múzeum

olyan tudományos intézmény, amely a természet és a társadalom fejlődésének, történeti alakulásának tárgyait, ill. egyéb dokumentumait (film, fénykép, rajz, hangfelvétel), anyagát gyűjti, megőrzi, feldolgozza, s e tevékenysége eredményeit kiállításokon, kiadványokban bocsátja a szaktudományok és a népművelés rendelkezésére. A múzeumi tevékenység elméleti, gyakorlati kérdéseivel a muzeológia foglalkozik mint szakmódszertan. Az etnográfiai, folklorisztikai célkitűzésű múzeumok, gyűjtemények szakmódszertanával a néprajzi muzeológia foglalkozik. – A múzeum a gör. mouseion ’múzsáknak szentelt berek’ jelentésű szóból származik. Már az ókorban – a Ptolemaioszok uralkodása elején kialakult Alexandriában – a tudományos gyűjteményeket, intézeteket is a mouseion névvel jelölték. Az ókori világ más pontjain is keletkeztek hasonló tudományos gyűjtemények, amelyekben elsősorban írásos emlékeket halmoztak fel. A templomokban és szentélyekben is különféle meggondolásokból számos esetben alakultak ki tárgyi gyűjtemények. Az ókori Rómában már tudatos, történeti, esztétikai igényeket egyaránt érvényesítő műgyűjtés folyt. A gyűjteményeket pedig a későbbi fejlődés folyamán nyilvánossá is tették. A középkor egészén át kimutatható elsősorban a szakrális intézményekben az ereklye-, votív-, trofeum-, klenódiumtárgyak gyűjtése és a vallásos közösséggel való megismertetése. A késő középkorban a reneszánsszal kibontakozó és megerősödő tudományos és világi indíttatású érdeklődés megteremtette a történelmi fejlődés tárgyi emlékeinek megbecsülését és a róluk való gondoskodás intézményeit. Jelentős szerepe volt ebben Itália tudósainak, valamint az oda menekülő görögöknek. A munkájukat támogató patrícius famíliák, fejedelmi udvarok, egyháznagyok, különösen pedig a pápai udvar kezén nagyértékű tárgyi gyűjtemények halmozódtak fel. – A magyar műgyűjtés kezdetei is ebbe a korba nyúlnak vissza. Mátyás király gyűjteményei európai jelentőségűek voltak. A királyi udvar főrangú személyiségei révén megszervezett kisebb gyűjtemények kialakulása is. Európában a királyi és a fejedelmi udvarokban megindult a művészeti és különleges tárgyak gyűjtése. A Kunst- und Raritätenkammer és a Kunst- und Wunderkabinett e korszak jellegzetes intézménytípusa. A régiségek iránti tudományos irodalom is ezekhez kapcsolódva alakult ki. Elsőként S. von Guicheberg német orvos készített tudományos igényű leírást V. Albert bajor választófejedelem gyűjteményéről, 1565-ben. A néprajzi tárgygyűjtésnek az új földrészek felfedezése adta az első nagyobb lökést. A nagy európai múzeumok jó része királyi, fejedelmi gyűjtemények anyagából fejlődött ki. A Louvre képgyűjteményét 1750-ben heti 2 napra megnyitották a közönség előtt. Az 1789-es francia polgári forradalom köztulajdonná tette és a királyi műkincsekkel egyesítve 1793-ban létrehívták az első közgyűjteményt. 1797-ben III. Frigyes porosz király adta át a köznek gyűjteményét, I. Péter 1718-ban alapította Pétervárott a ma is néprajzi, etnológia gyűjteményként működő Kunsztkamerát. Polgári alapítású a londoni British Museum, amelyet 1757-ben Sloane orvos hagyatkozása folytán 1759-ben nyithattak meg. – A kedvező kezdeti időszak után hazánk tragikus történeti fordulatokban bővelkedő 16–17. sz.-i fejlődése kevéssé kedvezett a gyűjtemények megszilárdulásának. Sőt a királyi udvar bécsi tartózkodása a 19. sz.-ig műkincseink kiszállításához és kiszivárgásához vezetett. Erre jó alkalmat adtak a 17. sz. politikai perei. Főpapi, főúri gyűjteményeink időről időre európai rangúakká váltak, de gyakran a pusztulás martalékává lettek vagy gyarapításuk akadt meg, esetleg tudatosan feloszlatták, mint a Viczay-féle 1833-ban elárverezett nemzetközi éremgyűjteményt. Hazánk jelenlegi legrégibb múzeuma, a jelentős néprajzi anyagot is tartalmazó Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Múz.-a Sárospatakon, amelynek első tárgybeszerzései 1709 körüliek, első leltárkönyve pedig 1774-ből való. Korszakalkotó jelentőségű volt Széchényi Ferenc 1802-ben tett elhatározása, miszerint magángyűjteményét felajánlja egy Nemzeti Múzeum céljára. Ezt a törvényhozás az 1807. évi XXIV. tc.-kel vette tudomásul, majd az 1808. évi VIII. tc. intézkedett a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megalapításáról. A törvény adta lehetőség nyomán elkezdődött a tényleges munka, az intézménynek 1812-ben már 5 dolgozója tevékenykedett. 1836-ban megindult az MNM székházának építése, 1846-ra be is fejeződött. 1847-ben kapta az első néprajzi tárgyegyüttest, Reguly Antal gyűjteményét. Az MNM keretében indult meg a → Néprajzi Múzeum tevékenysége, mely 1872-ben Néprajzi Osztály felállításához vezetett (1892-ben lett önállóvá). A múlt század második felében alapították Európa legtöbb jelentős néprajzi gyűjteményét is. – Az 1894. évi VIII. tc. alapján indult el önálló útjára a bp.