bárányjel, bárányjegy, bárányrovás, bárányszoktató

fából páronként faragott, madzagon csüngő jel, amelynek egyikét a juhász az anyajuhra, a másikat újszülött bárányára kötözte, hogy felismerje, melyik bárány melyik anyához tartozik. A juhász maga faragta a bárányjeleket, s mivel egy nyáj állatjainak lehetőleg mindegyikére a többitől különböző forma kellett, a bárányjelek a legkülönbözőbb alakú faragványok, de többnyire háztartási eszközök és mezőgazdasági szerszámok miniatűr utánzatai. Leginkább a Dunántúlon voltak elterjedve, az Alföldön elvétve fordultak elő, Erdélyben nem volt ismeretes. Használata a merinói juh meghonosodásával kezdődött Mo.-on. A múzeumokban őrzött sorozatok többnyire a 19. sz.-ból valók, s ez olykor a faragványokról is leolvasható, amikor olyan eszközformát utánoztak, amely a 20. sz.-ban már nem volt használatban, pl. faeke papucsa. A bárányjel divatja már elmúlt, helyükbe számjegyes bárcák kerültek. (→ még: jószágjegy) – Irod. Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére (Bp., 1906).

Bárányjelek rajza (Somogy m.) Balról jobbra: tökgyalu, dézsa, trombita, csizma, ásó, pápaszem (19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Bárányjelek (Somogy m.). Balról jobbra: fahasító bunkó, faragófejsze, gyalu, sulyok (19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum