jokulátor (lat. joculator ’tréfamester’)

hivatásos ó- és középkori énekes, aki előadását zenével kísérte. Nyugaton eleinte magukat a hivatásos énekeseket (kelta bárdok, később a trubadúrok), majd azok kísérőit (egyéb nevük: ménestrel, ménètrier, minstrel, mistrel stb.) nevezték jokulátoroknak. Ezzel párhuzamosan az énekmondásról a zenés mulattatásra (vö. francia jongleur) tevődött át a hangsúly. A 12–13. sz.-i magyar szóhasználat szerinti jelentése → énekmondó. Anonymus az ő nevükhöz fűzi az epikus énekek fenntartását. Korabeli megbecsülésüket jelzi, hogy birtokadományozásban részesültek, néhánynak neve is fennmaradt. Már a 13. sz. végi egyházi tilalmakban ők is szerepelnek; a 14. sz.-tól inkább zenészek (egyikük pl. fistulator ’sípos’), majd a 15. sz.-tól alacsony rangú mulattatók.