I. ERDÉLY AZ ŐSKORBAN ÉS AZ ÓKORBAN


FEJEZETEK

Erdély őskorával, ókorával és népvándorláskorával foglalkozó tanulmányok és monográfiák témakörök szerint csoportosítva megtalálhatók: BANNER J.–JAKABFFY I., A Közép-Dunamedence régészeti bibliográfiája (Bp. 1954); UŐK, 1954–1959 (Bp. 1961); UŐK, 1960–1966 (Bp. 1968); JAKABFFY I., i. m. 1967–1977 (Bp. 1981) köteteiben. A régi irodalom és a kéziratos munkák kitűnő összefoglalása: TORMA KÁROLY, Repertorium Dacia régiség- és felirattani irodalmához (Bp. 1880).

A dákokra és Daciára vonatkozó görög és latin forráshelyek teljes, de nem mindig hibátlan szöveget nyújtó gyűjteménye román fordítással együtt az Izvoare privind istoria României I. (Bucureşti 1964), II. (Bucureşti 1970) kötetekben olvasható. A Dacia határain kívül előkerült feliratos forrásokat DOBÓ ÁRPÁD gyűjteménye tartalmazza: Inscriptiones extra fines Pannoniae Daciaeque repertae ad res earundem provinciarum pertinentes (Bp. 19754).

Jól használható D. M. PIPPIDI szerkesztésében készült Dicţionar de istorie veche a României (Bucureşti 1976.) A romániai régészeti kutatásokat és leleteket 1970-ig összefoglalták: G. B. FEDOROV–L. L. POLEVOJ, 1973).

A régészeti közleményeket tartalmazó legfontosabb régi folyóiratok: AF Évk. 1–18, 1888–1916; AVSL 1843–1915, Dolg. ENM 1910–1919, EM 1859–1945, EME Évk. 1874–1914, EME Ekv. 1–17, 1906–1943, HTRÉ 1–22, 1880–1913, SzNM Ért. 1890–, TR Ért. 1–10, 1878–1884, és 1–33, 1885–1917. A ma megjelenő legfontosabb központi folyóiratok: Dacia; SCIVA; StC; a területi folyóiratok: AMN, AMP, Aluta (Sepsiszentgyörgy-Sf. Gheorghe), Apulum (Alba Julia), Banatica (Reşiţa), Crişia (Oradea), Cumidava (Braşov), Marisis (Tîrgu Mureş), Marmatia (Baia Mare), Sargetia (Deva), Satu Mare, Studii şi Comunicări (Satu Mare), Studii şi Comunicări (Sibiu), Tibiscus (Timişoara), Ziridava (Arad).

1. ERDÉLY ŐSKORA

Az erdélyi őskor kutatásának gyökerei a 19. századba nyúlnak. Az előzmények azonban régebbiek, hiszen már 1726-ban megalakul a nagyenyedi Bethlen Kollégium archeológiai és numizmatikai gyűjteménye. Az igazi kezdetet viszont az Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde c. brassói folyóirat megindulása jelzi (1845-től négy kötet, s folyamatosan 1853-tól), majd 1874-től a kolozsvári Erdélyi Múzeum. 1876-ban jelenik meg az első fontos összefoglalás, C. GOOSS, Chronik der archaeologischen Funde Siebenbürgens címmel a brassói folyóiratban, de az 1869-ben indult budapesti Archaeologiai Értesítő kötetei is hírt adnak erdélyi leletekről. ORBÁN BALÁZS a Székelyföld leírásában (1868-tól) őskori emlékeket is említ, többnyire persze földvárakat. 1899-től a kolozsvári egyetemen régészeti oktatás is folyik, 1900-ban pedig OROSZ E. már századvégi kutatásait összegzi a Szolnok-Doboka megye őskori {548.} leleteinek repertóriumában. A századelő az erdélyi őskori kutatás fénykora lesz. KOVÁCS I. ásatásai Apahidán, Marosvásárhelyen, Mezőbándon őskori anyagot hoznak, LÁSZLÓ F. 1907–1913 között feltárja az erősdi települést. 1910-ben megindul a kolozsvári múzeum Dolgozatok c. kiadványa, amelyben KOVÁCS I. közli ásatásait. 1909-ben jelenik meg Bécsben J. MARŢIAN erdélyi régészeti repertóriuma, 1920-ban ennek bővített változata. ROSKA M. az Ősrégészet kézikönyvében (II. Cluj-Kolozsvár 1927) az erdélyi neolitikum első vázlatát adja. Dolgozatai, mint LÁSZLÓ F. publikációja is, a bukaresti Dacia c. folyóiratban találnak helyet. V. PÂRVAN nagy művében (1926) áttekinti az erdélyi őskori anyag egy részét. 1933-ban összegzi, sok tévedéssel, H. SCHROLLER Erdély kő- és rézkorát, 1936-ban pedig C. S. NICOLĂESCU-PLOPŞOR az őskőkori leleteket. 1933-as I. NESTOR összefoglalása is a romániai őskori anyagról. Kiemelkedő munka ROSKA M. repertóriuma (1942), akinek fontos dolgozatai jelentek meg a kolozsvári Közleményekben is. Erdély őskori képének alapos megrajzolása azonban csak a II. világháború után következik be.

Az általános művek közül elavultnak tekinthető Istoria Romîniei I. (Comuna primitivă), red. C. DAICOVICIU (Bucureşti 1960), amelynek összképe azonban átkerül a későbbi összefoglalásokba. Ezek közül hasznos D. BERCIU, Zorile istoriei in Carpaţi şi la Dunăre (Bucureşti 1966), ill. angol változata: Romania before Burebista (London 1967). G. B. FEDOROV–L. L. POLEVOJ idézett munkája 1970-ig tekinti át az újabb román régészeti kutatást, s sok tekintetben jobban használható, mint E. CONDURACHI–C. DAICOVICIU, Rumänien. Archaeologia Mundi (Genf 1972) képeskönyve. Még mindig nélkülözhetetlen ROSKA M. említett műve, Erdély régészeti repertóriuma I. Őskor (Kolozsvár 1942).

Alábbiakban csak a fontosabb, főleg újabb őskori irodalmat idézzük, egyébként az összefoglaló munkák bibliográfiájára támaszkodhat az olvasó.

A palaeolitikum adatait összeállította C. S. NICOLĂESCU-PLOPŞOR, Le paléolithique en Roumanie (Dacia 5–6, 1935–36), az Istoria Romîniei megfelelő helyein már az újabb ásatási eredmények is szerepelnek, ezek lényegében azonos összefoglalása ugyancsak tőle: Das Paläolithnikum in Rumänien (Arch. Aust. 31, 1962, irodalommal). Legújabban: V. PĂUNESCU, Evoluţia uneltelor şi armelor de piatră cioplită descoperite pe teritoriul României (Bucureşti 1970). Az erdélyi lelőhelyek katalógusát közli JUNGBERT B., Repertoriul localităţilor cu descoperiri paleolitice din Transilvania (AMN 15, 1978; 16, 1979). A rakovicai chopperről I. PAUL, Un cioplitor atribuit paleoliticul inferior descoperit în jud. Sibiu (SCIV 24, 1973). A kvarcit moustière-i meglétéről a W 3-ig M. CÂRCIUMARU, Cîteva aspecte privind oscilaţiile climatului din pleistocenul superior în sud-estul Transilvaniei (SCIV 24, 1973), palynológiai adatok alapján. Kronológiára, klímára társszerzőkkel írott dolgozatai a SCIVA 26/3 és 28/2 kötetében.

A Vaskapu környéki epipaleolitikum fejlődéséről teljes képet nyújt V. BORONEANŢ, A. BOLOMEY és M. CÂRCIUMARU (Dacia 17, 1973). A román kutatás jelentős részét is áttekinti D. SREJOVIĆ, The Roots of the Lepenski Vir Culture (Arch. Iug. 10, 1969).

A neolitikum általános képéhez R. TRINGHAM, Hunters, Fishers and Farmers of Eastern Europe (London 1971), V. DUMITRESCU megjegyzéseivel: A propos d’une nouvelle synthèse concernant l’époque néo-énéolithique du sud-est et du centre-est de l’Europe (Dacia 17, 1973). Ma már alig használható – különösen Erdélyre – D. BERCIU, Contribuţii la problemele neoliticului în Romînia în lumina noilor cercetări. É. n. [1961] c. munkája.

A bácstoroki ásatásról N. VLASSA, Cea mai veche fază a complexului cultural Starčevo-Criş în România I. (AMN 9, 1972), akinek munkái összegyűjtve, kötetben is megjelentek: Neoliticul Transilvaniei (Cluj-Napoca 1976). A korai rézleletekre is UŐ és K. HOREDT, Die ältesten neolitischen Kupferfunde Rumäniens (JRGZ 60, 1976). A Körös-kultúrára még E. COMŞA, Unele problemele ale culturii Criş (Aluta 1, 1974).

Tordosra: ROSKA M., Erdély újabb kőkora (Az ősrégészet kézikönyve II. Cluj-Kolozsvár 1927. 399 skk) és UŐ, A Torma Zsófia-gyűjtemény (Kolozsvár 1941). A vonaldíszes kerámiára: {549.} E. COMŞA, Quelques nouvelles données sur la culture à céramique rubanée en territoire roumaine (Alba Regia 12, 1972), Dudeşti-re való utalással. A Boian-kultúrára szintén E. COMŞA, Cultura Boian în Transilvania (SCIV 16, 1965) és UŐ, Istoria comunităţilor culturii Boian (Bucureşti 1974).

A festett kerámiás csoportokra ROSKA M., Az erdélyi őskori festett agyagművesség (Közl. ENM III–1, 1943), valamint N. VLASSA gyűjteményes kötetében. Legújabban MAKKAY J., A magyarországi neolitikum kutatásának új eredményei (Budapest 1982). Petreşti-re H. SCHROLLER, Die Stein- und Kupferzeit Siebenbürgens (Berlin 1933); az újabb kutatás: I. PAUL, Der Forschungsstand über die Petreşti Kultur (AUSAV 17, 1969); Periodizarea internă a culturii Petreşti etc. (Studii şi comunicări 20, 1977); Der gegenwärtige Forschungsstand zur Petreşti-Kultur (PZ 56, 1981). A Tiszapolgár-kultúráról N. VLASSA cikkezett, összefoglalóan KUTZIÁN I., The Early Copper Age Tiszapolgár Culture in the Carpathian Basin (Budapest 1972); újabb adatok: D. RADU–N. MOIŞ, Aşezarea neolitică de la Călata (AMN 10, 1973), V. PROTOPOPESCU, Raport asupra săpăturilor arheologice de la Corneşti etc. (CA 1, 1975); D. RADU–N. FEURDEAN, Aşezarea neolitică de la Gîrbău (AMN 14, 1977); Z. KALMAR, Descoperiri eneolitice de la Gilău (AMN 17, 1980).

A marosdécsei anyagok értékelése új, de lényegében KUTZIÁNra támaszkodik. Időközben hasonló, de kronológiailag eltérő képet körvonalazott A. DODD-OPRIŢESCU, Les éléments steppiques dans l’énéolithique de Transylvanie (Dacia 22, 1978). A Bodrogkeresztúr-kultúrához N. VLASSA munkája és SZÉKELY Z., Descoperiri din neoliticul tîrziu în aşezarea de la Reci (SCIV 15, 1964), valamint KUTZIÁN I., The Copper Age Cemetery of Tiszapolgár-Basatanya (Budapest 1963, passim). Itt kell megjegyeznünk, hogy a román kutatásban a Szakálhát- (ill. Tisza-), Tiszapolgár-, Bodrogkeresztúr-kultúrát Tisa I, II és III névvel jelölik.

Erősdre LÁSZLÓ F., Ásatások az erősdi őstelepen (Dolgozatok 5, 1914), aztán SCHROLLER említett műve, s V. DUMITRESCU, Betrachtungen zur chronologischen Ansetzung der Cucuteni-Kultur im Verhältnis zu den Nachbarkulturen (AUSAV 17, 1969), E. ZAHARIA, Date preliminare despre rezultatele săpăturilor de la Ariuşd 1968–1973 (Studii şi comunicări 1973).

