fazár

TARTALOM

fazekas

fazék

tűzálló agyagból készült főzőedény, ritkábban élelmiszertartó. Szája széles, nyaka nincs. Egy vagy két függőlegesen elhelyezett füle van. Az egyik legváltozatosabb formájú edényfajta. Legszembetűnőbb formai tulajdonsága hasas formája. A cserépedények között a legfontosabb szerepe van: ettől az edénytől kapta nevét maga a mesterség is a legtöbb európai nyelvben. – A magyar nyelvben a fazék finnugor eredetű szó. Eredetileg főzőedényt jelentett, azonban valószínűleg nem cserépből való edényt jelölt. – Alapformája és neve az egész magyarlakta területen azonos. A régészeti kutatások szerint hazánk területén a honfoglalás előtt készült darabok kontinuitása napjainkig fennáll. Európában tőlünk keletre és nyugatra szintén ismert. A legrégibb európai leletek a Dániában talált töredékek; a mo.-iak a honfoglalók sírjaiból előkerült kultikus edények. A középkori – 11–14. sz.-i – ásatásokból már a kor európai szintjén álló edények, közöttük fazekak is kerültek napvilágra: széles szájúak, öblösek, tojásdad testűek, lefelé keskenyedők; kihajló szájuk néha tagozott. – A fazék belül mindig mázas – sárga, barna, zöld –, kívül igen ritkán. Külső felületét vízszintesen vagy ferdén barázdálják, a nagyobbakat a vállon → ujjbenyomásos abroncsszalaggal vagy vörös és barna földfestékes zsinórozással diszítik. – A mo.-i főzőedények legrégebbi és legfontosabb központjai a Gömör és Nógrád megyeiek, ahol feltehetően a 13. sz.-tól készítenek fazekakat. A gömöri edényeket a tűzálló földdel nem rendelkező Alföldre szállították. Nevezetesebb fazékkészítő központjaink: Fazekaszsaluzsány, Rimaszombat, Melléte, Süvéte, Poltár; a Dunántúlon: Ják, Sümeg, Tapolca, Csákvár, továbbá a Züric-völgy és a Mecsek központjai: keleten Rév, Désháza, Dés, Korond, Csíkmadaras, Magyarlápos, Bereck, Barcaújfalu, Alsójára, Torda, Lippa, Belényes, Zilah, Vámfalu. E központok fazékformái egyúttal a szűk fenekű fazekak különféle típusait is jelölik: pl. gömöri típusú abroncsos fazék, gömöri típusú fazék festett zsinórozással; révi típusú fazék; csákvári típusú fazék: szakállas fazék, csíkos fazék; Vas megyei típusú fazék; sümegi típusú fazék; magyarláposi típusú fazék; alsójárai típusú fazék, aránka stb. – A paraszti háztartásban a fazék legfontosabb funkciója a főzés volt. Főztek benne szabad tűzhelyen vagy bent a kemencében, sőt egyes vidékeken a mezőn is. Olyan ételek főzésére volt a legalkalmasabb, melyeknek – mint a káposzta, bab, húsleves, kása – egyenletes, lassú tűz kellett. – Elnevezései jelzős összetételűek, rendszerint jelölik a származást: tótfazék, rimaszombati fazék; a formát: keskeny fenekű fazék, csücsös fenekű fazék; a funkciót: lagzis fazék, ezek között egyfülű a leveses fazék, a kásás fazék pedig kétfülű; a mázoltságot vagy annak hiányát: vászonfazék, parasztfazék, csíkos fazék, díszítettségét: abroncsos fazék; az űrméretét; iccés háromfuntos, kupás vékás; árát: garasos, négykrajcáros fazék. – A szűk fenekű főzőfazék főbb típusai: 1. nagyfazék (→ lakodalmas fazék): magassága 30 cm felett van; – 2. fazék; magassága 20–30 cm; – 3. kisfazék: magassága 15–20 cm vagy ennél is kisebb (→ bögre). – A múlt század vége óta fokozatosan áttértek a téglából rakott, ill. fémből öntött tűzhelyen való főzésre, és a klasszikus formájú szűk fenekű fazekat a tűzhelyen jól ülő, a tűzhely vas lapján csak alulról melegedő széles fenekű fazék, lapos fenekű fazék, totya fazék, sparhertos fazék váltotta fel. Ez szélesedő aljú, nagyjából csonka kúp alakú edény; belül mindig mázas, kívül csak ritkán mázatlan, sima felületű. (→ még: üst) – Irod. Holl Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszeréhez (Budapest Régiségei, 1956); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Domanovazky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968).