Markalf macskája

ezópusi mese. Salamon (Mátyás király) és Markalf vitatkoznak, hogy mi erősebb: a természet vagy a szokás. Salamon azt állítja, hogy a szokás; Markalf, hogy a természet. Akasztassa fel a király, ha ő ezt be nem bizonyítja. Salamon meghívja Markalfot vacsorára, itt egy kandúrmacska két lábon ülve gyertyát tart. Salamon ezzel akarja bizonyítani a szokás erejét. Markalf kibocsát a szűre ujjából két (három) egeret, mire a macska eldobja a gyertyatartót (AaTh 217). Mindössze két magyar változatról tudunk Kolumbán Samu, ill. Berze Nagy János gyűjtésében (a mesére utaló szólásmód Ballagi Mór közmondásgyűjteményében van). – Forrása feltehetően a híres Salamon és Markalf c. → népkönyv. Az itt található történetek, párbeszédek jelentékeny része → Mátyás-meseként is ismert, ezért sorolja Berze Nagy a Markalf macskája-típust is ide (BN 920II). A gyertyát tartó macska alakja indiai mesében egészen más környezetben került elő: két sakkjátékosnak világít, akik közül az egyik mindaddig nyer, amíg a gyertya ég. W. Liungman szerint a mese Bizáncon és a középkori példázatgyűjteményeken keresztül került az európai népmesekincsbe (már Marie de France gűyjteményében is előfordul). Ma főképpen DK-Európában és É-Afrikában, Palesztinában, a Kaukázusban, Elő- és Hátsó-Indiában ismerik. E. Cosquin a mese őshazájának Indiát tartja. – Irod. Ballagi Mór: Magyar példabeszédek (II., Pest, 1850); Cosquin, E.: Le conte du chat et de la chandelle (Études folklorisques, Paris, 1922); György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai (Bp., 1934); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940.