A kései korszakról P. ROMAN, Strukturänderungen des Endäneolithikum im Donau-Karpaten-Raum (Dacia 15, 1971). Átmenet és korai bronzkor: S. MORINTZ–P. ROMAN, Aspekte des Ausgangs des Äneolithikums und der Übergangstufe zur Bronzezeit im Raum des Niederdonau (Dacia 12, 1968) és P. ROMAN, Cultura Coţofeni (Bucureşti 1976). Összefoglalóan K. HOREDT, Die Kupferzeit in Transilvanien (Apulum 7, 1968).

A Folteşti III–Zăbala (Căţelu Nou-Zăbala)-kultúrára SZÉKELY Z., Contribuţii la cunoaşterea epocii bronzului în sud-estul Transilvaniei (SCIV 22, 1971). Glina III–Schneckenbergre A. PROX, Die Schneckenbergkultur (Kronstadt 1941); G. BICHIR, Beitrag zur Kenntnis der frühen Bronzezeit im Südosttransilvanien und der Moldau (Dacia 6, 1962). Jigodin-kultúra: P. ROMAN et alii, Cultura Jigodin (SCIV 24, 1973). Ciomortan-kultúra: SZÉKELY Z., idézett művében a SCIV 22. kötetében és UŐ, Cultura Ciomortan (Aluta 1, 1970); T. I. MUSCĂ, Unele observaţii în legătura cu fenomenul cultural Ciomortan (Apulum 17, 1979).

A Wietenberg-korszakra K. HOREDT, Die Wietenbergkultur (Dacia 6, 1960); D. POPESCU, Die frühe und mittlere Bronzezeit Siebenbürgens (Bucureşti 1944); BÓNA I., Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstliche Beziehungen (Budapest 1975). A névadó lelőhely: K. HOREDT–C. SERAPHIN, Die prähistorische Ansiedlung auf dem Wietenberg bei Şighişoara-Schässburg (Bonn 1971). A kultúra korai, Ottomány-szakaszára: N. CHIDIOŞAN, Beiträge zur Kenntnis der Wietenbergkultur im Lichte der neuen Funde von Derşida (Dacia 12, 1968); összefoglalóan: UŐ, Contribuţii la istoria tracilor din nord-vestul României. Aşezarea Wietenberg de la Derşida (Oradea 1980) és G. LAZAROVICI–Z. MILEA, Săpături arheologice la Bădeni (AMN 13, 1976); G. LAZAROVICI, Sondajul arheologic de la Deuş (Apulum 9, 1971). Temetőkre: I. ANDRIŢOIU, Cimitirul de incineraţie din epoca bronzului de la Deva (SCIVA 29, 1978). A kultúra kései szakaszára: T. SOROCEANU–M. ISTRATE, Faza finală a culturii Wietenberg (Studii şi {550.} communicări 21, 1981); D. POPA–D. COMŞA, Cercetările arheologice de la Aţel (Studii şi communicări 21, 1981); T. SOROCEANU–A. RETEGAN, Neue spätbronzezeitliche Funde im Norden Rumäniens (Dacia 25, 1981). Későbbi korszakokra is összefoglalóan: K. HOREDT, Problemele ceramicii din perioada bronzului evoluat în Transilvania (Studii şi communicări 13, 1967).

Monteoru-kultúra Csík és Háromszékben: M. FLORESCU, Civilisation de Monteoru en Moldavie (Dacia 9, 1965); E. ZAHARIA, Probleme ale epocii bronzului în sud-estul Transilvaniei (Aluta 1, 1970). A Tei-kultúrára D. POPESCU imént idézett munkája és V. LEAHU, Cultura Tei (Bucureşti é. n.). Noua-kultúra: E. ZAHARIA, Das Gräberfeld von Balinteşti-Cioinagi etc. (Dacia 7, 1963); A. C. FLORESCU, Sur les problèmes du Bronze tardif etc. (Dacia 11, 1967); T. SOROCEANU, Descoperirile din epoca bronzului de la Obreja (AMN 10, 1973) lelőhelykatalógussal. Itt jegyzem meg, hogy nemigen tudtam mit kezdeni S. MORINTZ, Contribuţii arheologice la istoria tracilor timpurii (Bucureşti 1978) erdélyi vonatkozású adataival.

A fémleletekre (a későbbiekre is) összefoglalóan M. PETRESCU-DÎMBOVIŢA, Depozitele bronzuri în România (Bucureşti 1977), valamint MOZSOLICS A., Bronzefunde des Karpatenbeckens (Budapest 1967); UŐ, Goldfunde des Depotfundhorizontes von Hajdúsámson (BRGK 46–47, 1965–66); UŐ, Bronze- und Goldfunde des Karpatenbeckens (Budapest 1973).

A halomsíros kultúrára: K. HOREDT, Einflüsse der Hügelgräberkultur und der Velaticer Kultur in Siebenbürgen (Germania 45, 1967); SZÉKELY Z., Cultura mormîntelor tumulare în sud-estul Transilvaniei (SCIVA 28, 1977); T. SOROCEANU, Beiträge zur Bronzezeit am Unterlauf des Mureş (Dacia 21, 1977). A dévai, vajdahunyadi „Koszider”-anyagot I. ANDRIŢOIU, Contribuţii la cunoaşterea culturii Otomani din sud-vestul Transilvaniei (AMN 15, 1978) tévesen az Ottomány-kultúrához sorolta.

A Noua közjáték utáni Gáva időszakra LÁSZLÓ A., Consideraţii asupra ceramicii de tip Gáva etc. (SCIVA 24, 1973); E. ZAHARIA, Remarques sur le Hallstatt ancien de Transylvanie (Dacia 9, 1965); SZÉKELY Z., Aşezări din prima vîrsta fierului în sud-estul Transilvaniei (Braşov 1966); G. I. SMIRNOVA, Complexele de tip Gáva-Holihrady – o comunitate cultural istorică (SCIVA 25, 1974).

A Gáva-kultúra utáni időszak, ill. a Basarabi-kultúrára: K. HOREDT, Hallstättische Tierfiguren aus Lechinţa de Mureş (Dacia 7, 1963)–(Dálya-horizont Erdélyben?) és A. VULPE, Zur mittleren Hallstattzeit in Rumänien (Dacia 9, 1965), valamint H. CIUGUDEANU, Cultura Basarabi pe teritoriul judeţului Alba (Apulum 14, 1976) és T. I. MUSCĂ, Interpretări arheologice (Apulum 18, 1980). A korai (hagyományosan kimmernek nevezett) és kései szkíta anyagra ROSKA M., Der Bestand der skythischen Altertümer Siebenbürgens (ESA 11, 1936), FERENCZI I. közleményei a csombordi temetőről az AMN 2, 3, 4, 6, 8. kötetében, valamint A. VULPE, Archäologische Forschungen und historische Betrachtungen über das 7. bis 5. Jh. im Donau-Karpatenraum (Mem. Ant. 2, 1970) és Zur Chronologie der Ferigile-Gruppe (Dacia 21, 1977). Nehezen követhető I. H. CRIŞAN, Once more about the Scythian Problem in Transylvania (Dacia 9, 1965), az erdélyi szkíta anyagnak a Basarabi-kultúrával való kezdetére mégis itt kerülnek elő fontos adatok. Újabb korai leletekre Kolozsból és Beszterce-Naszódból: G. MARINESCU, Die jüngere Hallstattzeit in Nordostsiebenbürgen (Dacia 28, 1984). Kronológiailag eltévesztett V. VASILIEV, Die Skythengruppe in Siebenbürgen (Apulum 14, 1976) dolgozata, valamint ezt és más dolgozatait is összefoglalva: Sciţii agatîrşi pe teritoriul României (Cluj-Napoca 1980).

A La Tène időszak irodalma a hetvenes években jelentősen gyarapodott: I. H. CRIŞAN, Contribuţii la problema celţilor din Transilvania (SCIV 22, 1971); UŐ, Das Keltenproblem in Siebenbürgen (Arh. Roz. 23, 1971); V. ZIRRA, Beiträge zur Kenntnis des keltischen Latène in Rumänien (Dacia 15, 1971); UŐ, La nécropole La Tène d’Apahida (Dacia 20, 1976). A Vekerzug-csoport erdélyi továbbélésére: I. H. CRIŞAN, Die Anfänge der Latènezeit bei den Geto-Dakern (Dacia 22, 1978; Marisia 7, 1977); UŐ, Mormîntul celtic de la Fîntînele-Livada (SCIVA {551.} 26, 1975); beolvadására, ill. keltizálódására: V. ZIRRA, The Decorated Celtic Pottery of Transylvania (Dacia 22, 1978). Újősre: Şt. DANILA, Primele săpături arheologice în necropola de epocă La Tène de la Fîntînele (SCIVA 29, 1978).

A dák ezüstleletekről összefoglalóan K. HOREDT, Die dakische Silberfunde (Dacia 17, 1973), aki szerint a szarmata kapcsolatok túlságosan távoliak. Ennek kérdése igazában már nem tartozik fejezetünkhöz.

2. A DÁK KIRÁLYSÁG

A dák királyság új, részletes monográfiája H. DAICOVICIU, Dacia de la Burebista la cucerirea romană (Cluj 1972), ahol a régebbi irodalom csaknem minden vonatkozásban megtalálható. A görög és római importtárgyak hasznos összeállítása ennél újabb keletű: I. GLODARIU, Dacian Trade with the Hellenistic and Roman World (BAR Suppl. Series 8, London 1976). I. H. CRIŞAN, Burebista and his time (Bucureşti 1978) a címben jelzett korszak részletes feldolgozását kísérli meg, a források beható elemzését azonban sokszor spekulációkkal helyettesíti.

Nemcsak nyelvészeti szempontból fontos összefoglalás I. I. Russu, Die Sprache der Thrako-Daker (Bucureşti 1969). A geták és dákok pénzverésének feldolgozása C. PREDA, Monedele geto-dacilor (Bucureşti 1973).

A dákokkal nyugat és dél felől határos területek politikai történetét a római hódításig két korábbi munkám alapján összegezem; lásd egyrészt Pannonia címszó alatt RE Suppl. Bd. IX. Stuttgart 1962, 527–537; másrészt Die Vorgeschichte Obermösiens im hellenistisch-römischen Zeitalter (Acta Ant. Hung. 14, 1966), vö. Pannonia and Upper Moesia (London 1974. 1–30). Ez utóbbi munkámban több helyen szólok a birodalmon kívül maradt törzsek eldákosodásáról. Vitatott, hogy a Pannonia területén késő kelta vagy kora császárkori leletösszefüggésben felbukkanó dák kerámia Burebista nyugati előretörésének régészeti nyoma-e, vagy a kora császárkor folyamán a Kárpát-medence északi feléből Pannoniába telepített és részben már eldákosodott germán és kelta néptöredékektől származik. A dákok régészeti nyomairól az Alföldön VISY Zs., Die Daker am (!) Gebiet von Ungarn (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Szeged 1970). Oroles és Rubobostes koráról megszívlelendő szempontok V. ILIESCU cikkében, Wann lebte König Oroles (Analele Univ. Bucureşti, Limbi Classice 17, 1970).

