halfogás kézzel

a Duna, Tisza mentén mozdulatlanul a vízben sütkérező csukát, a Székelyföldön a kövek alatt meghúzódó pisztrángot, a Körösök vidékén a ’halfészekben’ tömörülő nagyobb halakat az ügyes halász kézzel, legtöbbször a kopoltyújánál megragadva fogja meg. Göcsejben a vizet felzavarják, s a halászok egymással szemközt – a patakot keresztben elzárva – megfelelő távolságban leülnek a sekély vízbe s csúszva közelednek egymás felé. Közben a kezük ügyébe eső halakat kikapkodják a vízből. A kézzel való halfogáshoz sok tapasztalat szükséges, s a vizek járásának, a halak természetének megfelelően több változata van. Ez az egyszerű halfogási mód a Kárpátok területén általánosan ismert. Elterjedt a horvátoknál, fehéroroszoknál, ukránoknál, lappoknál, észteknél is. Ősiségére utal, hogy már a babilóniaiak is felzavarták a vizet, és a halakat kézzel fogták. – Irod. Gönczi Ferenc: Halászás, rákászás, és csikászás Göcsejben és Hetésben (Népr. Ért., 1911); Banner János: Halászat (Népünk és Nyelvünk, 1929); Nishimura, Asahitaro: Primitive Fishing Methods (Ryukyuan Culture and Society, Honolulu, 1964); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966).