bőgőzés, brúgózás, szájbőgőzés

a nem zenész cigányok énekelt és pergetett (→ pergetés) táncdalainak jellegzetes vokális ritmuskísérete. Egyszerűbb fajtái a vonószenekari kontrakíséretek analógiái. Öblös szájüreggel – olykor kézzel is rezonátort képezve – puffogó explozívákkal, berregő tremulánsokkal, morgó-búgó torok- és orrhangokkal a → düvőnek és → esztamnak megfelelő kíséreteket hoznak létre. A szájbőgőzés bonyolultabb – a vonószenekari analógiától független – fajtáinál rögtönzött, ritmikusan pattogó, értelmetlen szótagokban az emberi hangok igen széles skálája érvényesül a különböző fajtájú és dinamikájú explozíváktól az orr- és torokhangokon keresztül a csettintő hangokig. Ezt a dobpergésszerű, de hangszínekben is igen gazdag, változatos ritmikájú, gyakran hangmagasságokban is változó kíséretet főként a tiszántúli cigányok alkalmazzák. (→ még: cigánytánc) – Irod. Csenki Imre–Csenki Sándor: Népdalgyűjtés a magyarországi cigányok között (Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára, Bp., 1943); Martin György: A néptánc és népi tánczene kapcsolatai (Tánctud. Tanulm., 1965–66, Bp., 1967); Sárosi Bálint: Cigányzene ... (Bp., 1971).