A dák királyokat Jordanes gót története sorolja fel (73, 76, 77), aki a geták és dákok egykori területén megtelepedett gótokkal azonosította a getákat és dákokat. Gót (tehát dák) elfogultságával magyarázható, hogy a vereséget szenvedő Decebalust elhallgatja. A dák királynevek írásában sorozatos torzulások találhatók nála. – Burebista haláláról és birodalma széthullásáról Sztrabón VII. 3,11 nyújtja a legtöbbet. – Cotiso és Comosicus azonosítása természetesen rendkívül bizonytalan; elsősorban az támogathatja, hogy Cotisóról Jordanes nem tud, holott a centrális dák területnek minden jel szerint Cotiso volt a királya, s kiemelkedő jelentőségét a többi utód király között a neki szentelt figyelem (vö. pl. Horatius, Carm. III. 9) tanúsítja. Kevesebb nehézséget okoz egy Koszón nevű király, akinek görög betűs, de római aranypénzei azon a területen kerülnek elő, ahol Cotiso királyságát kell gyanítanunk. Valószínű, hogy a dák király kb. Kot-szó-nak ejtett nevét latinul és görögül többféleképpen írták át (Cotiso, Koszón). A Koszón-pénzeket a kutatás a Caesar halálát követő időre teszi, és a dák–római kapcsolatok egyik szép bizonyítékát látja bennük.

Licinius Crassus dák háborújáról és a római hagyományban való eltussolásáról A. MÓCSY, Der vertuschte Dakerkrieg des M. Licinius Crassus (Historia 15, 1966). Oescus legiótáboráról és e partszakasz korai megszállásáról B. GEROV, Epigraphische Beiträge zu Geschichte des mösischen Limes etc. (Acta Ant. Hung. 15, 1967). A szarmaták áttelepüléséről az Alföldre A. MÓCSY, Die Einwanderung der Jazygen (Acta Ant. Hung. 25, 1977). A Vaskapu feletti Duna-szakasz hajóvontató útjáról máig fontos munka E. SWOBODA, Forschungen am obermösischen Limes. Österr. Akad. Schriften der Balkankomm., Antiquarische Abt. X. (Wien 1939); az {552.} útépítési feliratokat a legjobban A. et J. ŠAŠEL, Inscriptiones Latinae quae in Iugoslavia inter annos MCMXL et MCMLX repertae et editae sunt. Situla 5 (Ljubljana 1963. 55–63. sz.), újabb felirat M. GASRIČEVIĆ, Straßenbau in der Donja Klisura etc. (Arheološki Vestnik 23, 1972).

Nem lehet a dákok Scorilo kori története szempontjából egyértelműen felhasználni Plautius Silvanus Aelianus nevezetes feliratát (DOBÓ 840 sz.); ez a szenátor Nero uralkodásának vége felé Moesia helytartójaként „a basztarnák és roxolánok királyainak fiait, a dákokénak testvérét, miután fogságba ejtette, illetve az ellenségtől kiszabadította őket, visszaküldte”. E tömör fogalmazásból nem derül ki, hogy a dák király testvére római vagy más, például szarmata fogságba esett-e. Utóbbi esetben a szövegrész a dák–római foedus bizonyítéka. Az épp e helyen hibás szövegű felirat egyik értelmezése szerint (Dacorum fratrum: a „testvér”, azaz szövetséges dákok) valóban erről lenne szó, azonban a mindenképp értelmetlen, a mondatszerkezetbe nem illő Dacorum fratrum javításra szorul. A szokásos fratres-re való javítás helyett paleográfiai okokból kézenfekvőbb a fratrem.

Ptolemaiosz Dacia-leírásának (Geogr. III. 8) kora nem vitatott annyiban, hogy Dacia provincia megszervezésénél korábbinak tartják. Eltérés van azonban a földrajzi körülhatárolás és a helységek („városok”) jegyzéke között. Utóbbi nem terjed ki az egész, Tisza–Dnyeszter közötti területre, hanem néhány kivétellel a későbbi Dacia tartomány területére szorítkozik. Mivel e határokon belül a népjegyzék tizenöt „törzse” nem helyezhető el – a kosztobókok például biztosan nem tartoztak a provinciához –, a népek felsorolását a Tisza–Dnyeszter közötti (bizonyára „kerekítve” adott) elhatárolással közös eredetűnek kell tartanunk. Az öt sorba és három oszlopba rendezett népek között a helynévből képzett nevek a második sorban kezdődnek, majd a további sorokban, tehát dél felé menve a bal oldali, tehát nyugati oldalra korlátozódnak. Ez megfelelhet a dákok Erdély közepe felől délnyugat felé elnyúló szállásterületének. A görög betűs kőtömbökről lásd BODOR A., Blocurile cu litere greceşti din cetăţile dacice (Crisia 2, 1972), aki számokat lát a jelekben.

Traianus háborús előkészületei közé kell sorolnunk a Vaskapu sziklazátonyait kikerülő csatorna építését is, amelyet nemrég előkerült felirata szerint 101-ben, tehát közvetlenül a háború megkezdése előtt fejeztek be, lásd J. ŠAŠEL, Trajan’s Canal at the Iron Gate (JRS 63, 1973). Bár erre a csatornára a dunai hajóforgalom megnövekedésével a rómaiaknak előbb vagy utóbb mindenképpen szükségük lett volna, az időpont miatt a hadi előkészületek közé kell ezt a nagy művet sorolnunk. Decebalus országát csak két oldalról, a Bánság és Oltenia felől lehetett megtámadni; Traianus mindkét hadjáratában így is járt el. A Dunától kiinduló két seregcsoport között azonban csak a Dunán lehetett összeköttetést teremteni. A felvonulás, az utánpótlás és az esetleges visszavonulás alapvonala a Duna volt. A dák háborúk újabb tömör áttekintése G. FORNI, La provincia della Dacia e la politica romana (Romania Romana, Accad. Naz. dei Lincei 371, 1974. No. 207); e füzetben több jó áttekintés található a dák királyságról is.

3. DACIA RÓMAI TARTOMÁNY

Dacia történetét és kultúráját részletezően összefoglaló monográfia nem készült. A tartomány történetének rövid összegzése: M. MACREA–D. TUDOR, Epoca sclavagistă romană (sec. I–III. é. n.), Dacia în timpul stăpînirii romane (Istoria Romîniei I. Bucureşti 1960, 345–476); francia nyelvű kiadása 1963-ban, a német 1964-ben jelent meg. Áttekintő képet ad a tartományról a Römer in Rumänien című kiállítási katalógus: Ausstellung des Römisch-Germanischen Museums Köln und des Historischen Museums Cluj (Köln 1969). Egyes témakörök összefoglalásai: M. BĂRBULESCU, Interferenţe spirituale în Dacia romană (Cluj–Napoca 1984); V. CHRISTESCU, Istoria militară a Daciei romane (Bucureşti 1929); UŐ, Viaţa economică a Daciei romane (Piteşti 1929); C. DAICOVICIU, La Transylvanie dans l’Antiquité (Bucarest 1938), németül is megjelent: Siebenbürgen im Altertum (Bukarest 1943); M. MACREA, Viaţa în Dacia {553.} Romană (Bucureşti 1969); D. TUDOR, Istoria sclavajului în Dacia Romană (Bucureşti 1957); UŐ, Oltenia Romană (Bucureşti 19683); UŐ, Oraşe, tîrguri şi sate în Dacia romană (Bucureşti 1968).

A tartomány történetének a vizsgálata a topográfiai kutatással indult, amit mások mellett C. GOOSS, FINÁLY GÁBOR, FINÁLY HENRIK, ORNSTEIN JÓZSEF, TÉGLÁS ISTVÁN és főként TÉGLÁS GÁBOR, illetve TORMA KÁROLY végeztek eredményesen. A tartomány történetét KIRÁLY PÁL már a múlt század végén összefoglalta: Dacia Provincia Augusti I–II (Nagybecskerek 1893). CSERNI BÉLA Sarmizegethusában és Apulumban végzett feltárásokat, GR. G. TOCILESCU olteniai helyrajzi kutatásai ma is fontosak.

A lelőhelyek régi, de még mindig hasznos összefoglalása: C. GOOSS, Chronik der archeologischen Funde Siebenbürgens (Hermannstadt 1876). A topográfiai kutatásokat és a leleteket a Tabula Imperii Romani (TIR) kötetei lelőhelyenként összegzik, és tájékoztatást adnak. A megjelent kötetek egész Dacia területét felölelik: TIR L-34, Aquincum–Sarmizegethusa–Sirmium (Bp. 1968); TIR L-35, Romula–Durostorum–Tomis (Bucureşti 1969); TIR K-34, Naissus – Dyrrhachion–Scupi–Serdica–Thessalonike (Ljubljana 1976). A nemzetközi sorozaton kívül: D. TUDOR, TIR, Drobeta – Romula–Sucidava (Bucureşti 1965). A Bánát régészeti leleteiről: MILLEKER B., Délmagyarország régiségleletei a honfoglalás előtti időkből I–III (Temesvár 1897–1906).

A tartomány római feliratait a Corpus Inscriptionum Latinarum (CIL) III. kötete tartalmazza. Az új feliratgyűjtemény, az Inscriptiones Daciae Romanae (IDR) kötetei folyamatosan jelennek meg: I. Introducere istorică şi epigrafică. Diplomele militare, tăbliţele cerate (Red. I. I. Russu, Bucureşti 1975); II. Oltenia şi Muntenia (Red. G. FLORESCU–C. C. PETOLESCU, Bucureşti 1977); III: 1. Dacia Superior, Zona de sud-vest (Red. I. I. RUSSU, Bucureşti 1977); III: 2. Dacia Superior, Ulpia Traiana Dacica Sarmizegetusa (Red. I. I. RUSSU, Bucureşti 1980). Pótlás: C. C. PETOLESCU, Cronica epigraphică a României I (1975–1980) (SCIV 32, 1981). A CIL óta megjelent epigráfiai közleményeket N. GUDEA foglalta össze: Beiträge zu einem Literaturnachweis der epigraphischen, das römische Dakien betreffenden Forschung nach 1902 (Arheološki Vestnik 31, 1980).

A jelen munkában közölt forrásrészleteket NAGY ÁRPÁD MIKLÓS fordította.

BERENDEZKEDÉS ÉS SZERVEZÉS

A tartomány meghódításának és korai történetének ma is a legteljesebb feldolgozása: PATSCH, Beiträge; egyes megállapításai – főleg a közigazgatással kapcsolatban – azonban módosultak. A háborúkban zsákmányolt kincsekről a Kritón-töredék alapján értesülünk: F. JACOBY, Die Fragmente der griechischen Historiker II: B (Leiden 1962. 931–932), vö.: A. BODOR, Contribuţii la problema cuceririi Daciei (AMN 1, 1964). A Sztrigy medrében talált Lüszimakhosz aranyleletről: TÉGLÁS G., Decebál király kincse (HTRÉ 9, 1896–98). A hódítás és a tartományszervezés alkalmával vert DACIA VICTA, DACIA CAPTA, DACIA AVGVSTI PROVINCIA feliratú érmekről: P. L. STRACK, Untersuchungen zur römischen Reichsprägung des zweiten Jahrhunderts I–II (Stuttgart 1931). Az első dák háború kevés nyomot hagyott az éremverés hátlapábrázolásain, és a senatus az első dák háború korlátozott célkitűzéseivel sem volt elégedett: G. G. BELLONI, Significati storico-politici delle figurazioni e delle scritte delle monete da Augusto a Traiano (ANRW II: 1. Stuttgart 1974. 1098–1106).

A tartomány hadtörténetének a részleteiről: D. TUDOR, Răscoale şi atacuri „barbare” în Dacia Romană (Bucureşti 1957); M. MACREA, Istoria Romîniei I (Bucureşti 1960. 370 skk, 447 skk); BALLA L., Jazyg háború Dacia határain 107/108-ban (DMÉ 1972); UŐ, Dacia II. századi hadtörténetének kérdéséhez (106–167) (Arch. Ért. 92, 1965); UŐ, To the question of the military organisation of Dacia in the second century (AC Debr. 1, 1965); UŐ, Dacia az utolsó Antoninusok idején, 161–192 (A Bihari Múzeum Évk. 1976); B. GEROV, Die Einfälle der {554.} Nordvölker in den Ostbalkanraum im Lichte der Münzschatzfunde (ANRW II: 6, 1977); Dacia feladásának tervéhez Hadrianus uralkodása alatt: A. V. PREMERSTEIN, Das Attentat der Konsulare auf Hadrian im Jahre 118 n. Chr. (Klio, Beiheft 8, Leipzig 1908).

