magatarti juhászat

olyan juhtenyésztés, amelynél nem egy falu közös nyáját, egyetlen földesúr vagy nagygazda birkáit, hanem a saját tulajdonát képező falkát tenyészti a pásztor. A magatarti juhász leginkább olyan vállalkozó kedvű, kevés földű parasztgazdák közül kerül ki, akik földtulajdonuk csekély jövedelmét juhtenyésztéssel kívánják gyarapítani. Földje után → legelőjoga alig lévén, 200–400, néha több birkájának az év nagyobb részében máshol kénytelen legelőt biztosítani. A családja a faluban műveli a földet, az állatok gondozása a juhász feladata. Ápr.-tól júl.-ig és kora ősszel bérelt gyeplegelőn, aratás és behordás után tarlón, késő ősszel és tél elején faluja határában, naponta hazajárva legeltet (legelő, → felesjuhászat). Bojtárt rendszerint nem fogad, néha 11–14 éves fia segít neki. A nyári legelő bérlésére gyakran két, ritkán három juhász is összetársul, együtt legeltetnek, egymást segítik. Leginkább együtt is fejnek, a sajtból az állatok száma szerint részesednek. Felszerelésük kevés és egyszerű, hordozható karámjuk (esztrenga) szétszedhető. A juhtenyésztésnek ez a módja sokfelé ismert (pl. Kiskunság, Bakony, Heves, Gömör, Borsod m.), legklasszikusabb területe Szabolcs m. A Nyírségben közel 60 községből a szélrózsa minden irányába 100–150 km-re, sőt messzebbre is eljártak bérelt, nyári legelőre, ritkábban tarlóra, ősszel pedig káposztatorzsára (vándorpásztorkodás). A magatarti juhászatnak nagy történeti múltja van Mo.-on. A 16. sz.-ban a lakosságnak Borsodban 1%-a, Hevesben 3,2%-a volt önálló juhász. A 18. sz.-ban ugyancsak gyakori foglalkozás volt a magatarti juhászat, Kecskeméten 1841-ben a juhállomány 14%-a önálló juhászok tulajdona volt. Hasonló juhtenyésztési forma ismeretes a szomszédos kárpáti népeknél. – Irod. Varga Gyula: Vándorló juhászok a kismarjai szíken (Ethn., 1956); Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben (Népr. Közl., 1959); Jacobeit, Wolfgang: Schafhaltung und Schäfer in Zentraleuropa bis zum Beginn des 20 Jahrhunderts (Berlin, 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Műveltség és Hagyomány, 1965); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, 1970).