disznó, sertés (lat. Sus domestica)

1. a magyarságnak is igen nagy jelentőségű háziállata. Eredetileg valószínűleg magától domesztikálódott, a települések melletti hulladékhalmokra járva szegődött az ember mellé. Domesztikációs centrumai: K-Ázsia, ahonnan az óceániai szigetvilágba és Ausztráliába is eljutott; ill. Európában a Keleti-tenger melléke, az Alpok keleti vidéke. Az ázsiai disznó → háziasítása korábbi: É-Irakban az i.e. 7. évezredben, Turkesztánban i.e. 6000 évvel, Kínában i.e. a 4. évezredben, Egyiptomban 2250 körül már tenyésztették. Európában a domesztikáció első jelei a neolitikumig (kb. i.e. 2–4000-ig) nyúlnak vissza. A magyarság a honfoglalás előtt már ismerte a disznót, bár széles körű tenyésztéséhez valószínűleg csak a Kárpát-medencében kezdett. Két ősi tájfajtánk van: a) a bakonyi disznó (rőtes fekete vagy szürkésfekete színű, mérsékelten göndör szőrzetű, erős csontú, rövid testű, vastag szalonnát adó) már a honfoglalás korában itt élt, főleg a Balatontól É-ra tenyésztették. – b) a szalontai disznó (nagy testű, hosszú lábú és törzsű, lelógó fülű, vöröses-barnás színű hússertés), amely valószínűleg a magyarsággal került a Kárpát-medencébe. Tenyésztésének fő területe a Tiszántúl. Mindkét régi tájfajta a 19. sz. közepétől a mangalicával való kereszteződés következtében mint önálló fajta kihalt. Tenyésztették még a következő fajtákat is: a D-Dunántúlon a siskát és a túrmezeit; az Alföldön a rétit, Erdélyben a báznait és az ölyvest, ÉK-Mo.-on pedig a lengyel disznót, amely valószínűleg → makkoltatás révén a 17–18. sz.-ban jutott Munkács és Beregszász vidékére és Erdélybe. Az 1830-as évektől a Szerbiából behozott sumadia disznóból a szalontai és a bakonyi disznó keresztezésével tenyésztették ki a magyar mangalicát. Az eredetileg négy színváltozatú (szőke, fekete, fecskehasú, vadas), göndör szőrű, zömök testalkatú zsírsertés igen gyorsan elterjedt és kiszorította az említett tájfajtákat. A századfordulón külföldi behozatal útján jutottak be az intenzív hússertésrasszok. – A sertések elnevezése ivar, kor és funkció szerint: malac (kor szerint szopósmalac, választott malac) kb. 4–5 hónapig; süldő 1 éves korig mindkét ivarban; magló bármely korú tenyészsertés; emse fiatal, göbe kifejlett nőivarú; koca hasas, fias; kan hím ivarú; ártány herélt; miskárolt petefészkétől megfosztott disznó. A naponta kihajtott malac- vagy sertésnyáj őrzője a → csürhés, míg a tavasztól őszig egy csapatban a legelőn élő sertésállományé a kondás (→ konda). – Irod. Dorner Béla: A sertés Magyarországban (Bp., 1908); Hankó Béla: Ősi magyar háziállataink (Bp., 1940); Schandl József–Horn Artúr–Kertész Ferenc: Sertéstenyésztés (Bp., 1954); Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja (Bp., 1966). – 2. A disznóval kapcsolatos → hiedelmek és → mágikus eljárások elsősorban az állat egészségére, szaporaságára, hasznára vonatkoznak, másrészt az állatok egyes megnyilvánulásaiból az emberi élet fordulóira vagy az időjárásra jósolnak. A disznó egészségének biztosítására pl. → vízkeresztkor a malacnak záptojást adnak. Disznóvész és rovarok ellen újtüzet gyújtottak és ezen hajtották át az állatokat. → Rontás megelőzésére a disznóólra piros szalagot kötöttek. A praktikus gyógyszerek mellett gyógyították a disznót → ráolvasással (pl. a nyüvet „kiolvasták” belőle) vagy nyálfolyás ellen a kihajtás előtt a disznóólban meghempergették az állatot. Hogy a disznó ne dögöljön meg, → Szent György napja előtt fogott kígyó fejét tették a disznóvályúba. A szaporaság biztosítása egyrészt a pásztorok vesszőhordásával történt (→ Márton napja, karácsonyi vesszőhordás, → vesszőzés), másrészt pl. → nagypénteken hangyatojást adtak, hogy sokat malacozzék; továbbá pénteken vagy kedden kellett elválasztani, hogy a göbe hamar begörögjön. A disznó házhoz szoktatása céljából farral vezetik az új malacot az ólba; először kenyeret adnak a disznónak. Hiedelemmondák ismeretesek a szilajon tartott disznó megriasztására (→ tudós pásztor). Hizlalásával kapcsolatban bizonyos → előírások ismertek: pl. Egyed napján kell kezdeni; hízóba fogáskor üres zsákkal, főzőkanállal veregetik, hogy ne szaporodjék; nagypénteken napfelkeltekor húshagyókeddi káposztamaradékot adnak, hogy jobban hízzék. Az emberi élet fordulóival kapcsolatban változatos hiedelmek ismeretesek. Pl. ha a terhes asszony disznót vakar, vagy perzselésbe lép, szőrös, ill. piszkos lesz a gyereke; újszülött első mosdóvizét a disznóval itatják meg; rosszul alvó gyereknek a disznó alomjából tesznek a bölcsőjébe. Házasulandók → András napjakor megrúgják a disznóól oldalát: az állat röffenése házasságot jelez farsangra. Disznóval álmodni halált jelent. Időjárásra vonatkozó előjelek: a levágott disznó lépének a vastagsága megmutatja, hogy a tél melyik fele lesz hidegebb; karácsony és újév reggelén disznóröfögés terméketlen esztendőt jelent; ha a csorda nyugtalan, esőt jósol stb. Egyes helyeken úgy tartják, hogy az éjféli misén karácsonykora Luca-székről disznó alakú kísértetet lehet látni.

1. Bihari kanász

1. Bihari kanász

2. Disznóól (Somogyszentpál, Somogy m.)

2. Disznóól (Somogyszentpál, Somogy m.)

3. Hidas (Mozsgó, Baranya m.)

3. Hidas (Mozsgó, Baranya m.)

4. Hidas (Tormás, Baranya m.)

4. Hidas (Tormás, Baranya m.)

5. Disznóól egyetlen fatörzsből (Magyarremete, v. Bihar m.)

5. Disznóól egyetlen fatörzsből (Magyarremete, v. Bihar m.)

6. Disznóól (Abaújalpár, Abaúj m.)

6. Disznóól (Abaújalpár, Abaúj m.)