hét (három, kilenc, tizenkét) holló, a (hattyú, daru, karvaly, haramia)

tündérmese. Cselekménye: egy anya hét fiát mohóságuk (istentelenségük stb.) miatt megátkozza, hogy legyenek hollókká. Az átok megfogan, s a fiúk hollókként elrepülnek. Lánytestvérük keresésükre indul. A Holdtól, Naptól, Széltől (csillagoktól) kérdezősködik bátyjai után, azok útba is igazítják. Az → üveghegyen talál rájuk, s megtudja tőlük megváltásuk feltételeit: csalánból inget kell készítenie számukra, s hét évig nem szabad beszélnie. Kiköltözik a kaszálóra, s ott az ingek elkészítéséhez lát. Egy királyfi megtalálja s feleségül veszi. Gyermeket szül. Ármányos udvarbeli öregasszony gyermekét (több ízben) eltünteti, s azzal vádolja, hogy megölte. A királynét halálra ítélik. A vesztőhelyen van, amikor lejár a hét év. Megjelennek a hollók, a királyné rájuk adja az ingeket, legényekké változnak. A gyermekek előkerülnek, az ármánykodó megbűnhődik (AaTh 451). Az egész magyar nyelvterületen 36 változatban ismert mese, melyek a fenti típusképpel csak részben egyeznek. A számos redakció egy részének forrása nyilvánvalóan a 19. sz. folyamán idegenből magyarra fordított → ponyvafüzet (ezek egyikének a híres „Hattyúlovag”-nak, egy 1874-ben, Bucsánszki Alajos által kiadott szövegét őrzi az OSZK), más része az ismert Grimm- és Andersen-mese származéka, de vannak olyan redakciók is, melyek egyelőre nem hozhatók kapcsolatba a 19. sz.-i népmesegyűjtemények vagy népkönyvek szövegeivel. Legrégibb ismert változata Johannes de Alta Silva 1185 körül latin nyelven összeírt Dolopathos c. gyűjteményében található. Ennek a redakciónak egyik kései, de feltehetően nem első magyar fordítása a fent említett ponyvafüzet is. A mese egész Európában ismert, változatait különösen a skandináv államokban jegyezték fel nagy számban (→ még: aranyhajú ikrek, AaTh 707; → gyöngyöt síró, rózsát nevető leány, a: AaTh 403; Hattyús lovag: BN 452*, Szűz Mária keresztleánya: AaTH 710). – Irod. Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Konsza Samu: Háromszéki magyar népköltészet (Marosvásárhely, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Dobos Ilona: Egy somogyi parasztcsalád meséi (UMNGy, X., Bp., 1962).