrehajtó bizottságának apparátusa a titkár vezetésével mindvégig a helyén volt. A titkár és a terményraktár felelőse akadályozta meg, hogy érdiek elvigyék a 85 vagon kenyérgabonát. Sikerült a terményraktár teljes készletét megmenteni.

Nem sokkal a forradalom leverése után, már november 9- én helyreállították a temetőben a szovjet hősi emlékművet.

A kereskedelmi élet beindulásáig is sikerült a községet áruval ellátni a székesfehérvári és budapesti nagykereskedelmi vállalattól a Földművesszövetkezet kocsija hozta Válba a szükséges árut. A november első hetében megmutatkozó felvásárlási láz ellenére alapvető közszükségleti cikkekben és élelmiszerekben az ellátás zavartalan volt.

A községből az októberi forradalom után összesen hárman távoztak el az országból. Elsőként Bilszki Károly, aki a csillagot leverte. Tartva a megtorlástól nyugatra menekült, Franciaországban bányában talált munkát. Honvágy 8 év után hazahozta a falujába. Ketten, akik szintén eltávoztak, nem járultak hozzá nevűk közzétételéhez, mivel ma sem tartózkodnak itthon. Egyikőjük azonban gyakran látogat haza. Van valami nem mindennapi módon megható a vidéki emberek hűségében. A föld bizonyára nagy megtartóerő. Országos szinten is az a jellemző adat ami Válban is történt: paraszt emberek nem hagyták itt a hazájukat, csak kényszer következtében.

NÉHÁNY ADAT AZ 1956 UTÁNI IDŐSZAKBÓL
(1957-1972)

A legnehezebb dolog napjaink történetének krónikása lenni, mert még nincs meg az a történelmi távlat, amely szükséges a részrehajlás nélküli értelmezéshez. Ha csupán adatokat ad közre a történész a közlemúltra vonatkozóan, akkor talán négy címszó köré tudná azokat csoportosítani: az iparfejlesztés és munkaerő, az infrastruktúra kiépítése, a természeti katasztrófák és a kultúra fejlődése köré.

A Historia Domus 1969. januárjában megállapította, hogy fokozódik Válból a munkaerő elvándorlása. Mind többen és többen járnak dolgozni Budapestre és környékére. A munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok pedig autóbusszal szállítják a munkásokat háztól-házig, ami a bejáróknak igen nagy könnyebbség, mert pl. háromnegyed óra alatt Budafokon vannak a váliak. Abban reménykedett a jegyzetkészítő: talán a jövő útját egyengeti ez a megoldás, mert gátat vethet a tömeges elköltözésnek.

Még ugyanabban az évben szerény ipari üzem is telepedett Válba: a Fővárosi Ruhaipari Vállalat egy részlege, az esernyőgyár. 39 nő kapott itt munkalehetőséget, ők szerelték fel az esernyővázakra az anyagot. És ez a maroknyi asszony 90 milliós forint értéket termelt évente.

Nem sokkal az esernyőgyár alapítása után, mindössze három évvel később a budapesti Csavaripari Vállalat 3. sz. gyárának csomagoló részlege is Válban talált otthonra. Igaz, mindössze 10 munkással indult, mégis lakosságmegtartó szerepet szántak neki.

A váli infrastruktúra is egy kicsit modernebbé vált a hatvanas években, egy kicsit közelítette ha nem is a városi, de legalább a mezővárosi színvonalat. 1961. májusában cukrászda és eszpresszó nyílt a külső utcában, amelyhez kifőzde is csatlakozott. Ez utóbbiban ebédet is lehet előfizetni. Mindkét vendéglátó létesítménynek nagy a látogatottsága.

Ugyanabban az évben, 1961. októberében elkészült a falun keresztülvezető műút Kajászóig, és a bekötőút a Mélyútban a templom mellett a dombig.

