egymezős rendszer, örökmező, permanens rendszer

olyan művelési rendszer, amelyben a → belső telek közvetlen folytatásában fekvő szántóföldön évről évre, megszakítás nélkül gabonát termesztenek. Az egymezős rendszer általában ott honosodott meg, ahol szűk volt a termőhatár, s ezért pihentetés nélküli, folytonos művelést kellett alkalmazni rendszeres trágyázással. Ilyenek például az erdőtelkes falvak → tanorokjai. Az egymezős rendszer a középkori Mo.-on kimutatható Erdélyben, a felvidéki és dunántúli irtástelepülések kertalja szántóiban (tanorok). Ezek a földek állandó egyéni birtoklású szántók voltak. Ha a határ távolabbi részein volt is nyomásos gazdálkodás, az ott kötelező közös ugar- és tarlólegeltetés, a → nyomáskényszer ezekre a földekre nem vonatkozott. Az egymezős rendszer É- és Közép-Európa erdős vidékein már a háromnyomásos rendszer meghonosodása előtt fellelhető. A 13–14. sz.-ban terjedt el, rendszerint ott, ahol kolonusokkal terjeszkedett a feudális gazdálkodási rendszer. Ismerték Angliában, Skandináviában, Németo.-ban stb. Az mindig az ún. belső szántók (infield) művelési rendszere, míg a külső földeket (outfield) parlagoló, majd nyomásos rendszerrel hasznosították. – Irod. Belényesy Márta: A permanens egymezős földhasználat és a két- és háromnyomásos rendszer kialakulása Magyarországon a középkorban (Ethn., 1960); Wellmann Imre: Határhasználat az Alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében (Agrártörténeti Szle, 1967. 3–4. sz.).