Buli Jankó, Bulyi Jankó

mitikus, tréfás → mesehős, ill. a tetteiről szóló tréfás → hősmese, mely mai formájában antifeudális parasztmesévé vált. Cselekménye: szegény asszony egyetlen nagy étvágyú, nagy erejű fia egész nap hammat őröl a suton. Anyja végül megsokallja fia lustaságát és dolgozni küldi. Buli Jankó egy kovácsnál hatalmas szerszámokat, sarlót, csépet csináltat magának, s elvállalja egymaga a földesúr búzavetésének learatását és kicséplését, annyi gabonáért, amennyit a hátán elbír. Buli Jankó egy nap alatt végez az aratással és a csépléssel, s egy hatalmas zsákban az egész szemtermést hazaviszi. A földesúr utána guríttatja a legnagyobb hordóját és utána ereszti (két) legvadabb bikáját. Buli Jankó mindet feldobja a zsák tetejére és hazaviszi, mondván, hogy anyjának lesz legalább a kenyér mellé pecsenyéje és bora is (MNK 650D*). A mese itt ritkán ér véget, legtöbbször folytatódik → Fehérlófia vagy a → sárkányölő vitéz meséjével vagy „A szegény ember furulyázni tanítja az ördögöt”, ill. „Az Úrjézus keresztfia” típusoknak a helyzethez illő redakciójával. a) Buli Jankó elvállalja, hogy megtisztítja az ördögtől az uraság elátkozott várát. Furulyájával (dudájával) és csépjével ott tölt egy éjszakát. Az ördög is meg akar tanulni furulyázni, akinek ujjait Buli Jankó ajtóhasítékba csípteti és a cséppel alaposan elveri, mire az ördög megígéri, hogy többé nem keresi fel a kastélyt (AaTh 1159). b) Buli Jankó a két bikával saját földjüket szántja. A földesúr látja, hogy milyen szaporán megy a munka s megparancsolja, hogy az ő földjeit is szántsa fel egyetlen nap alatt. A két bika (ökör) estére csak a munka felével készül el; erre az egyik szarvával a Nap korongját visszahajlítja keletre. Az újabb nap már elegendő arra, hogy a vállalt munkát befejezzék (AaTh 532*, H 535*, BN 469*). A mesének különböző összetételekben 8 magyar változatát tartjuk számon. MNK 650*D – AaTh 1159 összetételben a századfordulón ponyván is megjelent, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az → Erős János típusból kivált motívumsor a 20. sz.-ban az egész magyar nyelvterületen elterjedt, különösen a Palócföldön népszerű. Párhuzamos redakciója ugyanennek a motívumsornak elsősorban a magyar nyelvterület nyugati felében A szegény ember szolgája az ördög (AaTh 810A; BN 819*) típus: a szegény ember utolsó darab kenyerét, utolsó fej káposztáját megeszi az ördög. Büntetésül szolgálnia kell, és gazdaggá kell tennie a szegény embert. A földesúr parancsára aratnak és csépelnek. Az öreg, törődött szegény ember az árnyékban pihen, az ördög egyetlen nap alatt learatja és kicsépeli az egész búzát, s egy nagy zsákban a teljes szemtermést hazaviszi. A gabona mellé még húst és bort is szerez a szegény embernek. Ezalatt letelik a büntetése, egy év (három nap), s mivel gazdaggá tette a szegény embert, visszamehet a pokolba (AaTh 651*; 9. vált.). Valószínűnek látszik, hogy a két jellegzetes redakció nem csupán a magyar és az amerikai spanyol nyelvterületen ismert. Az AaTh 810 típusnál felsorolt litván, ír, dán, szlovén, szerb-horvát és lengyel változatokon kívül az AaTh 820A típusnál felsorolt német, finn, észt, svéd és orosz változatok egy része is feltehetően típusunkhoz kapcsolódik, a készülő Román Népmesekatalógus is 16 változatát tartja nyilván. A nemzeti katalógusok egy részének szűkszavú típusleírásai és az eltérő típusszámozás megnehezítik, hogy a kevéssé ismert típusok esetében a cselekmény pontos menetét és egy-egy szüzsének a katalógusban elfoglalt helyét teljes bizonyossággal megállapíthassuk. (→ még: hálás halott, a) – Irod. Balys, J.: Motif-Index of Lithuanian Narrativ Folk-Lore (Kaunas, 1936); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyomány (II., Pécs, 1940); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: Új népmesetípusok a magyar népmesekatalógusban (Népr. Közl., 1957. 3–4. sz.); Nagy Olga: A szegény embert szolgáló ördög a magyar népmesékben (Nyelv- és Irod. tud. Közl., 1964); Suilleabhain, S. O.–Christiansen, R. Th.: The Types of the Irish Folktale (Helsinki, 1967; FFC 188); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (Bp., 1968; MNKF 4.); Nagy, O.–Markel, H.: Variantele Româneşti şi maghiare ale basmului „Dracul Ispâşeşte” (AaTh 810A) (Revista de Etnografie şi Folclor, 1968).