bőrmunka

a köznép, főleg a pásztorok által saját használatukra és gyönyörűségükre készített, népviseleti és népművészeti szempontból jelentős munkák. – A magyarságnak a bőrrel való bánni tudása, annak kikészítése, ruházati és használati eszközzé való feldolgozása ősfoglalkozásnak tekinthető. Valószínű, hogy ezek díszítése népünk művészkedésének legrégibb formáiból is sokat megőrzött. Szűcsrátéteket már a 16. sz.-i árszabások emlegetnek. Az alföldi pásztorok kés- és tűzszerszámtartói, lószerszámdíszei a népvándorlás kori leletekkel mutatnak rokonságot. A források talán a honfoglalás előtti korra vezetnek vissza. Ezt a bőrmunkával kapcsolatos török eredetű szavaink is bizonyítják. Megőrzött bőrmunkáink alapján csak a 19. sz.-ra tudunk visszatekinteni, legszebb darabjaink a század második feléből valók, amikor készítésüknek, díszítésüknek virágkora volt. A bőr díszítésének leggyakoribb módjai a következők: → rátétes mintákat csávázott, ill. cserzett, színében hagyott vagy színesre festett kopasz irhából vagdaltak. A kikészítetlen pergamenszerű marha-, csikó-, kutya- stb. bőrből hasogatott, pár mm széles hasival díszes varratokat, kötéseket, fonatokat készítettek, ugyanígy szironynyal is. Szironynak inkább a színesre festett bőrszalagokat nevezték, → szironyozásnak pedig a vele való hímzést. Az ősi, préseléssel, domborítással való díszítésnek és sámfázással való formázásnak is fennmaradt az emléke. Bőrrátétet a bőrruhákon is használtak díszként. Legszebb emlékei a szűcsmunkákon maradtak fenn (→ szűcshímzés). Pásztorok is alkalmazták az ún. kártyásbundákon (suba). – Rátéten csipkesorokkal díszítették a csikós nyergeket, priccseket, → tarisznyákat is. A hasival való kötés legszebbjeit az ostornyeleken, a kulacsokon, erszényeken, hüvelyeken láthatjuk. A hasival való fonás változatos módjait a pásztorművészet remekének, a karikás ostorok derekának fonásán, az ostorfej és a rudalló bekötésén szemlélhetjük. Az ostort fonhatták 6, 12, 16, 24, 32 vagy még több ágból. A fonás mintája, ha csak egy szálat vesz át, kocka, ha kettőt, búzaszemes, ha hármat, zabszemes. Az ostor mellett a pásztori bőrművesség és ízlés remeke a készség (→ pásztorkészség), melyet a Hortobágyon kíszsígnek, Ecsegpusztán pöszörének neveztek. Ehhez tartozott a késtartó hüvely és az erszény (erszin), benne a tűzszerszámok: a kova, a tapló, mellette az acél. A szépen kikurvanyázott készvégre (így nevezték a Kiskunságon a bőrdíszítést) igen büszke volt a pásztor. Pusztai mivolta címerének tartotta. A nyers, hüvelynek való bőrt sámfán kötötték (varrták) össze hasival. A díszes kötés 3–4 hurkos volt, amit lapos kötésnek mondtak. A sámfa formálásával vagy a bőr alá dugott pálcikákkal, gyufaszállal, tehát domborítással is formálták, díszítették a hüvelyt, de gyakoribb volt az élezett vagy a hegyezett csonttal, árral préselt vonalas, ill. pontozással alakított minta. A bicska és az ár élével karcolt díszeket csináltak. A díszek közé kör-, levél-, kereszt-, szegfejmintákat vertek. Ezeket a szegfej formájú, mintázott végű vasakkal préselték a bőrbe. A zacskó alakú erszényt is igen változatosan díszítették. A régebbieket sámfán vagy a kiszélesedő bot végén formálták. A sóval, timsóval puhított, kör alakú bőrt korcba szedve, feszesen a botra kötötték, s azon szikkadt meg. Utóbb fenekes vagy 3–4 cm-es bőrpánttal összefoglalt, oldalbőrös erszényeket csináltak. A bőröket színes szironyvarrással kötötték. A fenekét körkörösen szironnyal hímezték. Közepére üveg, réz vagy tükrös gombot erősítettek, oldalára több színű irharózsákat varrtak. Mind az erszény, mind a hüvely kötése közé apró pillangókat fontak, a tartó- és rántószíjakat szirony fonatokkal, csipkézett, lyukgatott → sallangokkal és a birka lábszárcsontjából fűrészelt, karcolt díszű boglárokkal vagy más néven kupáncsokkal cifrázták. A pillangózás és sallangozás a pásztorok díszítésének leggyakoribb formája. Sallang lógott lova kantárjáról, csengőszíjáról, dohányzacskójáról, tarisznyájáról stb. A sallangok, pillangók szélét cifrázó vasakkal, holdvágóval csipkézték, lyukgatták. Jelesebb készítménye volt még a pásztornak a buksza, melynek fedelére szironnyal magyar címert vagy tulipánt hímzett. A pásztorművészet a tarisznyák készítésével is remekelt. Legszebbek a dunántúliak. Malonyay Dezső írja: „Takarékosabb pásztor még most is (1911) megvarrja a tarisznyát.” Bőrből rózsákat, sallangokat tett rá; a felső széleit kicifrázta csipkésre, s a tarisznya szélire, a kötésekre fonatokat illesztett. Végül fényes csatokkal felékesítette. Manapság már a szíjgyártóknál szerzi be, akik főleg a tarisznya fedelét díszítik. Fából formákat faragtat: pásztort, kocavadászt, őzt, szarvast, cserágat, tulipánt; a bőrt benedvesíti, rányomkodják a formákat, s azok dombor alakban maradnak meg. A palócföldi tarisznyák sallangja „réztányérokkal” díszített. Az Alföldön a legszebb tarisznyákat szőrös borjúbőrből készítették. Fő dísze a fedele volt, melyet az állat fejéből formáltak, rajtahagyva a füleket; a szemek helyét piros vagy kék posztóval foldozták be. Jeles munkája volt a falusi és pásztorembernek a kos herezacskójából formált → dohányzacskó. Sallangja, melyet a birka lábszárából és hasa aljából vágott, a csizmáját verte. Díszül rajtahagyta a körmöket, de leginkább sallangokra hasogatta, a középsőt szélesebbre hagyta, ez volt a vezérsallang vagy vendégsallang. A szélét körülcsipkézte. Sallangnak hagyta a farkbőrt is, erre sárgarézből díszesen formált pipaszurkálót kötött. A szűcsök koszorúvirággal kiselymezték a dohányzacskó széles tányérját, széleit színes irhával és rojttal szegték, bokros sallangjait színes irhából szabták vagy szironyból szegletesre fonták. A szironnyal való díszítés legszebb példáit az erdélyi tüszőkön találjuk. A felsoroltakon kívül majd minden holmiját bőrből készítette a pásztor, így: tükörtartóját, szerszámtáskáját, sótartóját, tömlőjét, iszákját, lábbelijét, kapcáját stb. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 1911); Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete (Debrecen, 1914); Madarassy László: A magyar pásztorművészetről (Kincses Kalendárium, 1932); Lükő Gábor: A hortobágyi pásztorművészet (Debrecen, 1940).

