játékfegyver

a fiúgyermek maga készítette → utánzó játékszerei között jelentős helyet foglalt el. A játékfegyverek között a fegyvernemek legkülönbözőbb ötletes változatait találjuk. A puskafélék közül igen kedvelt a bodzafa puska, amely kibelezett bodzacsőből, betolható vesszőcskéből és a csőben elöl-hátul elhelyezett kócgolyóból áll. A vízipuska szivattyúszerűen működik, locsolkodnak vele. A górépuskát napraforgó szárába erősített fűzfavesszőből készítik, amely megfeszítve kis fapecket lök ki. A kulcspuska lyukas kulcsból, gyufafejből és a kulcs fejéhez kötött fejes szegből áll, amelyet megforgatva kemény tárgyhoz ütnek s elcsattantják. A pisztolyoknak többféle változata ismert. Markolható faagyra fa- vagy fémcsövet szerelnek, majd a megfeszített gumi segítségével kilövik a golyót. Nyilat fűzfavesszőből vagy esernyőfeszítő drótból készítenek. A nyílvessző végére sárnehezéket tesznek. Csúzlit úgy készítenek, hogy kis bőrdarabba szorítják a kilövendő követ, majd a bőrhöz erősített kifeszített gumi segítségével elröppentik. Szívesen kötnek oldalukra fából faragott fakardot is. – Irod. Csete Balázs: Jászkiséri gyermekjátékok. A jászkiséri gyermekek játékélete és a maguk készítette játékszerek (Szolnok, 1957).

Csúzli

Csúzli

Nyíl és szélpuska

Nyíl és szélpuska

Bodzafapuska

Bodzafapuska

Nyílpuska

Nyílpuska

Kulcspuska. Ócska, lyukas kulcs nyílásába tömik a gyufafejeket, vasszöget dugnak bele s a rászerelt madzagnál fogva kemény tárgyhoz ütik, így sütik el (Debrecen)

Kulcspuska. Ócska, lyukas kulcs nyílásába tömik a gyufafejeket, vasszöget dugnak bele s a rászerelt madzagnál fogva kemény tárgyhoz ütik, így sütik el (Debrecen)

Fakard

Fakard

Fapisztoly

Fapisztoly