háztípus

a lakóházak, épületek tudományos feltárásában megismert, azonos történeti fejlődésű, fő technikai, szerkezeti, használati tulajdonságaikban megegyező objektumok legfontosabb vonásai alapján általánosított összkép. Az európai népi építkezéskutatás sok évtizedes múltja során számos típusalkotási kísérlet történt, amelyek tapasztalatai alapján napjainkra kialakultak a tipologizálás szilárd elvei. Elsősorban az épületek alaprajzi beosztását (mivel tükrözi az épületet emelő család, ill. közösség társadalmi szervezettségét, lakáshasználati igényeit) és a bennük alkalmazott beépített tüzelőberendezéseket, tűzhelyeket (mivel az építtető közösség, az épületet használó család technikai ismereteit, felkészültségét jól jellemzi) veszik figyelembe (az alaprajz és tüzelőszerkezet egyébként kölcsönösen befolyásolják egymást is, hiszen az alaprajz csak bizonyos helyeken teszi lehetővé a tüzelőszerkezetek beépítését, ill. az egyes tüzelőszerkezeteknek az alaprajz kialakításában meghatározó szerepük lehet a maguk sajátos térigénye és kezelése miatt), de bevonják az épületszerkezeti részletek elemzését is (pl. tetőszerkezet), vagy vizsgálják az építési anyagokat, eljárásokat is kiegészítésként. Az építési anyagoknak ugyan egy-egy épület kivitelezése, megformálása szempontjából jelentős szerepük van, de ez nem alapvetően meghatározó. A néprajzi kutatás számos példát ismer arra, hogy azonos alaprajzzal, azonos tüzelőszerkezetekkel építkeztek nemzedékeken át egy-egy vidéken, de az építési anyagokat különféle okokból többször is kicserélték, anélkül, hogy ez jelentékenyebb változásokat idézett volna elő. Az viszont világossá vált, hogy az → építőanyagok egy-egy adott kor és közösség keretei között a szociális, gazdasági szintre jellemzőek lehetnek. Eredményesen összekapcsolható a típusvizsgálat történeti, régészeti kutatásokkal, s ezáltal a háztípusok fejlődését változásaiban, átalakulási folyamataiban lehet megismerni. A tipologizálás szempontjait, módszereit az utóbbi évtizedekben gyakran érte kritika. Nevezetesen bizonyos szerzők a rendszerezés alapjául szolgáló ismérveket kevésnek és formálisnak találták. Igyekeztek olyan újabb szempontokat találni, amelyek segítségével árnyaltabban, objektívebben lehet kísérletet tenni a típusok leírására. Ezek a próbálkozások ugyan sok maradandó értékű megfigyeléssel jártak, azonban a típusalkotásban nem vezettek megnyugtató eredményekhez, mivel az újonnan bevezetett szempontok a korábbiaktól eltérően nem adtak következetesen jelentkező, osztályozható sajátságokat. Az elmélyülő történeti elemzés viszont a korábban körvonalazott típusok fejlődéstörténeti megalapozottságát bizonyította. A hazai tipológiai vizsgálatok is azt tanúsítják, hogy az alaprajz és a tüzelőberendezések elemzése alapján a hazai társadalmi fejlődés fő területi tendenciáival egybevágó háztípusok ismerhetők fel. A magyar anyag osztályozási szempontjainak bővítésével az eredmények nem módosultak, legfeljebb némely altípusok, részkérdések elkülönítése, kibontása vált lehetővé. A magyar, ill. mo.-i háztípusok osztályozása, rendszerezése Bátky Zsigmond nevéhez fűződik. Általában máig az ő típusrendszerét használja a magyar néprajztudomány. (→ még: északi háztípus, → házvidék, → keleti háztípus, → középmagyar háztípus, → nyugati háztípus) – Irod. Bátky Zsigmond: Házvidékek és kultúrmozgalmak Kelet-Közép-Európában (Népr. Ért., 1934); Bátky Zsigmond: Építkezés (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Gunda Béla: A népi építkezés kutatásának módszere (Tálasi István, Kniezsa István, Balogh István hozzászólásaival, MTA. I. Oszt. Közl., 1954).