keresőhalászat

csónakról vagy vízben gázolva vontatott, ill. partra húzott, kisméretű szerszámokkal végezhető halfogási mód. A magánosan vagy egy-két társával dolgozó halász nagy területet bejárva mintegy „keresi” a véletlenül útjába eső halat. A keresőhalászat szerszámainak használati módja a → kerítőhalászattal rokon: közös a szerszámok húzása, vontatása. A keresőhalászat szerszámainál – a kisebb méret következtében – a tért ölelő vontatás, a zsákmány bekerítésének mozzanata viszont hiányzik. A keresőhalászat szerszámait Herman Ottó külön rendszertani kategóriába sorolta; tőle származik a fogási mód elnevezése. Az újabb kutatás e szerszámokat is a „húzott szerszámos halászat” kisszerszámaiként rendszerezi, hangsúlyozván a kerítőhalászati eszközökkel való rokonságukat, az azonos fogási elvet. A keresőhalászat szerszámainak a magyar halászatban három típusa ismert: a) a csónakról vontatott folyóvízi szerszámok (kece, bóné, → gyérháló) ún. fenékhálók: a vízfenéken tartózkodó, ott megbújó halak fogására alkalmasak; b) a gyors folyású patakokon a vízben gázolva használható → vezetőháló az ár ellen úszó halak fogására szolgál; c) a kisebb folyók, patakok partjáról a vízbe nyújtott s partra húzott → kaparóháló csak a part közelében tartózkodó apróbb halak fogására alkalmas. A keresőhalászatnak e három szerszámtípusát csak az azonos fogási elv rokonítja, történeti-genetikus kapcsolat nincs közöttük. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).