állatsegítő

mesealak, a mitikus → hősmesék jelentős mellékszereplője, nélküle az emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező mesehős célját elérni nem tudná (Thompson: Motif Index, B300–599). Ide szoktuk sorolni mindenekelőtt a táltoslovat, amely a táltoshősnek úgyszólván egyenrangú segítőtársa, s azokat az emberi hangon megszólaló állatokat – rendszerint hárman vannak –, amelyek a hőst a sárkány legyőzésében, a táltosló megszerzésében, alakváltoztatásában vagy az ugyancsak táltosi attribútumokkal rendelkező királyleány elől való elrejtőzésben segítik. A táltoslóhoz hasonló szerepe van azoknak az állatoknak is, amelyek hálából csatlakoznak hozzá: róka vagy a macska királyleány feleséghez és mesés vagyonhoz segíti a szegény sorsú hőst. Ide kell sorolnunk az egérkét is, aki emberi hangon hasznos tanácsokat ad, és megakadályozza a hőst, hogy a kritikus pillanatban elaludjon. Az állatsegítők kategóriájába tartoznak még a minden kívánságot teljesítő hal, a hőst a felső világba szállító griffmadár és az állatsógorok. Állatsegítőkre úgy tesz a hős szert, hogy a) együtt születik velük (AaTh 303 Thompson, Motif Index B311), b) nem pusztítja el őket magukat vagy kölykeiket (AaTh 300, AaTh 315), c) utolsó falatját megosztja velük (pl. AaTh 530), d) megmenti az életüket (pl. AaTh 329 v. AaTh 560), e) segítségükre van a közös zsákmány elosztásában (AaTh 302, AaTh 665), f) természetfeletti lénytől ajándékba kapja (AaTh 300, AaTh 361*) vagy g) feleségül adja hozzájuk a testvérét (AaTh 552A). Az állatok így szólnak: „Jó tett helyébe jót várj!” (→ mesei sztereotípia), s egy szőrszálat, pikkelyt, tollat vagy varázssípot adnak, ha azt a hős szélnek ereszti vagy belefúj, vagy csupán rájuk gondol, megjelennek. Egészen más a módja a táltosló megszerzésének: ezt a hős kölcsönös felismerés alapján kiválasztja a ménesből vagy az istállóból, girhes gebeként rábukkan a szemétdombon tengődve, vagy szolgál érte (AaTh, 478, AaTh 556F*). Olykor családi kapcsolatban látszik vele lenni: a fehér ló, a csonka tehén vagy a veres juhocska a hős anyja (AaTh 301B), amely nemcsak felneveli, hanem hívására meg is jelenik, s halálából feltámasztja segítőtársaival együtt (MNK 301B*I.), vagy táplálja őt, mikor gonosz mostohája üres tarisznyával küldi ki a legelőre, majd nagy gazdagsághoz segíti (AaTh 511, AaTh 511A; vö. AaTh 510A). Kérdés, hogy ezek a segítő ember-állatok a táltoslóval egyetemben a tulajdonképpeni állatsegítők kategóriájába sorolhatók-e. Ugyanígy nem tekinthető segítő „állat”-nak az állattá varázsolt királykisasszony vagy az állatból emberré lett tündér, aki később a hős felesége lesz (macska-, egér-, békamenyasszony: AaTh 402; v. a → halkisasszony, a: AaTh 465C; v. → őztestvér, az: AaTh 450). Voltaképpen problematikus, hogy állatsegítőnek tekinthetők-e az állatsógorok, akik a magyar változatokban sárkányok vagy égitestek, akik időnként állatalakot öltenek. Kétségtelenül állatsegítők azok a hálás állatok, melyek életük megmentéséért cserébe a hőst → mágikus tárgygyal vagy tulajdonsággal ajándékozzák meg: varázsgyűrűvel, → mindentjáró malmocskával (AaTh 560, MNK 569*A) vagy az állatok nyelvének megértésével (AaTh 670). A magyar mesékben a leggyakoribb hálás állatok: farkas, medve, oroszlán (AaTh 300, AaTh 303, AaTh 315), sas, hal, róka vagy nyúl (AaTh 329, AaTh 554, AaTh 556*, AaTh 665), három kutya (Messzehalló, Messzelátó, Földneheze: AaTh 300, AaTh 361*), róka vagy macska (AaTh 545B, AaTh 550), egér (AaTh 530), kígyó (AaTh 560, AaTh 670), varjú (MNK 569A*). Jelenlétük és ajándékaik annak a bizonyítékai, hogy a hős megfelelő magatartásával elnyerte természetfeletti lények segítségét, s ez egyszersmind biztosítéka is vállalkozása sikerének.