csizmadia

csizma készítésével és javításával foglalkozó kisiparos. A szó szerb-horvát közvetítéssel oszmán-török eredetű. Első előfordulását 1594-ből (a csizmáét 1492-ből) ismerjük. A középkori lábbelidivatot váltó keleti jellegű csizma legjellemzőbb eleme a 16. sz.-ban a kifordított szárat a talp visszájához erősítő, ún. fordított varrás volt. Két tűvel dolgoztak úgy, hogy a talp járófelületét nem szúrták át, csak fél mélységig öltöttek a bőrbe. A sarki részt sem varrták a talphoz, hanem a benedvesített csizmát ezen keresztül fordították a színére. Ezután a nyitva hagyott sarki résznél a szár bőrét kifelé fordulóan öltötték a talphoz. A fordított-varrott technika csak egyetlen talpat engedett meg és nagyjából béleletlen szárat jelentett. Ha az egyetlen talp elszakadt, igen nehéz volt még egyszer megtalpalni a csizmát, mert ekkor a viszonylag vékony bőrből készült szárnak újabb kifordítást kellett kiállnia. Ezért inkább fejelték a fordított-varrott csizmákat. A fordított-varrott csizma talpformáját és összevarrási technikáját a Szolnokon kiásott, hódoltság kori török leletek alapján is jól ismerjük. Ezek szára kétoldalt varrott. Elejük a láb „L” alakú formájához igazodik. Ezt a formát a régi csizmadiák úgy alakították ki, hogy nedvesen az ún. ványoló deszkára szögezték és egy hergelő nevű kézi szerszámmal is nyújtották. A csizma elejét pedig 3–7 sima ráncba szedték. A múlt század második felétől a magyar parasztság számára készült csizmák keleti formai és technikai elemeit fokozatosan nyugat-európai eredetűek váltották fel. A csizma szárteteje egyenletesen kerek lett, a szárat hátul varrták össze. Az egyetlen nagy darabból szabott szárat a megszélesedett kézi ványolódeszkával sem lehetett már megfelelően meghajlított formára alakítani. Ezért fokozatosan kisebb-nagyobb ványológépeket alkalmaztak. Ún. ráncos sámfára húzták a nedves tori részű csizmát, és minden ráncot spárgával kötöttek el. Majd körül sima, azután harmonikás ráncokkal igyekeztek a láb formájához igazodó meghajlást elérni. A külön szabott fejrész, sőt a csizmának a lábformát követő jó formáját a napjainkban is alkalmazott, ún. nyelvesen szabott fej valósítja meg legjobban. A csizma féllábassá váló talpát ma már béléstalphoz, branzolhoz, esetleg rámához szögezik, és szárát puha bőrrel, újabban zsákkal, papírral egyre erősebben bélelik. – A → tobakosok által kidolgozott szattyán és kordován bőrökből a 16–18. sz.-ban divatos csizmákat készítettek. A csizmadiák a csizmák készítésén és fejelésén kívül még másfajta lábbeli varrásával is foglalkoztak. Különösen amikor azok divatosak voltak: pl. a cipellő, a papucs és ritkábban a bőrkapca. A csizmadiák a 17–18. sz.-ban számos mo.-i városban népes céhekbe tömörültek. A 18–19. sz. fordulójától a falvakban is megtelepedtek, és egészen az utóbbi évtizedekig, a paraszti csizmaviselet divatjának visszaszorulásáig a falusi életformában sokszor a birtokos parasztságtól kevéssé különböző kisiparosság egyik legjellegzetesebb figuráját jelentették. – Irod. Gáborján Alice: A szolnoki hódoltságkori ásatási lábbelianyag magyar viselettörténeti vonatkozásai (Ethn., 1957); Gáborján Alice: Két magyar hosszúszárú lábbelitípus viselettörténeti elemzése (Népr. Ért., 1958); Gáborján Alice: A Néprajzi Múzeum lábbeligyűjteménye. I. Csizmák (Népr. Ért., 1959).

Csizma ráncba szedett és széthúzott szárral. Hegyes orrú, piros színű (19. sz. vége, Torockó, v. Torda-Aranyos m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Csizma ráncba szedett és széthúzott szárral. Hegyes orrú, piros színű (19. sz. vége, Torockó, v. Torda-Aranyos m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Rátétes díszű, ráncos torkú csizma (19. sz. vége, Csököly, Somogy m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Rátétes díszű, ráncos torkú csizma (19. sz. vége, Csököly, Somogy m.) Bp. Néprajzi Múzeum

A fenti csizma orra és feje

A fenti csizma orra és feje

Hátul varrott, kemény szárú, nyelves, rakott sarkú csizma (20. sz. első fele, Mezőkövesd) Bp. Néprajzi Múzeum

Hátul varrott, kemény szárú, nyelves, rakott sarkú csizma (20. sz. első fele, Mezőkövesd) Bp. Néprajzi Múzeum

Oldalt varrott ráncos torkú, rakott sarkú és szegezett talpú csizma (20. sz. első fele, Rimóc, Nógrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Oldalt varrott ráncos torkú, rakott sarkú és szegezett talpú csizma (20. sz. első fele, Rimóc, Nógrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Oldalt varrott, ráncos torkú csizma, vas patkóval (Alföld) Bp. Néprajzi Múzeum

Oldalt varrott, ráncos torkú csizma, vas patkóval (Alföld) Bp. Néprajzi Múzeum

Csizmadiaműhely. (1931. Hajdúböszörmény, Hajdú-Bihar m.)

Csizmadiaműhely. (1931. Hajdúböszörmény, Hajdú-Bihar m.)

Csizmadiaműhely (mázos, égetett cserépdísz) Miskolc, Herman Ottó Múzeum

Csizmadiaműhely (mázos, égetett cserépdísz) Miskolc, Herman Ottó Múzeum