Jézus-énekek

Jézus születéséről, életéről, haláláról, ill. csodatételeiről szóló epikus énekek, → legendaballadák. A szüzsé többségében biblikus, kisebb részében apokrif evangéliumi eredetű (Tamás-evangélium). A legendáriumok témái verses változatban is elterjedtek, és a reformáció idején a prot. prédikátorok oktató énekként terjesztettek a Jézus életéről, csodáiról szóló történeteket. Az e korból származó alkotások felhasználták azokat az archaikus képeket, amelyek a hősénekekre is jellemzőek, és így Jézus természetfölötti lénye művészi kifejezésének analógiáját a nem keresztény népek költészetében is megtaláljuk (pl. az alvó Jézus fejénél hold, lábánál nap, szívénél csillag kel fel). A középkori látomásköltészet elemei is megtalálhatók a Jézus-énekekben (pl. a nyitott mennyei ajtón láthatóvá válik a terített égi asztal), főként azok, amelyek szerepelnek a verses → ráolvasásokban, apokrif imákban (→ archaikus népi imádság), → betlehemes énekekben és néha balladában is (→ Júlia szép leány). A Jézus-énekek későbbi fajtái a népies vallásosság igényét kielégítő laikus hitszónokok, vándor szerzetesek, ill. → históriások alkotásai. – Jellegzetes Jézus-énekek: 1. Jézus születésével kapcsolatban: a) császári parancsra Betlehembe megy a család; b) gazdag szállásadótól való szálláskérés; c) Ádám és Éva bűnének bocsánatára születik Jézus; d) Jézus születésekor Mária álmot lát, amely fiának halálát jósolja. Közülük több, a helyi megformáláson túl európai összefüggést mutat. Pl. a gazdag embernél szállást kereső Mária csodatétele vagy az istállóban szülő Mária átka a lovakra, áldása a tehenekre. – 2. Az egyiptomi menekülés Mária csodatételével együtt vagy Heródes-énekbe ágyazottan (mindkettő apokrif evangéliumi eredetű). A témának a nemzetközi folklórban való elterjedését a prózai legendák is bizonyítják. A Heródes-ének a német folklórban önálló típusként jelenik meg, nálunk csak motívumok maradtak meg a → háromkirályjárás dramatikus játékban. – 3. A passiotörténet igen sokféle epikus megfogalmazásban maradt fönn (misztériumjáték). Többsége a karácsonyi és húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, de előfordul ráolvasó versben, imában és a legkülönbözőbb funkciójú vallásos énekekben is. Három fő csoportot különböztethetünk meg, attól függően, hogy Jézus maga mondja el a történetet, vagy személytelen előadású, vagy a Mária-siralom része. A Jézus-énekeknek ez a fajtája költőiségben igen gazdag, egy-egy szöveg gótikus költészeti ábrázolásmódot őriz, mások a népies barokk gazdagságát, az érzelem kifejezésének változatosságát mutatják. – 4. Jézus életéről, csodáiról, vándorlásairól (a jellegzetes → legenda-témákról) több típus ismert: a) Jézus és Szent Péter a földön járva a szegényt megbünteti, a gazdagot jutalmazza, mert a túlvilágon úgyis az ellenkezőjét kapják. b) A szálláskereső Jézust Jeruzsálemben csak egy szegény asszony fogadja be, ezért megjutalmazza őt. A vándorló, szállást kereső Jézusról szóló Jézus-énekek sok balladai sajátosságot mutatnak. Szövegpárhuzamai a középkori latin költészetig vezethetők. Funkcióját illetően az utóbbi száz év változást hozott: korábban karácsonyi kántáló ének volt, később közös éneklési alkalmakon, lakodalomban, asszonyok fonóban adták elő (Krisztus-legendák, pl. → Krisztus és a fák). A Jézus-énekek folklorisztikai jelentősége kettős, a népies hangvételű félnépi alkotások és a világi szájhagyomány stílusa egymásra állandóan hatott. Másrészt a paraliturgikus népies vallásosságnak ezek az alkotásai tették lehetővé egy meghatározott vallási ismeretanyag népköltészeti továbbélését. – Irod. Raby, F. J.: History of Christian Latin Poetry (Oxford, 1953); Moser-Rath, v. E.: Volkstümliches Liedgut in barocken Predigtwerken (Jahrbuch des Österreiches Liedwerkes, VII. 1958); Srovn, I. F.: Apokryfy i legendy (I., Poterburg, é. n.); Rosenfeld, H.: Legende (Stuttgart, 1964).