munkásfolklór

a hagyományos folklór jelenségeinek megfelelő vagy azokból származtatható jelenségek összessége a munkásság kultúrájában. A → folklór definíciójától függ, mit is tartunk társadalomtörténeti értelemben munkásfolklórnak. Ha a folklórt az osztálytársadalmak kizsákmányolt osztályainak teljes társadalmi tudataként határozzuk meg, a kapitalizmus időszakában ide tartozik a munkásosztály teljes társadalmi tudata is. Ekkor is kérdéses azonban az, hogy a korábbi társadalmi formációkban (antikvitás, feudalizmus) beszélhetünk-e a szó szoros értelmében vett munkásfolklórról. Általában inkább csak ennek előzményeivel számolnak, s a munkásfolklór kezdeteit a kapitalizmus kezdeteivel kapcsolják össze. Ilyen értelemben a legrégibb munkásfolklórt a középkor bányászai és céhes munkásai, majd gyári munkásai testesítik meg, Európa néhány hamar indusztrializálódott területén. A hazai későbbi iparosítás következtében a magyar munkásfolklór jóval később, csak a múlt században alakult ki, és a munkásság összetételének, nemzetközi kapcsolatainak megfelelően ekkor is inkább a német (és kisebb mértékben a cseh) munkásfolklór közvetlen befolyása alatt. A kései kialakulás következtében a magyar munkásfolklór meglehetősen szűk területre korlátozódott: ismerünk → munkásdalokat (ezek egyik alcsoportjának tekinthető a munkásballada), a prózai folklórból mesék és mondák kerültek elő a munkások köréből, ezeket azonban túlzás lenne minden további nélkül munkásmeséknek stb. nevezni. Valószínű viszont, hogy a régebbi múltra visszatekintő hazai bányászkultúra megteremtette a maga bányászmondáit, és szokásvilága is sajátosnak mondható. A munkásszínjátszás és általában az öntevékeny munkásegyüttesek munkája (ezek legtöbbször a munkásotthonok és a szakszervezetek köré csoportosultak) már nem tekinthető folklórjelenségnek. Hasonló a munkásirodalom is, a politikai harcban tollat ragadó, esetleg élményeiket, életüket leíró munkások alkotásai már egyéni jellegűek. A munkásmozgalomban a sajtónak nagy a szerepe, de igen kevés figyelmet fordít a folklórra. Szélesebb értelemben a munkásfolklór jelenségei közé lehet sorolni mindazt, ami közösségi jellegű alkotás, és a munkásság körében él. Ilyen módon az agrárproletárok és vándormunkások révén a hagyományos folklór vagy közösségi művészet számos alkotása kerül a munkásság közé. A politikai és gazdasági harcok egész művészete (dalok, versek, szokások, zászlók, jelvények, sajátos öltözetek, felvonulások, ünnepek stb.) ilyen jellegű. A legnépszerűbb alkotások nemzetköziek (mint a munkásdalok többsége), ha ismerjük is szerzőjüket (pl. a Marseillaise, Internacionálé esetében), konkrét funkciójukban tömegdalokként, ill. a közkeletű művészi kultúra elemeiként élnek. Ennek következtében szoros a kapcsolat a munkásfolklór és a tömegkultúra között. A munkásfolklór értékelésében különböző korszakokat különböztethetünk meg. A hagyományos magyar folklorisztikai kutatás huzamos ideig nem vett tudomást e jelenségről, ill. ha foglalkozott vele, a hagyományos folklór megnyilvánulásaitól nem különböztette meg. A munkásmozgalom ideológiai vezetői sem becsülték sokra. A szociáldemokrata művelődéspolitikusok ugyan rendszerint utaltak arra, hogy az új „munkásműveltség” nemzeti hagyományokra épít, ezt azonban nem a folklórban vélték megtalálni. Az ezzel a véleménnyel többé-kevésbé állandóan szemben álló „proletkult” elmélete (amely a magyar szociáldemokrata és kommunista munkásmozgalomban ugyan kisebbségben volt, de a hivatásos avantgarde művészetben uralkodónak nevezhető) mereven szakít a múlttal, és ennek következtében a folklórral is. – E nézetek a felszabadulás után változtak meg gyökeresen. Megszületett a „munkásműveltség” új, sokkal szélesebb koncepciója, amely a munkásfolklór jelenségeit is elvben elismerte. Az 