Két évvel később, 1963-ban a faluban átszerelték a villanyhálózatot: dúcokat és vezetékeket cseréltek. Csak azokba a házakba kötötték vissza az áramot, amelyekben kifogástalan állapotban volt a villanyvezeték. A modernizálás igen fontos részét képezte az egyre sokasodó elektromos háztartási készülékek biztonságos működtetésének.

A hetvenes évek második felében, pontosabban 1968-ban hozzákezdetek a bekötőút rendbehozásához, amely abban az esztendőben még csak a templomig készült el. Egyidejűleg hozzáláttak a belső út építéséhez szükséges kő kihordásához is. Befejezéséhez közeledett a halastó kiképezése. A Szent János szobornál található hídnál egy markoló megkezdte a bekötő csatorna kiárkolást a tóba.

Egy évvel később, 1969-ben megkezdődött a külső faluban az orvosi lakás és rendelő átépítése.

Még ugyanannak az évnek a közepén kezdetét vette a kastély külső restaurálása. Az Országos Műemléki Felügyelőség részéről Szlaterics Gyula volt a munkálat vezetője. Október végére már el is készült a tatarozás.

Kenyérboltot is kapott a falu, ugyancsak 1969-ben.

Az 1956 utáni 15 évben két kemény természeti katasztrófa is érte a községet. Az első 1963. májusában, amikor már a második árhullám vonult végig a váli völgyön. Első a januári enyhüléskor volt. Akkor elöntötte a folyó a réteket és kikezdte a tsz-nek 28 vagon kukoricáját, amelyet leadott a Terményforgalmi Vállalatnak. A katonaság sürgősen elszállította. A második és nagyobb árvíz az olvadással következett be. A Burgondián, mint egy hatalmas zuhatag rohant le az ár. Négy-öt ágból összefolyva a zárógátakat is kikezdte és alámosta a házakat. Az alacsonyabban fekvő házakat ki kellett üríteni. A folyó a Szent János szobornál is kilépett a mederből. Három napig nem lehetett közlekedni. Éjjel-nappal kocsi állt a hősi szobornál és szállította ide-oda az embereket. Az öregek olyan korábbi árvízről is mesélnek, amikor az alcsúti kastély tavából a hattyúk leúsztak Válba.

Az aszály és a kiütött járvány: a száj- és körömfájás kétségbeejtő helyzetet teremtett a faluban 1968. júliusában. Az az esztendő mind nehezebbnek mutatkozott. Az elmúlt nyár óta tartott a szárazság. Hó nem volt. Sár nélkül járták meg az őszt és a tavaszt. Egy számottevő eső volt csak tavasszal, 40 mm körül. Most már minden kiszáradt. Egyedül a szőlő bírja még, ami nagyon szép. Kukorica nem lesz. Van burgonya, amely ki sem virágzott. Mindenki fogyasztja az állatokat, mert nem lesz etetnivaló. Mindehhez hozzájárul a száj- és körömfájás a környéken, de az elmúlt héten nagy méreteket öltött a sertés állományban a faluban is. Ahol kitört a betegség, azokat a házakat lezárták, körülkerítették és őrt állítottak. A hét végére már olyan mértéket öltött, hogy nem volt apparátus a lezáráshoz. Azokról a helyekről, ahol kiütött a vész, a beteg és egészséges jószágokat egyaránt elvitték a tsz telepére. 18 forinttal fizették ki az állatokat, így a kár egy része az embereknek megtérült. Valaki azt mondta: a veszteség felér az alföldi árvíz kárral. Voltak, akik elkeseredésükben birokra akartak kelni az elvivőkkel.

A hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji kulturális életet is a felfutás jellemzi. Vajda János emléke a falu életében gyakran megjelenik és felhívja Válra a hazai közvélemény figyelmét. 1961. május 7-én országos ünnepség keretei között megnyitották az újrarendezett Vajda múzeumot. Az odavezető rossz utat az előző nap legyalulták, hogy az autók ki tudjanak menni. Az éjszakai bőséges májusi eső azonban a port feláztatta, így rosszabb lett, mint volt. A sok autó és autóbusz csak a templomig jutott el, és ott letáborozott. Az emberek meg gyalog indultak az emlékházhoz. (Ez az esemény is olyan, mintha Vajda mostoha sorsa folytatódnék utóéletében is: semmi nem ment könnyen, igazán sima úton soha nem járt, a boldogság nem jutott osztályrészül, és rettenetes szegényen halt meg. Az irodalomtörténet sem tartja számon az őt megillető helyen, a ház, amelyben felnőtt, többször volt elhanyagolt állapotban.)

