borsajtó, borprés, sajtóprés

fából készült sajtoló szerkezet, amellyel szüretkor a szőlő levét kiszorítják. Három alaptípusa ismeretes: 1. Az egykarú emelő elve alapján, gerendával és csavarral működő bálványos prés vagy régős prés (Baumpress). Tájnyelvi alakjai: prős, pörös, peres. Lényeges szerkezeti eleme egy 3–4 m hosszúságú, vízszintesen elhelyezkedő gerenda (főfa, bálvány). Ennek egyik végét rögzítik, a másikon többnyire beleerősített, súllyal terhelt orsó van, amelynek segítségével szabályozható, egyenletesen működő nyomóerőt fejt ki. Az összezúzott szőlő a gerenda alatt elhelyezkedő melencében, présaljban levő garatban vagy törkölyös ládában van. Ennek tetejére deszkalapot (asztal) helyeznek, amelyre a papnak nevezett rövid, vastag gerendák kerülnek. A nagygerenda nyomása a papra nehezedik, s ezáltal sajtolódik ki a törkölyládában levő szőlő. Tekintettel a bálványos borsajtók nagy méretére, itt a présház ezek méretéhez igazodott. Egyes adatok szerint a Ny-Dunántúlon gyakran a már meglevő borsajtó fölé építették a présházat. A bálványos borsajtók különböző változatainak (gúzsos, garatos, kősúlyos, láncos, medveprés) a Kárpát-medencében két fő elterjedési területe van. Az egyik a Ny-Dunántúl (Sopron m., Vas m., Veszprém m., Zala m.), a másik Erdély (Küküllő mente, szász városok, Szilágyság). A közbülső területeken szórványosan szintén előfordul (Pozsony vidékén, Somogyban, Tolnában, Fejér megyében, Borsodban és Abaújban) főként a városokban. (Pl. Pozsony, Buda, Szekszárd, Paks, Kecskemét, Gönc, Mád stb.) – 2. A borsajtók másik fő típusa a csavar elve alapján működő középorsós sajtó. Táji elnevezései: sató (Baranya, Somogy, Veszprém), satu (Balaton vidéke, Duna melléke), sotó (Palócföld, Gömör), sotu (Alföld, Sopron, Vác vidéke), sutu (Baranya, Csongrád, Duna–Tisza köze, Udvarhely). A középorsós borsajtók vázát egy hasáb forma talpba ácsolt két függőleges oldalgerenda alkotja, amelyeket fent egy vastag kötőgerenda, bálvány kapcsol össze. Ebbe illeszkedik az orsó vagy csavar, amelyet a csavarfejen keresztüldugott rúd segítségével lehet lejjebb és feljebb csavarni. A talpon helyezkedik el a lécekből összeállított, négyszegletes kosár, amelyben a sajtolandó szőlő van. A tetejére helyezett papra nehezedik a csavar szorító ereje. A kötőgerenda, amelyben a csavar le-fel jár, átfordítható, hogy a törköly ki- és berakásakor a csavarfej ne akadályozza a munkát. E típus kétorsós-kétkosaras változatai főként Tolnából és Baranyából ismeretesek, szórványosan másutt is előfordul (pl. Eger). Későbbi fejlődés eredményének tekinthetők a középorsós borsajtók ún. felülhajtós változatai. Lényege, hogy a hajtókar a csavarnak a keresztgerenda fölé kinyúló végébe illeszkedik. Ily módon a sajtót szabad téren elhelyezve teljes, 360 fokos fordulat végezhető, tehát nagyobb erő fejthető ki, míg az eredeti (ún. alulhajtós) változatoknál csak 180 fokos fordulat érhető el. Mind a bálványos, mind a középorsós sajtók változatai ez utóbbi kivételével helyükön rögzítettek. Ez nagymértékben biztosítja e hatalmas szerkezetek szilárdságát, a helyváltoztatás pedig súlyuk és méretük miatt amúgy sem lenne célszerű. – 3. A harmadik alaptípust az állóorsós sajtók képviselik. Elterjedtebb népi nevei: gyertyás prés, kosos prés; szerkezetileg azonosak a sajtprésekkel. Leggyakrabban kétorsósak, amelyek a középorsós borsajtóknál használt két oldalgerenda szerepét is betöltik. Előfordul egyorsós változata is. A fatörzsből faragott, lábakon álló talpon itt is lécekből összeállított négyszegletes kosár helyezkedik el. A nyomóerőt a vízszintesen elhelyezett nyomópalló közvetíti, amelyet két anyacsavar segítségével szorítanak egyre lejjebb. Elterjedési területe az eddigi kutatások alapján meglehetősen szűk. Eddig Somogyból és Tolnából régebbi, a Duna–Tisza közéről pedig szórványosan néhány újabb változata ismert. Újabb alakulása mellett szól, hogy az ismert változatok mind könnyen kezelhető és hordozható változatok. Eredetére vonatkozólag csak feltevések vannak. Mo.