faragószék nótája, a

a gyarapodó szövegű láncének egyik típusa, mely versszakonként új sorral bővül, és ezeket a gyarapodás fordított sorrendjében dalolják el. (Innen másik neve: az ún. visszaolvasó énektípus.) Legtöbbszőr tréfás társasénekként kerül előadásra; ez esetben az → előénekes a megénekelt tárgyakat és személyeket rajzzal illusztrálja. Az ábrák száma a versszakokkal együtt gyarapodik, és az előre vagy az éneklés alatt felrajzolt képek mutogatása megkönnyíti az éneklést. A faragószék nótája tetszés szerint nyújtható, a leghosszabb ismert változat 14 versszakos; teret enged a rögtönzésnek, változtatásnak. Ha az egyes szakaszokat más és más énekli, az → előadók kifejthetik tréfás rímfaragó képességüket. A → refrén mindig állandó és közös (– Ó, be szép!, Ó, mi szép! Ez a derék faragószék... vagy: Ez a görbe lábu szék!); viszonylag állandók a kezdősorok is (Ez a hosszú, ez a kurta; vagy: Itt az egyenes, itt a görbe; esetleg: Ez a kapa, ez a kasza...). Rímei minden esetben játékosak, és a fogalmakat is a rím kedvéért meglehetősen tetszőlegesen válogatják össze. A változó töltelékszavak között szerepelhet személy (bolond vagy részeg Miska, boros Linka, asszony, öreg bojtár, német, görög, török stb.), állat (birka, cirmos cica, gólya, vöcsök), testrészeik (birka farka, gólya lába, hosszú orra), különféle tárgyak (gyertya, gyufa, koppantó; kés, villa, olló; köcsög, pohár stb.), továbbá étet, ital és egyéb fogalmak is. Angol, francia és német változatait ismerjük, az utóbbi lehetett a magyar (és a szlovák) forrása. Elterjesztéséhez és a rajzok alkalmazásához a vásári képmutogatók is hozzájárulhattak. Nálunk nem vált általánossá: a mintegy 40 változat a Dunántúlról és Erdélyből való, a palócok és az alföldiek nem ismerik. Legkorábbi említése Pálóczi Horváth Ádámnál található. Jókai 1856-ban említi először, majd beledolgozta a Mire megvénülünk (1865) c. regényébe. Terjedése során többszörös változás érte: céhes eredetű és oktató jellegű → iparosdal lehetett, mindig a segédek (főként az ácsok) közt volt a legnépszerűbb; később tréfás, szórakoztató társasénekké vált. Megtaláljuk a lakodalmi énekek, a különféle játékdalok, → mozgalmi dalok, sőt még az → árusdalok között is. Környezetének megfelelően alakult szövege is; dallama távolabbról a → gyermekdalokkal és a → regösénekekkel rokonítható. Műfaji rokona a → fejőnóta, a → katekizmusi ének és a → kitrákotty-mese, valamint ezek párhuzamai (az ún. Jakab-nóta,kóró és a kismadár, a c. mese stb.). (→ még: képmutogató ének) – Irod. Tolnai Vilmos: A faragószék nótája (Ethn., 1930); A Magyar Népzene Tára (III. A., Bp., 1953); Pálóczi Horváth Ádám: Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek (Bp., 1953); L. Gábor Judit: A faragószék nótája (kézirat, Bp., 1972).