kecskézés, bakozás, csigézés, csügézés, csülközés, gedázás

hajítófával célzó csoportos → sportjáték. Megcélzandó játékeszköze, a „kecske” (bak, csige, csüge, csülök, geda) legtöbbször egy háromfelé elágazó, kb. 25–30 cm-nyire visszametszett gally, amely így három lábra állítható, de lehet ugyanilyen hosszú, 4–5 cm-es átmérőjű, egyik végén meghegyezett, heggyel fölfelé állítható fahengerke. A kecskét kb. 3 m-nyi átmérőjű körvonallal vagy négyzet alakban („icka”) elkerített helyen a puszta földre állítja fel az őr (csősz, pásztor, csigész), szemben vele a hajítók foglalnak helyet rádobásnyi távolságra, kezükben a hajítófákkal (kb. 60–70 cm hosszú, alig észrevehető görbületű hajítóbotok). Miután az őr félreállt, a hajítók oldalt csóváló mozdulattal sorra megcélozzák a kecskét, hozzádobják botjaikat. Ha eltalálták, mindegyik a maga hajítófájáért szalad, hogy gyorsan visszahozza. A csősznek előbb vissza kell állítania helyére a kecskét, majd űzőbotjával (kb. 1,5 m hosszú hajlékony, vékonyabb bot) a visszafelé futó hajítókat kergeti. Akit botja végével elért, az lesz az új őrző. – Az őr kijelölése a játék elején vagy bothátradobással történik (→ csürközés végén), vagy botelrúgással. A játékosok egymás mellé állva, botjaikat egyik végtől lábfejre szorítva, másik végén kézbefogva, erős láblendítő mozdulattal messze rúgják. Akinek botja legközelebb esett le, az az őr. – Irod. Lajos Árpád: A magyar nép játékai (Bp., 1940); Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).