hunok

ázsiai sztyeppi nomád törzsszövetség. A Kínai Birodalom Ny-i határkörzetében i.e. 318-ban bukkantak fel. Európai megjelenésük a 4. sz. közepétől világtörténeti következményekkel járt. Nyugati irányú előrenyomulások gyökeresen átformálta Európa etnikus viszonyait. Az általuk folytatott hadjáratok és az azok elől menekülő népek mozgása következtében K- és Közép-Európa térségeiből nagy létszámú népcsoportok törtek a Nyugat-római Birodalomra. A hunok életét és történetüket bizánci, római források és germán költészeti hagyományok alapján lehet tanulmányozni. Mo. és a Kárpát-medence területére i.sz. 401–411 között hatoltak be. Hazánk földje birodalmuk és Ny-i hadjárataik központja volt Attilának, törzsszövetségük fejedelmének uralkodása idején (427, ill. 433–453). Seregeik az ellenőrzésük alatt álló germán, iráni törzsek hadaival Bizánc, Itália, Gallia nagy területeit hódították meg és igázták le. Attila halála után birodalmuk belső ellentétek miatt fellazult. 454-től a germánok (gepidák) váltották fel hatalmukat a Közép-Duna-medencében. Régészeti emlékanyaguk jellegzetes darabjai az altáji kapcsolatú bronzüstök. Sírleleteik ritkák, régészetileg nehezen értelmezhetők, mivel hamvasztották halottaikat. – A hunok élénken foglalkoztatták kortársaik képzeletét és az utókor emlékezetét. Gazdag mondakör alakult ki történetük számos epizódjához kapcsolódva. Az európai közvélemény az utánuk feltűnő, K felől érkező népeket évszázadok múlva is a hunokkal azonosította. A 10. sz.-ban Ny-Európába eljutó magyarokat is összetévesztették velük. A hun–magyar azonosítás következményeként alakult ki a → hun–magyar mondakör. – Irod. Attila és hunjai (Szerk. Németh Gyula, Bp., 1940); Thompson, E. A.: A History of Attila and the Huns (Oxford, 1948); Párducz Mihály: Die ethnischen Probleme der Hunnenzeit in Ungarn (Bp., 1963); Czeglédy Károly: Geschichte der Hunnen (I–III., Berlin, 1963); Czeglédy Károly: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig (Bp., 1969); László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon (Bp., 1970).