esküvőre hazatért vőlegény

régi stílusú → ballada. Változatait csak Moldvából ismerjük. Európa-szerte ismert az esküvőre visszatérő vőlegény (férj, asszony) téma mesében, mondában, balladában. A magyar ballada szüzséje: a legény kéri a lányt, hogy várjon három (hét) esztendeig, amíg ő katona:

Ha meg nem vársz ingem, Magad Ilonácska,
Isten engedje meg, Mikor eléjövök,
Kerek udvaridat Ki kapjam seperve,
Testi koporsódat Udvaridon lássam.

Az idő elteltével rávették a lányt, menjen máshoz. Esküvőre ér vissza a legény; a lány meglátva őt, meghal, s utána a legény is (vagy a legény megöli őt és a sírnál kedvese után hal). Néha az átokmotívum (→ átokdal) jelen idejű változatával fejezi ki a halált. Faragó József szerint századeleji népies, román nyelvű románc átvétele. A sokszor ismételt átokformula 1864-től szerepel népköltési gyűjteményekben. A teljes balladát először 1929-ben jegyezték fel. Ma 24 változatát ismerjük. A téma és a formai megoldás a régi stílusú balladákkal rokon. Erik Seemann szerint az esküvőre hazatért vőlegény balladától történetileg élesen elválik a hazatérő férj balladatéma, amelynek költői megfogalmazása az Odisszeiától kezdve divatos témája a verses lovagregényeknek, a középkori hősének-költészetnek. Az esküvőre hazatért vőlegény balladatípus gondolatvilága a fejlődés későbbi szakaszán jött létre. – Irod. Seemann, Erik: Zum Liedkreis vom ’Heimkehrenden Ehemann’ (Beiträge zur Sprachwissenschaft und Volkskunde, Lahr, 1951); Faragó József: Györgyike és Ilona balladája (Nyelv és Irodalomtud. Közl., VII. 1963); Kallós Zoltán: Balladák könyve (Bukarest, 1970).