keménycserép

az agyagból előállítható edények egyik fajtája. Alapanyaga fehérre égethető agyag, amelyhez kvarc, földpát és mészpát járul. Az edényeket többnyire sablonokkal készítik, az ovális és a négyzetes formájú edényeket és domború díszítésű tárgyakat pedig öntés útján. A máz alatti festést az edény magas hőfokon kiégetett felületén – 1000–1200 °C-on – alkalmazzák, majd ezután alacsonyabb hőfokon – 970–1050 °C-on – másodszor is kiégetik a bórsavban gazdag és a felületet teljesen fedő átlátszó mázzal együtt. Az első égetésnél az agyag igen kemény lesz, ami használhatóságát fokozza. – 1768-ban Wedgewood (1730–95) angol keramikus találta fel a keménycserép készítését, és hatására a 18. sz. végére már Európa-szerte csökkent a fajanszgyártás. A korábban fajanszot készítő manufaktúrák sorra áttértek a korszerűbbnek és használhatóbbnak bizonyuló keménycserép gyártására. Ennek következtében szűnt meg a korábban fajanszot gyártó, az osztrák uralkodóház tulajdonában levő holicsi manufaktúra 1783-ban, és a híres tatai Kuny Domokos-féle fajanszgyártó műhely is áttért a keménycserép készítésére. A jómódú polgárok, főurak és főpapok sorra alapították a keménycserépgyárakat, a legtöbbet a 19. sz. elején. A parasztság körében népszerűvé vált keménycserép a népi fazekasság megszűnésének egyik tényezője. Hazánk legjelentősebb keménycserépgyárait Telkibányán, Bélapátfalván és Hollóházán alapították. (→ még: apátfalvi keménycserép, → hollóházi keménycserép, → telkibányai keménycserép)Irod. Csányi Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei (Bp., 1954); Takács Béla: A telkibányai keménycserépgyár parasztedényei (Népr. Ért., 1962); P. Brestyánszky Ilona: Ismerjük meg a kerámiát (Bp., 1966).