ellentét, antitézis <gör.>, kontraszt <fr.>

stilisztikai gondolatalakzat, a hatásfokozás egyik eszköze; egymástól eltérő vagy ellenkező értelmű szavak, szóalakzatok, gondolatok, ritkábban helyzetek vagy jellemek egy alkotáson belüli közvetlen szembeállítása. A kapcsolatba került fogalmak egymást kölcsönösen megvilágítják és a lényeges vonásokat emelik ki. Irodalomban és népköltészetben egyaránt kedvelt. Szerkezetileg rokon a → hasonlattal, egyszerűbb verses formája a → párhuzamosság fordítottja, a fejlettebb pedig ellentétes gondolatritmus is lehet. Népköltészetünk minden főbb műfajában megtalálható, különösen egyes lírai dalcsoportokban (→ szerelmi dal, → keserves, → tréfás dal) gyakori. A dalokban fele részben elöl (Széles a Balaton vize, Keskeny a híd rajta…), fele részben pedig hátrább (...Mert az álom nyugodalom, A szerelem szívfájdalom.) helyezkedik el. Hasonló az arány az egy sorra terjedő (Lassú vizen sebesen, mén a hajó…) és a hosszabb (Mi haszna szép virágzásom, Ha mindjárt lesz hervadásom; Siralom anyámnak Cifra szabólegény, Örömöm énnékem Szegény szolgalegény…) előfordulások között. Az ellentét magva rendszerint egymással szembeállított szópár, mely lehet ige (él-hal, sír-nevet, hűl-melegül), főnév (bánat-öröm, széle-közepe, úr-paraszt), leggyakrabban melléknév (fehér-fekete, kicsi-nagy, sok-kevés, üres-tele, hideg-meleg, édes-keserű, könnyű-nehéz, víg-szomorú, szép-csúnya). Máskor egész szócsoport van ellentétbe állítva (Gazdag ember üti-veri, rongálja, Szegény legény megöleli, csókolja…), ill. nem feltétlenül az alapszavak jelentése ellentétes (Mán a nap is leáldozott az égrű, De a bánat nem mén, le szívemrű; Kit mindig szerettem, jaj, be távol estem, Kit mindig gyűlöltem, annak rabja lettem…). Az ellentétbe állított szavak váltakozhatnak (Víg örömem szomorúra fordult; Bús szívemre szállott víg illatja…). Az ellentét egyes daltípusokban (Mikor én még legény voltam; Nincs szabadabb a madárnál...) és balladákban (Házasuló királyfi, Kétféle menyasszony) szerkezeti elv.