nagyböjt

a → hamvazószerdától → húsvét vasárnapját tartó időszak; az egyház tanítása szerint húsvét előkészületi ideje → böjttel, önmegtartóztatással. A húsvétot megelőző böjt kezdetben csak → nagypénteken és → nagyszombaton volt szokásban. I. sz. 336-tól már magában foglalta a húsvétot megelőző hetet. A 40 napos böjt a 4. sz.-tól fokozatosan alakult ki. A római egyházban a 7. sz. elején vált szokássá a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt. Ezt a szokást II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe. A középkori alapítványi és kolostori templomokban a nagyböjt az alleluja-temetéssel vette kezdetét, s ezt hetvened-vasárnap előtti szombaton tartották. Azonban a nagyböjt kezdete általában hamvazószerda volt, amit a farsang utolsó napja – húshagyó kedd – előzött meg (Cibere vajda és Konc király). – Az ország sok vidékén még a múlt század második felében, a századforduló táján is szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Az ország több vidékén a legidősebb emberek még emlegetik a negyvenölést, ami abból állt, hogy aki tartotta, csak egyszer evett napjában. Gyakoriak voltak a nagyböjtben tartott missiók, melyeket idegen papok tartottak. Ilyenkor mindenkinek illett gyónni és áldozni, s a gyónás előtt a haragosoknak kibékülni, egymástól bocsánatot kérni. A nagyböjti bűnbánati idő a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhájában is kifejezésre jutott. Egyes családokban tilos volt a dalolás, a fütyülés, a tánc, a muzsikaszó. Elsősorban a nagyböjt volt az ideje a különböző népi ájtatosságoknak, főként a fájdalmas olvasó végzésének. – A nagyböjt egyes vasárnapjainak, ill. heteinek népi elnevezései is ismertek voltak, mint pl. „guzsalyvasárnap” (második vasárnap), „feketevasárnap” (ötödik vasárnap, → feketehét), → virágvasárnap (hatodik vasárnap). – A téli időszakot követő nagyböjti vasárnapok, ha szép volt az idő, az ifjúság különböző szórakozására is alkalmat adtak. Gyakoriak voltak ilyenkor a → labdajátékok, a csülközés (kecskézés) stb.; Nógrádverőcén és Kaplonyban (v. Szatmár m.) a → sajbózás, → mancsozás és bizonyos leánykörtáncok (pl. → derenka, → karikázó). (→ még: étrend) – Irod. Veit, Ludwig Andreas: Volksfrommes Brauchtum und Kirche im deutschen Mittelalter (Freiburg, 1936); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pascher, Joseph: Das liturgische Jahr (München, 1963).