halott búcsúztatása

a → temetési szertartás része. A halott kivitelekor az udvaron az egyházi szertartás után általában a kántor búcsúztatta el a halottat, az általa költött énekkel. A halott nevében szólal meg egyes szám első személyben. Egyes halotti búcsúztatók végig a halott nevében szólnak; míg másokat általánosabb bevezető és befejező rész keretez. A halott életének egyes eseményeit, korának és nemének megfelelően a kántor a búcsúztatószövegek helyileg szokásos formái és formulái közé ékeli. Ékes rigmusokban, énekszóval búcsúztatja a halottat szüleitől, testvéreitől, rokonaitól, szomszédaitól stb. Dallama rendszerint nem egyéni alkotás (bár ilyen is előfordul), hanem ismert → népének, → virrasztóének vagy → búcsúsének. A halotti búcsúztató történeti emlékei arra engednek következtetni, hogy jó ideig főúri és városi temetési szertartásban szerepeltek. Pl. 1707-ben ezt írta Révay Erzsébet Radvánszky Jánosnak: „Ha Isten mostani terhemet elvenné, kérem ne hagyjon imitt-amott parasztul eltemettetni, hanem Isten parancsolatja szerint becsületes temetésem legyen, verseket mondasson betévén beléjük sok keserves sorsomat s gyermekségemtől való keserves bukdosásimat, uramért tett keserves nyomorúságimat... Krasnu Péter jól tudja csinálni magyar és tót verseket, kérem véle csináltassa tótul és magyarul, ki is nyomtassa mind a kettőt – maradt isten áldásából annyi pénzem – és osztassa el jóakaróimnak.” A halott búcsúztatásának énekes formái mellett vagy helyett ismeretesek verses vagy prózai formák is. Pl. Kalotaszegen nemcsak a kántor, hanem főként a rokonok vagy a köszöntőmondók (akik egyéb jeles alkalmakkor is szerepelnek) adták elő a búcsúztatót a behantolt sír felett. Kolozsvárott a → kalandos társaságok szintén a sírnál mondtak verses búcsúztatót. Ugyanitt korábban a háznál is búcsúztattak; ekkor került sor a nemzetséglevél felolvasására. Prot.-oknál a lelkész búcsúztatta a halottat (némely helyen, ahol templomból temettek), és olvasta fel a nemzetséglevelet. Ez a halott rövid életrajzi adatait tartalmazta, és felsorolta azoknak a nevét, akiktől a halott elbúcsúzik. Többnyire → virrasztás közben állították össze a rokonok és a család. Mivel az egyházi vezetés szorgalmazta elmaradását, az utóbbi évtizedekben már csak kisebb helységekben, a hagyományokhoz inkább ragaszkodó vidékeken gyakorolták. Szokásos volt a halotti búcsúztatószöveg szétosztása is a gyászolók közt. A halott búcsúztatásának tréfás változatai a → halottas játék és a → menyasszony búcsúztatása. (→ még: halál, halotti szokások) – Irod. Fludorovics Zsigmond: A matyókról (Népr. Ért., 1913); Nagy Jenő: Temetés, temető és halotti tor a kalotaszegi Magyarvalkón (Ethn., 1942); K. Kovács László: A kolozsvári hóstatiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Siratók (A Magyar Népzene Tára, V., 1966).

Halott búcsúsztatása (Diósviszló, Baranya m.)

Halott búcsúsztatása (Diósviszló, Baranya m.)