helységnév, falunév

a → földrajzi nevek egyik fajtája. A települések megnevezésének, topográfiai megjelölésének és egymástól való megkülönböztetésének eszköze. A helységnevek fontos forrásai a történettudománynak, a régészetnek és a néprajznak, mivel igen sok esetben felvilágosítást nyújthatnak a település keletkezéséről, jogi helyzetéről, úrbéri viszonyairól, első birtokosáról, a lakosság egykori nemzetségéről, foglalkozásáról, vallásáról, társadalmi helyzetéről stb. A név első okleveles említése nem azonos a falu keletkezésének idejével. Mire a név rögzítődött, a falu történetének egy korszaka már eltelt. A falu sorsfordulói, átalakulásai sokszor együtt jártak a név változásával vagy módosulásával. A helységnevek közül legrégebbiek azok, amelyek önmagukban puszta személynevek, pl. Fajsz, Solt. Hasonlóképpen régiek a törzs- és nemzetségnévvel jelzett települések, pl. Nyék, Megyer. Korai névadás emlékei a kicsinyítő d képzővel és a birtoklásra utaló i képzővel ellátott személynévi eredetű helységnevek, pl. Álmosd, Jánosi. A 13. sz.-tól, amikor a települések száma megszaporodott, igen gyakoriak a -háza, -laka, -ülése, -hídja, -pataka, -falva utótagú helységnevek. A 13–14. sz.-ban alakult irtványközségeknél jelentős a -fája, -vágása, -lehota összetételű helységnévek száma. Később sűrűn előfordult, hogy a falva alak megrövidült és fa alakban szerepelt (Mihályfa, Péterfa, Ábrahámfa). – Az egykori királyi szolgálónépek emléke megőrződött a helységnevekben. Ezeknek egykori foglalkozására, ill, szolgálatára, adózására utalnak az Ács, Ardó (erdőóvó), Bocsár (kádár, pohárnok), Csitár (csatár, pajzskészítő, fegyvergyártó), Fazekas, Fonó, Födémes (méhes, kaptáros), Gerencsér (fazekas), Halász, Hodász (hódvadász), Horó (szakács), Hőgyész (menyétvadász), Konyár (lovász), Kovács(i), Lovász, Madarász, Márcadó (méhsörrel adózó), Mecsér (kardverő), Mézadó, Ötvös, Pecér (kutyapecér), Ribnik (halász), Sarlós, Solymár, Szakács, Szántó, Szekeres, Szöllős, Szücs, Takácsi, Tárnok, Teszér (ács), Timár, Udvarnok, Vadász, Vasas, Verő (kovács) – helynevek. – Az egykori védelmi szervezet emléke él a -gyepű, -vár, -szoros, árok, -kapu, -torok, -gát, -őr, -strázs, -les, -vég összetételű helységnevekben. Pl. Ároktő, Kőkapu, Őr, Lövő, Les, Végfalu stb. – A keresztény egyház szervezése is nyomot hagyott a magyar helynévadásban. A falvak egy része felvette védőszentjének a nevét, pl.: Szentkirály (Szent István!), Szentmihály, Szentbenedek, Szentlőrinc stb. Az egyházszervezetre utalnak a Püspöki, Apáti stb. helynevek. E nevek lehetnek egytagúak, mint Monostor, Apáca, Kápolnás, Remete, és összetettek, pl. Révkolostor, Bátmonostor. Az elnevezésekben gyakran tükröződik az egyház (templom) jellege, rangja, alakja, színe (Kerekegyháza, Kövesegyháza, Fejéregyháza, Veresegyháza). – Egyes helységnevek a település földrajzi fekvésével (Árokalja, Dolina, Dombegyház, Bálványosváralja); a környező patakkal, tóval (Feketepatak, Küküllővár, Tóalmás, Tóhát); erdővel, mocsárral, láppal (Almás, Aszaló, Vesszős, Tölgyes, Lápos) kapcsolatosak. A lakosság egykori termelésére, feldolgozó üzemeire utalnak a Szöllős, Ártánd, Malomér, Malomárka stb. helynevek. A Szerdahely, Csütörtökhely, Szombathely, Vásárosnamény, Vámospércs, Vámosgyörk stb. helységnevek a település egykori vásártartási jogára, piacának napjára és vámhely voltára utalnak. – A magyarság közé beköltöző idegen népek falvait rendszerint az illető nép nevével emlegették (pl. Tótfalu, Oroszi, Böszörmény stb.). – Kezdetben spontán módon alakultak a helységnevek. A nép maga nevezte el saját lakóhelyét, ill. környezetének helységeit. Később gyakran a telepítő határozta meg egy-egy település nevét. A 19. sz. második felétől rendeletek és törvények szabályozták a falvak és városok elnevezését, valamint a meglevő helységnév megváltoztatását. – Irod. Lőrincze Lajos: Földrajzi neveink élete (Bp., 1947); Eperjessy Kálmán: A magyar falu története (Bp., 1966); Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon (X–XV. század) (Bp., 1966); Heckenast Gusztáv: Fejedelmi szolgálónépek a korai Árpád-korban (Bp., 1970); Kázmér Miklós: A „falu” a magyar helynevekben (Bp., 1970).