lábóhorog

a → csapóhorog lopótök úszóval (kabaktök) ellátott speciális változata. A vízen lebegő, „felkantározott” tökhöz erős zsinórral horgot kötnek, melyre kis halat tesznek. A rajtavesztett ragadozó hal rángatja a zsinórt, s elszakítja azt a vékony cérnát, mely a parti karót és a tököt összeköti. A tök szabadon úszik, s mutatja a csónakba szálló halásznak, merre keresse a menekülni igyekvő halat. A lábóhorgot Herman Ottó ismertette Tápéról (Csongrád m.); az újabb gyűjtések már itt sem találták meg. Alkalmasint a Tisza vidékén széles körben elterjedt csapóhorognak olyan egyéni változatát írta le, melynek készítője a más horogfélék tök úszóját speciális módon használta fel. (Az úszó szerepét betöltő lopótök a tökös horognál, lápos horognál általános; ez a véghorgok (→ véghorog) csoportjába tartozó tetőhorogféle.) – A csapóhorog és egyéb speciális változatok (különösen a → csukahorog) történetének ismerete híján az ilyen eredeztetés nem tekinthető végérvényesnek, hiszen a lábóhorog nem önálló eszköztípus. A lábó lábbó (a lább ’úszik’ igéből) keletkezett szó s úszó tárgyat (jelesen ’tutaj’-t is) jelent a Tisza vidékén. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp–Leipzig, 1900).