asztal

1. általánosságban: elsődlegesen étkezésre használt, lapból és lábazatból álló állvány mindennemű formai és funkcióbeli változata. – 2. A magyar néprajzi szakirodalomban: a parasztházbeli → szentsarokban, állandóan azonos helyen álló nehéz étkezőbútor, szemben a változó elhelyezésű, könnyű → asztalszékkel. – Az ókori asztal az asztalszéknek felel meg, kevés személy számára szolgált, lényegében talapzatra emelt kerek tálca (tálcaasztal). Ennek helyére az i. sz. 1. évezred végén a római kori árusító-, ill. munkaasztal lép, az étkezések idejére bakokból és rájuk fektetett deszkákból hevenyészett hosszúasztal (bakosasztal). A 14. sz.-tól Olaszo.-ból terjedt el az állandó asztal: a korábbi, oldható kötéses deszkalábas asztal, és a 15. sz.-ban megjelenő, 4 egyenes oszloplábon álló, kávaerősítésű asztal. A deszkalábas asztal hatására D-német területen alakult ki a 15. sz.-ban a ferde- vagy terpeszlábú asztal és a kecskelábú (x-lábú) asztal (gótikus szabású asztalok). Mindezek a formák az európai parasztoknál is elterjedtek. – A magyarok az asztalt a honfoglalás után, az asztal megnevezéssel együtt a szlávoktól vehették át. Az Árpád-kori falusi házakból földbe vert lábú asztal nyomai kerültek elő; ilyen karólábas asztal szegényeknél a 20. sz.-ig volt használatos. A bakos asztal ezzel párhuzamosan terjedhetett falun, míg a 19. sz.-ra alkalmi bútorrá vált, főleg lakodalom idejére. A gótikus jellegű asztalok parasztházbeli meghonosodásának kezdete a hódoltság előtti időre tehető, de Mo. keleti részén a 19. sz.-ban is készültek még szobai alkalmazásra. Jellemzőjük a nagyméretű, lefelé keskenyedő fiók (szakirodalomban: bölcsős vagy erdélyi asztal), s előfordul az alsó részben beépített ajtós szekrényke is (kamarás vagy szekrényes vagy tömlöcös vagy medve asztal). A késő reneszánsz, orsósan esztergált lábú (olaszlábas) asztal csak Ny-Mo.-on készült paraszti megrendelésre, egyebütt a 19. sz. elejétől a kávás asztalnak kései, klasszicista stílusú formája vált uralkodóvá. A gótikus asztal korábban asztalosbútor; készítése a 19. sz.-ra általában molnárok, ácsok, barkácsolók kezére ment át. Az általuk készített keményfa asztalok egyedüli dísze a lábak csipkézése volt. Az asztalosok gyártotta asztalok rendszerint fenyőből valók voltak, festett → virágozással, mely főleg az asztallapot borította, s a reneszánsz jellegű abroszhímzésekhez igazodott. Klasszicista keményfa asztalon előfordult intarzia és faragás is. Az asztalt eredetileg csak ünnepen terítették le, s egyedül ekkor ettek róla; régebben csak ilyenkor vitték be a házba. Többfelé (pl. Göcsej, palócok) szokásban maradt, hogy csupán férfiak ülhettek mellé, a nők álltak; a gyermek az asztalhoz nem is közelíthetett, s hívás nélkül az idegen sem. Az asztalnál kötött ülésrend érvényesült, a házigazdával a főhelyen, jobbján a legidősebb fiúval vagy a megbecsült vendéggel. – 3. Speciális asztalok: Az asztalszék nagyobb méretű, vastag lapú változata, disznóöléshez, húsvágáshoz (nagyszék, vastagszék, húsvágó szék, disznóbontó szék, boncolópad, vagy -asztal). A konyhaberendezésben a 20. sz.-ban jelenik meg a kávás konyhasztal. Elvétve a Dunántúlon a 19. sz.-ban meghonosodott a falra szerelt, lecsapható asztal. Az udvaron állt a malomkő (kűasztal). – Irod. Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztház asztala (Népünk és Nyelvünk, 1930); K. Csilléry Klára: Adalékok az asztal történetéhez (Népr. Közl., 1958); Kallós Zoltán: Asztalok, székek a gyímesi és moldvai magyaroknál (Népr. Közl., 1960); Plessingerová, Alena: Otázka existence stolu, jeho vývoje a stolovani ve slovenských dêdinách pod Javorníky (Slovenský Národopis, 1962); Krüger, Fritz: El mobiliario popular en los paises románicos (Coimbra, 1963).

Malomkő asztal. Udvaron, fa alatt szokták felállítani. Meleg időben tálaló-étkező asztal is

Malomkő asztal. Udvaron, fa alatt szokták felállítani. Meleg időben tálaló-étkező asztal is

Klasszicista stílusú asztal, két oldalán ládás kanapé (Kászonimpér, v. Csík m., 20. sz. dereka)

Klasszicista stílusú asztal, két oldalán ládás kanapé (Kászonimpér, v. Csík m., 20. sz. dereka)

Asztal lapja, festett virágozással (Fadd, Tolna m., 1890). Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal lapja, festett virágozással (Fadd, Tolna m., 1890). Bp. Néprajzi Múzeum

Bölcsős asztal. Mély fiókjában élelmiszert, elsősorban megszegett kenyeret tartottak (Székelyföld)

Bölcsős asztal. Mély fiókjában élelmiszert, elsősorban megszegett kenyeret tartottak (Székelyföld)

Kamarás asztal nyári konyhában, mögötte ládás kanapé (Kászonimpér, 20. sz. dereka)

Kamarás asztal nyári konyhában, mögötte ládás kanapé (Kászonimpér, 20. sz. dereka)

Asztal, lapja festett virágozású, tisztaszoba bútora (Fadd, Tolna m., 1890). Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, lapja festett virágozású, tisztaszoba bútora (Fadd, Tolna m., 1890). Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, gótikus szabású, mély fiókkal (Fadd, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, gótikus szabású, mély fiókkal (Fadd, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Olaszlábas asztal, mély fiókkal (Acsalag, Győr-Sopron m., 1818). Bp. Néprajzi Múzeum

Olaszlábas asztal, mély fiókkal (Acsalag, Győr-Sopron m., 1818). Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, „kávás asztal”, vörös alapon márványozott festéssel, lapja virágozott (Eger, 19. sz. dereka) Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, „kávás asztal”, vörös alapon márványozott festéssel, lapja virágozott (Eger, 19. sz. dereka) Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, bölcsős, festett virágozással borítva (Torockó 1893). Bp. Néprajzi Múzeum

Asztal, bölcsős, festett virágozással borítva (Torockó 1893). Bp. Néprajzi Múzeum