fejőágas

a pusztai gulyásszállásokon a pásztorkunyhó közelében leásott oszlop, amelyhez a teheneket fejés idejére kikötötték. Fejőfának, fejőkarónak is nevezik. A gulyások saját szükségletükre rendszeresen fejtek néhány tehenet. A Hortobágyon, a Kiskunságban egy-egy pásztortanyán három-négy fejőágas is állt. Bugacmonostoron, ha kiszáradt fát ástak le, rövidre vágott ágait fejőedények és más tárgyak felakasztására is használták (→ még: bitangkaró, látófa). A Hortobágyon a fejőágas helyett → koplalót is készítettek. – Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936).