DACIA FELOSZTÁSA TARTOMÁNYOKRA. HATÁROK ÉS HADSZERVEZET

Dacia helytartói: A. STEIN, Die Reichsbeamten von Dazien (DissPann I:12, Bp. 1944). Újabb rövid kimutatás: B. E. TOMASSON, Laterculi praesidium, Moesia, Dacia, Thracia (Gothoburgi Westrogotorum 1977). Egyes helytartókról: BALLA L., Prosopographia Dacica I (DMÉ 1968); UŐ, Prosopographia Dacica II (DMÉ 1974); UŐ, Prosopographia Dacica III (AC Debr. 9, 1973). A tartomány átszervezésének az időrendjéhez: B. GEROV, Zwei neugefundene Militärdiplome aus Nordbulgarien (Klio 37, 1959); M. MACREA, Organizarea provinciei Dacia (AMN 3, 1960); UŐ, L’organisation de Ia province de Dacie (Dacia 11, 1967); I. I. RUSSU, Das römische Militärdiplom von 123 für Dacia Porolissensis und Pannonia Inferior (Dacia 18, 1974); UŐ, Dacia şi Pannonia Inferior (Bucureşti 1973). A helytartói hivatalról: Á. DOBÓ, L’officium consularis en Dacie (AC Debr. 14, 1978); a vámszervezetről: Á. DOBÓ, Contribution à l’histoire de la douane en Dacie (AC Debr. 10–11, 1974–75). A tartományi gyűlésről általában: J. DEININGER, Die Provinziallandtage der römischen Kaiserzeit von Augustus bis zum Ende des dritten Jahrhunderts n. Chr. (München-Berlin 1965); a daciai concilium megszervezéséhez: C. DAICOVICIU, Severus Alexander şi provincia Dacica (AMN 3, 1966. 153–163); BALLA LAJOS az időpontot korábbra teszi: Epigraphica Dacica (Debr. Egy. Kt. Közl. 1970. 24–31).

A táborokról, a védelmi rendszerről N. GUDEA összefoglaló tanulmányaiban olvasunk: N. GUDEA, Sistemul defensiv al Daciei romane (Apulum 12, 1974); UŐ, Das Verteidigung des römischen Daciens (Saalburg Jahrbuch 31, 1977); UŐ, Der Limes Dakiens und die Verteidigung der obermoesischen Donaulinie von Traianus bis Aurelian (ANRW II:6, 1977); UŐ, The Defensive System of Roman Dacia (Brittania 10, 1979). A szerző cikkeiben – megalapozatlanul – az egész Bánságot Dacia provincia részének tartja.

A limeskutatás megindulása TORMA KÁROLY nevéhez fűződik. Sok tanulmánya közül: A Limes Dacicus felső része (Bp. 1880). A tartomány határa, a katonaság által védett limesvonala FERENCZI ISTVÁN kutatásai alapján jól ismert: A római Dacia kiterjedésének, védelmének és felosztásának a kérdéséhez (A Kolozsvári V. Babeş és Bolyai Egyetemek Közleményei 1, 1956); UŐ, Contribuţii la problema limesului de vest al Daciei (AMN 9, 1972); UŐ, Die Nordstrecke des dakischen Limes von Crişul Repede bis zu den Ostkarpaten (Actes, Mamaia); UŐ, Contribuţii la problema limes-ului de vest al Daciei (AMN 11, 1974); UŐ, Zur Verteidigung des Nordgrenze der Provinz Dazien (Roman Frontier Studies 1969, Cardiff 1974); UŐ, Beiträge zur Kenntnis der römischen Limes nördlich von Someşul Mare (Dacia 22, 1978). Az északkeleti táborok helyrajzához: PAULOVICS I., Dacia keleti határvonala és az úgynevezett „dák”-ezüstkincsek kérdése (Kolozsvár 1944). A délkeleti táborokról: K. HOREDT, Die südsiebenbürgische Limesstrecke Dakiens (SMR 331–338). Dacia Porolissensis táborainak legfontosabb adatait összeállította D. PROTASE, „Exercitus Daciae Porolissensis” et la défense des frontières septentrionales de la Dacie (Actes, Mamaia). Újabb táborkutatások Erdélyben: Gyalu: D. ISAC–A. DIACONESCU–C. OPREANU, Săpăturile arheologice în castrul roman de la Gilău (Potaissa 2, 1980); UŐ, Porta principalis dextra a castrului de la Gilău (AMN 18, 1981); Vecel: L. PETOLESCU, Castrul de la Micia (Muz. Naţ. 5, 1981); Sebesváralja: N. GUDEA, Das Römerlager von Bologa (SMR 313–329); UŐ, Materiale arheologice din castrul roman de la Bologa (Apulum 15, 1977); Vármező: A. LANDES, Propuneri pentru o reconstituire a castrului roman de la Buciumi (AMP 3, 1979); UŐ, Propuneri pentru o reconstituire grafică a castrului roman de la Buciumi (AMP 4, 1980 és 5, 1981); Porolissum: E. TÓTH, Porolissum. Das {555.} Castellum in Moigrad, Ausgrabungen von A. Radnóti 1943 (Régészeti Füzetek II: 19, Bp. 1978); E. CHIRILĂ–N. GUDEA–A. MATEI–V. LUCĂCEL, Raport preliminar asupra cercetărilor arheologice de la Moigrad (AMP 4, 1980); Énlaka: N. GUDEA, Castrul Roman de la Inlăceni (AMP 3, 1979); Bereck: N. GUDEA, Castrul roman de la Breţcu (AMP 4, 1980); Földvári: N. GUDEA–I. POP, Săpăturile din castrul roman de la Feldioara (MCA 14, 1980); Segesvár: I. MITROFAN–GH. MOLDOVAN, Castrul roman de la Şighişoara (AMN 5, 1968); Tihó: V. WOLLMANN–GH. BOT, Despre Castrul şi garnizoana romană de la Tihău (In memoriam C. Daicoviciu, Cluj 1974). Dacia Inferior táborairól: D. TUDOR, Castra Daciae Inferioris (Buletinul Muzeului Militari National 9–10, 1941–42); UŐ, Nouvelles recherches archéologiques sur le Limes Alutanus et le limes Transalutanus (Actes, Mamaia). A „limes Transalutanus”-tól GR. G. TOCILESCU munkája még mindig alapvető: Fouilles et recherches archéologiques en Roumanie (Bucureşti 1900. 117–141); továbbá CR. M. VLĂDESCU–GH. POENARU BORDEA, Les fortifications romaines sur le limes Alutanus dans Ia zone du massif de Cozia (Actes, Mamaia); Az Olt menti limes táboraiban meginduló ásatásokról: J. BOGDAN-CĂTĂNICIU, Cercetări in castellum de la Rucăr (SCIV 25,1974); GH. POENARU BORDEA–C. M. VLĂDESCU, Castrul de la Titeşti (SCIV 32, 1981). Mindkét limesvonal táborairól összefoglalóan: J. BOGDAN-CĂTĂNICIU, Nouvelles données sur le limes Transalutanus (Actes, Mamaia).

Dacia legióiról: E. RITTERLING, Legio, RE XII (1925) 1540–1549, 1572–1586, 1710–1727. A legióstáborok ásatásairól és a legiók daciai történetéről: I. GLODARIU, Legio IV Flavia Felix et la Dacie (Acta of Fifth Epigraphic Congress 1967. Oxford 1981). A legio IV Flavia bersoviai táborát M. MOGA kutatta: Castrul Bersobis (Tibiscum 1, 1970); téglabélyegeinek elterjedése: D. PROTASE, Legiunea IIII Flavia. Iavon nordul Dunării şi apartenenţa Banatului şi Olteniei de Vest la Provincia Dacia (AMN 4, 1967). Sarmizegethusa: D. ALICU, Le camp légionnaire de Sarmizegetusa (Potaissa 2, 1980). Az apulumi legióstábort még nem kutatták; a helyőrségéről: V. MOGA, Detaşementele legiunii a XIII-a Gemina în Dacia (Apulum 10, 1972). Potaissa: M. BĂRBULESCU–A. CĂTINAŞ–A. HOPÎRTEAN, Principalele rezultate ale săpăturilor arheologice în castrul roman de la Turda (Potaissa 1, 1978). A táborok kaputoronytípusairól: D. ALICU, Turnuri de porţi la castrele romane din Dacia (AMN 10, 1973).

A hadsereg létszáma és összetétele a traianusi háborúk alatt: N. GOSTAR, L’armée romaine dans les guerres daces de Trajan (Dacia 23, 1979); továbbá: M. MACREA, Exercitus Daciae Porolissensis et quelques consideration sur l’organisation de la Dacie Romaine (Dacia 8, 1964); I. I. RUSSU, Auxilia provinciae Daciae (SCIV 23, 1972); D. PROTASE, Troupes auxiliaires originaires des provinces germaniques dans l’armée de Dacie (Dacia 17, 1973); J. BENEŠ, Auxilia Romana in Moesia atque in Dacia (Studia archeologického ústavu Československé Akademie Vĕd v Brnĕ. Ročnik 6:2, Praha 1978). A csapatok téglabélyegeit SZILÁGYI J. gyűjtötte össze: A dáciai erődrendszer helyőrségei és a katonai téglabélyegek (Diss. Pann. II:2, Bp. 1946); a munka ma már kevéssé használható.

ÚTHÁLÓZAT

A daciai romai utakat csak néhány kisebb szakaszon térképezték fel: HALAVÁTS GY., A Lederata–tibiscumi római út (Arch. Ért. 16, 1896); D. URSUŢ–P. PETRICĂ–J. WINKLER, Cîteva consideraţii geo-topografice privind traseul drumulului roman Potaissa-Napoca în sectorul Cluj-Napoca – Aiton (AMN 17, 1980); J. WINKLER – M. BLĂJAN – T. CERGHI, Drumul roman Napoca – Potaissa (Potaissa 2, 1980). A Maros menti útról: I. FERENCZI, Opinii vechi şi noi în legătură cu drumurile între Dacia, Pannonia şi Moesia superior prin „Barbaricum” (Tibiscus 3, 1974). A Duna-Tisza között Pannoniából Daciába vezető utat GARAM ÉVA, PATAY PÁL és SOPRONI SÁNDOR találták meg (Régészeti Füzetek 32, 1979. 66 és 33, 1980. 57).

A hidakról: D. TUDOR, Les ponts romains du Bas-Danube (Bucureşti 1974).

{556.} GAZDASÁG, KERESKEDELEM. AZ ELSŐ FELLENDÜLÉS

Régi összefoglalás: V. CHRISTESCU, Viaţa economică a Daciei romane (Piteşti 1929). A bányászatról, valamint a Pontus-vidék városainak a jelentőségéről Moesia és Dacia hadseregének ellátásában: M. ROSTOVZEFF, Gesellschaft und Wirtschaft im römischen Kaiserreich (Leipzig 1931), I. 339. A nyugati kereskedelemről: S. PANCIERA, Vita economica di Aquileia in età romana (Aquileia 1959. 90); PATSCH, Beiträge 165–166; BALLA L.–TÓTH I., Adatok Pannonia és Dácia kapcsolatához (DMÉ 1967). Dacia római kori bányászatának bőséges irodalmából elsősorban TÉGLÁS GÁBOR tanulmányait kell kiemelni: Római bányászat Erdélyben (ORTE 1879–85); UŐ, A rómaiak bányászata Boiczán és Rudán (Arch. Ért. 3, 1883); UŐ, Korábia római bányászata és kettős sírmezeje (Bp. 1890) stb. A vasbányászathoz: HOLLOSVÁRI I., Adalékok a „hunyadi vaskőtelep” bányászatának történetéhez (HTRÉ 29, 1910); MÁRKUP F., A Vajda-hunyadi és gyalári vasbányák fejlődése (HTRÉ 8, 1893–96). Az alburnusi bányaművelésről hasznos összefoglalás: A. SĂNTIMBREANU–V. WOLLMANN, Aspecte tehnice ale exploatării aurului în perioda romană la Alburnus Major (Apulum 12, 1964). Az aranybányászatról: S. MROZEK, Aspects sociaux et administratifs des mines d’or romaines de Dacie (Apulum 7, 1968); UŐ, Die Goldbergwerke im römischen Dazien (ANRW II:6, 1977); H.-CH. NOESKE, Studien zur Verwaltung und Bevölkerung der dakischen Goldbergwerke in römischer Zeit (BJ 177, 1977). A vas- és sóbányászathoz: BALLA L., Contribution à l’histoire de l’extraction du sel et du fer dans les mines de la Dacie romaine (Ethnographica et folkloristica Carpathica I. Bp. 1979).

