Csonka pajtás és Sánta pajtás

hősmese Cselekménye: Egy királyfi nagy erejű társával megkéri egy szép, erős és harcias lány kezét, aki csak olyan vitézhez hajlandó feleségül menni, aki épp olyan erős, mint ő. A kérőnek három próbát kell kiállnia: fel kell kötnie a leány tarsolyát, meg kell suhogtatnia a kardját (lőnie kell a puskájával), meg kell ülnie a lovát. A próbákat a nagy erejű társ (szolga) teljesíti. A nászéjszakán a menyasszony kezét és lábát átteszi a királyfin, s ezzel majdnem agyonnyomja. A királyfi engedélyt kér, hogy kimehessen, a sötétben társa lép helyébe, és legyőzi a királykisasszonyt. A menyasszony megtudja, hogy a próbákon és a nászéjszakán a kocsis helyettesítette a királyfit, haragjában levágatja a lábait, férjét pedig elűzi, disznópásztorrá teszi. A lábatlan kocsis összetalálkozik egy kezetlen emberrel, együtt erdei kunyhót építenek, s királykisasszony-gazdasszonyt rabolnak maguknak. A királykisasszony egy idő múlva sápadni kezd, meglesik, s látják, hogy egy boszorkány a vérét szívja. Ezt kényszerítik, hogy mutassa meg nekik az életvize (→ élet- és halálvize) forrását. Az első két forrásba zöld ágat dobnak, az lángot vet és elég, a harmadikba dobott bot kizöldül. Ebbe belemártják csonka végtagjaikat, s az újra kinő. (Vagy a vérszívó Kalefaktor levágott kezét-lábát illesztik a maguk csonkjaihoz, odaforr, s kitűnően tudják használni.) Sánta pajtás visszatér a disznópásztor királyhoz – akinek minden nap meg kellett a legnagyobb kan farka alját csókolnia –, s visszahelyezi jogaiba. A nagy erejű menyasszonyra ráijeszt vagy megüli. Csonka pajtás feleségül veszi a gazdasszony-királykisasszonyt és Sánta pajtás annak testvérét (AaTh 519). A mesének mindössze három teljes magyar változata ismeretes, a legújabb Kopácson gyűjtött szöveg azonban a Gaál–Benedek-féle változat származékának tűnik. További két változat csupán mesénk második felét tartalmazza. A két egymástól független palóc, ill. székely szöveg a → Fehérlófia típus egyik redakciója, az „Este, Éjfél, Hajnal” típus folytatásaként mondja el, hogyan fosztja meg a két hűtlen testvér, Este és Éjfél öccsüket, Hajnalkát a lábaitól, hogyan találkozik ez a kar nélküli, szárnyas Szélfutó Pállal stb. (a redakciónak román párhuzamai is vannak). Egy meglehetősen homályos szegedi változat viszont a típus első felét látszik tartalmazni (BN 523*). A mese É-K-Európában ismert, 1–2 svéd, észt, litván, lengyel és cseh s meglehetősen nagyszámú orosz változatáról tudunk. Heller Bernát megkíséreli összekapcsolni a perzsa és a germán hősepikát, melyben mesénk első fele szintén előfordul. Löwis of Menar elképzelése szerint Oroszo.-ba s itt is elsősorban Kijev környékére a mese a 13. sz. körül kerülhetett a Közel-Keletről, a germánokhoz sokkal korábban, i. sz. a 6. sz.-ban a Duna vonalán juthatott el (Nibelung-ének). A két mesetípus összekapcsolódásának helye és ideje még feltevések formájában sem ismert. (→ Alexander és Ludovicus) – Irod. Heller Bernát: A Brunhildamese magyar és perzsa változata (Ethn., 1918); Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (Porvoo, 1921; FFC 34); Löwis of Menar, A.: Die Brünhildsage in Russland (Leipzig, 1923); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Ortutay Gyula–Dégh Linda–Kovács Ágnes: Magyar népmesék (I–III., Bp., 1960); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF 1.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961).