aprószentek-hordás

a magyar nyelvterület északi részén elterjedt szokás volt – még egy-két évtizeddel ezelőtt is –, hogy a pásztorok → karácsony vigiliáján, december 24-én egy-egy vesszőcsomóval (pásztorvessző) sorra járták a házakat. A házban → köszöntőt mondtak, majd a gazdasszony a vesszőcsomóból kihúzott egy-két szálat, azzal megverte a pásztorokat, azután megajándékozta őket (→ adománygyűjtés). A vesszőnek, a rügyező ágnak a tavaszi és téli ünnepkör szokásaiban Európa minden táján szerep jutott. Az aprószentek, a szent vessző, pásztorvessző nálunk egyházi értelmezést hordoz. Erős szálak fűzik a karácsonyra kivirágoztatott cseresznyeághoz (→ kivirágoztatott ág) éppúgy, mint a bibliai tudásfájához (→ életfa), ugyanakkor a Heródes által megöletett gyermekekre emlékeztető szimbólum (→ aprószentek napja), amely a karácsonyi jókívánságokkal együtt az állatok megszaporodását is szolgálja. Érsekvadkerten (Nógrád m.) az 1950-es években még szokásban volt az aprószentek-hordás. A pásztorok (kanász, csordás, gulyás) minden házba bementek, ahonnét marhát őriztek. Velük mentek fiaik, feleségeik, de azok kint maradtak az utcán vagy az udvaron. Ők gyűjtötték össze és vitték az ajándékot (bort, pálinkát, pénzt, cipót). Az aprószenteket (vörösgyűrű-vessző) a pásztor a bal hónalja alatt vitte, botját a jobb kezében. Az ajtóban vagy a szoba közepén megállva, dicsértessékkel köszönt és köszöntőt mondott: „Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek! Mulassék kétek Krisztus Urunk születése napját több jóval, kevesebb búval. Adjon Isten országunkban bort, búzát, csendes békességet, holtunk után léleküdvösséget! E szó mondásom.” Régebben a gazda, újabban a gazdasszony kötényébe csavart kézzel kihúzott három vesszőt, rávert vele a pásztorra, → szerencsekívánó mondókák kíséretében: „Frissek legyenek és szaporodjanak a barmok.” Máshol a pásztorok a verés után néhányat ugrottak és ezt mondták: „Így ugráljanak a malacok (vagy a borjúk)!” (→ ugrás, rituális) A vesszőt a gazdasszony az asztal mögötti sarokba tette. Csupasz kézzel nem volt szabad hozzányúlni. Azt tartották, hogy aki az aprószentek-vesszőt megfogja, → keléses lesz a keze. A vesszőt aprószentek napján kivitték az istállóba, ott megverték vele az állatokat, aztán eltették, s csak tavasszal vették elő, amikor a marhát először hajtották ki a legelőre. Honton az aprószenteket (rakottya-vesszőt) karácsony böjtjéig az ágy alatt tartották a pásztorok, hogy kirügyezzék, mert azt tartották, hogy ahány rügyecske, barka van a vesszőn, annyi malac, annyi borjú lesz a következő esztendőben. A szlovák vidékeken Szent István és → újév napján is szokásban volt a pásztorok vesszőhordása. (→ még: korbácsolás) – Irod. Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968).

Aprószentek-hordás.

Aprószentek-hordás.
A gazdasszony vesszőt hoz (Őrhalom, Nógrád m.)