Dacia kerámiaipara nincsen feldolgozva. Olteniára hasznos összegzés: G. POPILIAN, Ceramica romană din Oltenia (Craiova 1976). A terra sigillata kutatás megindult: G. POPILIAN, Nouvelles découvertes de sigillés d’importation en Dacie (Dacia 21, 1977); D. ISAC–M. RUSU–C. L. BĂLUTA, Descoperiri de terra sigillata la Apulum (Apulum 13, 1975); D. ISAC, Helenius şi Saciro de la Westerndorf (AMN 13, 1976); UŐ, Terra sigillata din castrul roman de la Buciumi (AMP 1, 1977); UŐ, Importuri de terra sigillata la Napoca (AMN 17, 1980); D. ISAC–N. GUDEA, Terra sigillata de la Porolissum (AMP 4, 1980). Helyi terra sigillata utánzat mintatáljai: G. POPILIAN, Un atelier de terra sigillata à Romula (Dacia 16, 1972); V. MOGA, Tiparele romane pentru produse ceramice de la Apulum (Apulum 16, 1978); UŐ, Moules romains découverts à Apulum (RCRFA 19–20, 1979). A porolissumi pecsételt kerámia műhelyekről: N. Gudea, Die Stempelgefäße von Porolissum (RCRFA 21–22, 1982) és UŐ, Vasele ceramice ştampilate de la Porolissum (AMP 4, 1980). A pecsételt kerámia mintáinak dél-pannoniai kapcsolataihoz jó analógiákat közölt B. VIKIĆ–BELANČIĆ, Neka obiljeŀja ranocarske keramike u jugozapadnoj Panoniji (Starinar 13–14, 1962–63). A sigillaták elterjedése a szarmata Barbaricumban: GABLER D., Terra sigillaták a Kelet-Pannoniával szomszédos Barbaricumban (Arch. Ért. 95, 1968).

Az éremforgalom rövid összefoglalása: J. WINKLER, Der Münzumlauf (Römer in Rumänien, Köln 1969, 57–60). Dacia koloniális éremveréséhez még mindig fontos B. PICK munkája: Die antiken Münzen von Dacien und Moesien (Berlin 1898). Területi éremkorpuszok: J. WINKLER, Despre circulaţia monetară la Porolissum (AMN 1, 1964); UŐ, Circulaţia monetară la Apulum (AMN 2, 1965); UŐ, Circulaţia monetară în aşezările antice de pe teritoriul comunei Orlea (AMN 10, 1973); E. CHIRILĂ–N. GUDEA–GH. MOLDOVAN, Münzen aus der Sammlung des Museums der Stadt Sighişoara (Sibiu 1972); I. WINKLER–A. HOPĂRTEAN, Moneda antică la Potaissa (Cluj 1973). A 271 utáni érmeket D. PROTASE gyűjtötte össze: Problema continuităţii în Dacia (Bucureşti 1966). A Bánság 4. századi éremleletei alapján E. CHIRILĂ, N. GUDEA, 1. STRATAN, Drei Münzorte des 4. Jahrhunderts aus dem Banat (Lugoj 1974) a területen élő szarmaták mellőzésével kíséreltek meg történeti következtetéseket levonni. Dacia éremkincsleleteit összegyűjtötte D. PROTASE, Les trésors monétaires de la Dacie romaine. Leur signification sociale-économique et ethno-politique (Congresso Internationale di Numismatica, Atti, Roma {557.} 1965, 11). A székelyszállási lelet: I. MOLNÁR–J. WINKLER, Tezaurul de monede romane de la Sălaşuri (AMN 2, 1965). Az Ojtozi-szoros környékén, a Sómezőn előkerült Commodus kori éremlelet nem szerepel a TIR-kötetben: C. GOOSS, Die neuesten antiken Münzfunde Siebenbürgens (AEM 1, 1877. 125).

Az észak-balkáni éremleleteket összefoglalta és értékelte B. GEROV, Die Einfälle der Nordvölker (ANRW II: 6, 1977. 110–181). A Gallienus kori apulumi leletek: J. WINKLER, Tezaurul monetar din secolul III. e. n. descoperit la Apulum în 1902 (Apulum 9, 1971); V. PAVEL, Tezaurul de monede romane imperiale descoperit la Alba Julia în anul 1963 (Apulum 14, 1976). A tartományon kívül, a Barbaricumban előkerült éremleletekhez: B. MITREA, La migration des Goths reflétée par les trésors de monnaies romaines enfouis en Moldavie (Dacia 1, 1957); G. PETOLESCU, Cîteva tezaure monetare şi evenimentele din Cîmpia Munteniei la sfirşitul sec. al II-lea e. n. (Apulum 7, 1968). Dacia ábrázolása az érmeken: N. LASCU, Dacia felix (AISC 4, 1941–43 [1944]); J. WINKLER, Personificarea Daciei pe monedele romane imperiale (StCl 7, 1965).

Az Alföld és a Barbaricum római éremforgalmához: V. LÁNYI, Zum spätantiken Geldverkehr innerhalb und ausserhalb der Langwälle im donauländischen Barbaricum (Acta Arch. Hung. 26, 1974).

A HOSSZÚ HÁBORÚ ÉS A SEVERUS-KORI MEGÚJULÁS

A Marcus kori háborúkról általában: MÓCSY A., Pannonia a késői császárkorban (Bp. 1974. 7–18); UŐ, Pannonia and Upper Moesia (London 1974. 183 skk). A Marcus és Severus-kori harcokról a Kárpát-medencében: J. FITZ, A military history of Pannonia from the Marcomann wars to the death of Alexander Severus (180–235) (Acta Arch. Hung. 14, 1962) és BALLA L., A Severusok és Dacia (DMÉ 1969-70); UŐ, Some Problems of the History of Dacia in the Severan Age (AC Debr. 6, 1970). Lucius Verus jelentős szerepéről a markomann háborúban: G. BARTA, Lucius Verus and the Marcomannic Wars (AC Debr. 7, 1971). Egyes szerzők a provincia dák őslakóinak a római uralom elleni felkeléseiről írnak (C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum. Bukarest 1943. 86; B. MITREA, Contribuţii numismatice la cunoaşterea problemei luptei împotriva stăpînirii romane in Dacia. SCIV 5, 1954): ennek azonban nincs bizonyítéka. Az a feltételezés, hogy a 118-as harcokban az őslakosság is részt vett, C. PATSCH megalapozatlan okfejtésén alapszik (PATSCH, Beiträge 159), vö: ALFÖLDI A., Budapest története I (Bp. 1942. 219). A tartományi lakosság (de nem a dák őslakosság!) mozgolódásának Commodus császár uralkodása alatt van nyoma (SHA vita Commodi 13,5: „in Germania et in Dacia imperium recusantibus provincialibus”, vö.: BALLA L., Recusantes provinciales in Dacia (Oikumene 1, 1976), amit a markomann háborúk utáni rossz belső helyzet és az urbanizáció lassúsága okozhatott. A belső mozgolódást nem bizonyítja a Dél-Daciában előkerült, útonállók (latrones) által megölt néhány ember sírfelirata (a latrones-ről: N. GOSTAR: Două inscripţii mezerziene (Analele Ştiinţifice ale Univ. „Al. I. Cuza” din laşi, Sect. III: 4, 1958); D. TUDOR, „Interfecti a latronibus” în inscripţiile din Dacia (SCIV 4, 1953).

A 3. század politikai történetéhez: A. BODOR, Impăratul Caracalla în Dacia (In memoriam Constantini Daicoviciu, Cluj 1974). C. DAICOVICIU, Einige Probleme der Provinz Dazien während des 3. Jahrhunderts (StCI 7, 1965); UŐ, Severus Alexander şi Provincia Dacia (AMN 3, 1966).

TELEPÜLÉSEK, URBANIZÁCIÓ

A daciai római városokra vonatkozó legfontosabb irodalom a TIR L-34. és 35. köteteiben található. A dák helységnevek fennmaradása nem jelent egyúttal települési folyamatosságot: PATSCH, Beiträge 179. Traianus urbanizációs politikáját az éremhátlap-ábrázolások is hirdetik: {558.} P. L. STRACK, Untersuchungen zur römischen Reichsprägung des zweiten Jahrhunderts I. (Stutgart 1931. 129, VI. tábla 384); általánosabb értelmű, semhogy csupán Sarmizegethusa alapítását lássuk benne, mint JÓNÁS E. gondolta (Arch. Ért. 41, 1927). A daciai városfejlődésről: F. VITTINGHOFF, Die Bedeutung der Legionslager für die Entwicklung der römischen Stüdte an der Donau und in Dakien (Studien zur europäischen Vor- und Frühgeschichte, H. Jankuhn gewidmet, Neumünster 1968); H. WOLF, Miscellanea Dacica II (AMN 13, 1976. 118); MÓCSY A., Zu den Auxiliarvici in Pannonien (Studien zur antiken Sozialgeschichte, Festschrift F. Vittinghoff, Köln–Wien 1980. 365–376); Traianus urbanizációs politikájához a Dunától délre: M. ROSTOVZEFF, i. m. Leipzig 1931. I. 201. A rövid életű daciai urbanizáció jelentőségét általában túlértékelik, így: C. DAICOVICIU–H. DAICOVICIU, Urbanisation et romanisation dans la Dacie. Akten des VI. Internat. Kongress für griechische und lateinische Epigraphie (München 1972); H. DAICOVICIU, Fenomenul urban antic în România (Apulum 13, 1975). Sarmizegethusa deductiós veteránjairól BALLA LAJOS írt: Epigraphica Dacica (Debr. Egy. Kt. Közl. 1970. 21–24). A ius Italicumról: N. GOSTAR, Ius Italicum în Dacia (AIIA „Xenopol” 6, 1969); UŐ, Die Landwirtschaft im römischen Dakien (ANRW II: 6, 6, 1977. 957); BALLA L., De la romanisation de la Dacie (AC Debr. 14, 1978. 53). A ius Italicummal rendelkező daciai városok: Digesta 50, 15, 8–9 (Ulpianus).

Csak néhány városról olvasható jó összegzés: C. DAICOVICIU, Sarmizegethusa (RE Suppl. XIV, 1974. 599–655); UŐ, Potaissa (RE XXII 1953. 1014–1020); továbbá UŐ, Porolissum (RE XXII 1953. 265–270). Napocáról: BODOR A., Napoca a feliratok tükrében (KL Ekv. 1957). A város történetéhez: H. DAICOVICIU, Napoca. Geschichte einer römischen Stadt in Dakien (ANRW II:6, 1977. 919–949). Apulumról CSERNI BÉLA régi kutatásai mellett: A. POPA–I. AL. ALDEA, Colonia Aurelia Apulensis Chrysopolis (Apulum 10, 1972). Malva azonosítása bizonytalan: D. TUDOR, Oltenia Romana (Bucureşti 19683. 195); C. DAICOVICIU, Hispano-Dacica (Arheološki Vestnik 19, 1968); F. VITTINGHOFF, War die Kolonie Malva mit Romula identisch? (AMN 6, 1969. 131–147); H. WOLF, Miscellanea Dacica I (AMN 12, 1975. 149). Ampelum vitatott városi rangjáról: H. WOLF, i. m. (AMN 13, 1976. 114). A városok helyrajza alig ismert.

