egész eke, egész gazda

a szántáshoz helyileg szükséges számú igásokból (ökör, ritkábban ló) álló ekefogat. A talaj- és domborzati viszonyoktól, a → szántás típusától, az → eke szerkezetétől függően egy egész eke kiállításához általában 2–8 vonójószág kellett. Azt a gazdát, aki egész ekével rendelkezett, egész gazdának, egész ekés gazdának nevezték, megkülönböztetve a fél ekéstől. Ez utóbbi csak mással összefogva, „cimborába” (→ cimboraság) tudott szántani. E fenti elnevezések abból az időből veszik eredetüket, amikor egy jobbágy „tehetségét” (facultas) az határozta meg, hogy mennyi igásállattal rendelkezik, más szóval, mekkora terület megművelésére képes. Az újraosztásos → földközösségben a → nyílvetés alapja sok helyen az igásállatok száma volt. Ebben a rendszerben az egész ekés jobbágyot egy nyíl illette meg, s innen egésznyilas gazdának nevezték. – Irod. Varga János: A földközösség megerősödése és bomlása a 18. században (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790, szerk. Spira György, Bp., 1952); Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969).