1950-es évek kezdetétől pedig – szovjet mintára – folkloristáink is megkezdték a munkásfolklór és általában a városi néprajz kutatását. Ennek során ipari vidékeinken tetemes vizsgálat indult meg, és ez gazdag, bár egyenetlen anyagot eredményezett. Különösen a munkásdal kutatása járt eredményekkel, e kategóriát azonban nem választották el a → politikai dal és a tömegdal kategóriáitól, és publikációkban nem követték a folklorisztika vagy a filológia gondosságát. A prózai hagyományok nagyobb arányú kiadására nem került sor. Az évtized végére a munka meglassult, és az elméleti megalapozatlanság következtében a folkloristák letettek folytatásáról, a munkásfolklór kutatása ily módon más tudományszakok (munkásmozgalom története, zenetörténet, irodalomtörténet, történettudomány, szociológia) feladatává vált. A folkloristák csupán a hagyományos folklórból való átmenet kérdéseivel foglalkoztak, ami csak igen kis része a munkásfolklór kutatásának. Az utóbbi évtizedben igen megerősödött nemzetközi összehasonlító kutatás módszertani eredményei is ismeretlenek maradtak a magyar kutatók előtt. Az utóbbi évtizedben összegező munkáig jutott el az angol, német, cseh, szovjet munkásfolklór-kutatás: a munkásdalok és balladák tematikus monográfiái jelentek meg, az eddigieknél sokkal gondosabban választják el egymástól a „munkásdal”, „demokratikus népdal”, „munkásmozgalmi dal”, „tömegdal”, „politikai dal” stb. kategóriáit, megkülönböztetik egymástól a szorosabb értelemben vett munkásfolklór jelenségeit a kortársi eseményekkel foglalkozó alkotásoktól. A munkásfolklór esztétikai értékelése szerényebb és megbízhatóbb, szakszerűbb. A magyar munkásfolklór-kutatás körében a munkásdalkutatás érte el a legismertebb eredményeket. Egyrészt magas szintű elvi és művészeti általánosításokat hozott létre, másrészt a többi népekhez képest szerényebb magyar munkásfolklórt olykor mesterkélt eszközökkel igyekezett a valóságnál gazdagabbnak feltüntetni, társ nélküli alkotásokat is a folklór keretébe illesztett. A hivatásos művészet és a munkásfolklór kapcsolatait eddig csak a dalszövegek és dallamok vizsgálata terén tárták fel, a munkásszínjátszás kutatása kezdeti szinten áll, egyéb művészi termékeket tüzetesebben nem vizsgáltak. A munkásotthonokról történeti és nem folklorisztikai munkák jelentek meg. Újabban a szociológia a maga szempontjai szerint foglalkozik a munkásműveltség kutatásával. Művelődés- és neveléstörténetünk lényegileg nem tárta fel a munkásfolklórhoz is sorolható jelenségeket a maga szempontjából. Külön kérdéskör napjaink eleven munkásfolklórjának a vizsgálata. E problémát érdemben nálunk még nem vetették fel, jóllehet az amatőr művészet tényei újabban egyre szélesebb körű népszerűségre tettek szert. (→ még: bányászdal, → bányaszellem, → bányászepika, → céh, → farbőrugrás)Irod. Peuckert, W.–Erich: Volkskunde des Proletariats (Frankfurt, 1931); Dégh Linda: Útmutató a munkásosztály néprajzi vizsgálatához (Bp., 1953); Dömötör Tekla: Vita a munkásosztály néprajzi kutatásának problémáiról (Bp., 1955); T. Szerémi Borbála: Magyarországi munkásdalok (Bp., 1955); Bausinger, H.: Volkskunde in der technischen Welt (Stuttgart, 1961); Gelgardt, R. R.: O szravintyelnom izucsenyiji rabocsevo folklora (Szovjetszkaja Etnografija, 1962); Maróthy János: Zene és polgár – zene és proletár (Bp., 1966); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968); Steinitz, W.: Deutsche Volkslieder demokratischen Charakters (Berlin, 1972); Voigt Vilmos: Napjaink néprajza (Magy. Filozófiai Szle, 1972); Nagy Dezső: Ajánló bibliográfia a magyar munkáshagyományok kutatásához (Bp., 1977).

Madarassy László egyik művének címlapja

Madarassy László egyik művének címlapja

A parasztdaltól a munkásdalig c. kötet címlapja

A parasztdaltól a munkásdalig c. kötet címlapja