Az újabb sarmizegethusai ásatásokról: H. DAICOVICIU–D. ALICU–J. PISCO–C. POP, Principalele rezultate ale săpăturilor din 1975–1977 la Ulpia Traiana Sarmizegetusa (Sargetia 14, 1979). A középítkezésekről és építési feliratokról, amelyek közül a keltezhetők többsége Severus-kori: D. TUDOR, Les constructions publiques de Dacie romaine d’après les inscriptions (Latomus 2, 1964).

A vidéki településeket és a mezőgazdaságot I. GLODARIU foglalta össze: i. m. (ANRW II:6, 1977). Továbbá: BODOR A., A mezőgazdasági viszonyok alakulása a római Daciában (A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Emlékkönyve, Cluj 1956); I. MITROFAN, Villae rusticae în provincia Dacia (In memoriam C. Daicoviciu); UŐ, Villae rusticae în Dacia Superioară II (AMN 11, 1957).

LAKOSSÁG: DÁKOK ÉS TELEPESEK

A trákokról: W. TOMASCHEK, Die alten Thraker I–II (Wien 1893–94. Sitzungsberichte 128, 131). D. DETSCHEW, Die Thrakischen Sprachreste (Wien 1957, Österreichische Akademie der Wiss., Schriften der Balkankommission, Linguistische Abteilung XIV); I. I. RUSSU, Die Sprache der Thrako-Daker (Bucureşti 1969).

C. DAICOVICIU szerint (Siebenbürgen im Altertum, Bukarest 1943. 67–69) Burebista „birodalma” 1–1,2 millió, Decebalusé 500 ezer emberből állt. N. IORGA a dákok számát 100 ezerre becsülte. A különféle vélemények összefoglalása: A. BODOR, i. m. (AMN 1, 1964). A létszám megállapítására, illetve becslésére nincs támpont – a telep- és temetőfeltárások is hiányoznak. A dák háborúkban részt vevő római katonák számából a dákokéra nem lehet {559.} következtetni, már csak azért sem, mert Decebalus a szövetségeseivel együtt harcolt. Nem vezethet eredményre római és más háború hadifogolyszámából kiindulni. Vö. Még M. MACREA, Romani e Daci nella provincia Dacia (Arch. Cl. 19, 1967); J. TRYNKOWSKI, Urmările demografice ale cuceririi Daciei de către romani (AMN 13, 1976). A birodalomban szétszóródott dák rabszolgákról: A. ALFÖLDI, Zu den Schicksalen Siebenbürgens im Altertum (Bp. 1944) és A. BODOR, i. m. (AMN 1, 1964). Kritón Geticájáról: I. I. RUSSU (StCl 14, 1972). A dák lakosság sorsa a háborúk alatt és után: ALFÖLDI A., Keletmagyarország a római korban (Magyarok és románok I. Bp. 1943). A dákokból sorozott segédcsapatokról: C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum (Bukarest 1943. 107–110). D. PROTASE, Der Forschungsbestand zur Kontinuität der bodenbeständigen Bevölkerung im römischen Dacien (2–3. Jh) (ANRW II: 6, 1977. 993–994). A dacus a hódítás után már nem dák etnikumot, hanem a tartomány lakosait jelzi: ALFÖLDI A., Dákok és rómaiak Erdélyben (Sz 74, 1940. 147). A legio III Augusta Lambesisben (Africa) i. sz. 144-ben elbocsátott katonái közül többen származási helyül Napocát nevezték meg (CIL VIII, 18 085). Egy részük trák nevet visel, ezért napocai származású dákokkal azonosították őket. Mivel tipikus trák neveket viselnek, ezért csak olyan trák származású katonákról lehet szó, akik a sorozáskor az előírásoknak megfelelően városi – ebben az esetben napocai – polgárjogot kaptak.

A civitas peregrina hiányáról Daciában: H. WOLF, i. m. (AMN 13, 1976. 111–116). A felsőkosályi ANS… kezdetű regio nevét az „Ansamenses” dák törzsnévvel hozta kapcsolatba V. PÂRVAN (Getica 275), és azóta is így tartják számon (C. DAICOVICIU, Severus Alexander şi provincia Dacia. AMN 3, 1966). Ilyen nevű dák törzset azonban nem ismerünk. A regio ANS…-t említő feliratok: CIL III, 822, 7633; AÉ 1957. 326. A regionarius szervezetről: A. BETZ, Zum Sicherheitsdienst in den Provinzen (JhÖAI 35, 1943. Beiblatt 138).

A személyneveket KERÉNYI A. gyűjtötte össze: A dáciai személynevek (DissPann I:9, Bp. 1941). Kiegészítés és korrekció: I. I. RUSSU, Onomasticon Daciae. Numele de persoane în inscripţiile provinciei (AISC 4, 1941–43 [1944]) és UŐ, Rectificări şi adause la „Onomasticon Daciae” (AISC 5, 1944–48 [1949]). Újabb összefoglalás: I. I. RUSSU, L’Onomastique de la Dacie romaine (L’Onomastique Latine. Colloques Internationaux du CNRS N° 454. Paris 1977. 353–363), ahonnan a számszerű adatokat vettem. A noricumi személynevek 24%-a az őslakosokhoz köthető: G. ALFÖLDY ismertetése a következő munkáról: M. CONSTANTINESCU–ŞT. PASCU–P. DIACONU (red.), Relations between the Autochthonous Population and the Migratory Populations on the Territory of Romania (Bucureşti 1975), HZ 224, 1977. 416.

A dák őslakosságról összefoglalóan: D. PROTASE, Autohtoni în Dacia (Bucureşti 1980). A dalmatiaiak áttelepítéséről: H.-CH. NOESKE, i. m. (BJ 177, 1977. 317–347), az összes, a bányavidékre vonatkozó felirattal. Dacia és Pannonia kapcsolatához: BALLA L.–TÓTH I., i. m. (DMÉ 1967). A nevek elterjedésének a vizsgálata a származást illetően eredményre vezet: a Quietus névről lásd MÓCSY A.–GAÁL A., Római sírkő Bátaszékről (A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évk. 10–11, 1979–80); a római névadás, különösen a latin nevek mindeddig hiányzó vizsgálatát MÓCSY ANDRÁS végezte el: A római név mint társadalomtörténeti forrás (Bp. 1985). A személynevek, amelyek viselőiben C. DAICOVICIU italikusokat lát: i. m. (AMN 3, 1966). A dalmatiai bányászok áttelepítéséről: C. PATSCH, Archäologisch-epigraphische Untersuchungen zur Geschichte der römischen Provinz Dalmatien III (Wissenschaftliche Mittheilungen aus Bosnien und Herzegovinen 6, 1899. 262–269); C. DAICOVICIU, Les „Castella Dalmatarum” de Dacie (Dacia 2, 1958). Az áttelepült dardánokhoz: D. TUDOR–CR. M. VLĂDESCU, Dardanii la Romula-Malva (Apulum 10, 1972). A trákokról: I. I. Russu, Tracii în Dacia romană (AMN 4, 1967); a keletiek, a görögök és szírek feliratai: S. SANIE, L’onomastique orientale de la Dacie romaine (Dacia 15, 1970); UŐ, Onomastica orientală din Dacie romană II (AMN 10, 1973); I. I. RUSSU, Elementele syrienne în Dacia carpatică (AMN 6, 1969). A görög nyelvű feliratokat I. I. RUSSU gyűjtötte össze: Inscripţiile grecesţi din Dacia (Studii şi comunicări 12, 1965. Muz. Brukenthal). Újabbak: I. MITROFAN, Un altar dedicat Nemeselor {560.} (AMN 17, 1980); D. TUDOR, Sirienii în Dacia Inferioară (Apulum 9, 1971); C. C. PETOLESCU, Les colons d’Asie Mineure dans la Dacie romaine (Dacia 22, 1978); S. SANIE, Inscriptio bilinguis Tibiscensis (Dacia 14, 1970); UŐ, Un nouveau fragment d’inscription palmyrénienne de Tibiscum et quelques considérations sur les épigraphes palmyréniennes de Dacie (Dacia 25, 1981).

A tartomány vallási életét csak egy régi munka foglalja össze: L. W. JONES, The Cults of Dacia (Classical Philology 9, 1929). BODOR ANDRÁS munkája (Die griechisch-römischen Kulte in der Provinz Dazien (ANRW II: 18) még nem jelent meg. Rövid összefoglalás: I. I. RUSSU, Die Kulte in der römischer Dobrudscha (Römer in Rumänien. 1969. 61–63).

A tartomány lakosságának a vallási életében nincs bizonyíték a dák kultuszok továbbélésére. A Hercules-kultuszhoz: M. BĂRBULESCU, Cultul lui Hercules în Dacia Romană I (AMN 14, 1977) és II (AMN 15, 1978). UŐ, Despre cultul zeiţei Bendis la Daco-Geţi (Dacia 16, 1972). Diana tiszteletéről: UŐ, Der Dianakult im römischen Dazien (Dacia 16, 1972). a Liber-Libera-kultuszról: A. BODOR: A helyi elem fennmaradásának a kérdéséhez a rómaikori Dáciában: a Liber és Libera kultusz (Studia Univ. Babeş-Bolyai. Ser. Hist. 4, 1960); UŐ, Der Liber- und Libera-Kult (Dacia 7, 1963); C. POP, Reprezentări din Dacia dedicate lui Liber Pater şi acoliţilor săi. Más kultuszokhoz és emlékeikről: S. SANIE, Badones Reginae (SCIV 21, 1970); V. MOGA, O in inscripţie inedită dedicată zeiţei Leto şi copiilor săi (Apulum 17, 1979); C. POP, Noi monumente Dionysiace de la Ulpia Traiana Sarmizegetusa (Apulum 17, 1979); M. BĂRBULESCU–A. CĂTINAŞ, Cultul lui Saturnus în Dacia (Apulum 17, 1979); C. L. BĂLUŢĂ, Statui reprezentînd pe Iupiter tonans descoperite la Apulum (Apulum 18, 1980). A dunai lovas isten emlékeit D. TUDOR gyűjtötte össze: Corpus Monumentorum Religionis Equitum Danuvinorum I–II (Leiden 1969–1976). A germániai eredetű istenekről: M. MACREA, Cultele germanice in Dacia (AISC 5, 1944–48 [1949]). A kultuszképek általában lapos márványreliefek; nagy számban elterjedtek: C. C. PETOLESCU, Relíeful votiv in Oltenia Romană (CA 2, 1976); C. I. BĂLUTĂ, Plăci votive de la Apulum (Apulum 14, 1976). A sarmizegethusai templomokról és oltárokról: C. DAICOVICIU, Sarmizegethusa (RE Suppl. XIV 1974. 642); H. DAICOVICIU–D. ALKU, Edificii de cult la Ulpia Traiana Sarmizegetusa I (AMN 18, 1981). Az Aesculapius-szentélyekről: I. H. CRIŞAN, Asclepeionul roman de la Apulum (Apulum 9, 1971); és H. DAICOVICIU – D. ALICU etc., Principalele rezultate ale săpăturilor din 1973–1974 la Ulpia Traiana Sarmizegetusa şi semnificaţia lor (Sargetia 11–12, 1974–1975).

