fonóbeli játékok

1. Egy részük táncos játék, amelyeknél elsősorban a térforma kialakításán volt a hangsúly. – 2. a) A párosító játékoknak fontos szerepe volt a fiatalok ismerkedésében. Elterjedt típus volt a Megy a kosár (kosarazás), amelyről már Csokonai is megemlékezik Dorottyájában (1799). Ebben általában a lány választott párt magának. Az osztó felajánlja a legényeket – általában hármat: – Megy a kosár! – Mi van benne? – Aranyalma, aranydió, aranypohár stb. Benne ül (neked adom) N. N.(-t). Hová teszed (mit adsz érte)? A lány felelete, aszerint, hogy tetszett-e a legény, vagy sem pl.: – Teszem a kötőmbe, az ágyba stb.; vagy: – Szedek neki tüskét ... A játékhoz munkaverseny is kapcsolódhatott: a lány felajánlotta, hogy hány szálat húz érte, ill. azé lett a legény, aki munkájával előbb elkészült. – Tetszikezés, szomszédkázás: Ebben a lányok mellett ülő legények választottak párt. A bíró sorra kérdezte: – Tetszik-e a szomszéd? – Tetszik! – Kiállasz-e érte ... pacsit? – Ki! Ekkor a bíró fakanállal vagy más tárggyal a tenyerébe mérte a megfelelő számú ütést. Ha más kellett, akkor annak a párja szabta ki, hogy mennyi ütést kell kiállnia érte. A párosítók más típusainál lányok és legények felváltva választottak párt. Legelterjedtebb típusa: a Kútba estem. Ez a játék polgári körökben is kedvelt volt. Központi eleme a csók. A csókkérő az ajtónál vagy a szoba közepén elkiáltotta: – Kútba estem! (Bíró): – Ki húzzon ki? – N. N. A megnevezett, miután megcsókolta, maga maradt a kútban, s most őt kellett csókkal kihúzni. Hasonló a Fordulj kisszék! Valaki a szoba egyik végében kisszékre ült és párbeszédbe kezdett a bíróval: – Fordulj, kisszék! – Nem fordulok! – Mit vársz? – Csókot! – Kitől? – N. N.-től. E két fő típusnak gazdag változatköre volt: bolhácska vagy fordulj bolha; postás stb.; ezekben a csókadás helye, módja s indoka volt más és más. – A párosítókkal rokon célzatú néhány félig-meddig játékos szokás, amely azonban már komolyabban kapcsolódik a fiatalok szerelmi életéhez. Ilyen az orsólesés (-elütés, -kiváltás): a legények a leeső orsót igyekeztek megszerezni vagy akarattal leszakították, s ezt a lánynak csókkal, öleléssel kellett kiváltania. Ez történhetett a pitvarban vagy az udvaron is. Az illem megkövetelte, hogy a kiváltás ne tartson túl soká. A késlekedőket nevetségessé tették vagy megbüntették guzsalykitétellel, guzsalypisiltetéssel (a fonal eláztatása), guzsalyfektetéssel (a szétszedett eszközt célzatosan az ágyba rejtették) vagy akár a fonal lemotollálásával. – b) A → szerelmi jóslás némely módja is kifejezetten a fonóhoz kapcsolódott. Legelterjedtebb, régies formája volt a csepű, szöszgombolyag elégetése (cucorka, mócérka, kica, pacurka stb.). A meggyújtott csepű fölszáll: röptének irányából, a lángolás módjából és időtartamából meg lehet tudni, kire és mikor számíthat a lány. Még régiesebbnek tűnik a bábuégetés: 1–3 szöszből készített bábut gyújtanak meg, és az égés, ill. dőlés irányából következtetnek a jövőre (pl. jó jel, ha két bábu – a legény és a lány – egymás felé dől). – c) A testedző játékok nagy része valamilyen munkamozdulat utánzása. Általában csak lányok játszották, legények ilyenkor nem jöhettek. Ilyen játékok: a kendertörés. A kendertörő malom hengerének mozgását utánozta. Párosan kört alkottak, valaki a kör közepére állt; előre haladó mozgásban derekukat, fejüket hajtogatták, a középen álló egyik kezét kinyújtva valamelyik pár mozgását követte, maga körül forogva. Tilolás: párosan játszották, szembeállva, a tiloló bal kezében törülközőt fogott, jobbjával felemelte a másik jobbját s a ruhát hóna alá csapkodta. Időnként lenyomva a másik karját kihúzkodta hóna alól a kendert, majd a tiló oldalához csapkodta, hogy kihulljon a pozdorja. Motollálás (ördögmotolla, bolondmotolla): nagy ügyességet kívánó játék. Ketten térdre-könyékre támaszkodva hidat képeztek, egymásnak háttal. A harmadik kézen állt, a negyedik megfogta derekát, megemelte