-on kívül csupán Itáliából és a rätoromán területekről ismerünk párhuzamokat. – Az emelő gerenda és a csavar kombinációjával működő sajtoló erőgépet feltehetően a görögök találták fel, a rómaiak átvették, tökéletesítették és széles körben elterjesztették. Európában a magyar nyelvterület határain kívül nyugat felé és a Mediterráneumban mindenütt megtalálható volt. Kelet felé nem ismerjük elterjedési területét. Egyes feltevések szerint római eredetű borkultúránk maradványa és egyben bizonyítéka, mások szerint későbbi beszivárgás eredménye. Elterjedési területe a 16. sz. előtt a mainál jóval szélesebb lehetett. A régi fehérbor-kultúrára rétegződő → vörös bor-kultúra azonban háttérbe szorította, ill. általános használatát feleslegessé tette. Amikor ezek a területek később, főként a 18. sz.-tól lassanként ismét préseket igényeltek, természetszerűleg nem e régi, nehézkes szerkezetekhez folyamodtak, hanem az újabb technikai vívmányt, a középorsós borsajtókat honosították meg, amelyeknek lassú terjedése nyugat felől K-DK felé a 17. sz.-tól valószínű. A középorsós borsajtók megjelenése Ny-Európában a 16–17. sz.-ra tehető. Feltehetően innen terjedt el kelet felé. Hazánkban az első évszámos darabok a 18. sz.-ból ismeretesek, főként úri és polgári használatban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megelőzően nem használták volna. A középorsós borsajtó a 18. sz. végétől Pozsony, Nyitra vidékén, É-Mo.-on, a Dunántúlon Fejér, Tolna és Baranya megyékben és szórványosan bortermő vidékeinken mindenütt előfordul. A mennyiségi termelés előtérbe kerültével a 19. sz. folyamán, különösen az utolsó harmadában az eddig borsajtó nélküli területeken is egyre jobban megnövekedett az igény a borsajtók iránt. A gyári borsajtók elterjedése etőtti időben falusi bognárok, ügyes kezű fúró-faragó emberek a régi középorsós borsajtók mintájára készítettek borsajtókat. A szőlőművelésben bekövetkezett változásoknak azonban már nem feleltek meg a nehezen mozdítható, nagy tölgyfa alkotmányok, ezért az új borsajtókat a súlyos tölgyfa talapzat helyett négy lábra állították és teljes egészében kisebbé és könnyebbé tették. A kifolyó must felfogására vékonyabb, deszkákból készült láda szolgált. Az orsók eleinte ezeknél is fából készültek. A kilencvenes években ezt felváltotta a vasorsó, majd a gyári prések mintájára a törkölytartó láda is kerek kosárrá alakult. A termelés kiterjedése és a gyári prések elterjedése közötti intervallumban áthidaló megoldásként a házi készítésű borsajtóknak országszerte elég nagy változatossága alakult ki. Valamennyinek jellemzője, hogy a tájilag használt prések működési elvén alapultak, de azoknál könnyebb, egyszerűbb, gazdaságosabb szerkezetek voltak. Az alföldi homokterületeken, főként a Duna–Tisza közén terjedt e könnyen mozgatható borsajtóknak egy továbbfejlesztett, helyi igényekhez alkalmazott változata, a kerekes sutu. Feltehetően a borsajtók ilyen irányú változásával egyidőben alakult ki a bérpréselés gyakorlata. Szegényebb emberek, akik borsajtóra tehettek szert, szüret idején házról házra járva tizedrészért préselték a szőlősgazdák törkölyét. (→ még: seprőprés) – Irod. Storno Miksa: Régi soproni borsajtók, hordók és mércékről (Soproni Szle, 1940); Vincze István: Magyar borsajtók (Ethn., 1958); Paládi-Kovács Attila: A paraszti bortermelés néhány abaúji faluban (Debrecen, 1962).

Gúzsos prés (Rigyác, Zala m.)

Gúzsos prés (Rigyác, Zala m.)

Középorsós sajtó (Eger, Heves m.)

Középorsós sajtó (Eger, Heves m.)

Kerekes sutu (Kecskemét, Bács-Kiskun m.)

Kerekes sutu (Kecskemét, Bács-Kiskun m.)