Juhász készíti a bőrt (Hortobágy)

Juhász készíti a bőrt (Hortobágy)

Gulyás leveszi a bőrt az ágasról (Hortobágy, 1939)

Gulyás leveszi a bőrt az ágasról (Hortobágy, 1939)

Bőrkikészítés (Jászárokszállás, Szolnok m. 1924)

Bőrkikészítés (Jászárokszállás, Szolnok m. 1924)

Késhüvely, sámfával formázott, domborítással díszített (19. sz., Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum

Késhüvely, sámfával formázott, domborítással díszített (19. sz., Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum

Bőrerszények szironyozott feneke (Tiszántúl)

Bőrerszények szironyozott feneke (Tiszántúl)

„Buksza” szironyozott díszítéssel (19. sz. második fele, Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum

„Buksza” szironyozott díszítéssel (19. sz. második fele, Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum

„Pillangós” kantár (Alföld)

„Pillangós” kantár (Alföld)

Ostorfonások (Tiszántúl)

Ostorfonások (Tiszántúl)

Kötések ostornyélről (Tiszántúl)

Kötések ostornyélről (Tiszántúl)

1. Bőröv szironyozott díszítéssel (19. sz. vége, Torockó, v. Torda-Aranyos m.)

1. Bőröv szironyozott díszítéssel (19. sz. vége, Torockó, v. Torda-Aranyos m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

2. Pásztorkészség, rajta erszény, tűzcsiholó acél, kova és taplótartó zacskó, késtok (19. sz. második fele, Hortobágy)

2. Pásztorkészség, rajta erszény, tűzcsiholó acél, kova és taplótartó zacskó, késtok (19. sz. második fele, Hortobágy)
Bp. Néprajzi Múzeum

3. Bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Alföld)

3. Bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Alföld)
Bp. Néprajzi Múzeum

4. Karikás ostor (Debrecen, 1872)

4. Karikás ostor (Debrecen, 1872)
Bp. Néprajzi Múzeum

5. Ezüstveretes bőrsallangok (19. sz. második fele, Alföld)

5. Ezüstveretes bőrsallangok (19. sz. második fele, Alföld)
Bp. Néprajzi Múzeum

Ezüstveretes bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Alföld)

Ezüstveretes bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Alföld)
Bp. Néprajzi Múzeum

Bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Szatmár, v. Szatmár m.)

Bőrsallang lószerszámhoz (19. sz. vége, Szatmár, v. Szatmár m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

Bőr rózsával díszített erszény (Tiszántúl)

Bőr rózsával díszített erszény (Tiszántúl)