úgy, hogy a keze ne érje a földet, amaz is átkulcsolta az ő derekát. Ekkor átlendültek a motolla törzsét képező hídon úgy, hogy most az került álló helyzetbe, aki az előbb fejjel lefelé volt. Ezt egyre gyorsabban csinálták, míg „eltört a motolla”. Egyszerűbb változata a csűrdöntés: egyesével nekifutva, kézen állásból billentek át a hídon. Lisztőrlés (malmocskázás): egy lány kisszékre támaszkodva leguggolt – ő volt a malom garatja –, letakarták lepedővel; a többiek edények ütögetésével utánozták a gépzajt, a garat ütemesen ringatta felső testét. Vállára kevés lisztet szórtak, mikor ez lassan lepergett, a maradékot fakanállal lekotorták. Köszörülés (taliga-köszörű): a mester bokájánál felfogta a köszörűt és betolta középre, aki itt négykézláb megállt; a mester ütemesen nyomkodni kezdte lábával a köszőrű egyik sarkát, mire az gyorsan mozgatni kezdte csípőjét, a mester pedig különböző szerszámokat húzott végig felette. Hasonló játékok: olajütés (bakolás, húsvágás), mérleg, diótörés (só-, borstörés). – d) Külön figyelmet érdemelnek a játékos ügyességi próbák, amelyek századunkra már csak szórványosan maradtak fenn. Feltehető, hogy korábban általánosan elterjedt és talán szigorúbb munkaversenyben éltek. Fonóverseny (parazsazás): lapáton izzó szenet járattak körben, minden szál lefonása után lábbal arrébb tolták; a parázs egyre lohadt, egyre gyorsabban kellett fonniuk, mert senki sem akarta, hogy nála aludjon el. Akinél végül is elaludt, arra valamilyen büntetést szabtak ki. Falukerülés (faluzás): munka közben gondolatban végigjárták a falut. Időnként valamelyikük megmondta, hogy hol tart, felmutatva az elkészült fonalat, aminek meg kellett felelnie az elképzelt távolságnak. Ha valaki már útjának végére ért, el kellett mesélnie, hol, kinél járt; a többiek gondosan megvizsgálták, hogy a fonalmennyiség megfelelő-e. – e) Általánosan ismert volt néhány utánzó játék. Vonatozás (megy a gőzös): sorban a földre ültek szétterpesztett lábbal, kezüket az előttük ülő vállára tették, ütemesen jobbra-balra dőltek, közben valamilyen mondókát mondogattak. Állatutánzók: békázás; guggolva játszották, helyben vagy előrehaladva, rövid párbeszédekkel, amelyben a béka hangját utánozták. Hasonló játékok: szarkajáték, kacsázás, hernyócskázás. – f) Mérkőző játékok: Az egyik legelterjedtebb játék a csizmaszárazás (csizmatánc, talpalás, turácsolás) volt: ketten egymással szemközt a földre ültek, jobb kezükben levetett csizmájukat tartották; egyikük hirtelen hanyatt dőlt, a másik pedig a farára ütött a csizmával, majd ő dőlt hanyatt. Rúdhúzás: ketten háttal állva, fejük fölött egy rudat tartottak, amelyet ki-ki igyekezett maga felé elhúzni. Játszották szemben is, guggolva vagy térdelve. Gúnárnyak-, libanyakszakítás: ketten négykézlábra ereszkedtek, egymásnak háttal, mint lovak; rájuk ült szintén háttal két huszár, hátuk mögött vagy fejük fölött rudat fogva. A lovak elindultak, a huszárok pedig igyekeztek elhúzni egymást. – g) Széles körben elterjedt néhány kitalálós vagy beugratós játék is. Itt a cica (itt a tányér; pacskózás): körben a földre ültek felhúzott térddel; csomóra kötött kendőt vagy tányért csúsztattak körbe lábuk alatt; a kör közepén levőnek ki kellett találnia, hogy kinél van a cica, a tányér. Kútőrzés: a szoba közepén vizesgödröt csináltak, ezt őrizte valaki szétterpesztett lábbal a földön ülve; a többiek igyekeztek figyelmét elterelni, majd egy alkalmas pillanatban elölről megkapták és végighúzták a vizesgödrön. Hasonló játékok: szembekötős, csillagnézés, malmocskázás stb. – Irod. Seprődi János: Házasító dalok (Ethn., 1916); Szendrey Zsigmond: Magyar népszokások a fonóban (Ethn., 1928); Ortutay Gyula: A szerelem Ajakon a házaséletig (Népünk és Nyelvünk, 1934); Volly István: Népi játékok (I–III., Bp., 1938), Lajos Árpád: Borsodi fonó (Miskolc, 1965).

Fonóbeli játék (Szék, v. Szolnok-Doboka m.)

Fonóba érkező alakoskodók (Csömör, Pest m.)

Fonóbeli játék (Csömör, Pest m.)