A keleti kultuszok változatos és sokrétű emlékei: I. BERCIU – C. C. PETOLESCU, Les cultes orientaux dans la Dacie méridionale (EPRO 54, Leiden 1976). A Dolichenus-tiszteletről: B. K. ANGYAL, Epigraphica. Contribution à l’étude historique des religions orientales en Dacie (Studium, Debrecen 2, 1971); UŐ, Adatok a dáciai Dolichenus-kultusz történetéhez (Könyv és Könyvtár, Debrecen 8, 1971); S. SANIE, Iuppiter Dolichenus in Dakien (Epigraphica. Travaux dédiés au VIIe Congrès d’épigraphie grecque et latin. Bucureşti 1977); M. MACREA, Le culte de Sabazius en Dacie (Dacia 3, 1959). A Mithrász-kultuszhoz: A. Pop, O tablă votivă închinată zeului Mithras (Omagiu lui C. Daicoviciu cu prilejul împlinirii a 60 de ani. Szerk. M. MACREA. Bucureşti 1960); UŐ, Iconografia Mithraică de la Apulum (AMP 1, 1977). Az egyiptomi kultuszokhoz: S. SANIE, Quelques considérations sur les cultes gréco-égyptiens en Dacie romaine (Actes de la XIIe Conférence Internationale d’Études Classiques. „Eirene.” Bucureşti–Amsterdam 1975). Továbbá: D. Isac, Deus Aeternus în provincia Dacia (Apulum 9, 1971); C. C. PETOLESCU, Les cultes orientaux dans 1a Dacie intérieure (Apulum 9, 1971). B. ANGYAL K., Epigraphica. Adatok a dáciai keleti vallásosság történetéhez (DMÉ 1972); B. ANGYAL K.–BALLA L., Deus Commagenus (DMÉ 1972); A. POPA–I. BERCIU, Divinităţi galatine în Dacia Romana (In memoriam C. Daicoviciu. Cluj 1974); I. I. RUSSU, Despre cultele orientale în Dacia Inferior (SCIV 28, 1977).

A Silvanus-kultuszhoz: A. RUSU, Consideraţii privind cultul lui Silvanus în Dacia romană (Sargetia 10, 1973).

{561.} Más európai provinciákban 400 év is alig volt elég a romanizáció végpontjának, a kétnyelvűségnek vagy a teljes nyelvcserének a bekövetkezéséhez, Dacia pedig csak 165 évig létezett római tartományként. Az időtartam meghosszabbítására V. PÂRVAN a romanizáció megindulását már évszázadokkal a római hódítás előtt feltételezte – követői legfeljebb az időpont megválasztásában különböznek. A folyamat befejezését és „kiteljesedését” pedig a tartomány feladása után követő 150 évnyi, „nyugodt és békés fejlődést” biztosító időszakban, a népvándorlás korában tételezik fel. Összefoglalóan legutóbb: N. GUDEA tanulmánya (Apulum 13, 1975); D. PROTASE, Die Romanisation des innerkarpatischen Dakiens (ACITh II); UŐ, i. m. (ANRW II: 6, 990). A Római Birodalomtól független, sőt azzal ellenséges viszonyban álló dák hatalom területén előkerült görög vagy római leletek csupán kereskedelmi kapcsolatokat bizonyítanak, és nem értékelhetők a rómaivá válás kezdeteként, amint Szabad Germania vagy Noricum korai római leletei esetében sem, ahol a megszállás előtt már évtizedekkel korábban békés körülmények között kereskedtek a rómaiak, és a területet szoros szálak fűzték a birodalomhoz. Ez azonban nem siettette a romanizációt, amit az őslakosság emlékeinek, viseletének, személyneveinek és hitvilágának a fennmaradása bizonyít.

A romanizációról általában: Assimilation et résistance à la culture gréco-romaine dans le monde ancien (Travaux du VIe Congrès International d’Études Classiques. Madrid 1974. Bucureşti – Paris 1976) kötet tanulmányai. Dacia őslakosságáról, telepeseiről és a romanizációjáról általában: TAMÁS L., Rómaiak, románok és oláhok Dácia Trajanaban (Bp. 1935); ALFÖLDI A., Keletmagyarország a római korban (MR I. Bp. 1943); UŐ, Zu den Schicksalen Siebenbürgens im Altertum (Bp. 1944); L. BALLA, L’importance des colonisations en Dacie (AC Debr. 10–11, 1974–75); UŐ, De la romanistion de la Dacie (AC Debr. 14, 1978).

Az őslakosok (és a trákok) nyelvének fennmaradásáról a császárkorban: R. MACMULLEN, Provincial Languages in the Roman Empire (AJPh 87, 1966); V. BEŠEVLJEV, Études Balkaniques 1, 1965; V. VELKOV, Thrakien und die Thraker in der Spätantike (ACITh II). Az észak-balkáni latin–görög nyelvhatárról: B. GEROV, Die lateinisch-griechische Sprachgrenze auf der Balkanhalbinsel (Die Sprachen im römischen Reich der Kaiserzeit. Beihefte der BJ. Bd. 40. Köln–Bonn 1980).

ÖSSZEOMLÁS ÉS VISSZAVONULÁS

A karp betörésekről: B. MITREA, L’incursion des Carpes en Dacie sous le règne de Philippe d’Arabe (Nouvelles Études d’Histoire. Présentées au Xe Congrès des Sciences Historiques, Rome. Bucarest 1955); S. SOPRONI, Castellum Carporum (FA 15, 1963); I. PISO, Războiul lui Philippus cu Carpii (In memoriam C. Daicoviciu. Cluj 1974). Az Észak-Balkánt ért támadásokat az elrejtett éremkincsek jól mutatják: B. GEROV, i. m. (ANRW II: 6, 1977). A gót betörésekről: B. RAPPAPORT, Die Einfälle der-Goten in das Römische Reich bis auf Constantin (Leipzig 1899). Dacia keleti részeinek a kiürítéséről a 3. század közepén C. DAICOVICIU írt: Le problème de la continuité en Dacie (RT 6, 1940); UŐ, Einige Probleme der Provinz Dazien während des 3. Jahrhunderts, (StCl 7, 1965); ALFÖLDI A., A gót mozgalom és Dacia feladása (EPhK 54, 1930; 55, 1931). A járványokról, a népességcsökkenésről: A. E. R. BOAK, Manpower Shortage and the Fall of the Roman Empire in the West (Ann Arbor 1955) és kritikája: M. I. FINLEY, JRS 38, 1958. 156–164; P. SALMON, Population et dépopulation dans l’Empire Romain (Bruxelles 1974). 4. századi telepítések a Balkánon: V. VELKOV, i. M. (ACITh II 445–450).

A Dacia feladását megelőző időszak történetét és a forrásokat ALFÖLDI ANDRÁS vizsgálta, i. m. (EPhK 53, 1929; 54, 1930). A feladás időpontja csak Aurelianus uralkodásán belül vitatott; vö. A. BODOR, Impăratul Aurelian şi părăsirea Daciei (Studia Univ. Babeş–Bolyai. Ser. Hist. 17, 1972).

ALFÖLDI A. érvelése ellenére is lehetséges, hogy a DACIA FELIX feliratú érmek értelmezésében mégiscsak TH. MOMMSENnek volt igaza (CIL III, 161. oldal), aki szerint ezek már {562.} az új Dacia felállítását köszöntik. A tartomány feladására vonatkozó források szó szerinti értelmezése néha kétes eredményre vezet. A fogalmazásbeli különbségek, a szerzők szóhasználata alapján az áttelepített lakosság arányát, összetevőit korlátozni nem lehet. Legmesszebbre VL. ILIESCU ment: Părăsirea Daciei în lumina izvoarelor literare (SCIV 22, 1971), aki szerint csak a hadsereget vonták ki Daciából. Ezt a vélekedést CONSTANTIN DAICOVICIU cáfolta: i. m. (ANRW II:6, 1977. 946).

A PROVINCIÁLIS LAKOSSÁG SORSA A KIÜRÍTÉS UTÁN

A tartomány feladása után a lakosság helyi továbbélésének pozitív megítélésében a román kutatás ma már egységes. V. PÂRVAN és N. IORGA régi munkái mellett néhány új összefoglalás: C. DAICOVICIU, Le problème de la continuité en Dacie (RT 6, 1940); D. PROTASE, Problema continuităţii în Dacia în lumina arheologiei şi numismaticii (Bucureşti 1966); UŐ, Der Forschungsbestand zur Kontinuität der bodenständigen Bevölkerung in römischen Dazien (2–3. Jh) (ANRW II:96, 1977).

A temetők ez irányú kiértékelését mind a dákok, mind a provinciálisok továbbélésének a kutatásában megakadályozza a leletközlés elégtelen módja vagy elmaradása, főképpen pedig a rendkívül kevés temetőásatás. Síronként szétválasztott és teljes leletmennyiséget csak egyes esetekben közöltek. Sokszor nem világos az egy táblán együtt közölt, kézzel formált dák jellegű kerámiatöredékek leletösszefüggése; a cserepek a sírgödör földjéből is előkerülhettek, és nem használhatók fel a temetkezés vizsgálatánál. Így történt például a csolnakosi temető esetében (O. FLOCA – M. VALEA, Villa rustica şi necropola daco-romană de la Cinciş), ahol a provinciális római kerámia és a fallal körülvett sírok (vö. A. BERTZ–H. KENNER, Ausgrabungen und Funde im Lagerfriedhof von Carnuntum. RLiÖ 18, 1937) ellenére a temetkezést a néhány kézzel formált dák cserép alapján határozták meg dáknak.

A daciai temetkezési rítusok alapos, körültekintő összefoglalása: M. BABEŞ, Zu den Bestattungsriten in nördlichen Flachgräberfeld von Romula (Dacia 14, 1970), ahol azonban a szerző a vizsgált romulai 2–3. századi temető leleteit nem közölte. A Hermány-Kálbor és a Zalatna-Magyarigen típusú halomsírokat korábban az őslakosság temetkezéseinek tartották. A régebbi vélemények és a temetkezések összefoglalása: D. PROTASE, Riturile funerare la daci şi daco-romani (Bucureşti 1971). Újabban ezeket a halomsírokat a rítus és a mellékletek alapján helyesen az illír-kelta telepesek temetkezéseként értékelik: D. PROTASE, i. m. (ANRW II: 6, 1977. 1009). A zalatna-magyarigeni (Zlatna-Ighiu) temetők feltárásáról: O. FLOCA, Mormînte neromane, executate în timpul stăpănirii romanilor in Dacia (Sargetia 2, 1941); M. MACREA–D. PROTASE, Şantierul Alba Iulia şi imprejurimi (MCA 5, 1959. 442–450); A Hermány-kálbori (Caşolţ-Calbor): M. MACREA–D. BERCIU, Şantierul arheologic de la Caşolţ şi Arpaşul de Sus (SCIV 6, 1955); M. MACREA, Les daces à l’époque romaine à la lumiàre des récentes fouilles archéologiques (Dacia 1, 1957); M. MACREA–E. DOBROIU–N. LUPU, Şantierul arheologic Caşolţ-Calbor (MCA 6, 1959, 407. skk). K. HOREDT szerint (Untersuchungen zur Frühgeschichte Siebenbürgens. Bukarest 1958. 31–35) a hermányi halomsírok a betelepültek temetkezései. További temetkezések a tartomány fennállásának idejéből: D. PROTASE–N. VLASSA, Săpaturile de la Lechinţa de Mureş şi Cipău (MCA 6, 1959.445. skk); D. PROTASE–Z. MILEA, Un cimitir der incineraţie din epoca romană la Iacobeni (AMN 7, 1969); I. GLODARIU, Aşezarea dacică şi daco-romană de la Slimnic (AMN 9, 1972); I. MITROFAN, Inscripţiile de la „Pîrîul Hotarului” (Sighişoara) (AMN 18, 1981). A temetkezésekről és a telepekről összefoglalóan D. PROTASE írt: i. m. (ANRW II: 6, 1977. 1009. skk); továbbá: J. WINKLER, Über die ethnische Zugehörigkeit der Landbevölkerung in der Provinz Dakien (ACITh II.)

