Kunos Ignác (Hajdúsámson, 1860–Bp., 1945)

TARTALOM

kunsági szekér

kunsági hímzés, kun hímzés

a Nagykunságban készített szabadrajzú és szálánvarrott kisszámú párnavéghímzés elnevezése. Fennmaradt hímzéseinknek feltehetően legkorábbi emlékei. Lenvászonra dolgozták őket finom szőrfonallal. A szálánvarrott darabok mértani mintázatukkal az országos mintakincshez kapcsolódnak, csupán színezésük eltérő (pl. kék–drapp). Egészen sajátosak azonban a szabadrajzú lapos- és hamis laposöltéses munkák. Ezek mintái pontosan kidolgozottak, zártak. Nagyobb részük a középpontot hangsúlyozza, s a tőle két oldalra levő minta egymásnak tükörképe; nagy rozettákból, erősen tagolt tulipánokból és merev, leveles, végükön virágos ágakból megszerkesztett. Ismert a hullámindás és a két vagy több, tövénél legyezőszerűen összefogott virágot középpontba helyező kompozíció is. A középmező rajza egynézetű. Két oldalán erőteljes vonalsorok zárják le, ezekhez csatlakoznak peremdíszként, merev vaskos kis szárakon az egyes virágok, gránátalmák, gyakrabban egyenesen állva, ritkábban kissé megdöntve. A középmező és a peremdíszek nagyobb mintái ugyanannak a színnek sötétebb és halványabb árnyalataival vannak kivarrva tűfestésszerűen, egymáshoz csatlakozó vagy egymásba folyó, többnyire hamis laposöltéssorokban. A kunsági hímzés fő színei: a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. – Irod. Bátky Zsigmond–Györffy István–Viski Károly: Magyar népművészet (Bp., 1928); Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség (Bp., 1940).