mustmerigető edény

a kitaposott vagy sajtolt szőlőlé kádból vagy szűrőkosárból való kiemelésére, de a pincei munkáknál a bor átöntésére is szolgáló dongás-abroncsos egyfülű faedények. A 2–5 literes mustmerigető edények országszerte ismertek, s elsősorban elnevezésükben különböznek. A fickó eddigi adatok szerint a 18–19. sz.-ban a legelterjedtebb elnevezés volt, az utóbbi időben a szőlészeti szakirodalom hatása a tájnyelvi alakokat kezdi kiszorítani. É-Mo.-on is általános a cserpák (szlovákból vagy ukránból való átvétel). A káferkát vagy káforkát a D-Dunántúlon ismerik (a kaj-horvátból származó kölcsönszó). Az É-Dunántúlon a finak szolgál mustmerigető edényként (a középkorban feltehetően gabonamértékegységként volt használatos e területen). Erdély több vidékén a német eredetű szőlőművesek kártossal vagy kártussal merigetik a mustot. A fenti edénynevek többsége a 17–18. sz.-ban került a szőlészeti szakszókincsbe, ill. a korábban sokfunkciós tárgyakból ekkor lettek a borkultúra nagytáji különbségeire utaló eszközök. A fából készült mustmerigető edényen kívül tökből (kapinya, kabak: Szekszárd vidéke, merítő, merőcse: Duna–Tisza köze), cserépből (sirány: Galga mente, kanta: Hajdúság), újabban pedig bádogból előállított eszközöket is használnak must- és bormerigető edényként. (→ még: mustnyerés, → szüreti edény)Irod. Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei különös tekintettel a borsodi Hegyközre (Ethn., 1960).