A mezőszopori temető etnikai meghatározása vitát váltott ki. A temető monográfiája: D. PROTASE, Un cimitir dacic din epoca romană la Soporul de Cîmpie (Bucureşti 1976). A szerző {563.} szerint a temetőben az őslakos dákok tették sírba halottaikat. Ezzel szemben K. HOREDT az eltemetettekben betelepített karpokat lát: Zur Deutung des Gräberfeldes von Soporul de Cîmpia (AMN 8, 1971). A napocai temetőkről: K. HOREDT, Die städtische Siedlung Siebenbürgens in spätrömischen Zeit (Sargetia 14, 1979); 1. HICA-CÎMPEANU, Cu privire la unele morminte romane tîrzii de la Napoca (AMN 14, 1977). Az apulumi temetkezésekről: D. PROTASE, Şantierul arheologic Alba Iulia (MCA 5, 1959); W. WOLSKI–I. BERCIU, Un nou tip mormînt descoperit la Apulum şi problema sarcofagelor cu boltă din Imperiul roman (Apulum 9, 1971); W. WOLSKI–I. BERCIU, Contribuţie la problema mormintelor romane cu dispositiv pentru libaţiile funerare (Apulum 10, 1972); W. WOLSKI–I. BERCIU: Contributions au problème des tombes romaines à dispositif pour les libations funéraires (Latomus 33, 1973); D. PROTASE, Necropola oraşului Apulum (Apulum 12, 1974); K. HOREDT, i. m. (Sargetia 14, 1979). A téglából épített vagy összeállított sírok délről terjedtek el észak felé (lásd például Apollónia római temetőjét: A. MANO, La nécropole d’Apollonie. Iliria 3, 1975), és korábban jelentek meg nagyobb számban Daciában, mint Pannoniában, ahol a temetkezések általános típusává – ugyan előzmények után – csak a 4. században váltak. Érmekkel keltezett, falazott sír a 2. századból Apulumban: M. MACREA–D. PROTASE, i. m. (MCA 5, 1959. 435). Ugyancsak Apulumból a 2–3. század fordulójáról: W. WOLSKI–I. BERCIU, i. m. (Apulum 9, 1979. 375). 3. századi téglasír: D. PROTASE, i. m. (MCA 6, 1959. 400). A porolissumi római épület romjaiba beásott sírok (BUDAY Á., Porolissumból. Jelentés az 1914. évi munkálatokról. Dolgozatok 1915) minden bizonnyal középkoriak: K. HOREDT, i. m. (Sargetia 14, 1979). A téglasírok tehát Daciában önmagukban nem a kiürítés utánra vagy éppen a 4. századra keltező jellegzetességek. Ezért a sarmizegethusai villa suburbanában talált egyik téglasírt (C. DAICOVICIU, Fouilles et recherches à Sarmizegetusa. Dacia 1, 1924 és K. HOREDT, i. m. Sargetia 14, 1979) nem lehet 271 utánra keltezni. A 3. század közepétől a folyamatos háborús állapot indokolja a romba dőlt épületek felhasználását temetkezőhelyként, amint azt a sarmizegethusai villa suburbanában talált másik sír keltezése is mutatja: C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum. 220. Hasonló temetkezések a településeken a háborúk alkalmával máshol is előfordulnak (Savaria: BUOCZ T., Savaria-Szombathely topográfiája. Szombathely, 1967. 54). Nem a téglasírok egyébként az egyetlenek, amelyek Daciában déli hatásra korábban tűnnek fel, mint Pannoniában. Hasonló időrendi eltolódás figyelhető meg a patkó alakú tábortornyoknál, amelyek korábban jelennek meg Moesia Inferiorban és Daciában, mint Pannoniában. Ezt a jelenséget a keltezéseknél, így a keltezéshez felhasznált tárgytípusok (tűk, fülbevalók) kronológiájának a megállapításánál is figyelembe kell venni. A földrajzi helyzet és a korábbi elterjedés miatt a daciai sírleletek keltezésénél analógiákat a Balkánon kell keresni, nem pedig a 4. századi pannoniai leletanyagban. Hasonlóképpen: a korábbi kőfaragványokból összeállított sírládák lehetnek ugyan Pannoniában 4. századiak, de ebből nem következik, hogy az ilyen sírok Daciában is a 4. századra keltezhetők. A korábbi sírkövek „szentségtörő” másodlagos felhasználása nem kizárólagosan a 4. századra jellemző keltező tényező. A nyugodt állapottal szemben a bizonytalanság, a válságok, a lakosság elmenekülése a temetők pusztulását, gondozásának az abbamaradását, valamint a sírkövek vagy egyéb faragványok másodlagos felhasználását vonta maga után: ez a helyzet Daciában a 3. század közepén már állandósult. Joggal gondolt tehát I. HICA-CÎMPEANU arra, hogy a faragott sírköveket másodlagosan a 4. század előtt is felhasználhatták: i. m. (AMN 14, 1977). A Kolozsvár-Plugarilor utcai melléklet nélküli kőlapos sírokat a 4. századra keltezte C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum 220, és W. WOLSKI, Sur la datation des tombes romaines de Cluj, Strada Plugarilor (Apulum 9, 1971).

Az obrázsai (Obreja) temető és telep leletei közöletlenek. Nem világos, hogy D. PROTASE a szabályos, teljesen ugyan fel nem tárt provinciális temető (érmek a 2. századból) melletti települést miért tartja a 4. század első feléig tovább élőnek. Az előkerült Crispus-érem és a bronz hagymafejes fibula, a besimított díszítésű táltöredék, amelyek lelőkörülményeit nem ismerteti a szerző, a telep római felhagyása utáni és a marosszentannai népesség hagyatéka is lehet. A {564.} temető előzetes jelentései: D. PROTASE, Aşezarea şi cimitirul dacoroman de la Obreja (AMN 8, 1971); UŐ, L’établissement et le cimitière daco-romain d’Obreja (Transylvanie) et leur importance pour le problème de la continuité en Dacie romaine et postromaine (Actes, Beograd III).

A daciai keresztény leletek nem keltezhetők 271 elé: C. DAICOVICIU, Există monumente creştine în Dacia Traiană din sec. II–III? (AISC 2, 1933–1935). Leletkorpusz: J. BARNEA, Les monuments paléochrétiens de Roumanie (Città del Vaticano 1977). Ezeket a keresztény tárgyakat egységesen a kontinuitás bizonyítékaként értékelik: D. PROTASE, Problema continuităţii 141–158; korábban I. I. RUSSU tárgyilagosan vizsgálta ezeket a leleteket: Materiale arheologice paleocreştine din Transilvania. Contribuţii la istoria creştinismului daco-romîn (Studii Teologice 10, 1958). Újabb lelet egy kereszt alakú ólomlemez (N. GUDEA, În legătură cu o nouă descoperire cu caracter creştin la Porolissum. AMP 6, 1982), amelyet mojgrádi lelőhellyel a zilahi Wesselényi–Teleki-gyűjtemény őriz. N. GUDEA a leletet az 5–6. században élő provinciálisok hagyatékának tartja. Ezzel szemben a lelet semmilyen, a keltezést vagy etnikumhoz kötést lehetővé tevő jellegzetességet nem mutat. A mojgrádi Árpád-kori sírok miatt (vö. K. HOREDT, i. m. Sargetia 14, 1979. 214) a tárgy középkori is lehet. Az újabban közzétett (N. GUDEA, Vasul cu inscripţie şi simboluri creştine de la Moigrad. Contribuţii la istoria creştinismului daco-roman (AMP 3, 1979; Dacia 24, 1980) római tál aljtöredékének a keresztény karcolata kétes hitelességű. Az edény alján körbe foglalt Krisztus-monogram és karcolt betűk vannak. Szövege – EGO […] VIUS VOT [UM] P [OSUI] – megegyezik a berethalmi, általánosan ismert és sokszor közölt lámpafüggesztő szövegével (EGO ZENOVIUS VOTUM POSUI) és ez eleve kétségeket kell, hogy ébresszen. A gyanút fokozza, hogy az EGO szó jellegzetes E és G betűi mindkét tárgyon azonos alakúak. A cserép közepén körbe foglalt Krisztus-monogram esetében pedig szintén jól megfigyelhető, hogy valóban a berethalmi bronzmonogram utánzata. Az edénykarcolaton a monogram tengelyében, felül és alul kis kerek nyúlvány látható, ami a berethalmi monogramon hasonlóképpen felül és alul elhelyezett kerek akasztótagoknak felel meg. Ezek egy Krisztus-monogramnak nem tartozékai, ellenben szerves részei a lámpafüggesztő tagoknak (például: ALFÖLDI A., Latin keresztény felirat Erdélyből a Kr. u. IV. századból. Arch. Ért. 1942. XL–XLI. táblák), így a berethalminak is. Az edénytöredék karcolata ezért a berethalmi lelet másolata: hitelességét nem tudom elfogadni; ugyanígy: MÓCSY A., A római név mint társadalomtörténeti forrás. Bp. 1985. 64, 100. j.

A napocai síroltárból átalakított szarkofág (D. PROTASE, Problema continuităţii. 146, nr. 3) feliratán előbb az OPTO SIT TIBI TERRA LEVIS formula rövidítését vélték keresztény szimbólumnak, majd a felirat utolsó sorának O betűjébe utólag karcolt kereszt- (vagy X) alakú jelet tartják annak. A pogány formula rövidítéséről: R. NOLL. Opto sit tibi terra levis (Germania 60, 1982). Azonban a másodlagosan bekarcolt jel sem állhat összefüggésben a halottal: egy kereszt vagy X alakú karcolat önmagában még nem tekinthető keresztény jelnek. Egyébként a jel később, amikor a síroltárt másodlagosan felhasználták, a szarkofág aljára került, nem látszott. Hasonlóképpen nem keresztény szimbólumok az egyes mécsesek alján (J. BARNEA, i. m. 1977. 251, 101/2 kép; D. PROTASE, Problema continuităţii. 153, nr. 15) a kereszt alakú műhelyjegyek sem. A csekély számú keresztény jellegű vagy késő római tárgyat nem lehet szaporítani az UTERE FELIX feliratú leletekkel (mint például N. VLASSA tette: Două noi piese paleocreştine din Transilvania. AMN 13, 1976; H. DAICOVICIU, Un fragment ceramic cu inscripţie de la Porolissum. AMN 14, 1977; K. HOREDT, Die letzten Jahrzehnte der Provinz Dakien in Siebenbürgen. Apulum 16, 1978. 218) sem, mert az általánosan használt antik szerencsekívánó formula. Már a 3. sz. közepe előtt is előfordul, és nemcsak a keresztények használták.

A dési múzeum ismeretlen lelőhelyű késő antik bronzmécsese: NOVÁK J., Keresztény bronzmécses a volt dési múzeumból (Közlemények 4, 1944). A luciui (Barbaricum) késő antik bronzmécses: J. BARNEA, i. M. 1977. 255, 103/1. kép. A Miskovban előkerült Dolichenus {565.} bronzkéz:
V. V. .

A kontinuitásról általában (további irodalommal): H. V. PETRIKOVITS, Der diachronische Aspekt der Kontinuität von der Spätantike zum frühen Mittelalter (Nachrichten der Akademie der Wiss. in Göttingen, Phil-hist. Klasse, 1982:5). A pannoniai kontinuitáshoz: A. MÓCSY, Pannonia and Upper Moesia, London-Boston 1974, 354 skk; TÓTH E., La survivance de la population en Pannonie (Alba Regia 15, 1976). A keresztény leletek értékeléséhez és forrásértékéhez a továbbélés vizsgálatánál: TÓTH E., Zur Geschichte des nordpannonischen Raumes im 5–6. Jahrhundert (Die Völker an der Mittleren und Unteren Donau in fünften und sechsten Jahrhundert, Red. H. WOLFRAM–F. DAIM. Denkschriften 145. Österreichische Akademie der Wiss. Wien 1980). A noricumi és a raetiai provinciális maradványnépességhez K. FINSTERWALDER, Romanische Vulgärschprache in Rätien und Noricum von der römischen Kaiserzeit bis zur Karolingepoche (Festschrift K. Pivec zum 60. Geburtstag, Hrsg. A. HAIDACHER–H. E. MAYER. Innsbruck 1966). A nyugat-pannoniai víznevekről: E. SCHWARTZ, Flußnamen und Völkerbewegungen im Oberpannonien (Zeitschrift für slavische Philologie 1, 1924). Az erdélyi víznevekről: KNIEZSA I., Erdély víznevei (ETIÉ 1942).