kétszer született szent, a

legendamese. Cselekménye: Szent Vencelt (Istvánt, Andrást, Pált stb.) vértanúként elégetik (bűnt követ el, aminek büntetéseképpen elég), de testének egy darabja (szíve, mája vagy elégetett pora stb.) megmarad. Egy asszony (a szent anyja vagy ismeretlen szűz) kapcsolatba kerül ezzel a testrésszel (szagát megérzi, megeszi stb.), teherbe esik és újra megszüli a hőst (AaTh 788). A legenda monográfusa, M. Matičetov 68 variáns elemzésével arra a megállapításra jutott, hogy a kétszer született szent történetének ismerete a földközi-tengeri kultúrához kötődik: a variánsok előfordulási helyei az Adriai-tenger mellékén a legsűrűbbek, innen sugároztak észak felé. A reformáció által nem érintett területeken fordulnak elő. Igen régi eredetűnek tartja Matičetov: kapcsolatba hozza a hellén Dionüszosz, az egyiptomi Ozirisz mítoszával, amelyekkel északon a germán Loki-monda is keveredett. A legenda egyes motívumainak (emberevés = antropofágia, szűzen szülés = partenogenezis stb.) bekerülése a keresztény vallásba magyarázza az antik mítosz kereszténnyé válását, amely Matičetov szerint az első évezred közepétől folyamatban volt, és a 11–12. sz.-ban ért véget. A külföldi változatok egy része néven nevezve vagy más néven, Jézusra és Szűz Máriára vonatkozik. Gyakran folytatódik azzal a motívummal, hogy az újonnan született gyermek csodás érettségről tesz tanúbizonyságot. A magyar meseanyagban hat változat ismert, valamennyi az ország legdélibb részéről. – Irod. Zsigmond Konrád: Krisztus mondák (Ethn., 1903); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Matičetov, M.: Seŀgani in prerojeni človek (Der verbrannte und wiedergeborene Mensch) (Ljubljana, 1961).