| F | TARTALOM | fabíró, erdőőr, erdőpásztor |
Nagyszalonta környéki betyár a múlt század derekán. A szabadságharc leverése után akasztotta fel a császári rögtönítélő törvényszék. Elfogásának története szerint hosszú hajtóvadászat után találtak rejtekhelyére, végső harcát disznóólba húzódva küzdötte végig. Fábián Pista „nótás betyár” volt, dalaiból Arany János kettőt közölt 1851-ben a Remény c. almanachban. A nevéhez kapcsolódó → balladák és → balladás dalok szökött katonaként emlegetik:
| Engöm hínak Fábián Pistának |
| A némöt szökött katonájának, |
| Nem viselöm szürke köpönyegit, |
| Nem is öszöm a némöt kinyerit. |
A hatalommal való tudatos szembenállását fejezik ki a nevéhez fűződő balladák egyes variánsai:
| Gyün a zsandár, mint a záporeső, |
| Szögény Fábián, maga van egyedül. |
| Ü is fordul a fegyvere felé. |
| Bátor szívem, szömbeszállok vélek, |
| Mögfelelök a magyar beszédnek... |
A legtöbb szöveg itt is, mint egyéb → betyárballadában különböző sztereotip formulákat ötvöz egybe. Gyakran Fábián Pista neve helyett más, helyi betyárhőst említenek. Az alföldi (Sárrét, Hajdú-Bihar m.) → betyármondák szerint Fábián Pista híres lótolvaj volt. Egyik Biharban elterjedt monda szerint az elfogatására kiküldött pandurokat azzal játszotta ki, hogy veszély esetén átlépte a vármegye határát, ott ugyanis nem folytathatták az üldözést. A hajdúkerület és Bihar m. határán állt csárdához fűződő monda szerint a két mulató közötti alagút volt állandó biztonságot nyújtó lakhelye. Elsősorban az alföldi pásztorok szájhagyományából ismert mondák szerint – hasonlóan az → Angyal Bandihoz kapcsolódó mondákhoz – Fábián Pista a lopott lovakat álcázott istállóban tartotta éveken át. Bátorságával, erejével, vakmerő tetteivel félemlítette meg az ellene kirendelt császári sereget. A Fábián Pista személyéhez kapcsolódó alkotások folklór viszonylatban ritka tudatossággal ábrázolják a nemzeti felszabadításért folyó küzdelmet és azt a gondolkozást, amely szerint a betyárok a parasztság érdekeiért szállnak harcba. – Irod. Csanádi Imre–Vargyas Lajos: Röpülj, páva, röpülj (Bp., 1954); Béres András: Tiszántúli betyármondák (Debrecen, 1967); Szücs Sándor: Betyárok, pandurok és egyéb régi hirességek (Bp., 1969).