A hatvanas években fellendült az iskolaügy is. 1961. áprilisában fontos döntés született: a kastélyban mezőgazdasági szakiskola létesült. A döntésben oroszlánrésze volt Papp Imrének, az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnökének. Neki köszönhető a kastély megmentése is. A restauráláshoz felhasznált összegeket ő biztosította. Vál műemlékeit nagyon szerette.

Nemsokára sor került a régi iskola modernizálására is. 1964 végén bontották le a volt katolikus iskola saroképület részét. Lebontották a keresztet is, amelyet a templom teraszán állítottak fel újra. Egy évvel később, 1965. december 15-én adták át rendeltetésének az új iskolát. A templom téri kútnál nagy földhányások éktelenkedtek sokáig, mert onnan vezették a vizet az iskolába.

A modernizálódó infrastruktúra, a tv, a rádió, a hírközlés széleskörű terjedése, az időnként ismétlődő Vajda-emlékezet, a közlekedés gyorsulása, nagyobb nyilvánosságot biztosított a falunak. Négy újságcikk jelent meg 1970-72 között Válról. 1970. július 9-én a Műemlékvédelem c. folyóirat hozta le Horváth Kálmán plébános cikkét "Vál műemlékei" címmel. A cikknek nagy visszhangja lett. Sok levél érkezett és mind több kiránduló nézte meg a falut. Egy évvel később ismét megjelent egy újságcikk a faluról. A megyei lap 1971. március 13-i száma közölte Balogh József: "Mit rejt a váli föld" c. cikkét. Ezzel kapcsolatban a megyei múzeum két munkatársa járt a plébánián és kért segítséget a leletek megmentéséhez. A boltnál talált Zsigmond-kori pallost elvitték restaurálásra, és segélyt helyeztek kilátásba a kör alakú udvari pince megmentéséhez. Vajda halálának 78. évfordulójáról az egész ország megemlékezett. A "Nők Lapja" 1972. március 17-i száma kétoldalas, fényképes riportot készített Válról. A Fejér megyei Hírlap ünnepi számot szentelt Vajda Jánosnak. A rádióban és a televízióban megemlékezések hangzottak el. A falu ünnepi tiszteletadása január 21-én volt a költő váli szobránál.

Talán még egy újságírótól származó adatsort érdemes lezárásul ide iktatnunk. A falu kulturális életéhez okos kiegészítésül szolgál. Balogh József székesfehérvári újságíró 1973. áprilisában riportot akart készíteni a váli postáról. E célból kérdőíveket küldött a faluba, hogy a posta vezetői töltsék ki. Az onnan nyert adatok tanulságos képet adnak a község hetvenes évekbeli arculatáról. Ezek szerint a faluban 750 ház volt, a lakosság száma pedig 2615 főt számlált. 336 nyugdíjas 252.600 forint nyugdíjat kapott. 449 rádió és 424 tv vevőkészülék működött a faluban. A megyei lapnak 92 előfizetője volt, ezen kívül 7 napilap, 92 hetilap és folyóirat járt Válba.

*

Ennyi adatot és tényt sikerült a történésznek felkutatni és közzétenni. Jól tudja: a községtörténet hiányos és nem tudja befejezni sem, mert a történelem mindig befejezhetetlen. A tegnap már história, a holnap még jövő. Az összefoglalást készítő nem is váli születésű, mégis olyan ember, aki a munka során azonosulni tudott a váli emberekkel, akit megfogott a táj szépsége, és aki most már hóttig hurcolja szívében a falu lelkiségét.