| iparos | TARTALOM | iparoskalap |
népi líránk különböző kisipari foglalkozásokhoz kötött csoportja, a kézműves iparosság életéről szóló és általuk énekelt dal. A magyar iparosdal-hagyomány szegényesebb volt az európainál, a 18–19. sz.-ban tartós német hatás alá került; a céhek fennállásáig (1872) virágzott. Gyűjtését eléggé elhanyagolták. A magyar iparosdal közbülső helyen van a paraszti → népdal és az ipari → munkásdal között; maga az iparosság fő közvetítője volt a → magyar nótának és a különféle városi → műdaloknak. Önálló csoport az ún. egyleti daloké; a régi réteg a céhélet ünnepélyes alkalmaihoz kapcsolódott, mint amilyen pl. a ládavitel (Atyamester, úrnak ím engedelmével Elvisszük ládánkat; maradjon békével!...), pénzgyűjtés (Ki adakozását ingyen kegyelméből E koszorú alá teszi jó szívéből...), bál (Nosza, Laci koma, cimbalmod zendüljön!...), avatás (Tanuló inasidőmet haladtam ...) stb. Többségük vőfélyrigmus (→ vőfélyvers) átalakítása, de vannak → tréfás dalok (Mostan az iparosifjak Nagy urat játszanak...) is közöttük. Újabbak az iparosdalárdák műsorán szereplő zeneszerzői alkotások, köztük népszerű műdalok (Túl a Tiszán faragnak az ácsok...). A 17–18. sz.-tól sokasodtak meg a diákos-nemesi eredetű → mesterségcsúfolók, melyeket a parasztság (Haragszom az olyan szóra, ki a mestert kigúnyolja; Három szabólegények; Nem kapálok, nem kaszálok, Asztalosinasnak állok...) és a kisiparosság (Cérna, olló, vasaló, Minden szabó naplopó; Mind a ketten pékek leszünk, Ha éhezünk, zsömlét eszünk; Sírhat az az édesanya, Kinek fia csizmadia ...) egyaránt átvett és más foglalkozások bosszantására énekelt. Az iparosság körében élt dalok többsége vidám → mulatónóta (Hogyha a pék lakomát tart; Jó dolga van a kőmíveslegénynek; Kovács, bognár akkor hízik...), esetenként → katonadalból átalakítva (Szép a csizmadia, mikor megy a vásárra...). Hasonlóan vidámak a foglalkozáshoz kötődő → szerelmi dalok (Hajlik a bádog, Süssetek csak lányok; Kovács pengeti a vasat...). Kevés dal foglalkozik a kisipari munkával (Haja, haja, fel kell kelni, Mesterlegényt ébresztgetni. Három tinót meg kell nyúzni, Bőrét jól meg kell dolgozni...), ezt inkább beleszőtték a szerelmi és egyéb dalokba (Egész héten üti-veri a téglát, Szombat este öleli a babáját; Sáros kötő van előtte, Csörög a pénz a zsebébe...). A → panaszdalok témája az otthontalanság (Azt a kutya mindenét a világnak!...), a rossz bánásmód (Sápadt vagyok, mint a nyárfa levele ...); némely daluk a → mozgalmi dalok, közelebbről a → sztrájkdalok közé sorolható (Beszüntették a munkát az ácsok; Mester úr, mi nem dolgozunk!...). (→ még: bányászdal, → butellavers, → faragószék nótája, a) – Irod. Nagy Dezső: Adatok a Csongrád megyei munkásfolklórhoz (Ethn., 1954); Kiss Lajos: Vásárhelyi kistükör (Bp., 1964); Békefi Antal: A bakonyi szegényember dalai (Bp., 1966); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal: A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968).