-i Szépművészeti Múz., az 1878. évi XVIII. tc. alapján pedig az Iparművészeti Múz. A magyar múzeumok fejlődését a 20. sz. első felében az 1919-es Tanácsköztársaság meghiúsított reformjai, intézkedései után az 1920. évi XIX. tc. befolyásolta, amely Klebelsberg Kuno elképzelése szerint létrehívta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet, amelyben a levéltár, könyvtár, múzeum együttes szervezeti kereteket nyert. Ezt a szervezetet módosította az 1923. évi I. tc., az 1929. évi XI. tc., amelynek nyomán a Múzeumok, Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét állították fel, megszüntetve az 1897-ben létesített Múzeumok, Könyvtárak Országos Tanácsa és Felügyelősége szervezetét. Az 1934. évi VIII. tc. átalakította a múzeumok szervezetét: Magyar Nemzeti Múzeum néven az Országos Levéltárat, Országos Széchényi Könyvtárat, az Országos Szépművészeti Múzeumot és intézményeit; Magyar Történeti Múzeum néven Régészeti, Történeti, Érem-, Iparművészeti és Néprajzi Tárakból álló új szervezetet, az Országos Természettudományi Múzeumot, a Vidéki Közgyűjtemények Országos Felügyelőségét egyesítő organizációt hozott létre, amely 1949 végéig állott fenn – a Néprajzi Múzeum önállóságát 1947-ben, az Iparművészeti Múzeum kiválását 1948-ban nem számítva – lényegében változatlanul. – A szocialista múzeumügy alapjainak lerakását az Elnöki Tanács 1949. évi 13. sz. törvényrendelete biztosította, egységes irányítással lehetővé tette a műgyűjtést múzeumi gyűjtemények, múzeumok vonatkozásában. E rendelet biztosította a műemlékvédelem és a múzeumügy egységes szervezését. Mivel a vidéki múzeumok rendkívül heterogén szervezetűek voltak s történetileg is sokféle típust képviseltek, legfontosabb eredménye az 1949. évi rendezésnek a múzeumok egységes államigazgatási irányítás alá vonása. Ügykezelésük központi szabályozására a Vallás- és Közoktatásügyi Min., ill. jogutóda felügyeletével létrehívta a múzeumok központi irányító szervét, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját, mely később csak Múzeumok Országos Központja néven működött. Közhasználatú rövidítésük MMOK, ill. MOK. A MMOK élén Ortutay Gyula elnökkel, a modern magyar muzeológia nemzetközi rangú intézményrendszerét, igazgatási szervezetét alakította ki, korszakos fejezetet nyitott a hazai múzeumok fejlődésében mind tudományos, mind művelődési, mind igazgatási-szervezési vonatkozásban egyaránt. A MOK megszűnésével (1953) a Népművelési Min. Múzeumi Főosztálya, később a Művelődésügyi Min. Múzeumi Főosztálya (ill. ennek változott nevű jogutódai) látták el a múzeumok központi igazgatási, szervezési irányítását. 1949 óta a múzeumok tudományos tevékenysége fölött az MTA illetékes szervei is felügyeletet gyakorolnak. 1956-ban a megváltozott viszonyoknak megfelelően az Elnöki Tanács a múzeumok tanácsi kezelésbe adásáról intézkedett, amit végérvényesen 1963-ban hajtottak végre. A magyar múzeumok szervezeti, igazgatási kérdéseiről jogérvényesen jelenleg az Elnöki Tanács 1963. évi 9. sz. törvényrendelete intézkedik, amelynek végrehajtását a Művelődésügyi Min. 2/1965/I.8./MM. sz. rendelete biztosította, előírva a múzeumok egységes ügykezelési és eljárási szabályainak kidolgozását. Az ún. országos szakmúzeumok (mint pl. a néprajzi szempontból különösen jelentős MagyarMezőgazdasági Múzeum) a szakminisztériumok és a művelődési tárca közös rendeleteiben szabályozott módon működnek. A vidéki múzeumok tanácsi kezelésbe vétele után sorra alakultak ki a megyei múzeumi szervezetek, melyek a kis emlékhelyektől, falumúzeumoktól a jelentős gyűjteményekig a múzeumok közigazgatási területi szervezését egységes kézben teszik lehetővé. Az egyházak kezén levő műkincsek védelmét és bemutatását az utóbbi évtizedben kialakuló egyházi múzeumi hálózat biztosítja. Speciális technikai, pénzügyi, kiállításrendezési stb. feladatok ellátását a Múzeumok Központi Igazgatósága látja el, a Kulturális Min. Múzeumi Osztály közvetlen alárendeltségében, országos tevékenységi körrel. A múzeumi munka nemzetközi szervezete az UNESCO tagszervezete, az International Council of Museums (ICOM) 1948 óta tevékenykedik, folyóirata a Museum. A hazai muzeológia sajtója a Múzeumi Közlemények és a Múzsák, Múzeumi magazin. (→ még: Déri Múzeum) – Irod. Schlossen, Julius: Die Kunst- und Wunderkammern in Spätrenaissance (Leipzig, 1908); Sztanjukovics, T. V.: Kunsztkamera Peterburgszkoj Akademii Nauk (Moszkva–Leningrad, 1953); Oroszlán Zoltán: Általános muzeológia (Bp., 1955); Béni Gyöngyi–Balassa Iván: Magyar múzeumok (Bp., 1969); A múzeumokra vonatkozó jogszabályok és szabályzatok kézikönyve (szerk. Kovács István, Bp., 1971).

Kis Jankó Bori Múzeum (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Kis Jankó Bori Múzeum (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Kis Jankó Bori Múzeum (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Kis Jankó Bori Múzeum (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Múzeumi szoba (Decs, Tolna m.)

Múzeumi szoba (Decs, Tolna m.)